Pécsi Napló, 1903. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1903-01-01 / 1. szám

1903. január 1. Pécsi Napló Apponyi január 19-én sorsolja ki és ugyan­akkor fog ítélni az összeférhetlenségi ügy­ben. Bemutatta az elnök Heves vármegyé­­snek az ujonezjutalék emelése ellen beadott kérvényét s ezt a szélsőbal élénk éljen­zéssel fogadta. Ekkor felállott Lukács László pénz­ügyminiszter és általános várakozás köze­pette beterjesztette Széll Kálmán minisz­terelnök nevében a főrendek összeférhet­­lenségéről szóló törvényjavaslatot. Vártak más előterjesztést is, de a bécsi tárgyalások miatt minden egyébb beterjesztés elmaradt. Még a mai jegyző­könyvet hitelesítették és azután az ülés véget ért. Bartók Lajos meghalt. — Saját tudósitónk távirata. — Budapest, decz 31. Az újév gyászt hozott a magyar­­­­rodalomra. Bartók Lajos, a Kisfaludy- és­­ Petőfi-társaság tagja, magyar költő és drámaíró, volt országgyűlési képviselő ma reggel 7 órakor a Vörös­ Kereszt-kórház­ban meghalt. Sajátságos egyéniség szállt sírba Bartók Lajossal. Nagy nyomot nem hagy vissza az irodalomban; művei nem azok közül valók voltak, amelyek irányt szabnak, utat jelölnek, vagy valamely nagy határállomást jelentenek a magyar iroda­lomban. Mind a mellett jelentősége volt az irodalomban. Neve nagyon gyakran megjelent könyvek czime alatt, a szin­­lapokon, hírlapokban. Egy elterjedt élet­­lapnak is szerkesztője volt. Szorgalmas és tehetséges munkája volt az irodalomnak s igy halála minden körülmények közt fáj­dalmas veszteséget jelent. Részvett, mint képviselő a politikában is a közelmúltban. Exponabilis egyéni­ség volt és így számtalan ellenséget is szerzett magának. Talán több ellensé­get, mint jóbarátot. De a politikai pályá­ról leszorulván, az ellenségek száma is megcsökkent. Most pedig kihűlt teteme előtt el kell némulni minden ellenség­nek. Csak azt fájlalja mindenki, hogy egy jeles magyar poétával és drámaíróval szegényebbek lettünk. Olyan poétával, aki sokat küzdött, sokat szenvedett is, de akinek sikerei és eredményei is voltak, amelyek mindig elismerést érdemelnek. Csak ötvenkét éves volt. Életének s férfikorának teljében halt tehát meg. Erdődön született, Szatmár várme­gyében 1851. május hó 24-én. Atyja: Bar­tók Antal, ügyvéd volt. Gimnáziumi ta­nulmányait Nagy-Bányán, Szatmári és Mármaros-Szigeten végezte, 1868-tól a pesti egyetemen jogot hallgatott. A lapok­ban elszórtan megjelent költeményeivel és az „Üstökösébe irt humorisztikus versei­vel és dolgozataival figyelmet keltvén, 1869-ben Jókai az „Üstökös“ belső mun­katársává fogadta, majd a lap önálló vezetését is rábízta. Bartók emellett két évig, 1874. és 1875-ben a Tóth Kálmán Bolond Miskáját is szerkesztette. 1875. végén a Bolond Istók szerkesztését vette át s folytatta 1876. közepéig, így az életlap-irodalom mellett fejlődött ki Bartók irói tehetsége; mint politikai szatirikus a Tisza-párt érdekében működött, kímélet­lenül ostorozva a Deák-pártot. A fúzió után a szélsőbaloldalra ment át s meg­alapítva 1878. elejével a jelenlegi Bolond Istók-ot, melyet mai napig is szerkesztett, támadásaival egykori pártfelei ellen fordult. Az életlapirással kapcsolatban több humorisztikus naptárt is szerkesztett: Don Pedrő naptár 1875-re, Bolond Istók nap­tára 1880-ra, Mamelukok naptára 1890-re. Verseinek első és második gyűjteménye: Őrtüzek, Budapest 1877. és Rúgott csillagok ugyanott 1879. (Don Pedrő álnévvel), még a politikai költészet művelőjének mutatják s a Kakas Márton modorára vall. Későbbi verseivel a költészet komolyabb nemeihez fordult s nemcsak mint szatírái, hanem mint lírai és drámai költő is folytatta pályáját. „A legszebb“ czimű 3 felvonásos vígjátékával lépett a szinműirás terére (először adták a Nemzeti Színházban 1879. deczember 21-én, megjelent 1880.); ezt követték általán sokkal több költői és színi sikerrel: Kendi Margit, történeti dráma 5 felvonásban (1884) és Thurán Anna, tör­téneti dráma 4 felvonásban, mely az akadémia pályázatán a Péczely-dijat nyerte s a Nemzeti Színházban 1887-ben ke­rült színre; megjelent 1888-ban. A méhek, vígjáték három felvonásban, elő­ször adták 1899. novemberben, meg­jelent 1890-ben és Erzsébet királyné, tör­téneti dráma 4 felvonásban, előadták és megjelent 1892-ben. Irt egy bohózatot is: Haluska Benedek, 3 felvonásban (meg­jelent 1889-ben), melyet a Népszínházban adnak elő és egy operaszöveget: Az Abenszeradzs, Chateaubriand után. Lírai darabjait: Költemények,(1881), Újabb köl­temények 1883, Kárpáti emlékek (1885-ben, németre fordította Silberstein Adolf 1886-ban) és Erdőzugás (1899.) czim alatt, az elbeszélő költeményeket pedig Téli regék czim alatt adta ki. Utolsó művé­nek, melyet legértékesebb drámájának mondanak, most várják szinrehozatalát a Nemzeti Színházban. Halála körülményeiről a következő tudósításban számolunk be : Ma reggel 7 óra után váltotta meg a halál szenve­déseitől. Tegnap is egész nap önkívület­ben volt. Utolsó látogatói voltak gróf Szapáry­ Pál, Fadrusz János és felesége, Jakab Ödön, Csillag Teréz, aki ibolya­bokrétát is vitt a betegnek, továbbá Kozma Andor, Pálmai Ilka, Bessenyei Ferencz, Ábrányi Emil, Tarnay Alajos és ifjabb Ábrányi Kornél. Eszméletét a költő csak délelőtt kapta vissza néhány pilla­natra s az épp ágya mellett ülő Prém Józsefnek, aki naponta háromszor is meg­látogatta, hálásan szorította meg kezét. Délután alább hagyott ideges rángatódzása. Az orvosok injekc­iókat alkalmaztak és erre csöndesebb lett. Éjjel a beteg mel­lett Holenda Ada ápolónő virrasztott, aki hajnali 3 órakor adott neki nad­­­szor orvosságot, amelyet azonban a parasztház fehér falához vert fel dülöngő agyagsátorait, az állandó emberi tanyák legszellősebbjeit s ott fogyasztja el kemény természetével, edzett bőrével napjait, ott a regényes czigány ghettóban vajdája és saját jogrendszere uralma alatt. A magyar viseletért rajong, mig a magyar czigány ideálja, sajátságos ellentét — a frakk. Kiczivilizált frakkos úri mivoltával, hegedűjével kezében fáradhatatlanul vir­­raszt ez a menyegzőkön, mulatságokon, mulatóhelyeken és előbb fárad bele a vendég a fizetésbe, mint ő a játszásba. Arczszíne barna, fogsora alabástrom fehér. Hallása kitűnő, tapintási érzéke fenomális, szeme sasszem. Foglalkozása : pénzért apostoloskodik, a magyar zene papja s született prédikátora. A czigángyermek, kit a társadalom eltaszít magától, megragadja mentő hor­gonyát, a hangszert, legyen az akár he­gedű, czimbalom, akár klarinet, az lesz hű barátja, kebelében mindene, lángoló vágya, tündérálma, szeretője, kenyere. Magáévá teszi első hallásra a dalokat, s így fölkészülve szövetséges társává es­küszik egy czigánybandának. A korai fej­lesztés által füle bámulatosan finom hal­latára tesz szert: a hangjegyek ismeretét és a zeneiskolát legtöbbször mellőzheti: a banda „iskolájában“ úgyszólván egy ug­rással ér oda, a­hová mások évek múltá­val, kínos zenei tortúra után jutnak el; a technikai nehézségek legyőzése ép úgy vele születik, mint a kifejező játék. A czigány a magyar dal hivatott előadója. Benne van abban a magyar minden érzése, szerelme, bánatos reménye A múlt század első tizedeinek hír­ben, dicsőségben úszó, európai hírre is vergődött prímása, a­kinek a hazai zene kifejlődése legtöbbet köszönhet: Bihari János. Császárok, királyok szorítanak vele kezet, elárasztják minden kegyükkel. Mint zeneszerző adott legklasszikusabb formát a toborzó zenének, indulónak, ő, a kadencziák, figurák és ékítmények atya­mestere, örök dicsőségét fogja képezni a Czinka Pannától „kesergő“ alakban hátra maradt világraszóló Rákóczi induló for­mába öntése. Boka Károly, a czigányprímások ideálja, a 40—50-es alföldi dzsentri vilá­gának kedvencze a magyar nótákba annyi törölmetszett, érzést és eredetiséget vitt, mint előtte senki soha „Boka kesergője“ páratlanul áll a magyar zeneirodalomban. Méltó utóda, a czigánzenészek egyik leg­­tehetségesebbike , az aranyifjúság eszménye Patikárus Ferkó férkőzhetett csak egyedül szelleméhez. Liszt Ferencz is számtalan­szor felkereste és élvezettel hallgatta játé­kát. Egy alkalommal saját estélyei egyi­kén Patikárus hegedűje annyira feltüzelte a zongorakirályt, hogy instrumentumához rohanva kísérte őket zongorán. Azt mond­ják, hogy ekkor játszott a legelragadóbban. Előkelő czigányspec­ialista volt Rácz Pál, egy egész hírneves Pharaó generáczió felnevelője. Harminc­hat fia a Rácz nem­zetséghez híven lépett a valóságos iskolát alapító öreg nyomdokába. A pózolással, modorossággal párosult tűz, szétáradó melegség, élénk temperamentum tette jellegzetessé játékát. Bunkó Ferencz, túlzó magasztalói szerint második Bihari, klasz­szikus modorával, csillogó nehézségeket, hangmagasságot és mélységet nem ismerő játékával, intelligens megjelenésével a fővárosi úri körök prímás tekintélyévé küzdötte fel magát. Sárközy Ferencz úgy aktív virtuóz, mint számtalan a maga idejében keresett csárdás tánczdarab nóta szerzője az 1848-iki szabadságharczban hadnagyi ranggal zene­kar vezetőként szerepelt, annak lezajlása után pedig hódító útra kelt a kontinens országaiban, első estéjeként a magyar vér­alkotását tolva mindenütt előtérbe és söpörve a záporként hulló pénzt s babért. Berkest, az úri kaszinó kedvenczét, az öreg Rácz versenytársát fenomális gyász­menetben kísérte ki az utolsó útjára az egész mágnás világ. Száz czigány száz hegedűje keseregte szívrehatóan a nagy veszteséget. Nem rég dőlt ki a magyar zene apostolainak sorából Vörös Jancsi, a ma­gyar zene Athénjének, Győrnek, néhai hírneves prímása. Az öreg pátriárka a fejedelmi udvarok szívesen látott, kitün­tetésekkel elhalmozott muzsikusa volt. Ezek a zene istenasszonyától meg­ihletett czigánydinasztiák ősapjai. * Az oláh, az „örök czigány“ foltos, kormos sátora alatt az őstermészet ölén éli bujdosva világát, retteg a megrend­­szabályozás riasztó gondolatától is. Este jön s virradóra felszedi sátorfáját, el­tűnik. Versenyt fut „fülig mezítláb“ a száguldó porfelhővel, a lába nyomadé­­kát sárga homokkal, puha fehér hóval söpri be a szél. Vagy ott a legszélső 3

Next