Pécsi Napló, 1903. május (12. évfolyam, 99-123. szám)

1903-05-01 / 99. szám

t­t tépni a mindenható szerelmet, de ő min-­­­den erejével, kétségbeesetten oltalmazza azt. Nem tudta ekkor megérteni Ella érzelmeit, de mégis mindig a pártján volt. S midőn titkon odahagyta az apai házat, hogy szive vonzalmát kövesse, egyedül ő volt az, ki szeretettel gondolt reá mindig, mindig. A nehéz, gyötrelmes napok alatt a vádak s szemrehányások kínos óráiban és később, midőn nevét említeni sem volt szabad többé, szive mindig forró vágyat érzett a nénje után. Az évek meghozzák aztán, a­miről kezdetben a megbántott szülői szív hallani sem akart­­a bocsánatot. Lassan, észre­vétlenül lopta magát szivükbe az engesz­telődés s ma végleg megtört ellenállásuk. Heda úgy érezte: hálával tartoznak a csillogó, jégolvasztó napsugaraknak, az elhagyott fészekre visszatérő vándormada­raknak. Végtelenül boldog érzése volt s szive rohamosan dobogni kezdett, hogy megérkezett a hatalmas bérpalota elé, melynek második emeletén laktak Elláék. A­mint fölfelé haladt a lépcsőkön, meglassította lépteit s tűnődött: hogyan is kezdje beszédét? Egy kicsit elő kellene készíteni Ellát a nagy örömhírre, szegény­kének tán meg is ártana, ha csak úgy minden bevezetés nélkül hozakodna elő a dologgal. De hát, ha elgondolni tudja is az ember elég bölcsen, a kivitel mégis csak nehézségbe ütközik. Például a csengőt nem lehet túlóvatosan megnyomni s a megjelenő nővérnek okvetlenül rohammal kell a nyakába ugrani. S mikor Ella szemeibe a viszontlátás feletti öröm könnyeket csal, lehetetlen tovább elhall­gatni a legfontosabb, örvendetes eseményt: — Édes, édes Elluskám, olyan boldog vagyok. Mama látni óhajt beneteket, jöjje­tek hazai A szegény kis asszonyka holt sá­­padtá lesz, meginog s csak öleli szorosan Hedát, mialatt hangosan telik­ a szivét feszítő nyomás súlya alatt. — „Végre, végre!“ — rebegik ajkai folytonosan, szinte öntudatlanul. Heda ölelve tartja, vele sír, de te­­kintete körüljár a szobán. Csinos, ele­gáns minden, úgy látszik, itt nem szen­vednek szükséget. A falon festmény függ. Ellát ábrá­zolja, úgy a mint az urával először talál­kozott. Lenge fehér ruhában, búzavirág­gal koszorúzott kalappal a karján ; arany­haján ott nyugszik a napsugár, mely de­rült fényével szép, mosolygó szemeibe is belopta magát. Édes, bájos kép,­­ Heda szeretettel csókolja meg nővére arczát. E perezben az ajtó keretében meg­jelenik Ella ura. Heda alig ismeri s kicsit zavart tekintettel néz rá. Szép, barna em­ber, nyugodt, komoly; szemeiben van va­lami, mi rögtön eszébe juttatja Hedának a mama állítását, hogy ez egy kegyetlen, vad zsarnok, ki­ bizonynyal egész élve­zettel hatalmaskodik a szegény kis asz­­szonyka fölött. Mintha hirtelen ellenséges indulat szállná meg, de azután csak meg­fogja gyöngéden Ella fejét és odafordítja az ura felé. Látja aztán, a­mint Mike Géza keb­lére öleli feleségét, látja a benső szeretet kifejezését szemeikben, érzi, hogy ez az emberpár igazán remtve s úgy vél­eyetlenség lett egymástól. " De másrész Ellára, úgy sokkal több velem, melye czolni, szén­ben pillanat győzelmet, boldogságot tiltott találkozás lopott kétszeri te­kintet. Irigyelte a saját helyzetére, fiának találta a a szülei által új szerepet. Hogy szeretetreméltó e romantika nincs egyszerű, oly­­ arról lenne szó,­ hára van szükss Egy szép n­­ért, konstatálják a mama négysz­­öt, melyben ó­hatatlan erejét­­­kezik, hogy ez kínálkozó szere ha azt nem akt toljon tőlünk. Szóval, ki előszedi az em, a legcsábítóbb szivének legét . Nos hát Széll Kálmán az obstruk­­cziók begyakorlott lövegei előtt fog­lalta el a miniszterelnöki bársonyszéket. Nagy bátorság és nagy elhatározottság kellett hozzá. Neki számot kellett vetnie azzal, hogy amely tigris egyszer ember­vért kóstolt, az mindig arra áhítozik; amely párt két miniszterelnököt már fölobstruált, az a harmadik széttépésé­­nek is nekifog. Mondom, egy oly éles­­látású szemnek, mint amilyennel a mai miniszterelnöké, már előre látnia kel­lett ezt a bekövetkező műveletet és hogy mégis ki mert állni czélpontnak, csak egy: csak egyetlen egy gondo­lata lehetett, amelynek védve alatt helyt fog állhatni, a törvény! Az igazság! Szigorúan betartani a tör­vényt és az igazságtól nem térni el! A törvény és az igazság védve alatt szállni síkra, a törvény és az igazság vértezetét ölteni föl, ám lássuk hát ama fiskális érvekből öntött ágyukat és lövegeket, keresztül bírnak-e hatni a törvények és az igazság vértjén. Akik a miniszterelnök hétfőn tar­tott monumentális beszédét olvasták, azok tisztában vannak a dologgal, akik nem olvasták, azok pedig olvas­sák el, mert ez nem ephemer meg­nyilatkozás volt; ennek történelmi becse van, erre még nagy idők múlva is hivatkozni fognak. Mi csak azon részével akarunk most foglalkozni, mely a hadsereg kérdését bontotta, fejtette ki és állította szemeink elé. Régen halljuk ugyanis már az önálló magyar hadsereg fölállítását követelni és pedig oly határozott fis­kális argumentumokkal támogatva, hogy hinni kellett, miként ahhoz ne­künk jogunk van s a kormány is csak alkalomra várakozik, hogy ezen nem­zeti óhajtást teljesíthesse. Annál inkább hittük pedig ezt, mert kormányaink ezen óhajjal szemben nem nyilatkoz­tak határozottan soha, de hinni enged­ték, hogy teljesülhet és teljesülni fog a vágy! Hittük is, építettünk is rá s mint jogos óhajtás, napirenden volt folytonosan. Kivált a függetlenségiek, ma is ezzel motiváltak legvehemenseb­­ben az obstrukc­ió jogossága mellett és vádolták a kormányt, hogy Bácscsel szemben a nemzet ezen régi és pedig jogos követelését érvényesíteni nem képes. Széll, aki nem szokott zsákban árulni macskát, szükségesnek tartotta, hogy ezen tévedéséből helyes irányba terelje a nézeteket s ugyancsak a törvény alapjára helyezkedve, habár nem szívesen hallgatott fölvilágosítást fog is előadni, de meg kell tennie, mert kétségtelen, hogy az önálló ma­gyar hadsereg fölállítására nézve, az egész országban téves fölfogás uralkodik. Csakis oly talentumnak, szónoki erőnek és férfias elhatározásnak jöhe­tett bátorsága arra, hogy a hadsereg kérdésében minden hímezés-hámozás nélkül föltárhassa az igazat, amilyen­nel Széll rendelkezik. A­­miniszterelnök a hadsereg kér­désének tisztázását nem az 1867-iki kiegyezésnél kezdte, mert az nem is onnan datálódik. A hadsereg kérdésé­nek tekintetében a jogfolytonosság az alap, erre támaszkodott nemcsak az 1887- iki, hanem az hozás is és meghagy a királyt, amely jogo­szág a „Pragmatica-­ tositott, avagy is: a létének és szervezeté különálló hads­­szó. A külön önálló h is csak attól az időző kor Magyarország sz gát a hadsereg most azelőtt, sem azutáni önálló külön ma Magyar hadseregi hadsereg magyar szesnek kiegészítő magyarok hadsereg­ben jogunk is van hogy a hadsereg n ilyen magyar hadse­re a vezénylet ké hatásköréhez tartó nyelv felett a királ aminthogy döntött azt czélszerűnek következmény né volna, amint, ha­ arra alkalmas ! Ebbe a kérdésbe hozhatik a kormá­nytik a parlamer A kormány jogköréb­e tartozó hadsereg magyar* gyár hadsereg jelleget adjon; val és magyar magyar hadsereg szes hadsere nevezze el: de Pécsi Napló

Next