Pécsi Napló, 1902. augusztus (11. évfolyam, 175-199. szám)
1902-08-01 / 175. szám
2 A nők az iparban. — Saját tudósítónktól. — Budapest, július 31. A nők helyzetének változása tanításukat is megváltoztatja. A bürokban való alkalmazásuk létre hozta a kereskedelmi tanfolyamokat és az iparipar terén egyre erősebbé és öntudatosabbá váló működésüknek megfelelő hatással kell lennie ez iparoktatásra is. A női iparoktatás eddig csak kisebb kaliberű iskolákra szorítkozott, amelyekben csak a szorosan vett női kézimunkákat : hímzést, szabást, varrást stb. tanították. De föllépett a szükség, amely az iskolák czéljainak és eszközeinek közelebbi meghatározását sürgeti. Budapesti tudósítónk arról értesül, hogy illetékes helyen meglehetősen konkrét formában merült föl egy fölállítandó szabóságot tanító intézménynek, tanműhelynek a terve. A kérdés elég nagy és eléggé szociális fontosságú arra nézve, hogy itt foglalkozzunk vele. Előre látható volt, hogy rendszeres szakoktatást, amelyben az iparos ifjak részesülnek, a nők számára is létre kell hozni. Hogy mikép fogják ezt keresztül vini ? Illetékes körökben azt tervezik, hogy a női ipariskolák intézményét kiterjesztik és bizonyos változásoknak vetik alá. Ezek közül egyik fontosabb változás az lesz, hogy az ipari munkásnők és a házi munkákat tanuló polgárip úri leányok oktatását különválasztják. A módosabb leányok a tanult ipar mellett a szükséges általános ismereteket más helyről is megszerezhetik és meg is szerzik, míg a munkásleányoknak úgyszólván első és utolsó iskolájuk ez. Azért el kell válni a háztartási iskoláknak a kenyérkeresetre tanító intézettől és ez utóbbinak úgy kell szervezve lennie, hogy az ipar mellett általános képzést, tudást is adjon, értelmes, öntudatos munkásnőket neveljen. A feministák és ellenfeleik vitatkozhatnak azon, hogy helyes-e, jó-e, hasznos-e a női munka általában, vagy bizonyos foglalkozásoknál, de nem lehet vitatni, hogy ha már valami iparra tanítjuk a nőket, legyen az újabb térhódítás, vagy hagyományos régi női iparág, ennek a tanításnak teljesnek és befejezettnek kell lennie. A nőket is úgy kell tanítani, hogy megszerezhessék iparágukban az önállóságot és a fejlődéshez szükséges értelmi eszközöket. Minthogy kétségtelenül vannak és lesznek nagy számmal mesterségek, amelyek nők részére föltétlenül zárva maradnak, méltányos, hogy a régóta női kezekben levő iparokat a legmagasabb fokig elsajátíthassák. Tudvalevő dolog pl. hogy a ruhakészítés, a divatczikkek iparágaiban a manapság művészi ízlést és képzettséget föltételező vezetés férfi kezekben van, noha a munkások túlnyomó többsége leány, ami nem vezethető arra vissza, hogy a leányoknak talán kevesebb a tehetségük, nem, mindössze sokkal kevesebb terük van a tudás megszerzéséhez és képességeik kifejtéséhez, mint a férfiaknak. A férfi munkások tanoncziskolába járnak és rajz- meg egyéb tanfolyamok állanak rendelkezésükre. A tanulóleányok legföljebb egy kis ismétlő iskolát látnak. Rajzoktatást — a szépérzékkel összefüggő iparág alapját — hírből sem ismernek. Mindezeken a bajokon segíteni fognak a maiakból tovább fejlesztett női ipariskolák. A női munkát nem szabad többé alárendelt helyzetében meghagyni, mert a gazdasági szükség reájuk utal. Vadnay Károlyról. — A Pécsi Napló éri deli tározója. — Nem ismertem személyesen Vadnay Károlyt, csak a lapját. A „Fővárosi Lapok“-ért rajongott minden hivatott poétalélek, vagy a költőnévre hivalkodó nagyzó. Én is tehát hívei közé tartoztam. De sajátságos, hogy valahányszor kopogni akartam a népszerű lap kapuján, mindig bátortalanság fogott meg, míg aztán egy szerkesztői üzenet elhatározó lépésre késztetett. Vadnay ugyanis valakinek azt szente, hogy karácsonyra verset ne küldjön, mert jó ideje a szent estének megfelelő hangulatot nem találja meg az alkalmilag beküldött versek egyikében sem, nincs bennök szív s a szívnek tiszta érzése. Erre minden levél kiséret nélkül, csupán, egy látogató jegy melléklésével beküldöttem hozzá „Karácsony est“ czímű versemet. Már harmadnapra megjött a válasz egy levelezőlapon, hogy versemet a lap közölni fogja. És csakugyan meg is jelent, a megfelelő szám figyelmes megküldése volt a jutalmam. Rövidebb vagy hosszabb időközökben még két ízben köldtem be verset és büszkén mondhatom, hogy egynek kivételével valamennyi megjelent s ezek elfogadásáról mindig értesítve lettem, az el nem fogadottról pedig egész műbírálattal szerencséltetett meg a gondos szerkesztő, sajnos, a felsorolt kifogásokhoz képest a hibákat nem orvosoltam s igy ennek közlése elmaradt. Mint ilyen időközi munkatárs nem egyszer vágyakoztam magamat bemutatni, de erre is bártortalan . A város ajándéka a püspöknek. Már többször említettük, hogy a megyés püspök az ősrégi cubiculum két oldalfalát lefestette és ezt a város múzeumának ajándékozta. A város viszonzásul Széchényi György gróf volt pécsi püspök és főispán arczképével ajándékozta meg a püspököt. A város ajándékát Hetyey Sámuel megyés püspök a következő meleg hangú levéllel köszönte meg : voltam, egyrészt — ne vegye senki rossz néven a dicsekvést — szerénységből, másrészt az ilyen bemutatáshoz tapadt kellemetlen visszaemlékezés miatt. Ugyanis szent ihlettséggel léptem egyszer Arany János, másszor Vajda János elé, de daczára annak, hogy az ő lapjukban is megjelent egy-egy versem is, úgy a kóválygó pipafüsttől alig látható nagy költő, mint a csúztól megkínzott, egy kopott bőrdivánon nyögő Vajda János részéről a legrövidebb elbánásban részesültem; a biztatásnak, lelkesítésnek egy szavához sem volt szerencsém. Végre a véletlen mégis összehozott a szépirodalom egyik legderekabb munkájával. Vadnay Balára utazott Tóth Kálmán szobrának leleplezésére és egyik vasúti fülkében együtt voltunk. Bemutatván magam, nevemre azonnal emlékezett, sőt egyik másik költeményem tartalmára is. A hosszú után persze mindenről szó volt, különösen pedig a sajtóról és irodalmi viszonyokról. Az utóbbiak feletti eszmecserében szóba került az is, hogy a sajtóban, sőt a szépirodalom terén is mindinkább tért hóditt a zsidóelem. Én észrevettem, hogy ez mintha nem tetszenék az öreg urnak, s igyekeztem erre magyarázatot nyerni, mire ő egy adomával válaszolt: „Nem rég a Fóthi gróf vendége voltam, s ez alkalommal nagy elismeréssel emlékezett meg egy zsidó családról mely az általa élelmi czikkekkel az árvíz veszélylyel küzködő Szegedre leküldött apáczákat oly gyengéd figyelemmel vette körül, hogy a házukban be-Az augusztus 1-én megtartandó városi közgyűlésnek két fontosabb tárgyát fogja képezni az állami főreáliskola építésére vonatkozó tanácsi előterjesztés és az újonnan elkészített bordély-szabályrendelet, melyet újabban átdolgoztak. A főreáliskola építésére nézve a tanács most nem tehet érdemleges előterjesztést, mert telekátengedésről van szó és így most csakis az augusztus hó végén megtartandó újabb városi közgyűlés napirendjére tűzheti ki ezen fölötte, fontos ügyet. Ha a város ajánlatát a tanügyi kormány elfogadja, alapos remény van arra, hogy a főreáliskola építési költségeit még az 1903. évi költségelőirányzatba illesztheti a miniszter. Hogy ez mennyire kívánatos, arra már ismételten reá mutattunk. A pécsi jótékony nőegylet augusztus 2-án délután 5 órakor a kereskedelmi és iparkamara helyiségében választmányi ülést tart, rendezett lakáson még szent képet s keresztet is tűzött ki. Én csodálkozva a nemes gróf dicséretén, közbevágtam. És Exczellencziádat meg antisemitának merik tartani ? — _A gróf erre mosolygott s igy válaszolt: „Én zsidóellenes sohasem voltam, gazdaságomban sok dolgom volt velük, és mondhatom, panaszra alig adtak okot, de gyűlölöm a zsidót, ha csal." Vadnay tréfásan felkacagott és azt mondotta : „Nos, én sem vagyok ellensége a zsidónak, de nem szeretem azt a zsidót, aki írt “. Persze az ő nézetét tovább én nem magyarázhatom, csak annyit tudok, hogy lapja is tanúskodik anekdotájának valósága mellett. Még egyszer érintkeztem Vadnay Károlylyal, de már csak levélben. Egy öreg tanító, Börzsöny Gábor Nagyfaluról támogatásomat kérte egy szerény állás elnyerése végett. Elpanaszolkodott, hogy ő szerény nyugdíjából megélni nem képes, családjában is a legfájóbb csapások érik, úgy, hogy hogy élete alkonyán küzködnie kell és szükséget szenved, — pedig — mondá ő egykor jobb sorsról álmodott, iró, költő akart lenni, és hogy joggal élt benne ez a vágy, hivatkozott kortársa Jókai Mór biztatására is. Irodalmi munkássága azonban szerény határok között maradt, néhány kötet verses búcsúztatóból állt az egész. Míg ő panaszkodott, én futólag lapozgattam a nekem tisztelettel átnyújtott verses gyűjteményben. És mondhatom, e pár pillanat alatt is nem egy szép gondolatra, a hangulat nem egy megkapó közvetlenségére akadtam. Oszin- Pécsi Napló 1902. augusztus 1. Hírrovatunk. Pécs, 1902. julius 31. Nagyságos Kir. Tanácsos, Polgármester Ur! Vettem Pécs szab. kir. város köztörvényhatósági bizottságának ama határozatát, hogy a pécsi ősrégi keresztény cubikulumnak az általam a pécsvárosi múzeumnak ajándékozott képeiért viszonzásul Széchényi György pécsi püspöknek a város közönsége birtokában volt olajfestésű képét a pécsi püspöknek székházamban őrzött képsorozata kiegészítéséül nekem ajándékozza. A szives figyelem, mely Pécs szab. kir. vá és igen tisztelt közönségének •• fényében nyilvánul kétszeresen kedves nekem, mert egyrészt örvendve tapasztaltam, hogy az általam felajánlott képek szives fogadtatásra találtak, másrészt megnyilatkozni látom e tényben azt a kölcsönös szerettét, előzékenységet, mely a pécsi püspököket Pécs városának igen tisztelt közönségével mindenkor öszefülte s a mely annyi szép és hasznos alkotásnak, annyi önzetlen áldozatnak szülője volt. Azért a legrelegebben köszönöm e képet, mint e kölcsönös vonzalom zálogát. Egyben van szerencsém Nagyságodnak becses tudomására hozni, hogy Széchényi György püspök képét már tényleg átvettem Fogadja Nagyságod kiváló tszteletem őszinte nyilvánítását. Püspök-Szent-László, 1902. julius 26. Hetyey Sámuel, püspök. — Rendkívüli városi közgyűlés.