Pécsi Napló, 1903. augusztus (12. évfolyam, 174-197. szám)
1903-08-01 / 174. szám
011. évfolyam. Szombat, 1003. augusztus 1. 174. (3514.) szám. Szerkesstőség: Munkácsy Mihály utcza 25. Telefon 109. Felelős szerkesztő: Előfizetési árak: Egész évre 24 korona. Félévre 12 ko . Kéziratok nem adatnak vissza. I t r »r vi T « »no ! Negyed évre 6 korona. Egy bora 2 korona, kiadóhivatal (Részvénynyomda): Boltivköz 2. Telefon 27. | i-i íj dl ill i. 1 L il u M S. Ügyes asám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fillér. Quo vadis... ? Pécs, julius 31. Messze vidékről jöttem haza. Bolyongtam szerteszét. Gyönyörködtem a természet szépségeiben, ragyogásában és bámultam az emberi elme lankadatlan munkásságát, az életrevaló országok előrehaladását ipari és kereskedelmi téren. Láttam városokat, melyek mellett még néhány évvel ezelőtt kopár, kietlen, vagy ingoványos lapály terült el, míg most ugyanott a kémények százai törnek az égnek és azoknak füstje feketére pörköli a gletserek havát és ködgomolyagba borítja a tavakkat és a vízeséseket. A természet adományaiból, vizekből és vízesésekből sajtolják ki sok helyütt a gépeket hajtó erőt, majd ketté szelve addig használatlan köves, sziklás réteket, azokból gazdag termőföldeket varázsoltak elő, amikor csatornákat létesítettek azokon át sok milliók befektetésével és az egyik folyóvíztől a másikig most már hajózhatóvá tették az anyaföldet is, hogy ezáltal egyrészt a lehető legolcsóbb legyen a teher szállítása, másrészt a kopár földeket is könnyen megáztathassák. A munka, mindenütt a munka, az áldást hozó és adó, örömet okozó munka piros pozsgás képe nevetett felém! És a kis falvak terjeszkednek. Itt is emeletes kőházak váltják föl a faalkotmányú alacsony házakat! Megelégedett emberek köszöntik egymást az utczákon, mikor véget ért aznapra a munka. Templomokba járnak nagy kedvvel az emberek, minden felekezet zavartalanul a magáéba, hálát rebegve, hogy dolgozhatnak és napról-napra terített asztal mellé ülhetnek, ahol meleg étel vár a dolgos emberekre. És ahol mindezeket láttam, jóleső érzéssel tapasztalhattam a tényleg művelt és dolgos nyugaton, hogy oda már csak megtörve, alig hallhatóan jut el a magyar politikai élet hullámverése. De még a megtört, néma hullámverés eltompuló akkordjából is, mintha csak kicsendült volna a magyar nemzet mély sóhaja, sóvárgása és vágyódása. Vedd el uram tőlünk a keserű pohárt! Mert míg a művelt nyugaton dolgoznak, alkotnak, munkálkodnak és úgy törekszenek a nemzet és ország meg- erősítésére, hogy annak jólétét bizto-sítsák, addig mi csakis politizálunk, télen, nyáron, aratáskor és vetés idején, mert ha a magyarnak jól ment dolga, mindig mi magunk voltunk azok, akik az elégületlenség szításával, a szunnyadó szenvedélyek fölkorbácsolásával megrontottuk jó dolgunkat és keserűséget okozva, a legtöbb keserűséget mégis csak nekünk kellett lenyelni, akik politizálunk, akik a mártír hálátlan szerepében tetszelgünk önmagunknak és talán inkább meghalnánk, mint hogy abbahagyjuk azt az áldatlan politizálást, melyből jót — mit se várhatunk! Hova jutottunk és hova fogunk jutni? Amikor ezelőtt négy héttel megalakult az új kormány, mintha a háromszínű szivárvány ragyogott volna az égboltozaton. Vihar, a természet tombolása után : a melegítő napsugár előhírnöke! És a vihar után várt napsugár helyett újabb viharok jöttek. Amikor azt hihettük, most már csak belefáradtak a bősz elemek és elvégre újból békesség lesz a magyar földön is, hogy hely és idő jusson a munkára nálunk is, akkor újabb és újabb vihar tört ki. Egyik a másik után és mintha csak el akarnák söpörni azt az egész aranykalitkához hasonlatos bódét, ahol most törvényt csinálnak a népképviselők, ha ugyanezért ülnének ott bent , abban a márványoszlopos tündérpalotában. Megrendül minden hitünk egy jobb jövő iránt, amikor olyan jelenetek is le-hetségesek, hogy egy ülésen az ellenzék egy tagja tízezer koronát tesz le az asztalra, melylyel őt meg akarták veszjtegetni, az elnök kezéből kitépnek egy indítványt, amelyet a miniszterelnök tett és azt darabokra tépik és éjfél utáni 1 óráig együtt ülnek a képviselők, akik közül néhány meg akarja akadályozni, hogy fölolvashassák a mi I niszterelnök indítványát! Ez már nem a parlament, ahol a miniszterelnöknek legalább is ugyanannyi joga van, mint akár Fáy, Rátkay vagy a többi ifjú óriásnak! És hova jutottunk, ha a magyar nemzet egyik leggavallérabb, tényleg érdemes, nagyműveltségű mágnása, kire ott, hol eddig működött, nagy szükség volt, Szapáry László gróf politikai kalandorokkal üzletbe bocsátkozik, hogy megvásároljon egyes függetlenségi képviselőket? Őszinte sajnálkozással látjuk a nemes grófnak ezen megtévelyedését! Saját naivságának esett áldozatul, mert mig egyrészt bizonyos dolog, hogy a politikai életben sok minden megengedhető s tágabb lelkiismerettel biró egyének még a vesztegetést se tartják politikai czélok elérésére bűnnek, de meggondolatlanabb, ügyetlenebb és nyilvánosabb vesztegetés még sehol a világon nem történt és a börtönt szenvedett legnagyobb franczia tudósok, Lesseps, Eiffel, akik szintén csakis ideális czéljuk, a Panama-csatorna létesítése érdekében vesztegették meg a franczia képviselőház többségét, naivságuk mellett valóságos művészek ezen a téren az immár volt fiumei kormányzóhoz képest, aki a legszerencsétlenebb és legügyetlenebb politikusnak bizonyult, pedig szándékának és intencióinak nemes voltában, tisztaságában kételkedni alig lehet. Nevetségesnek tartjuk annak föltételezését is, hogy a magyar képviselőháznak megvesztegethető tagja legyen. A magyar ember koplal, ha kell, csakhogy politizálhasson. Nemzeti ideálokért kész akár életét is föláldozni, elég ennek bizonyítására a nagy napokra emlékeztetni, mikor annyi honfi vér áztatta patakokban a magyar földet, de bármennyire is nemzeti szerencsétlenségnek, a legnagyobb balfogásnak tartjuk a jelenlegi obstructiót, a vesztegetési kísérletet nem vehetjük komolyan, mert oly kivetni való ember nem ülhet a magyar képviselőházban, akit pénzért hazafias ügyben elfoglalt álláspontjának megváltoztatására lehetne bírni. Szapáry László grófot kétségtelenül csakis hazafias érzés sugallhatta meggondolatlan elhatározásánál és elég bátorsággal bírt arra is, hogy férfias nyíltsággal helyt álljon cselekedetéért. Az ellenzék azon kísérlete, hogy magát a miniszterelnököt állítsa előtérbe, mint a vesztegetési kísérlet értelmi szerzőjét, dugába dőlt, mert Szapáry akár eskü alatt is kész vallomást tenni, hogy Khuen-Héderváry gróf mi tudomással se birt vesztegetési kísérletéről és ha Szapáry László hibázott is, mert tette megbocsáthatatlan tévedésből s az emberek alapos félreismeréséből eredt, mégis teljes hitelt érdemlő személyiség arra, hogy föltétlenül elhigyjük neki őszinte vallomását, hogy mindenben saját felelősségére járt el. Lemondásával a legsúlyosabb büntetést állapította meg önmaga részére és igaztalanok volnánk, ha nem sajnálnók, hogy közéletünk ezen érdekes alakja mint tűnik el a felszínről, ahol reá még ambícziójának megfelelő föladatok vártak volna. Az összes szimptomák, melyek a mi siralmas politikai életünk közepette elénk tárulnak, a legnagyobb aggodalommal töltenek el. Vajon sikerül-e Khuen-Héderváry Károly grófnak, akitől tényleg önföláldozás volt, amikor meghajolva a király bizalma előtt él