Pécsi Napló, 1902. május (11. évfolyam, 100-122. szám)
1902-05-01 / 100. szám
f XI évfolyam. Csütörtök, 1902. május I. 100. (3142) szám ■oakMitiiéa: Munkácsy Mihály-utcza 25. (Szakváry-féle ház.) Telefon 109. Kéziratok nem adatnak vissza. ■tadA kivitál (Részvénynyomda): Boltivksz 2. Telefon 27. Felelős szerkesztő: LENKEI LAJOS.Intefizetési árak : Egész évre 24 korona. Fél évre 12 korona. Negyed évre korona. Egy hóra 2 korona. Egyes szám ára 10 fllér. — Nyílt térben 1 sor 60 Elkér. kt MT Ma este Rácz Guszti Saint-Cloudba való eltávozása alkalmával az Otthon kávéimban bucsu-estélyt tart. 11423 A munka tisztelete. Pies, április 30. (#) Az ókori rabszolga-tartás utolsó foszlánya szakadt szét nálunk Magyarországban a jobbágyság felszabadításával. Iparról még akkor alig lehetett szó hazánkban. Agrár állam voitunk és bizonyos megrögzött konzervativizmussal még egyre ragaszkodunk ehhez: urhatnámságunk gőgje szorosan köti a lelkeket a földhöz, amelynek sem az arisztokráczia, sem a köznemesség nem volt igazi Anteusza, csupán csak ura. A jobbágy túrta a földet, a földesúr mulatott, vadászott, kártyázott vagy külföldön pocsékolta el a magyar pénzt. Egy félszázad rohant ezóta el fölöttünk, és ez idő alatt megszületett a földesurak modernebb típusa a dzsentri, a mely erősen a cirjába készül. A valamire valója 2—3000 holdnál kezdte és most a biztosítási vitéczkedésnél vagy a vármegyei irnokoskodásnál folytatja. De a prédikátumát egyik sem engedi. A magyar mindig ur volt. Ebből ő nem enged. A munka csak a parasztnak jó. De e félszázad alatt, amely siető lépésével a tétlen urhatnámság nagy renyheségét merészen és sokszor kegyetlenül megtépázta, kialakult a magyar kereskedelem és ipar erdő hajtása. Új korszak küszöbén állunk: új levegőt teremtett a szabadságharca izzó levegője, széthintette csíráját a modern középosztály kifejlődésének és ezzel kapcsolatban a munkásosztályt két részre osztotta. A nagyobb része földmives, legtöbbje a saját gazdája. A másik rész az ipari munkás. A gyors evolúczió megtartott a múlt árnyából egy jó adagot, merev konzervativizmusunk még nem adta fel teljesen uralmát, mi még lenézéssel, gőggel tekintünk alá a munkásosztályra. Ez érthető volt még akkor, amikor a magyar uralkodását anyagi jóléte támogatta, de ma már szánalmas az üres önérzetnek e patriciusi büszkesége. Nálunk a szocziális elégedetlenség első viharát nem a növekvő munkásosztály érzülete fogja magából kihányni, de az aránytalanul elszaporodó diplomás urak proletarizmusa. Természetrajzi adat ez a magyar burzsoázi fejlődésének történetében. A latárervilág külön kaszttá alakul, bár czélja beérni a burzsoák jólétét. A szellemi erők rohamos kihasználása, egészségtelen fejlődése lesz megrontója nemzetünknek. Ezt a formácziót urbatnámságunk érthetetlen, de épp anynyira veszedelmes sajátossága szülte. A múlt árnya közöttünk jár még, csak a formák változtak, a tartalom, a lényeg a régi maradt. Úrnak született a magyar! A munkást lenézzük, a fizikai munka iránt nem érzünk kellő tiszteletet. Pedig bármennyire kisért is a múlt üres szelleme, smvi hatalma megtörik a gyárak gőzkazánjain, a nehéz gépek nagy pörölyei szétzúzzák a hamis önérzet paszta sallangjait. A gőz, a villamosság nem áll meg alkudozásra a lomhán czammogó maradisággal és a mind sűrűbben fölfelé törő gyárkémények sötét füstfelhői haldokló konzervatizmusunk gyászlobogójaként úsznak el a levegőben. Nemzeti nagy létünk tradícióit mi egyre csak a párduczkaczagányban, a fringiában, a buzogányban, a sarkantyún csizmákban látjuk. Ez szép, de mi felette regényesnek, romantikusnak látjuk. Aki haladni akar, az ne nézzen hátra. Nem az a fő, mi maradt el mögöttünk az útból, hanem mekkora darab áll még előttünk. A párduczkaczagány ékes arany csatja beleakad a mi angelszabású zekénk szegélyébe és nem bocsájt. Nyeregtől elszokott lábunk meg-megbotlik a rozsdás ősi kardban, amely láthatatlanul is ott lóg az oldalunkon. A mai napot nem jelzi vörös letű a kalendáriumban, de ünnep ez mégis: a munka ül ma ünnepet. Serény keze leteszi a szerszámot huszonnégy órára. Nem törvény írta ezt elő, sokan rémnek nézik, ám ha a munkát, a dolgos kezet azzal a tisztelettel nézné mindenki, amely egy nezet nagyságának alapozóit megilleti, úgy ma mindenki együtt ünnepelne a munkásokkal. — Egy helytelen, hibás felfogás lett úrrá nálunk: minden munkásban egy veszedelmes forradalmárt, egy vörösnyakkendős szoczialistát látnak. Ez a vízió nem oly szörnyűséges. A hazafias ■— magyar munkásosztályt a nemzetközi apostolok tévtanai nem tudják félrevezetni és a munkáskérdést nem revoluczionális módon igyekeznek ők megoldani, hanem az evoluczió bizton útján. Munkás és munkaadó egyre jobban közelednek egymáshoz, mert kölcsönösen megértik, hogy csak erőik egyesítése teremthet, alkothat, hogy csak harmonikus együttműködésük vezet sikerhez, amely egzisztenciájukat biztosítja. Munkás és munkaadó egy test, csak egymás mellett élhetnek meg. Akár ez, akár az kezdené meg az elszakadást, ez mindkettőjük pusztulását vonja maga után, mert erejük tétlenségre lenne kárhoztatva s ezzel megszűnnék az élet. Az élet nem egyéb, mint maga a munka, az erők harmonikus tevékenysége, összhangzatos megnyilatkozása. Ha majdan elszakadunk teljesen múltúnk üres hagyományaitól, ha balvégzetű előítéleteink czifra sallangjait a haladó kor modern szelleme teljesen leszakgatja rólunk, úgy az egész nemzet tisztelettel kíséri majd a munkás kéz szorgos működését. Ha majdan teljesen áthat mindenkit annak a tudata, hogy egy nemzet jólétének alapja a munkásosztály nagy erejében bírja letéteményesét, úgy a jövőben ezen a napon a munkásosztálylyal együtt fog ünnepelni az egész nemzet. Ez az idő nem késhetik már soká. * A kereskedelmi tárcsa. Láng Lajos minisztersége ma is tartotta magát és erről szóló hírünkről beszámol az egész fővárosi sajtó. Tény az, hogy Láng a Széll Kálmán jelöltje. A végleges döntés azonban hiteles értesülésünk szerint, csak a kirágnak Budapesre való jövetelekor történik meg. Mai számunk 16 oldalra terjed. Cselédek gyógyköltsége. Pécs, április 30. Általános a panasz a cselédtartó gazdák között, hogy mily igazságtalanul futja őket a cselédek gyógyköltségeinek fizetési kötelezettsége. S nekem, mint akinek hatáskörébe tartozik ezen ügyek elsőfokú elintézése, de alkalmam van meggyőződnöm arról, hogy a panaszok a legalaposabbak. A cselédek gyógyköltségeinek viselését illetőleg a törvény (1898 XXL t.e.) három kategóriát állít fel: a) Ahol a cseléd megbetegedése a gazda hibájából történik. Itt a költségeket a gazda tartozik fizetni, s ez épp oly természetes, mint igazságos is, mert e kötelezettség úgy a maga, mint a büntetőjogi felelőség elvéből önként következik.