Pécsi Napló, 1903. augusztus (12. évfolyam, 174-197. szám)

1903-08-01 / 174. szám

2 vállalta a miniszterelnöki tárczát, rendet csinálni? Helyreállíthatja-e ő a parlament munkásságát, mely még soha ily nehézségekkel nem küzdött, mint most. Nem bíráljuk most el, van-e arra remény, hogy az obstrukció parlamenti forradalommal kierőszakolja a nemzeti vívmányokat? Békés küzdelem bizonyára több eredménynyel kecsegtetett volna, így pedig, bármily megoldással jut is ki a képviselőház a csávából, nincs már arra remény, hogy győzők is legyenek, mert csakis legyőzőnek lesznek. És ezért ez a kétségbeesett, vad, feneketlen gyűlölködés és küzdelem ! Ezért kell ezt a munkára, alkotásra éhes nemzetet immár több mint fél éve elvonni a békés munkától, az alkotásoktól ? Valóban kárhozatos politikát űzünk és aggódva látjuk azon pillanat közelgését, amikor az obstrukció erőszakosságát fölváltja a kormányzás erőszakja, melynek további engedékenysége csakis gyengeség volna és az események igazolták, hogy más útt, mint teljes leszerelés az obstrukció előtt, tehát a kisebbség dictaturája, vagy erőszak erőszakra, nincsen. Óvjon bennünket a jobb sors az utóbbitól, mert megremeg minden magyar szív azon aggodalom hatása alatt, hogy a körülmények kényszerítő hatása alatt ez bekövetkezhetik. Pedig be fog következni. Ámde a nemzet józan, jelszavak és torkok bömbölése, padok verése és a hazafiságnak néhány nagy magyar által való kibérlése által el nem vakított közvéleménye tudni fogja, kit terhel az igazi felelősség és a vétkeseket a nemzet ítélőszéke elé fogja állítani. A minap a müncheni üvegpalota egyik kupolás termében, a nemzetközi tárlaton megkapó képet láttam. A Megváltó látható a képen, aggódó arccal, a jövő sejtésével magas homlokán. Az országúton halad, amikor porba hull előtte az apostol és kérdi tőle : Quo, vadis Domine? Hová megy Uram? És a Megváltó kezével az ismeretlen távolság felé int, mint aki előtt még ismeretlen a jövő és annak megy elébe. A magyar nemzet is most az ismeretlen jövő elé megy. Tán maga a miniszterelnök se tudja még, merre megy. Csak azt tudja, hogy legjobb szándéktól eltelve vállalta el a megbízatást, hogy véget vessen a parlamenti anarkismusnak, mert másnak, mint teljes anarkiának a mai állapot nem mondható. A békével jött. Az engedékenység legmesszebb jutó határáig is elment, mielőtt elfoglalta a miniszterelnöki széket. Az obstrukczionistáknak a béke se kellett. Ők vívmányokat akarnak, mintha léteznék magyar, akinek azok nem kellenek! De az obstruáló hazafiak nem csak ezeket akarják, hanem csakis azt, hogy megmutassák az országnak, hogy az történik, amit ők akarnak. Ez pedig nyílt anarkia! És így tovább jár passió útján a magyar nemzet. Neki megy a nagy ismeretlennek, amint éjjel a bogarak ezrei körülröpködik a sötétséget megtörő világosságot, amíg csak belé nem pusztulnak! Nem indokolt-e tehát, ha itthon megelevenedik előttem az a megkapó festmény, amelyet a napokban Münchenben láttam és homlokommal a földet érintve, majd fölpillantva a mi édes hazánk sanyarú helyzetére, zaklatott lelkiállapotára, parlamentarizmusunk siralomvölgyére, ezen aggódó kérdés tör utat a lélek mélyéből: Quo vadis, Hungária? Hova jutsz, én édes hazám, melynek mély, előretörő sóhajait elhallottam a messze távolba is. Quo vadis...? Jubiláló főkapitány. Pécs, jul. 31. Huszonöt év az emberi életben jelentékeny, számottevő idő !s nevezetesebb az ilyen időszak, ha azt megszakítás nélkül a közügy szolgálatában töltöttük el, de a legmagasabb fokig hatványozódik ennek az időszaknak jelentősége és értékben kiszámíthatlan becses, ha a közügyek, egy egész törvényhatóságnak teljesített negyedszázados szolgálat az igazi érdemek, a nagyjelentőségű eredmények, barát és ellenség által elismert sikerek végtelen lánczolatát képezi. Ma 25 éve, hogy Vaszary Gyula Pécs szab. kir. város rendőrfőkapitánya a felelősségterhes és nagy szellem és fizikai erőt is kívánó rendőrség szolgálatában áll. A legnagyobb csendben, tisztviselőtársai és jó ismerősei körében ünnepli ma meg közszolgálatának negyedszázados jubileumát és ezen csendes ünneplés teljesen méltó ahhoz a zajtalan, szerény, de hatásában annál inkább elismerésre érdemes működéshez, amit Vaszary Gyula a közbiztonság terén kifejtett: Örömmel fűzünk mi is egy babérágat a közelismerés koszorújába, mert azzal egy arra érdemes, derék köztisztviselőt és jeles szakembert tisztelünk meg. Vaszary Gyula 1848. évi május hó 9 én született Ságvárott, Somogy megyében. Apja Vaszary János kaposvári jegyző a papi pályára szánta és hogy Székesfehérvárt a gimnáziumi érettségi vizsgálatot sikeresen kiállotta, az ottani papnöveldébe lépett. De rövid ideig maradt ez intézetben, csakhamar Pécsre jött, hol a jogakadémiára iratkozott és itt 1873. évben a bírói államvizsgát jó sikerrel letette. Ezután ügyvédjelöltesködött, majd Pleininger Ferenczczel az ügyvédi kamara jelenlegi titkárával ügyvédi társirodát nyitott. Virágzó és jövedelmező ügyvédi irodája volt, mikor 1878. július 22-én a város törvényhatósági bizottsága által nagy szótöbbséggel rendőrfőbiztossá (a mostani rendőrkapitány) választatott meg. Ily minőségben működött tizenöt évig, mely idő alatt, de különösen, mikor a betegeskedő Lechner Gyula főkapitányt helyettesítette, kiválóan alkalmazkodni tudó modora által polgártársai osztatlan bizalmát kinyerte, mit méltatva és engedve a közóhajnak. Kardos Kálmán akkori főispán 1893. évben Pécs szab. kir. város rendőrfőkapitányává nevezte ki. Mikor Vaszary Gyula rendőrfőbiztossá választatott, még Tróber Mátyás volt a rendőrfőkapitány (akkor kapitány volt a czíme), ki mellett 3 főbiztos, 2 biztos és 24 tagból álló őrszemélyzet képezte az egész rendőrséget, de ez is teljesen fegyelmezetlen, elhanyagolt volt. Lechner Gyula főkapitánysága alatt már szaporíttatott a létszám, de a jelenlegi szervezetét csak Vaszary Gyula főkapitánysága alatt nyerte el, ki a régimódi rendőrségi intézményt egészen újjá teremtette és bár rendőrségünk még most is kiegészítést, szervezete módosítást igényel, mégis az ő fáradtságot nem tekintő munkásságának, megalkuvást, protektiót és pajtáskodást nem ismerő erélyének köszönhetjük, hogy rendőrségünk a rendelkezésre álló fogyatékos anyagi eszközök és még mindig csekély munkaerő daczára is meg tud felelni nehéz és nagy felelősséggel járó hivatásának. Vaszary Gyula széles látkörű, vasszorgalmú, fáradhatatlan buzgalmú hivatalnok, szigorú, de igazságos elöljáró és előrelátó, a lakosság érdekeit szívén viselő és ezért ritka népszerűséggel bíró főkapitány. A városban példás rendet, alárendeltjeinél szigorú fegyelmet tud fenntartani és mégis a polgárságnak feltétlen tiszteletet, utóbbiaknak pedig szeretetét, ragaszkodását és bizalmát bírja. Soha önkényesen nem cselekszik, a hivatalos szigort az alárendeltek iránti jóakaratu"bánásmóddal és bajtársias gondolkodással nagyon szépen össze tudja egyeztetni; mielőtt cselekszik, tisztviselőivel mindent megbeszél, velük együtt dolgozik, nincs ügy, melyben nekik útbaigazítást ne adna, nincs bűncselekmény, melynek kiderítésénél közvetlenül közre ne működnék. Hosszú ideig fáradhatatlan buzgósággal maga vezette az összes bűnügyi nyomozásokat és nem egy bűntettest az ő kiváló éleslátása, sokoldalú tapasztalata kerített hurokra. Vaszary Gyula működése az eredmények szakadatlan lánczolata. Egyedül az ő érdeme, hogy a Pécs Bányatelepen 1882. és 1893. években kitört munkászendülések minden fegyverhasználat és tettlegességek nélkül elcsendesültek, a rendészet igazi hivatott bajnoka, ki előzékeny, nyájas, udvarias modorával és igazságszeretetével nemcsak a város értelmiségének rokonszenvét és bizalmát nyerte ki, de tapintatos erélyességének köszönhetjük, hogy a Pécsett szép számban levő szocziáldemokratikus érzelmű polgárok és a város közönsége között soha még összetűzésre nem került, hogy a több ízben kiütött munkássztrájkok mind gyors és békés megoldást nyertek, mert eljárásában sohasem az erőszak, hanem az erélyesség, gyorsaság és pártatlanság vezették. A társadalmi életben előkelő szerepet játszik, abban tevékeny részt vesz, majdnem valamennyi társadalmi és jótékonysági egyletnek választmányi tagja. Az ő Pécsi Napló 1903. augusztus 1.