Pécsi Napló, 1905. november (14. évfolyam, 252-277. szám)

1905-11-01 / 252. szám

a gára maga az egészség, az erő, a harc képesség, mind a háborúban, mind pedig az élet küzdelmeivel szemben. Ez azon fogalom, melynek eredete a napjainkban divó s az ifjú nemzedék által követett életben leli magyarázatát, mely léha életnek nemcsak követői teszik magukat testileg, erkölcsileg és szellemileg tönkre, kik sokszor jövőjüket, egészségüket, sőt életüket, boldogságukat, mindenüket áldozzák ezen az emberi természeten leledző ösztönüknek, hanem magukban hordják az emberanyag megromlott csiráját s mint ilyenek tekintve, az emberi hivatást — az államnak csak kárára, vannak s annak romlását idézik elő. Az ember rendeltetésének végcélja a családalapítás. A családban a családfő a legnagyobb örömét pedig az ő egészséges, erős és ép gyermekeiben találja. Sajnos azonban, hogy a mai világban az ily gyermekekkel rendelkező családok száma napról napra apad. Miből következik, hogy az ifjú nemzedék évről-évre gyengébb lesz, visszafejlődik, degenerálódik, s ily nemzedékkel szemben kénytelen aztán az ember oly módon bánni, vele oly bánásmódot tanúsítani, mint aminek ő maga. Az ilyen nemzedéket kell humánus modorban nevelni, hogy az orvoslást, melyet egyebütt kellene foganatosítani, az ily módon eszközöljük. De korán sem gondoljuk, hogy ez után az emberanyagot megjavíthatjuk, az embert megerősíthetjük, ezen után csak az elpuhultságot segítjük elő. Ezen humánus szellemtől áthatva neveli a családfő gyermekét, ennek nyomása alatt van a tanulók serege, ezen bánásmódot tanúsítják már a hadsereggel szemben, sőt még a gonosztevők, fegyencek irányában is, kiknél a valódi bűncselekményt, a cselekmény nagysága szerint kellene megbüntetni, az emberséges bánásmód áldásosnak vélt intézményét gyakorolják. Mint a tapasztalat igazolja: a bánásmódot mindig az anyagtól teszszük függővé, melylyel bizonyos cél, eredmény elérésére törekszünk. Ha nemesfémekhez, vagy a föld gyomrában levő bármely értékes érchez akarunk jutni, s azokat hasznos formákká akarjuk alakítani, átváltoztatni, azt bizony nehéz eszközök: kalapács ütések, csákány használása s ezekhez hasonló kisebb és nagyobb eszközök, sőt a tűzbetétel által érhetjük csak el. Hasonló drasztikus eszközök segítségével szelídítjük az ember szolgálatára rendelt állatsereget, az ily módon nyesegetjük, vágjuk az ízlésünknek meg nem felelő növényeket, csak az emberrel szemben teljesítünk, az ő egyéni sajátsága által megkövetelt, arra utalt célirányos bánásmód helyes, tekintet nélkül a bánásmód helyes vagy helytelen voltára, mindenkoron humánus bánásmódot. Az embereket a nevelés formálja, teszi jóvá vagy rosszá. Már most, ha az illető nevelő, az ő neveltjének helyes iránybani törekvését a gyengéd eszközök által el nem érheti, kérdem: akkor is a gyermek lelkére, értelmére, vagy szívére fog appellálni és a tapasztalt abnormitás fölött napirendre fog térni? Vagy a kellő testi fenyíték használása által fogja az ellenszegülőt a helyes útra terelni? Azt hiszem az utóbbi eljárás által fogják majdan a legnagyobb köszönetét és hálát kiérdemelni. Tehát azon a fokon és azon esetekben, hol a gyermeki értelemre nem hathatunk okvetetlenül, a gyermek természetéből kifolyólag az értékekre kell hatnunk, ha nem akarjuk, hogy munkánk a meddőségre legyen kárhoztatva. A humánus bánásmódnak köszönhetjük a gyermeki féktelenséget, melynek súlyát különösen érzi a tanító ősziét s melynek következtében nem képes a tanító hivatásának úgy megfelelni, a hogyan "ti50 megkívánható, tőle elvárható. A humánus bánásmódnak köszönhetjük a lépten-nyomon tapasztalt utcai rostig magaviseletét és a társadalom mindennemű elfajulását és kinövését. A művelt államok közül már néhány belátta ezen jónak vélt bánásmód helytelen voltát és a „Restitutio integrum“ elvének hódolt; kívánatos tehát, hogy mi is a szűk Hírrovatnak. Pepo, október 31. — A temető ünnepe. A késő ősz borongásában elérkezik a legnagyobb megemlékezés ünnepe. A kegyelet máris díszesíti a sírokat, melyen nemsokára fellobognak az áldozati lángok. Szívünkben csodásan enyhe érzés támad és megtisztul minden indulattól, csak a szeretet lakozik benne. Mert a kegyelet csak szép, fehér, gyöngéd virágokat terem, tövisek nélkülieket és az ember egy napra megszabadulva az élet lármájától, kimegy a temetőbe, ahol egyetlen igaz alkalom nyílik e világ dolgain elmélkedni. Megértjük, hogy a halál csak ideiglenes válaszfal az emberek közt, mely csak egy időre távolítja el őket egymástól, de aztán elomlik és akik egymást szerették, viszontlátják egymást. A piacok már napok óta telve vannak élő és művirágokkal, koszorúkkal, melyeket a kedves halottak sirhalmára fog elhelyezni a kegyelet, az emlékezés. A város kihalt utcái a halál némaságát hirdetik, a temető zsúfolt útjai az élet tolongásának lesznek fokmérői. Mert népesek lesznek a temetők, benépesítik az emlékező, vagy kiváncsiaskodó élők és a képzeletben szellemszárnyakon előrepülő lelkek légiói. Az idén már megoszlanak a gyászolók, a régi és új temetők sírdombjai felett világi a pislákoló fény, és borítja koszorúval, virággal a sírkereszteket az emlékezés. — Lobkowitz herceg felmentése. A hivatalos lap mai száma a következő királyi kéziratot közli: Kedves Herceg Lobkowitz Táborszernagy! Amint évek hosszú során át legbenső megnyugtatásomra szolgált az a tudat, hogy a deréki hadtest parancsnoksága Önre van bízva, annál fájdalmasabb érzéssel veszem, hogy kedvezőtlenné vált egészségi állapota arra kényszeríti, hogy a szolgálattól való felmentését és tartós szabadságoltatását kérje. Minthogy kérelmének teljesítését nem tagadhatom meg, Önnel a legérdemesebb tábornokaimnak egyike távozik helyéről, amelyen Ön, feladatainak odaadó teljesítése által, kiváló érdemeket szerzett Örömmel gondolhat arra a tiszteletteljes emlékre, amelyet Ön a csapatok jóléte iránti iyével lecsúsztatják a chamote rostélyra s a kocsit ismét kihúzzák. Előírás szerint a holttestet vékony puhafadeszkából készült és faszegekkel összeerősitett Testetlen koporsóban szabad a krematóriumba hozni. Toll, vagy szervánkosz, épugy nehéz szövetből készült ruhákat mellőzni kell és csakis fagyapotra vagy forgácsra szabad fektetni, hogy az elégés minél gyorsabb és tökéletesebb legyen. Kivételes esetekben megengedik, hogy cinklemez koporsót alkalmazhassanak , ugyanis a csak már 430 C. hőfok mellett olvad s 1000 foknál teljesen elég. A hamvasztó kemencében pedig rendszerint 1200—1300 C. hőfok uralkodik. Fűtése Siemens féle regenerativ gáztüzelési rendszer alapján történik, oly módon, hogy a fűtőházban elhelyezett gázfejlesztőből — generátorból — a koksznak lassú, fojtott égése folytán származó gázokat vezetik a kemencébe és ott azokat a kémény által beszivott levegővel keverve meggyújtják. Uj módon a holttest a tüzelőanyaggal, vagy annak közvetlen lángjával nem jön érintkezésbe s a kemcében csak az emberi hamvak maradnak vissza, melyek a koporsó a zürichi ferematoriumban. A „Pécsi Napló” eredeti tárcája. — Irta: Sileberth Imre. Piciny sirhalmok, gyermektemetőhöz hasonló virágos, pázsitos táblák közt kápolnai szerű portáléval egyszerű épület. Ez a kre- Imatorium. A temető halottas házának tartjhatnók, ha homlokzatán a felirat és egy a rendesnél valamivel magasabbra falazott kémény nem vonná magára figyelmünket s az épület stílusa nem képes bennünk cingulatot kelteni, lehetetlen elfogultságélkül belépnünk a szertartási csarnokba. A falvakon, sűrűn egymás mellett felkész a mennyezetig apró márványtáblácskák egy-egy imafülkét takarnak s az aranyozott feliratok mutatják, hogy egy részüket elfoglalták. A csarnok hátterét a széles vas-szarkofághoz hasonló hamvasztó kemence foglalja el. Hossza 41/* méter, szélessége körülbelül 3 méter s ugyanilyen magas is, ezenkívül Jonban alsó része mélyen lenyúlik a pincehelyiségbe. Előtte szentmihály-lova magasságú állványon lemezkoporsó áll a holttestet tartalmazó fakoporsó befogadására. A gyászmenet megérkezése után a koporsót azonnal betolják ebbe a koporsóalaki lemezhüvelybe, melynek eleje kinyitható, hátsó vége pedig a kemencével van összeköttetésben. A pap elmondja az imát, megáldja a holttestet, az intéző hivatalnok megnyom egy gombot s lent az alsó helyiségben forgatva segélyével mozgásba hoznak egy fogaskerék szerkezetet, mely bent a kemencében felemel egy tolóajtót s ugyanakkor egy végnélküli lánc az említett lemezburkolatból a koporsót a kemence rostélyaira tolja. A gyászkisérat mindebből semmit sem lát; tűznek, melegnek, vagy szagnak semmi nyoma. A tolóajtó ismét leereszkedik s a következő pillanatban a keményen kitóduló barnás, füst jelzi, hogy az égési processus megkezdődött. A nagyobb krematóriumokban, mint pl. a milánóiban, vagy a gothaiban a koporsót egy katafalkszerű emelvényre, illetve az abban láthatatlanul elhelyezett kis vaskocsira teszik, melyet a gyászszertartás befejeztével lesülyesztenek az alsó helyiségbe s betolnak a hamvasztó kemencébe. Ott a koporsót emeltyüszerkezet segé „Bécsi Napló“ 1905. november 1. jéghez mérten oly eszközök használását kockáztassuk meg neveésünkben, melyek használása az ifjú nemzedéknek a legjobb jövőt biztosítja. K. F.