Pécsi Napló, 1903. február (12. évfolyam, 26-48. szám)
1903-02-01 / 26. szám
is tudnánk fölniiH^^Hifon önzetlen és buzgó keze^^ffyezeknek kellene sorompóban, akik közvetlenül a termelővé, a dolgozó néppel állanának összeköttetésben, nehogy a közvetítő megdrágítsa az árut és fehér rabszolgákat csináljon saját nyereségének hajhászásával a dolgozó népből. Én természetesen csakis némi haszonnal értékesíthetném itt a házi ipari czikkeket, mert bár itt kedvezett a szerencse és lankadatlan szorgalommal megkeresem kenyeremet, a magam részéről minden haszonról nem mondhatok le, mert annyira még nem vagyok, hogy kizárólag hazaszeretetből és filantrópiából rendes foglalkozásomtól annyi időt elvonjak, hogy kellő utánjárással megfelelő eredményt érhessek el ezen melléküzletemmel. De mert csak melléküzletről lehet szó, beérném a legcsekélyebb perczentes haszonnal is és tőkémet, mely most 31/a0/6-ot kamatoz a bankban, szívesen fektetném ezen vállalatba. „This is Business.“ Ez üzlet és nem lennék amerikai, ha nem így gondolkoznám. Csakis egyesülettel, vagy más hivatalos személylyel bocsátkozthatom közvetlen érintkezésbe, hogy jó szándékom megvalósuljon, mert arra nem nyújthatok segédkezet, hogy a szegény munkásosztályt, melyet szép jövedelemhez akarok juttatni, valamely élelmes vállalkozó aknázza ki. Nem szabad mindjárt nagy eredményre számítani, de kitartással, megfelő buzgalommalbiztos vagyok a sikerben. Nevemet nem akarom nyilvánosságra hozni, nehogy értéktelenek halmozzanak el czélra nem vezető ajánlatokkal, de ismerve szerkesztő úr lelkesedését minden jó ügyért, különösen mikor a szegény nép fölsegélyezéséről van szó, bizonyosra veszem, hogy az érdeklődőknél szívesen közre jár és előre is megígérem, hogy mindent el fogok követni, hogy szülővárosom és Baranya megye tétlenségre kárhoztatott néposztályán csekélykét lendítsek. Megjelöltem a helyes utat és most már Önökön áll, szükségét érezik-e annak, hogy ezen haladva az otthon maradóknak is minnél több dollárt küldhessek új hazámból, mely az itt talált jólét daczára se feledtette velem a régit. Boldog lennék, ha annak csak némikép is hasznára lehetnék. Hazafias üdvözlettel: Egy new-yzorki kereskedő, magam előtt ringani fejletlen kis alakját. És gyakran leszállt hozzám, oda állt ágyam elé és a fülembe sugdosott ilyenformán : „Tudom, nem illik, hogy még mindig így utánad leskelődöm. Talán már meg se értjük egymást. Lásd én oly'pici vagyok csak, mint voltam régen, húsz év előtt. Te megnőttél, nagy lettél, a te világod a munkában izzadó férfi komoly törekvése Az élet czélja a munka, a tevékenység, az eszmék, az elvek diadala. Te ezt vallod ma. Én nem értek mindezekhez, én a régi kis leány maradtam, mint a minő húsz év előtt voltam, amikor szerettelek, amikor még te is szerettél engem!“ így beszélt gyakran, így sugdosott igen sokszor furcsa dolgokat a fülembe a kis Brodberg Sárika. Érezte-e már valaha közületek annak a fájdalmas gyönyörűségét, amikor csendes magányában a jövendő hiú, ostoba álmai, ábrándjai helyett a múltak ártatlan, tiszta emlékeit hajszolta és azokkal állt szóba. Összeaszott, elfásult szívünk belesajdul a kegyetlen valóság megismerésébe, hogy az életben semmi sem lesz többé oly szép, mint volt a múlt; a múlt, amely eltűnt, semmivé lett, amely soha többé nem tér vissza. Az ébredő, a fejlődő tudás a jövő után rohan és bármily szép kép után szaladtunk is, nem foghattunk el belőle semmit. Észrevesszük, hogy ha még oly szép, ha még oly nagynak is látszott, amit hajszoltunk, árnyék volt csak, káprázat. S mikor már sokat tudunk, kegyetlenül markol belénk a valóság, amely durván súgja fülünkbe: hiúságos minden ismeret. Tudatlanság után, gyermekkorunk naivságára szomjazunk már ezután. A múlt felé fordítjuk tekintetünket, a szépség, a gyönyörűség most már a hátunk mögül integet felénk. Éjszakáról-éjszakára egyre többet foglalkoztam a kis Brodberg Sárikával. Egy napon egészen váratlanul lepett meg a kíváncsiság : minő lehet ő most ? Mi lett belőle? Szép-e? Húsz év,óta alig hallottam róla egyszer-kétszer. A kíváncsiság mindjobban zaklatott. Egyik rokonától, ki iskolatársam volt, megtudtam, hogy tizenkét év óta felesége egy kereskedőnek a Dunántúl, Keszthelyen. Az urát Adler Ottónak hívják. Elmentem Keszthelyre. Hogy minő ez a kis város, ne kérdezzétek tőlem, alig emlékszem valamire is. Annyit tudok csak, hogy a Balaton mellett döczögött el velünk a lusta, lomhán czammogó kis viczinális. Valóságos lázban égtem. Egészen azok az érzések támadtak fel bennem, amelyek húsz év előtt éltek szívemben, ahogy az emésztő, égető sóvárgások után megtudtam, hogy ma végre beszélni fogok vele, megismerhetem őt személyesen is. Egy hosszú utczában, a város közepén, vannak egymás mellett a kereskedők üzletei. Sorra megfigyeltem, elolvastam az összes czégtáblákat. Egy piczi ósdi ház alacsony, szűk ajtaja felett egyszerre csak szemembe ötlött az Adler Ottó név. Alatta apróbb betűkkel : üveg és porezellán kereskedés. A szívem elszorult. Szinte szédületét éreztem. A kopott, ósdi kis ház alacsony ajtaja felett a fehér czégtábla fekete nagy betűi egyszerre csak elkezdtek mozogni, jobbrabalra ingani, mintha csak szabadon lógtak volna a levegőben és szél csapkodta volna őket jobbra-balra. Az voltam, aki régen, az egykori félénk, szerelmes kis diák. Néhányszor fel és alá mentem a szemközti soron és reszkető szívvel, lopva pillantottam át a túlsó oldalra. Egyre lestem, vártam, talán megjelen az ajtóban, az üvegablak mögött a kis Brodberg Sárika, mert én csak azt a kis leánykát láttam benne még mindig, úgy, ahogy az emlékezetemben megőriztem őt- Valóságos gyávaság vett rajtam erőt. Nem mertem átmenni a túlsó oldalra. Az egykori diák, a tizennégy esztendős kisfiú lelke viaskodott bennem kegyetlenül gyötrő lázzal. Aztán egyszerre csak elkezdtem nevetni ostoba félénkségemen és bátran átvágtam az utón. Egyenes a bolt felé tartottam. Reszketett a kezem, ahogy rajta pihent a kilincsen, de már későn. Bent voltam a homályos szűk kis üzletben, ahol a padmalyról egyszerű függő lámpák barnára festett bádogernyői lógtak egymás mellett hosszú sorban. Olcsó lámpatartók, a minőket falusi korcsmákban láthat az ember. Ahogy beléptem, egy nyolcz-tíz év körüli kis leányka szinte zavartan sietett a bolt hátsó ajtajához és azon át bekiáltott: — Mondjátok meg a mamának,hogy jöjjön be azonnal a boltba! Egy perccel később elhízott, lompos, korán megvénült asszony jelent meg az ajtóban, karján egy kis gyerekkel. Ahogy meglátta, hogy nem parasztvevő van a boltban, szégyenkezve tette le karjáról a gyereket, aki elkezdett sírni. Az aszszony intett a leánykának, hogy vezesse el a síró gyereket, utána zavartan fordult felém és megkérdezte, hogy mit parancsolok. ősi Napló A képviselőház ülés®. — Saját tudósítónk távirata. — Budapest, január 31. A katonai vitának ma Beöthy Ákos felszólalása adott bizonyos érdekességet. Beöthy mindig érdekes szónok volt, de mert inkább szélesebb mederben fejtegetett mindig, az ellenzéket csak ritkán tudta lekötni. De most, hogy az ellenzék vezérének tekintik, jobban érdeklődnek iránta. Ma is az egész ellenzék bevonult és Beöthy pikáns leleplezéseit Ausztria hagyományos politikájáról nagy tetszéssel hallgatta, de a szabadelvűpártra nagyobb hatást nemy tett és nem is tehetett, mert meggyőző argumentumai az ellen, hogy a hadseregnek és az országnak valóban szüksége van az újonczemelésre, nem voltak. A szünet után Kelemen Béla beszélt. Ezalatt megteltek a folyosók Beöthy kritikusokkal. A karzat ma is telve volt kiváncsi nőfejekkel, amelyek egy-egy mozgalmasabb inczidensre, vagy közbeszólásra élénken kandikáltak le a terembe. Hogy mily rosszak a karzatok, az is bizonyítja, hogy mindenütt a második sorokban már állva hallgatja a közönség a szónokokat. * Részletes tudósításunk itt következik : Elnök: Apponyi Albert gróf. A kormány részéről jelen vannak : Széll Kálmán, Fejérváry Géza báró Wlassics Gyula és Cseh Ervin. Elnök fél 11-kor nyitja meg az ülést és Sréter Alfréd bíráló bizottsági elnök jelentésére Harkányi János bárót igazolt képviselőnek mondja ki. Dedovics jegyző jelenti, hogy Benedek János az egyetemi bonczoló intézetben előforduló visszaélések tárgyában és Nessi Pál az állami alkalmazottak fizetésjavítása tárgyában interpellálni fognak. Az újonczlétszám: Illyés Bálint az önálló magyar hadsereg felállítását követeli, annak a nemzet mindent megadna.Deák Ferencz törvényében benne van az önálló hadsereg felállításának jogosultsága. De ezzel nem törődnek a kormányok. A két államfél közül mindig Ausztria az úr és Magyarország a szolga. Tiltakozik az ellen, hogy a nagyhatalmi állással okolják meg a nép terheinek emelését. Nincs szükségünk a nagyhatalmi állásra, amelyet csak a katonai szupremáczia etet és táplál. Határozati javaslatot nyújt be, amely szerint az 1848 XXI. t.-cz. értelmében a nemzet színeinek és jelvényeinek érvényt 1903. február 1.