Pécsi Napló, 1903. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1903-01-01 / 1. szám
t és egyöntetűséget állapít meg. A hivatalos működés minden mozzanatát kimerítő paragrafusok határozzák meg, amelytől eltérni nem lehet, nem szabad. Az ügyviteli szabályzat kiterjeszkedik a szolgálati viszonyokra, a hivatali állások betöltésére, a lemondás eseteire, törzskönyvi lapok nyitására, melyek a tisztviselők egész biográfiáját tartalmazzák; megszabja a tisztviselők kötelességeit és jogait, a hivatalos működés idejét, a szolgálattétel kötelezettségét, a felekkel való bánásmódot, a hivatali járandóságok folyósítását, felfüggesztését és megszüntetését, a napidíjakat és utazási költségeket, fizetési előlegeket, átköltözködési illetményeket, szabadságidőt; gondoskodik szigorú felügyeletről, a panaszok gondos fölvételéről. Életbe lépteti a hivatalos zsebkönyv használatát, mely helyszíni hivatalos eljárás közben egyfelől a szóbeli panaszok fölvételére, elintézésére, avagy nyomban az alárendelt végrehajtó hatóságokhoz való utasítására, másfelől a hivatalból érkezett személyes tapasztalatoknak az illetékes hatósággal tájékozás, vagy intézkedés végett való közlésére s általában a községekben történt hivatalos kiszállás igazolására szolgál. Megállapítja a szabályzat a vezetést s a hivataloskodás minden változatát, az ügybeosztást, elintézés módját, kezelést a legapróbb részletekig. Meghatározza a hivatalos lap szerkesztését, kiadását és használatát, a telefon igénybevételét, a hivatalos és szaklapok tanulmányozását, szóval, mindenre kiterjeszkedik. Hatalmas nagy mű, mely föltétlen elismerést érdemel. Hogy a gyakorlatban mint fog ez alkotás beválni, azt a jövő mutatja meg. Minden kezdet nehézséggel jár. Ez olyan igazság, amely alól ez a reform se képezhet kivételt. De ha figyelembe veszszük, hogy az új ügyviteli szabályzatban meghatározott alakiságok a kir. bíróságoknál már régen gyakorlatban vannak és azok- nak betartásához nem kívántatik em- berfölötti erő ; biztosra vehetjük, hogy pár hónap alatt az új kerék- vágásban egész könnyűséggel gördül az ősi vármegye rozoga szekerét fölváltó közigazgatási automobill. Különösen nálunk, Baranyában számíthatunk bízvást erre, mert ha az országban valahol súlyt fektetnek az új rend őszinte buzgalommal párosult , lelkiismeretes, gondos és pontos végrehajtására, itt az önföláldozásig menő akciót fejtenek ki. Nagyobb szorgalommal, több igyekezettel, fáradság-gal és munkával egy vármegye se tanulmányozhatta az új törvényeket és ezek végrehajtására kiadott rendelete- két, mint Baranya; nem is lehet az országban egy vármegye sem, ahol a közigazgatás új rendjét alaposab- ban hajthatnák végre. Az ügyszere- tettől és ügybuzgóságtól áthatott, fárad- t hatatlan tevékenységű főispán, akinek egyik fő jellemvonása, hogy a törvény előtte szentirás, a melyből egy jottát el nem enged s ebben a vármegyei közigazgatás terén nagy erőssége, jobb keze az alispán, mindent elkövet, hogy az öt közigazgatási rendet, a mint azt a törvény szelleme s a paragrafusok előírják — egész teljességében végrehajtsa s életképessé tegye, hogy az ige testet öltsön. A törvényhozás és a kormány ezzel a korszakos intézménynyel üdvözli a vármegyéket s kíván — boldog újévet! A krónikások szerint a czigányok a XV. században, Zsigmond király idejében szivárogtak be észrevétlenül hazánkba. A monda úgy tartja, hogy az egyiptomiak ivadékai volnának s miután a menekülő Megváltónak menedéket nem akartak nyújtani, örökös vándorlásra kárhoztattattak. Más monda szerint Indiából elűzötten vetődtek a messze Európába. A történelemből kivilágló valószínűség azonban hindusztáni eredetük mellett bizonyít: Timuron, Afganisztánon, Perzsián is Törökországon át húzódtak nyűgat felé s Magyarországon s nagy töredékük állandó, igazi otthonra talált. Az állítólagos egyiptomi eredetnek logikus magyarázata lehet az a tény, hogy nejeik a bűvészetet és a varázslást az egyiptomi népekhez hasonlóan űzik, a férfiak pedig a zenében és a tánczban lelik gyönyörüket. A világi zene akkori képviselőinek, a vándorlantosok, a hegedősök, kobozpengetők kezeiből kiragadják a zeneszerszámot, kezdetben rozoga keleti hangszereikkel, később a czimbalommal hódítanak, végül kezükbe veszik a vonós hangszerek királyát, a hegedűt is. A XVII. század szétviszi hírüket az egész országba, jól érzik magukat, mint nagy szerepre hivatott házi zenészek az oligarchák udvaraiban. Mindinkább kimagaslanak közülök az egyes zenekarok élén álló, zeneszerzői minőségben is kiváló u. n. prímások, kik a nemesek szája íze szerint vezénylik a ritmust, az eredeti magyar melódiákra támaszkodva. A krónika legelső czigány népzenésze a Lippában élő, Aluman bégtől nagy kitüntetésben részesülő Bármán Döme. De a czigányprimások valódi nimbusza II. Rákóczy Ferencz korában az ünnepelt kurucz nagyságok hadakozó, kardcsörtető népe közt s az egyházi főméltóságok udvaraiban tűnik fel. Ama dicső kor küzdelmei, érzelmei, bánatos hangulatai, gúnyos és tréfás kicsapongásai csendülnek fel első ízben a vésznél is szilajabban zengő hurokra, majd a tárogató ünnepélyes, bánatos danája önti ki a kurucz lélek panaszosan kitörő keserveit. A kurucz dal a magyar hagyományos vitézség, lelki világ, szabadságszeretet szimbóluma, a magyar dalritmusok buigyogni soha meg nem szűnő ősforrása. A kurucz nóták és énekmelódiák közül nem egy unikum számba megy dallami gazdagság s szövegjellemzés tekintetében; eleinte alig, később mindinkább kidomborodik bennök a tősgyökeres, a magyar véréből való, magyar zamata, előre, kifejező igazságára felülmúlhatatlan nemzeti ritmus. E dalokból fejlett és serked ma is legszebb nótáink, népdalaink zöme, köztük a néplélek legmélységesebb tengeréből merített „Rákóczy kesergő“ nóta, az internaczionális, világhíres Rákóczy-induló szülőanyja. A régi kurucz toborzó, hallgató, a „bús ének“ kimeríthetetlen kincses bányája a speciális, a nemzeti talajon álló, a népetikai törekvést megtestesítő, a zene legklasszikusabb magyar héroszainál is faji megnyilatkozásokat kereső, a nemzeti stílust képviselő, tekintélyes és változatos, közérdekű, abszolút értékkel biró zeneirodalomnak. A későbbi nemzedékek e dalokból élősködtek, melyeknél szebbeket s maraA képviselőházat ma délelőtt 10 órára hívta össze Apponyi Albert gróf, tehát szokatlanul korán arra való tekintettel, hogy csak formai ülésről volt szó, mégis már jóval előbb igen sok képviselő volt együtt a házban a párt minden oldaláról. Az új év beköszöntőjére gyűltek össze oly sokan. A képviselők szinte pártkülönbség nélkül lázasan tudakozódtak a benfentesektől, mit tudnak, mit hallottak Bécsből ? Lesz-e kiegyezés vagy nem? Pozitív választ azonban senki sem adhatott. Tíz óra felé jött a házba Lukács László pénzügyminiszter, akit még a folyosón elfogott Kossuth Ferencz, akivel hosszabban beszélgetett a Bécsben történtekről. Láng Lajos és Fejérváry Géza báró minisztereket sűrű csoportok vették körül, de egyik sem tudott vagy nem akart bővebb felvilágosítást adni. — Majd meghalljátok holnap Szélltől! — volt a stereotíp válasz. Apponyi jóval fél 11 után nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy az összeférhetlenségi bizottság Szentiványi Árpád ügyében kimondotta, hogy az összeférhetlenség esete fenn nem forog. Jelentette továbbá, hogy az állandó összeférhetlenségi bizottság beterjesztette Beck Marczel összeférhetlenségi ügyében az iratokat, amelyek az összeférhetlenségi ítélőbizottságnak fognak kiadatni. Ezt a bizottságot dandóbb becsüeket a kor s nemzedék domináló eszméit és érzelmeit hivebben visszatükrözőket egy nemzet sem mutathat fel. A Rákóczy-katasztrófára a magyar népköltészet a maga őserejével jajdul fel s különféle, nyomukban melódiaözönt fakasztó szövegeket hoz forgalomba, melyek elől a nemzet összességének egy osztálya sem zárkózhatik el. E korba helyezendő a magyar hallgató nóta lendületesebb kifejlődése is, amelyet az egész magyar zene napjainkig szilárd bázisául fogadott el. A czigány e dalok hordozója, ez érzelmek és hangulatok szócsöve. A kiválóbb czigányzenészek ekkor veszik kezükbe a magyar hangszeres zene kifejlesztését és terjesztését. Csáky Imre bíbornok házi zenésze, Barna Miska volt az, ki 1737-ben Szepesváralján tizenegy czigány versenyző elől ragadta el dicsőségesen a babért. Az öreg Czinka komponálja meg a Rákóczy híres kesergőjét ura, Rákóczy Ferencz utáni keservében; az ő unokája, a ragyogó szépségű Czinka Panna, a XVIII. század leghíresebb s legtöbbet magasztalt primásnője népszerűsítette s tartotta fenn azt a késő utódoknak is értékes relikviaként Martinovich, az ismert „Martinovich nóta“ szerzője, annak idején a „naturalisták fejedelme“, fényes czímével dicsekedhetett. Mayseder, Viotti és Spohr szerzeményeit játszotta, sőt briliáns teknikával, tüneményszerű virtuozitással a Paganini gyakorlatokat. Banyák, a czimbalom vasmarka regulatora, Mária Teréziától üvegczimbalmot kap fényes játékának elismeréséül. Pécsi Napló 1903. január 1. A képviselőház ülése. Budapest, deczember 31. — Saját tudósítónktól. —