Pécsi Napló, 1902. május (11. évfolyam, 100-122. szám)

1902-05-01 / 100. szám

f XI évfolyam. Csütörtök, 1902. május I. 100. (3142­) szám ■oakMitiiéa: Munkácsy Mihály-utcza 25. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. ■tadA kivitál (Részvénynyomda): Boltivks­z 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS.I­ntefizetési árak : Egész évre 24 korona. Fél évre 12 korona. Negyed évre­­ korona. Egy hóra 2 korona.­­ Egyes szám ára 10 fllér. — Nyílt­ térben 1 sor 60 Elkér. k­­­t MT Ma este Rácz Guszti Saint-Cloudba való eltávozása alkalmával az Otthon kávéimban bucsu-estélyt tart. 11423 A munka tisztelete. Pies, április 30. (#) Az ó­kori rabszolga-tartás utolsó foszlánya szakadt szét nálunk Magyar­­országban a jobbágyság felszabadításá­val. Iparról még akkor alig lehetett szó hazánkban. Agrár állam voitunk és bizonyos megrögzött konzervativiz­mussal még egyre ragaszkodunk ehhez: urhatnámságunk gőgje szorosan köti a lelkeket a földhöz, a­melynek sem az arisztokráczia, sem a köznemesség nem volt igazi Anteusza, csupán csak ura. A jobbágy túrta a földet, a földes­úr mulatott, vadászott, kártyázott vagy külföldön pocsékolta el a magyar pénzt. Egy félszázad rohant ezóta el fö­löttünk, és ez idő alatt megszületett a földesurak modernebb típusa a dzsentri, a mely erősen a cirjába készül. A valamire valója 2—3000 holdnál kezdte és most a biztosítási vitéczkedésnél vagy a vármegyei irnokoskodásnál foly­tatja. De a prédikátumát egyik sem engedi. A magyar mindig ur volt. Eb­ből ő nem enged. A munka csak a parasztnak jó. De e félszázad alatt, a­mely siető lépésével a tétlen urhatnámság nagy renyheségét merészen és sokszor ke­gyetlenü­l megtépázta, kialakult a magyar kereskedelem és ipar erdő hajtása. Új korszak küszöbén állunk: új levegőt teremtett a szabadságharca izzó levegője, széthintette csíráját a modern közép­­osztály kifejlődésének és ezzel kapcso­latban a munkásosztályt két részre osztotta. A nagyobb része földmives, legtöbbje a saját gazdája. A másik rész az ipari munkás. A gyors evolúczió megtartott a múlt árnyából egy jó adagot, merev konzervativizmusunk még nem adta fel teljesen uralmát, mi még lenézéssel, gőggel tekintünk alá a mun­kásosztályra. Ez érthető volt még akkor, a­mikor a magyar uralkodását anyagi jóléte támogatta, de ma már szánalmas az üres önérzetnek e patric­iusi büszke­sége. Nálunk a szocziális elégedetlenség első viharát nem a növekvő munkás­osztály érzülete fogja magából ki­hányni, de az aránytalanul elszaporodó diplomás urak proletarizmusa. Termé­szetrajzi adat ez a magyar burzsoázi fejlődésének történetében. A latár­er­­világ külön kaszttá alakul, bár czélja beérni a burzsoák jólétét. A szellemi erők rohamos kihasználása, egészség­telen fejlődése lesz megrontója nemze­tünknek. Ezt a formácziót urbatnámsá­­gunk érthetetlen, de épp anynyira veszedelmes sajátossága szülte. A múlt árnya közöttünk jár még, csak a for­m­ák változtak, a tartalom, a lényeg a régi maradt. Úrnak született a magyar! A munkást lenézzük, a fizikai munka iránt nem érzünk kellő tiszteletet. Pe­dig bármennyire kisért is a múlt üres szelleme, smv­i hatalma megtörik a gyárak gőzkazánjain, a nehéz gépek nagy pörölyei szétzúzzák a hamis önérzet paszta sallangjait. A gőz, a villamosság nem áll meg alkudozásra a lomhán czammogó maradisággal és a mind sűrűbben fölfelé törő gyárkémények sötét füstfelhői haldokló konzervatizmu­­sunk gyászlobogójaként úsznak el a levegőben. Nemzeti nagy létünk tradíc­ióit mi egyre csak a párduczkaczagány­­ban, a fringiában, a buzogányban, a sarkantyún csizmákban látjuk. Ez szép, de mi felette regényesnek, romantikus­nak látjuk. A­ki haladni akar, az ne nézzen hátra. Nem az a fő, mi maradt el mögöttünk az útból, hanem mekkora darab áll még előttünk. A párducz­­kaczagány ékes arany csatja bele­akad a mi angelszabású zekénk szegélyébe és nem bocsájt. Nyeregtől elszokott lábunk meg-megbotlik a rozsdás ősi kardban, a­mely láthatatlanul is ott lóg az oldalunkon. A mai napot nem jelzi vörös letű a kalendáriumban, de ünnep ez mégis: a munka ül ma ünnepet. Serény keze leteszi a szerszámot huszonnégy órára. Nem törvény írta ezt elő, sokan rém­nek nézik, ám ha a munkát, a­ dolgos kezet azzal a tisztelettel nézné min­denki, a­mely egy ne­zet nagyságá­nak alapozóit megilleti, úgy ma min­denki együtt ünnepelne a munkásokkal. — Egy helytelen, hibás felfogás lett úrrá nálunk: minden munkásban egy veszedelmes forradalmárt, egy vörös­­nyakkendős szoczialistát látnak. Ez a vízió nem oly szörnyűséges. A haza­fias ■— magyar munkás­osztályt a nem­zetközi apostolok tévtanai nem tudják félrevezetni és a munkáskérdést nem revoluczionális módon igyekeznek ők megoldani, hanem az evoluczió bizton útján. Munkás és munkaadó egyre job­ban közelednek egymáshoz, mert köl­csönösen megértik, hogy csak erőik egyesítése teremthet, alkothat, hogy csak harmonikus együttműködésük ve­zet sikerhez, a­mely egzisztenc­iájukat biztosítja. Munkás és munkaadó egy test, csak egymás mellett élhetnek meg. Akár ez, akár az kezdené meg az elszakadást, ez mindkettőjük pusz­tulását vonja maga után, mert erejük tétlenségre lenne kárhoztatva s ezzel megszűnnék az élet. Az élet nem egyéb, mint maga a munka, az erők har­monikus tevékenysége, összhangzatos megnyilatkozása. Ha majdan elszaka­dunk teljesen múltúnk üres hagyomá­nyaitól, ha balvégzetű előítéleteink czifra sallangjait a haladó kor modern szelleme teljesen leszakgatja rólunk, úgy az egész nemzet tisztelettel kíséri majd a munkás kéz szorgos működését. Ha majdan teljesen áthat mindenkit annak a tudata, hogy egy nemzet jó­létének alapja a munkás­osztály nagy erejében bírja letéteményesét, úgy a jövőben ezen a napon a munkás­­osztálylyal együtt fog ünnepelni az egész nemzet. Ez az idő nem késhetik már soká. *­ A kereskedelmi tárcsa. Láng Lajos minisztersége ma is tartotta magát és erről szóló hírünkről beszámol az egész fővárosi sajtó. Tény az, hogy Láng a Széll Kálmán jelöltje. A végleges döntés azonban hiteles értesülés­ünk sze­rint, csak a kirá­gnak Budapes­re való jövetelekor történik meg. Mai számunk 16 oldalra terjed. Cselédek gyógyköltsége. Pécs, április 30. Általános a panasz a cselédtartó gaz­dák között, hogy mily igazságtalanul fut­ja őket a cselédek gyógyköltségeinek fizetési kötelezettsége. S nekem, mint a­kinek hatáskörébe tartozik ezen ügyek elsőfokú elintézése, de alkalmam van meggyőződnöm arról, hogy a panaszok a legalaposabbak. A cselédek gyógyköltségeinek vise­lését illetőleg a törvény (1898 XXL t.­e.) három kategóriát állít fel: a) A­hol a cseléd megbetegedése a gazda hibájából történik. Itt a költségeket a gazda tartozik fizetni, s ez épp oly ter­mészetes, mint igazságos is, mert e köte­lezettség úgy a maga, mint a büntetőjogi felelőség elvéből önként következik.

Next