Pécsi Napló, 1914. június (23. évfolyam, 124-145. szám)

1914-06-03 / 124. szám

2 A peches Cailleaux, Páris, június 2. (Eredeti távirat.) Midőn Caillaux ma délután a St. Lazare fogházból , ahol feleségét meglátogatta, visszatért, autója összeütközött egy bérautóval. Caillaux könnyen megsérült. Caillaux beköttette sebeit és azután lakására hajtatott. Az újságíró szobra. Páris, június 2. (Eredeti távirat.) Hét hete alig múlt, hogy a francia pénzügyminiszter felesége agyonlőtte a Figaro szerkesztőjét, és már ki is van tűzve a végtárgyalás ideje . júnlius második felében fog a beírái előtt megjelenni Caillauxné. Akkorra azonban már alkalmasint elegendő pénz lesz együtt ahhoz, hogy az agyonlőtt Calmettenek szobrot lehessen állítani. A Figaro ugyanis pár nappal a tragikus eset után gyűjtést indított meg egy Gaston Calmettenek állítandó szobor költségeire és mi sem jellemzi jobban a francia közhangulatot és a francia vagyonosságot, mint az, hogy a Figaro tegnapi számában közölt kimutatás szerint hat hét alatt nyolcvanezer frank gyűlt egybe a szobor céljaira. Nyolcvanezer frank egy újságíró szobrára ! És hat hét alatt! Haj, nálunk odahaza Pesten .. - Egyébként újságírónak még nem állítottak szobrot sehol és így alighanem a Calmetteé lesz az első. Sztrájk egy por miatt. Pétervár, június 2. (Eredeti távirat.) Az Obuchov-per miatt 155 ipartelepen 80595 munkás sztrájkol. A rendőrség és a tüntetők közt összeütközés is volt, amelynek folyamán két lovasrendőrt kődobásokkal megsebesítettek. — Romantikus banditák. Konstantinápoly, junius 2. (Ered. táv.) Tack Luden belga mezőgazdasági mérnököt, aki Chyra körül gazdálkodik, rablók elhurcolták s hatezer font váltságdíjat követelnek érte. A porta csendőröket küldött a rablók ellen. A Pécsi Dalárda Hódmezővásárhelyen. — Saját tudósítónktól. — Pünkösd vasárnap reggel indult el a P. D., hogy viszonozza az ottani dalárda 1907 évi látogatását Hódmezővásárhelyen. Amint elindult a prüszögő Pécs-Bátaszéki keleti expressz, kezdtek a kocsiban kialakulni a tarokkpartik. Az öröm és lelkesedés, amely meglátszott a dalosok arcán, kísért bennünket egész utunkon. A kedély, a humor,5 még visszafelé sem csökkent, sőt mondhatnám dacára a roppant fáradságnak, emelkedőben volt. A mikor szédítő sebességgel döcögő kéjvonatunk Rácmecske állomáshoz érkezett és megnyílt szemünk előtt a vasutasok által kinevezett Magyar Svájc látképe, megnyílt egy elég tetszetős koffer is, amelyben a felvágottak hegyei közül mintegy befagyott tengerszem látszott ki egy-egy főtt tojás és csábító frivolitással kacérkodott még azokkal is, akik éppen gitárral vagy mandolinnal kezükben próbálták rövidíteni az utat. Amikor nagy fáradsággal sikerült lehordani a hegyeket, hát im ,feltűnik a távolban egy csillogó gyöngyszemekkel teli fiaskó Bellmann igazgatóhelyettes kezében és'' jóakaratúlag figyelmeztet* bennünket, hogy csak nagyon keveset belőle, mert igen erős. De ki merne szembeszállni mivelünk, felgyúrt ingujjakkal, nekigyürkőzve sikerült abból a fénylő erős ördögből négy üveggel legyőzni. A lukulusi reggeli után természetesen még jobb hangulatban nemsokára berobogtunk Bátaszék állomásra. A „Pécsi Dalárda” ismert táblája jelezte 104688 sz. kocsinkat, melyet a pécsi Ü. V. szívességéből egyszer sem kellett elhagynunk, mert mindig átkapcsoltak bennünket. Engedje meg az Üzletvezetőség, hogy e helyen is köszönetet mondjunk.Déli 1 órakor ért vonatunk Szabadkára, ahol egy küldöttség fogadott bennünket, arra kérve a Dalárdát, hogy visszafelé Szabadkán is tartsunk egy, hangversenyt. Bármilyen szívesen tettünk volna eleget a szabadkaiak kérésének, mégsem lehetett, miután soknak közülünk kedden reggel már újból itthon kellett lennie. Szabadkán megebédeltünk és 1 órai pihenés után folytattuk utunkat. Közben elkezdett esni az eső, mindenikünk most először haza gondolt és pedig a Tettyére. Szegény Tettyeünnepélyünk, Te tőled várjuk váltóink rendezését és im ezt a szép reményünket eltolta ez a csúnya eső. Esett, esett. A hangulat is borús lett. Sajnáltuk a Tettyét, sajnáltuk a szép fogadtatást amely Hódmezővásárhelyen lenne. Délután 4 óra körül ért le vonatunk Hódmezővásárhelyre. Az eső esett, de a nagy pályaudvar mégis tömve volt részben hivatalos küldöttségekkel, részben kiváncsiakkal. A város nevében Juhász Mihály kir. tanácsos, polgármester, a hódmezővásárhelyi dalárda elnöke fogadott bennünket. Melegséggel, szíves magyaros szavakkal teli beszédjében adott kifejezést ama örömének, hogy Hódmezővásárhely falai közt üdvözölheti a mecsekalji dalárdát. Utána a hódmezővásárhelyi dalárda elénekelte jeligéjét. A jelige elhangzása után a hódmezővásárhelyi dalárda elnöke üdvözölte a Pécsi Dalárdát, majd Csépke Andor főgimnáziumi tanár, a filharmonikusok részéről. — Ezután Kiss József a P. D. alelnöke köszönte meg a fényes fogadtatást, mire felhangzott a Pécsi Dalárda jeligéje : Édes hazánk, kedves dalunk, érted élünk, érted halunk. Majd kocsikra ültünk és behajtattunk a Fekete Sasba. Az eső pedig esett. Hideg ozsonna és jó sör várt ott bennünket és a kitűnő uzsona után az eső is szűnni kezdett és egy fél óra után elindulhattunk a színház előtti Nyizsnyai szoborhoz, hogy a nagy hódmezővásárhelyi szülöttnek, az alföld büszkeségének, Magyarország mostoha népdalnokának leadózzunk. Vende Ernő főreálisk. tanár, a pécsi dalárda szónoka helyezte a pálmaágat a szobor talapzatára az ő ismert ékes szólásával méltatva a nagy népénekes hervadhatatlan érdemeit. Busán nézett le ránk a nagy gitáros, mintha mondaná : „Fiaim csak énekeljetek”, mintha maga előtt látna kicsiben egyszerre az ő szeretett hazáját, mintha valóra válna az ő nótája, hogy „Megérem még azt az időt, sírva megy el kapum előtt.” Az eső most már nem esett. Gy 29 órakor fog kezdődni a hangverseny és már akkora a tolongás, hogy alig lehet a folyosón járni. Valaki azt mondta, fiuk ha otthon a mi zene városunkban annyian jönnének el a hangversenyre, mint ahányan itt ebben a földiszített városban nem kaptak már jegyet, akkor nagyon meg lehetnénk elégedve. Fél 9 órakor léptünk a pódiumra.Az óriási terem, mely közel 30 méter hosszú s legalább 20 méter széles, zsúfolásig tömve. Tóth Aladár meghajtja a P. D. viharverts zászlaját, mire a pódiumra lép Nyizsnyai Aranka özv. Tamáskáné és a hódmezővásárhelyi hölgyek fehér selyemszalagját köti szép szavak kíséretében zászlónkra. Oly őszinte, oly igaz, oly tiszta, olyan nem hivatalos volt ez a tett, hogy sokaknak közülünk köny gyűlt a szemébe. A műsort a Zarándokok karával nyitottuk meg. Szépen érvényesült ez az örök szép mű abban az óriási teremben. A műsor fénypontját azonban mégis Hidasi Pilo Sándor szólói alkották, mintha megerősödött volna a hangja, büszkén hallgattuk, mert hát a mi gyerekünk, mert a mi büszkeségünk. Mi róla csak ennyit, a többit majd a hunvásárhelyiek. A műsor után Hunvásárhely magyaros vendégszeretettel ültetett le bennünket a vacsorához. A pecsenyénél Juhász Mihály kir. tan. polgármester mondta az első tósztot, mire Kiss József válaszolt, megköszönve a városnak bőkezűségét, vendégszeretetét és emlékül átadott a városnak egy a dalárda 50 éves fennállásának emlékére készített plakettet. Ez a találkozás megerősítette a két testvérdalegylet egymás iránti szeretetét, mely nem, mint mi gondoltuk, 1907-ben született, hanem a régi dalárdából származott reánk 1876-ból, amikor is már együtt énekelta két dalárda. ,,Pécsi Napló* 1944. június 3 Papp József +, Pécs, június 2. Elköltözött az élők sorából városunk közéletének nemrég még számottevő tagja, Papp József is, aki a szorgalom, törekvés, józanság, takarékosság s az egyenes gondolkodás mintaképéül volna polgártársai elé állítható. Ezen erényeivel szerezte szép vagyonát is, melyet — hozzátartozói iránti szeretetből — már életében szétosztott gyermekei és unokái közt. Egész életében a 48-as eszmék törhetetlen hive volt s ez bírta rá, hogy Kossuth Lajost a kilencvenes évek elején Turinban meglátogassa, ki is sajátkezű aláírással ellátott fényképével s a kertben beszélgetés közt sajátkezüleg szedett ibolyacsokorral tüntette ki az iránta nyilvánított szeretetért. Meg is volt a nóta rája, választáskor énekelték: Kossuth Lajos ibolyája A Papp Jóska bokrétája, Kossuth Lajos maga szedte S Papp Jóska keblére tűzte. Kossuth Lajos néhai nővére, volt gondozója Rutkayné, pécsi tartózkodása alatti vissza is adta Papp Jóskának a turini látogatást. Több mint 40 éven át tagja volt a város törvényhatósági bizottságának s ezen hosszú időn át kiváló szónoki tehetségével és a természetes ész argumentumaival nagyon sok közgyűlési határozat mikénti alakulását lényegesen befolyásolta ; de mindenkor csakis a város polgársága érdekében fejtette ki érveit s e tekintetben annyira ment, hogy a várossal szerződéses viszonyba mint vállalkozó sohasem került, hogy függetlensége, szabad szólásjoga csorbítatlanul megmaradjon. Szerette is mindenki s ebből magyarázható, hogy annak idején az egész budai külváros politikai vezérének ismerte el. Irányi Dániel sohasem feledkezett meg a „Jóska, bácsi” névnapjáról s egy pár meleg sorral minden évben felkereste. Papp Jóska tekintélyes vagyonát, mint a d. g. h. t. fuvarozó vállalkozója szerezte, majd első volt, aki bízva a város fejlődésében* életerejében, nagyobb méretű telekspekulációba bocsátkozott, ami másokat is hasonlóra ösztönzött és a kültelkeken sok olyan* utcák vannak ma még, melyeknek telke az ő tulajdonát képezte. A közgyűléseken sokszor szembe került a régi polgármesterekkel éleseszű debatter volt és mintha most is hallanék a sokszor türelmetlenkedő megjegyzéseket : „Megint nem tetszik valami az aranyparasztnak”, mert így hívták bizalmasabb körben Papp Jóskát, akiből csak most, amikor örök álomra hunyta szemeit, lett Papp József. Az eredetileg bosnyák nyelvű budai külvárosi lakosság megmagyarosításai körül is nagy érdemeket szerzett, mert a magyar Pécs és a vagyonos Pécs volt az ideálja, melynek megvalósítására törekedett. Még nemrég találkozhattunk vele az utcán, amint a városház sarka felé tartott, ahol a régi jó időkben a hivatalos órák megkezdése előtt beszélték meg az akkori intéző emberek, élükön néhai Aidinger János polgármesterrel a város ügyes-bajos dolgait, melyekbe mindig volt beleszólása Papp Józsefnek, a régi Pécs egyik utolsó képviselőjének, aki a haladásnak sohase állta útját, sőt azt mindig előmozdítani törekedett. Évek óta betegeskedett, de robustus természete mindig fölülkerekedett, amíg ezelőtt 10 nappal ágynak dőlt, elfogytak életerői és pünkösd vasárnapján délelőtt a hasznos munkának szentelt életének 80-ik éve után szólította el közülünk a halál. Temetése nagy részvét mellett kedden délután 4 órakor volt. Elhunytát fia, Papp István és leánya, özv. Kaulovits Balázsné, valamint az unokák és dédunokák nagy sora gyászolják. A végtisztességen megjelentek : Visy László dr. főispán, Nendtvich Andor kir. tan., polgármester, Oberhammer Antal rendőrfőkapitány, a városi tisztikar, számos bizottsági tag, a pécsi függetlenségi párt küldöttsége és igen nagy közönség. A koporsót számos koszorú bontotta. A temetési szertartást Károly Ignác apát-plébános végezte nagy asszisztenciával.