Pécsi Napló, 1903. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-01 / 1. szám

t és egyöntetűséget állapít meg. A hiva­talos működés minden mozzanatát ki­merítő paragrafusok határozzák meg, a­melytől eltérni nem lehet, nem szabad. Az ügyviteli szabályzat kiter­jeszkedik a szolgálati viszonyokra, a hivatali állások betöltésére, a lemondás eseteire, törzskönyvi lapok nyitására, melyek a tisztviselők egész biográfiáját tartalmazzák; megszabja a tisztvise­lők kötelességeit és jogait, a hiva­talos működés idejét, a szolgálattétel kötelezettségét, a felekkel való bánás­módot, a hivatali járandóságok folyó­sítását, felfüggesztését és megszünte­tését, a napidíjakat és utazási költsé­geket, fizetési előlegeket, átköltözködési illetményeket, szabadságidőt; gondos­kodik szigorú felügyeletről, a panaszok gondos fölvételéről. Életbe lépteti a hivatalos zsebkönyv használatát, mely helyszíni hivatalos eljárás közben egy­felől a szóbeli panaszok fölvételére, elintézésére, avagy nyomban az alá­rendelt végrehajtó hatóságokhoz való utasítására, másfelől a hivatalból ér­kezett személyes tapasztalatoknak az illetékes hatósággal tájékozás, vagy intézkedés végett való közlésére s általában a községekben történt hiva­talos kiszállás igazolására szolgál. Megállapítja a szabályzat a vezetést s a hivataloskodás minden változa­tát, az ügybeosztást, elintézés mód­ját, kezelést a legapróbb részletekig. Meghatározza a hivatalos lap szer­kesztését, kiadását és használatát, a telefon igénybevételét, a hivatalos és szaklapok tanulmányozását, szóval, mindenre kiterjeszkedik. Hatalmas nagy mű, mely föltétlen elismerést érdemel. Hogy a gyakorlatban mint fog ez alkotás beválni, azt a jövő mutatja meg. Minden kezdet nehézséggel jár. Ez olyan igazság, a­mely alól ez a reform se képezhet kivételt. De ha figyelembe veszszük, hogy az új ügy­viteli szabályzatban meghatározott alakiságok a kir. bíróságoknál már régen gyakorlatban vannak és azok-­­ nak betartásához nem kívántatik em-­­ berfölötti erő ; biztosra vehetjük,­­ hogy pár hónap alatt az új kerék-­­ vágásban egész könnyűséggel gördül az ősi vármegye rozoga szekerét föl­váltó közigazgatási­­ automobill. Különösen nálunk, Baranyában számít­hatunk bízvást erre, mert ha az or­szágban valahol súlyt fektetnek az új rend őszinte buzgalommal párosult , lelkiismeretes, gondos és pontos végre­hajtására, itt az ön­föláld­ozásig menő akc­iót fejtenek ki. Nagyobb szorga­lommal, több igyekezettel, fáradság-­­­gal és munkával egy vármegye se tanulmányozhatta az új törvényeket és­­ ezek végrehajtására kiadott rendelete-­­ két, mint Baranya; nem is lehet az­­ országban egy vármegye sem, a­hol­­ a közigazgatás új rendjét alaposab-­­ ban hajthatnák végre. Az ügyszere-­­ tettől és ügybuzgóságtól áthatott, fárad- t hatatlan tevékenységű főispán, a­kinek egyik fő jellemvonása, hogy a törvény előtte szentirás, a melyből egy jottát el nem enged s ebben a vármegyei közigazgatás terén nagy erőssége, jobb keze az alispán, mindent elkövet, hogy az öt közigazgatási rendet, a mint azt a törvény szelleme s a paragrafusok előírják — egész teljességében végre­hajtsa s életképessé tegye, hogy az ige testet öltsön. A törvényhozás és a kormány ezzel a korszakos intézménynyel üdvözli a vármegyéket s kíván — boldog új­évet! A krónikások szerint a czigányok a XV. században, Zsigmond király idejében szivárogtak be észrevétlenül hazánkba. A monda úgy tartja, hogy az egyiptomiak ivadékai volnának s miután a menekülő Megváltónak menedéket nem akartak nyújtani, örökös vándorlásra kárhoztattat­­tak. Más monda szerint Indiából elűzötten vetődtek a messze Európába. A történe­lemből kivilágló valószínűség azonban hindusztáni eredetük mellett bizonyít: Timuron, Afganisztánon, Perzsián is Török­­országon át húzódtak nyűgat felé s Magyarországon s nagy töredékük állandó, igazi otthonra talált. Az állítólagos egyip­tomi eredetnek logikus magyarázata lehet az a tény, hogy nejeik a bűvészetet és a varázslást az egyiptomi népekhez hasonlóan űzik, a férfiak pedig a zenében és a táncz­­ban lelik gyönyörüket. A világi zene ak­kori képviselőinek, a vándor­lantosok, a hegedősök, kobozpengetők kezeiből kira­gadják a zeneszerszámot, kezdetben rozoga keleti hangszereikkel, később a czimbalom­­mal hódítanak, végül kezükbe veszik a vonós hangszerek királyát, a hegedűt is. A XVII. század szétviszi hírüket az egész országba, jól érzik magukat, mint nagy szerepre hivatott házi zenészek az oligar­chák udvaraiban. Mindinkább kimagas­­lanak közülök az egyes zenekarok élén álló, zeneszerzői minőségben is kiváló u. n. prímások, kik a nemesek szája íze szerint vezénylik a ritmust, az eredeti magyar melódiákra támaszkodva. A krónika legelső czigány népzenésze a Lippában élő, Aluman bégtől nagy ki­tüntetésben részesülő Bármán Döme. De a czigányprimások valódi nimbusza II. Rákóczy Ferencz korában az ünnepelt kurucz nagyságok hadakozó, kardcsörtető népe közt s az egyházi főméltóságok ud­varaiban tűnik fel. Ama dicső kor küz­delmei, érzelmei, bánatos hangulatai, gú­nyos és tréfás kicsapongásai csendülnek fel első ízben a vésznél is szilajabban zengő hurokra, majd a tárogató ünnepé­lyes, bánatos danája önti ki a kurucz lélek panaszosan kitörő keserveit. A kurucz dal a magyar hagyomá­nyos vitézség, lelki világ, szabadságszeretet szimbóluma, a magyar dalritmusok bu­­i­gyogni soha meg nem szűnő ősforrása.­­ A kurucz nóták és énekmelódiák közül­­ nem egy unikum számba megy dallami gazdagság s szövegjellemzés tekintetében; eleinte alig, később mindinkább kidombo­rodik bennök a tősgyökeres, a magyar véréből való, magyar zamata, előre, ki­fejező igazságára felülmúlhatatlan nemzeti ritmus. E dalokból fejlett és serked ma is legszebb nótáink, népdalaink zöme, köztük a néplélek legmélységesebb tengeréből merített „Rákóczy kesergő“ nóta, az in­­ternaczionális, világhíres Rákóczy-induló szülőanyja. A régi kurucz toborzó, hall­gató, a „bús ének“ kimeríthetetlen kincses bányája a spec­iális, a nemzeti talajon álló, a népetikai törekvést megtestesítő, a zene legklasszikusabb magyar héroszainál is faji megnyilatkozásokat kereső, a nem­zeti stílust képviselő, tekintélyes és válto­zatos, közérdekű, abszolút értékkel biró zeneirodalomnak. A későbbi nemzedékek e dalokból élősködtek, melyeknél szebbeket s mara­A képviselőházat ma délelőtt 10 órára hívta össze Apponyi Albert gróf, tehát szokatlanul korán arra való tekintettel, hogy csak formai ülésről volt szó, mégis már jóval előbb igen sok képviselő volt együtt a házban a párt minden oldaláról. Az új év beköszöntőjére gyűltek össze oly sokan. A képviselők szinte pártkülönbség nélkül lázasan tudakozódtak a benfente­­sektől, mit tudnak, mit hallottak Bécsből ? Lesz-e kiegyezés vagy nem? Pozitív vá­laszt azonban senki sem adhatott. Tíz óra felé jött a házba Lukács László pénzügy­­miniszter, akit még a folyosón elfogott Kossuth Ferencz, akivel hosszabban be­szélgetett a Bécsben történtekről. Láng Lajos és Fejérváry Géza báró minisztere­ket sűrű csoportok vették körül, de egyik sem tudott vagy nem akart bővebb fel­világosítást adni. — Majd meghalljátok holnap Szélltől! — volt a stereotíp válasz. Apponyi jóval fél 11 után nyitotta meg az ülést és bejelentette, hogy az össze­férhetlenségi bizottság Szentiványi Árpád ügyében kimondotta, hogy az összeférhet­­lenség esete fenn nem forog. Jelentette továbbá, hogy az állandó összeférhetlen­­ségi bizottság beterjesztette Beck Marczel összeférhetlenségi ügyében az iratokat, amelyek az összeférhetlenségi ítélő­bizott­ságnak fognak kiadatni. Ezt a bizottságot dandóbb becsüeket a kor s nemzedék domináló eszméit és érzelmeit hivebben visszatükrözőket egy nemzet sem mutat­hat fel. A Rákóczy-katasztrófára a magyar népköltészet a maga őserejével jajdul fel s különféle, nyomukban melódiaözönt fa­kasztó szövegeket hoz forgalomba, melyek elől a nemzet összességének egy osztálya sem zárkózhatik el. E korba helyezendő a magyar hallgató nóta lendületesebb ki­fejlődése is, amelyet az egész magyar zene napjainkig szilárd bázisául fogadott el. A czigány e dalok hordozója, ez ér­zelmek és hangulatok szócsöve. A kiválóbb czigányzenészek ekkor veszik kezükbe a magyar hangszeres zene kifejlesztését és terjesztését. Csáky Imre bíbornok házi zenésze, Barna Miska volt az, ki 1737-ben Szepes­­váralján tizenegy czigány versenyző elől ragadta el dicsőségesen a babért. Az öreg Czinka komponálja meg a Rákóczy híres kesergőjét ura, Rákóczy Ferencz utáni keservében; az ő unokája, a ragyogó szépségű Czinka Panna, a XVIII. század leghíresebb s legtöbbet magasztalt primás­­nője népszerűsítette s tartotta fenn azt a késő utódoknak is értékes relikviaként Martinovich, az ismert „Martinovich nóta“ szerzője, annak idején a „naturalisták feje­delme“, fényes czímével dicsekedhetett. Mayseder, Viotti és Spohr szerzeményeit játszotta, sőt briliáns teknikával, tünemény­­szerű virtuozitással a Paganini gyakorla­tokat. Banyák, a czimbalom vasmarka regulatora, Mária Teréziától üvegczimbal­­mot kap fényes játékának elismeréséül. Pécsi Napló 1903. január 1. A képviselőház ülése. Budapest, deczember 31. — Saját tudósítónktól. —

Next