Pécsi Napló, 1902. augusztus (11. évfolyam, 175-199. szám)

1902-08-01 / 175. szám

2 A nők az iparban. — Saját tudósítónktól. — Budapest, július 31. A nők helyzetének változása tanítá­sukat is megváltoztatja. A bürokban való alkalmazásuk létre hozta a kereskedelmi tanfolyamokat és az ipar­ipar terén egyre erősebbé és öntudatosabbá váló működé­süknek megfelelő hatással kell lennie ez iparoktatásra is. A női iparoktatás eddig csak kisebb kaliberű iskolákra szorítkozott, a­melyek­ben csak a szorosan vett női kézimunká­kat : hímzést, szabást, varrást stb. tanítot­ták. De föllépett a szükség, a­mely az iskolák czéljainak és eszközeinek köze­lebbi meghatározását sürgeti. Budapesti tudósítónk arról értesül, hogy illetékes helyen meglehetősen konkrét formában merült föl egy fölállítandó szabóságot tanító intézménynek, tanműhelynek a terve. A kérdés elég nagy és eléggé szo­­c­iális fontosságú arra nézve, hogy itt foglalkozzunk vele. Előre látható volt, hogy rendszeres szakoktatást, a­melyben az iparos ifjak részesülnek, a nők számára is létre kell hozni. Hogy mikép fogják ezt keresztül vini ? Illetékes körökben azt tervezik, hogy a női ipariskolák intézményét kiterjesztik és bizonyos változásoknak vetik alá. Ezek közül egyik fontosabb változás az lesz, hogy az ipari munkásnők és a házi mun­kákat tanuló polgárip úri leányok oktatá­sát különválasztják. A módosabb leányok a tanult ipar mellett a szükséges általános ismereteket más helyről is megszerezhetik és meg is szerzik, míg a munkásleányok­nak úgyszólván első és utolsó iskolájuk ez. Azért el kell válni a háztartási isko­láknak a kenyérkeresetre tanító intézettől és ez utóbbinak úgy kell szervezve lennie, hogy az ipar mellett általános képzést, tudást is adjon, értelmes, öntudatos mun­kásnőket neveljen. A feministák és ellen­feleik vitatkozhatnak azon, hogy helyes-e, jó-e, hasznos-e a női munka általá­ban, vagy bizonyos foglalkozásoknál, de­­ nem lehet vitatni, hogy ha már valami iparra tanítjuk a nőket, legyen az újabb térhódítás, vagy hagyományos régi női iparág, ennek a tanításnak teljesnek és befejezettnek kell lennie. A nőket is úgy kell tanítani, hogy megszerezhessék ipar­águkban az önállóságot és a fejlődéshez szükséges értelmi eszközöket. Minthogy kétségtelenül vannak és lesznek nagy számmal mesterségek, a­melyek nők ré­szére föltétlenül zárva maradnak, méltá­nyos, hogy a régóta női kezekben levő iparokat a legmagasabb fokig elsajátíthas­sák. Tudvalevő dolog pl. hogy a ruha­­készítés, a divatczikkek iparágaiban a manapság művészi ízlést és képzettséget föltételező vezetés férfi kezekben van, noha a munkások túlnyomó többsége leány, a­mi nem vezethető arra vissza, hogy a leányoknak talán kevesebb a te­hetségük, nem, mindössze sokkal kevesebb terük van a tudás megszerzéséhez és ké­pességeik kifejtéséhez, mint a férfiaknak. A férfi munkások tanoncziskolába járnak és rajz- meg egyéb tanfolyamok állanak rendelkezésükre. A tanulóleányok legföl­jebb egy kis ismétlő iskolát látnak. Rajz­oktatást — a szépérzékkel összefüggő iparág alapját — hírből sem ismernek. Mindezeken a bajokon segíteni fog­nak a maiakból tovább fejlesztett női ipariskolák. A női munkát nem szabad többé alárendelt helyzetében meghagyni, mert a gazdasági szükség reájuk utal. Vadnay Károlyról. — A Pécsi Napló éri deli tározója. — Nem ismertem személyesen Vadnay Károlyt, csak a lapját. A „Fővárosi Lapok“-ért rajongott minden hivatott poéta­­lélek, vagy a költőnévre hivalkodó nagyzó. Én is tehát hívei közé tartoztam. De saját­ságos, hogy valahányszor kopogni akar­tam a népszerű lap kapuján, mindig bátor­talanság fogott meg, míg aztán egy szer­kesztői üzenet elhatározó lépésre késztetett. Vadnay ugyanis valakinek azt szente, hogy karácsonyra verset ne küldjön, mert jó ideje a szent estének megfelelő hangu­latot nem találja meg az alkalmilag bekül­dött versek egyikében sem, nincs bennök szív s a szívnek tiszta érzése. Erre minden levél kiséret nélkül, csupán, egy látogató jegy melléklésével beküldöttem hozzá „Karácsony est“ czímű versemet. Már harmadnapra megjött a válasz egy leve­lezőlapon, hogy versemet a lap közölni fogja. És csakugyan meg is jelent, a meg­felelő szám figyelmes megküldése volt a jutalmam. Rövidebb vagy hosszabb idő­közökben még két ízben köldtem be ver­set és büszkén mondhatom, hogy egynek kivételével valamennyi megjelent s ezek elfogadásáról mindig értesítve lettem, az el nem fogadottról pedig egész műbírálat­­tal szerencséltetett meg a gondos szer­kesztő, sajnos, a felsorolt kifogásokhoz képest a hibákat nem orvosoltam s igy ennek közlése elmaradt. Mint ilyen idő­közi munkatárs nem egyszer vágyakoztam magamat bemutatni, de erre is bártortalan . A város ajándéka a püspök­nek. Már többször említettük, hogy a megyés püspök az ősrégi cubiculum két oldalfalát lefestette és ezt a város mú­zeumának ajándékozta. A város viszon­zásul Széchényi György gróf volt pécsi püspök és főispán arczképével ajándékozta meg a püspököt. A város ajándékát Hetyey Sámuel megyés püspök a következő meleg hangú levéllel köszönte meg : voltam, egyrészt — ne vegye senki rossz néven a dicsekvést — szerénységből, másrészt az ilyen bemutatáshoz tapadt kellemetlen visszaemlékezés miatt. Ugyanis szent ihlettséggel léptem egyszer Arany János, másszor Vajda János elé, de da­czára annak, hogy az ő lapjukban is megjelent egy-egy versem is, úgy a kó­­válygó pipafüsttől alig látható nagy költő, mint a csúztól megkínzott, egy kopott bőrdivánon nyögő Vajda János részéről a legrövidebb elbánásban részesültem; a biztatásnak, lelkesítésnek egy szavához sem volt szerencsém. Végre a véletlen mégis összehozott a szép­irodalom egyik legderekabb mun­kájával. Vadnay Balára utazott Tóth Kálmán szobrának leleplezésére és egyik vasúti fülkében együtt voltunk. Bemutat­ván magam, nevemre azonnal emlékezett, sőt egyik másik költeményem tartalmára is. A hosszú után persze mindenről szó volt, különösen pedig a sajtóról és iro­dalmi viszonyokról. Az utóbbiak feletti eszmecserében szóba került az is, hogy a sajtóban, sőt a szépirodalom terén is mindinkább tért hóditt a zsidóelem. Én észrevettem, hogy ez mintha nem tetsze­nék az öreg urnak, s igyekeztem erre magyarázatot nyerni, mire ő egy adomá­val válaszolt: „Nem rég a Fóthi gróf vendége voltam, s ez alkalommal nagy elismeréssel emlékezett meg egy zsidó családról mely az általa élelmi czikkek­­kel az árvíz veszélylyel küzködő Szegedre leküldött apáczákat oly gyengéd figye­lemmel vette körül, hogy a házukban be-Az augusztus 1-én megtartandó városi közgyűlésnek két fontosabb tárgyát fogja képezni az állami főreáliskola építésére vonatkozó tanácsi előterjesztés és az újon­nan elkészített bordély-szabályrendelet, melyet újabban átdolgoztak. A főreáliskola építésére nézve a tanács most nem tehet érdemleges előterjesztést, mert telekáten­gedésről van szó és így most csakis az augusztus hó végén megtartandó újabb városi közgyűlés napirendjére tűzheti ki ezen fölötte, fontos ügyet. Ha a város ajánlatát a tanügyi kormány elfogadja, alapos remény van arra, hogy a főreális­kola építési költségeit még az 1903. évi költségelőirányzatba illesztheti a miniszter. Hogy ez mennyire kívánatos, arra már ismételten reá mutattunk.­­ A pécsi jótékony nőegylet augusztus 2-án délután 5 órakor a keres­kedelmi és iparkamara helyiségében vá­lasztmányi ülést tart, rendezett lakáson még szent képet s keresztet is tűzött ki. Én csodálkozva a nemes gróf dicsé­retén, közbevágtam. És Exczellencziádat meg antisemitának merik tartani ? — _A gróf erre mosolygott s igy válaszolt: „Én zsidóellenes sohasem voltam, gazdaságom­ban sok dolgom volt velük, és mondha­tom, panaszra alig adtak okot, de gyűlö­löm a zsidót, ha csal." Vadnay tréfásan felkac­agott és azt mondotta : „Nos, én sem vagyok ellensége a zsidónak, de nem szeretem azt a zsidót, aki ír­t “. Persze az ő nézetét tovább én nem magyarázha­tom, csak annyit tudok, hogy lapja is ta­núskodik anekdotájának valósága mellett. Még egyszer érintkeztem Vadnay Károlylyal, de már csak levélben. Egy öreg tanító, Börzsöny Gábor Nagyfaluról támogatásomat kérte egy szerény állás elnyerése végett. Elpanaszolkodott, hogy ő szerény nyugdíjából megélni nem képes, családjában is a legfájóbb csapások érik, úgy, hogy hogy élete alkonyán küzködnie kell és szükséget szenved, — pedig — mondá ő egykor jobb sorsról álmodott, iró, költő akart lenni, és hogy joggal élt benne ez a vágy, hivatkozott kortársa Jókai Mór biztatására is. Irodalmi mun­kássága azonban szerény határok között maradt, néhány kötet verses búcsúztató­ból állt az egész. Míg ő panaszkodott, én futólag lapozgattam a nekem tiszte­lettel átnyújtott verses gyűjteményben. És mondhatom, e pár pillanat alatt is nem egy szép gondolatra, a hangulat nem egy megkapó közvetlenségére akadtam. Oszin- Pécsi Napló 1902. augusztus 1. Hírrovatunk. Pécs, 1902. julius 31. Nagyságos Kir. Tanácsos, Polgármester Ur! Vettem Pécs szab. kir. város köztörvényha­tósági bizottságának ama határozatát, hogy a pécsi ősrégi keresztény cubikulumnak az általam a pécs­­városi múzeumnak ajándékozott képeiért viszonzá­sul Széchényi György pécsi püspöknek a város közönsége birtokában volt olajfestésű képét a pécsi püspöknek székházamban őrzött képsorozata kiegé­szítéséül nekem ajándékozza. A szives figyelem, mely Pécs szab. kir. vá és igen tisztelt közönségének •• fényében nyilvánul kétszeresen kedves nekem, mert egyrészt örvendve tapasztaltam, hogy az általam felajánlott képek szives fogadtatásra találtak, másrészt megnyilatkozni látom e tényben azt a kölcsönös szeret­tét, előzé­kenységet, mely a pécsi püspököket Pécs városának igen tisztelt közönségével mindenkor ö­szefül­te s a mely annyi szép és hasznos alkotásnak, annyi ön­zetlen áldozatnak szülője volt. Azért a legr­elegeb­ben köszönöm e képet, mint e kölcsönös vonza­lom zálogát. Egyben van szerencsém Nagyságodnak becses tudomására hozni, hogy Széchényi György püspök képét már tényleg átvettem Fogadja Nagyságod kiváló t­szteletem őszinte nyilvánítását. Püspök-Szent-László, 1902. julius 26. Hetyey Sámuel, püspök. — Rendkívüli városi közgyűlés.

Next