Pécsi Napló, 1916. november (25. évfolyam, 244-268. szám)

1916-11-01 / 244. szám

2 Új hírek. Zita főhercegnő Erdélyben. Budapest, okt. 31. (Ered. távirat.) Zita főhercegasszony pár nap előtt Erdélybe utazott, hogy meglátogassa az erdélyi harctéren megsebesült katonáinkat. Kíséretében voltak Kállay Erzsébet udvarhölgy és Hunyady Imregróf. Őfensége határozott kívánságára minden ünnepies fogadást mellőztek. A fenséges asszony mindenekelőtt a kolozsvári és székelyudvarhelyi mozgókórházakban ápolt sebesülteket látogatta meg. Mindegyik katonához néhány barátságos szót intézett és valamennyinek apróbb ajándékokat osztott ki. Székelyudvarhelyre érkezvén, a pályaudvaron sok asszony és apró gyermek gyűlt össze. A fenséges asszony több szegény asszonyt megszólított és vigasztalta őket. Az egyik kis parasztleányka odaférközve a főhercegasszonyhoz, megszólította :■ — Kenő, csecse nenő ! Pirulát adjál ! A főhercegnő lehajolt a kisleányhoz és szeretettel, simogatta meg a leányka maszatos arcát. Ezután őfensége rendeletére ruhaneműeket osztottak szét az asszonyoknak és gyermekeknek. A főhercegasszony meglátogatta Borcás falut, melynek nagy részét a románok feldúlták. Sáros utakon, a falu házainak romjai között járt-kelt a fenséges asszony; fölkereste a romándulta falu otthonmaradt szomorú, szegény népét és vigasztaló szavaival megnyugtatta őket, hogy nemsokára újra felépítik a házakat és addig is az állam és a jó emberek gondoskodni fognak róluk. Mindenfelé hálás és szeretettel emberek fogadták és könnyes szemekkel kisérték a fenséges asszonyt az ő angyali jóságáért útjában, helyt álljon. Tehát nem katonái számának csökkenése az oka annak, hogy egyes frontokon vissza kellett vonulnia, hanem az, hogy Anglia, melynek az ágyukat és a muníciót kellett volna szállítania, ennek a szövetségi kötelességének még máig sem tett eleget. Románia nem vállalkozott arra, hogy hadseregével két fronton fog harcolni; ezt is megtette, mert biztosan számított arra, hogy Anglia nem fogja ágyú és muníció nélkül hagyni. Katonaságot segítségül eleget kapott eddig is Oroszországtól, Franciaországtól és Olaszországtól. Segítő csapatok szállítása még mindig akadály nélkül folyik. — A eonstanzai petróleum. Szófia, okt. 31. (Ered. távirat.) A Constanzában seregeink által zsákmányolt mintegy 200.000 tonna petróleum nagy részét Románia még a háborúba való beavatkozás előtt eladta az entente-államoknak, melyek a petróleum árát kifizették, de Romániának már nem volt alkalma, hogy a petróleumot a vevő államoknak szállíthassa. Az olasz csapatok Epiruszban. Stockholm, okt. 31. (Ered. távirat.) Athénból jelentik : Az olasz csapatok kivonultak Athénből és ideiglenesen megszállották Epirusz északi részét. Román félhivatalos panasz. Zürich, okt. 31. (Ered. távirat.) Bukarestből jelentik : A U Indépendance Roumaine közli : Méltatlan szövetségeseink az a vádja, hogy Románia önző érdekből avatkozott a háborúba. Katonáink erejükön felül, önfeláldozással harcolnak , de két frontra kevesen vannak. Oroszországnak tudnia kell, hogy mire vállalkozott Románia és tudnia kell azt is, hogy Románia eleget tett annak, amire vállalkozott. Románia sorsáért a felelősség kizárólag a szövetségeseket terheli. Körber és az osztrák parlament. Bécs, okt. 31. (Ered. távirat.) Körber miniszterelnökhöz közelálló politikus egy hírlapíró előtt kijelentette, hogy Körber minden lehetőt megtesz, hogy az osztrák parlamenti életet felélessze, csak garanciákat kíván a parlamenti tárgyalások normális lefolyására. E célból a pártok vezetőivel tárgyalni fog és esetleg új házszabályokkal, melyeket császári rendelettel szankcionáltatna, fogna hozzá a parlament működéséhez. Körber nem óhajtja a parlament további szünetelését, mert a közélelmezés ügye is kívánja a parlamenti tárgyalást. A közellátás ügyében különben az osztrák miniszterelnök tárgyalni fog a magyar kormánnyal is A románoknak nincs ágyujok. Lugano, október 31. (Eredeti távirat.) A Popolo-nak jelentik Bukarestből: Románia hadserege, dacára súlyos veszteségeinek, elég erős arra, hogy az ellenség túlerejével szemben .Pécsi Napló, 1916. november 1 Rabló a szállodában. Nyíregyháza, okt. 31. (Eredeti távirat.) Az egyik itteni szállodában megszállott Scheyer József badeni borkereskedő. Este, mielőtt lefeküdt, szobájában kiszedte több mint 100.000 koronát tartalmazó nagy pénztárcáját és kisebb tárcáját is az éjjeli szekrényre helyezve, lefeküdt. Még nem aludt el, amikor neszt hallott a szobában. Felugrott az ágyból és az ágy alól előbújt alakkal, aki az éjjeli szekrényen elhelyezett pénztárcákat magához véve, ki akart rohanni az ajtón, a bírókra kelt. Az alaknak sikerült a borkereskedő karjaiból kiszabadulva, kiszökni az ajtón. Scheyer lármát csapott, mire összeverődött a személyzet és a többi szobákból is kirohantak a vendégek a lármára. Scheyer az egyik vendégben ráismert a rablóra és mivel meg is találták az illetőnél Scheyer kis tárcáját, letartóztatta a rendőrség. Az illető Keimer Antal bécsi pincemester. Halottak ünnepén. — Irta : Réder Rezső. — „Boldogok a halottak, kik az Urban halnak meg ... mert megnyugosznak az ő fáradságuktól és az ő cselekedeteik jutalma követi őket." (Szent János evangéliumából). Halottak napja van, nemzeti ünnep, megdicsőült hőseink ünnepe. Az őszi hervadás az elmúlás gyászfátyolát borítja a földre, melyet temetővé változtatott a Halál orgiája. Gyászruhát ölt a magyar Géniusz, gyászol a természet, gyászolnak a szívek. Mély gyász és megrendülés mindenfelé. Halotti ravatal a világ, hideg szomorúság és homály ül a földön, sárga, halvány, aranyos, lilás és pirosló falevelek zizegő sírással szálldogálnak, lombvesztetten állnak a berkek, nincs madárdal, nincs virágillat, csak az őszirózsa bánatos képe köszönti szomorúan az elmúlás diadalnapját. Dér száll a pázsitra és a lelkünkre, meglep mindent a hervadás illata, az ősz halálos sehellete, minden derű elborul, minden kacagás belesül az örök elmúlás éjjelébe. Szétfoszlik minden szép álom, minden mese véget ér. .. Az élet múlandóságáról lágyan suttogó, halk muzsikával zenélő szél bús, fájó csókjaitól néma melankóliával bólogatnak a szomorú füzek hervadt, sárgult lombjai... Leszáll az est, s sötét palástjával részvétlenül borítja el az alkonyodék bűbájos szépségét. Kigyúlnak a végtelen égbolt sötétlő mély tengerén a virrasztás éber, tündöklő, angyalszemű csillagai, s meggyulnak a sírokon a hit, a szeretet, a kegyelet, az emlékezés és a rentény jelképei és őrtüzei, a bágyadtan reszkető mécsesek. Zokog az őszi szél, zizegve sírnak a dércsipte levelek, haldokló virágok hullatják szirmaikat és hullanak csendesen a könnyeink, szivünknek drága gyöngyei... S a fájó, ünnepi, néma, végtelen nagy esti csendben megkondulnak a harangok. Szelíden, lágyan, mélán és vigasztalóan szólnak bánatos lelkünkhöz, elhagyott árvaságunkhoz. Érces, magasztos beszédük édes, meleg melódiája átzendül a sóhajoktól ködpárás jégen s a magasabb régiókból, a földöntúli éterből lehozzák hozzánk az ég vigaszát, üzenetét. Minden elmúlik, minden változik, csak az ő szavuk marad örök és változatlan, mint az örökkévalóság mennyei zsoltára, mely Isten dicsőségét, az emberek üdvét, a szeretet égi szózatát s a béke örök himnuszát zengi földöntúli hangokon. Az ő szavuk a lélek beszéde, a lelkiismeret szózata, mely az igazság, az erény és a szent harmónia angyali szárnyain a végtelen nagy Istenhez viszi gyenge szivünket. Fellebbentik emlékeink titkos fátyolát, s beszélnek elmúlt gyermekkorról, bölcsőt ringató dalokról, az elhagyott otthonról, a rég nem látott szülőföldről.. Csodaszép meséket mondanak a magyar álmok legendás hőseiről, tavaszt teremtenek az őszi világba, s a kikelet virágaitfakasztják keblünkben. Égi tanításuk lágyan simogatja lelkünket, ne sírjatok, hanem szeressétek egymást, s segítsetek egymáson, hisz egymásért vagytok teremtve: erős a gyengéért, gazdag a szegényért. Az imádság és szeretet fenséges fegyvereivel s az irgalmasság mindent legyőző csata kiáltásával induljatok harcba a balsors, a földi bajok ellen, s dacolni fogtok minden veszedelemmel, s derűre fog változni a világ komor, borús ábrázata. Lehull rólunk a hétköznapok pora, megtisztulnak a föld sarától, a bűnök szennyétől, s az égi kegyelem leemeli rólunk a gondok, a gyötrelmek terhét, a kétségek kínját, elűzi a tévedések élhomályát, s mint rabszolga, midőn a rabbilincseit széttörik s börtönét lerombolják, szabadon, ujjongva szárnyal lelkünk égi hona felé, s az imádság fohászával visszhangozza a harangok túlvilági énekét. Imádkozzunk! Ez azóta most Istené, a szeretet, az emlékezés, a Térdenállás, az ima és szent áhitat édes ideje ezt, melyet ne merjen megrabolni lárma, harag, aljas földi kéj, vad tivornya, önzés, hiúság és durva gőg ! Imádkozzunk mindnyájan, erősek és gyengék, hivők és hitetlenek ! Hisz az ima a legbensőbb kapocs az emberek közt, mely az élőket és a holtakat, az otthon és a távollevőket, a nagyokat és a kicsinyeket egy nagy, fenséges és szent szellemi közösségbe forrasztja. Áthidalja a múlandóságot és az örökkévalóságot, kiemeli a végtelenség gyermekeit a végesség köréből, s a mennyország örököseit és polgárait földi lakóhelyükről napfényes örök hazájukba vezérli, hol az Úr trónol fenségben és glóriában, s ahol a bűn fúriái nem üldözhetik, nem bánthatják őket s nem árthatnak nekik." Boruljunk térdre mindnyájan, egész Magyarország s imádkozzunk értük, kik értünk szenvedtek, küzdöttek és meghaltak! Ne legyen szív, mely elzárja részvétlen ajtaját az ima szózatának s nem küld fohászt a hősök lelkeiért. Hisz mást nem adhatunk nekik, s egyebet nem kérnek ők tőlünk. Nincs sirkant előttünk, melyre zokogva ráborulhatunk s virágokkal és gyertyákkal felékesithetnek, de a legszebb díszt és ajándékot nyújthatjuk nekik szivünk imájával s lelkünk fohászával. Boruljunk le a könnyes, véres, drága anyaföldre sz emeljük szivünket ég felé! Sursum corda ! Imánk oly magasztos, vigasztaló és boldogító! Éltet, enyhít, gyógyít, megnyugtat, fölemel, vigasztal, erősít és üdvözít. Egekbe száll az Úr trónja elé a csaták tomboló viharain, az iszonyat rémes zaján át is, de leszáll a föld alá is, s megvilágítja a távoli sírok rideg, néma ,sötét éjét, s melegség és édes boldogság hatja ott át a fáradt hősök kihűlt tetemét, s virágba borul s tündöklő lesz elhagyott sirkantjuk. Az ima a szivükhöz száll a lelküket csókolja, a keblüket öleli. Meghallják, megérzik minden egyes szavát. Könnyű és meleg lesz a hideg föld, mely rájuk nehezül, mennyei zene ringatja őket aranyos, rózsás álmokban, őszirózsák százai, ezrei hullanak rájuk, s tavaszi rapsütést, szivárványos eget, délibábok bűbájos táncát s tündérszép világ ragyogását varázsolja eléjök... " Imádkozzunk értük hosszan, áhítattal, hisz hősök ők, vértanuk, szentek és félistenek, kik nem könnyet, de imát érdemelnek. Nem halottak ők, hanem legendás, megdicsőült hősök, akik nem a harci temető csendjébe sülyedtek, hanem egy szebb, jobb, boldogabb, dicsőbb és örökkétartó világba emelkedtek fel s halhatatlanul élnek mindnyájunk szivében, ahol nem szűnnek meg emlékeztetni kínszenvedéseikre és példájukkal buzdítani további önfeláldozó küzdelmekre s a mindvégig és mindhalálig való hűséges kitartásra. Örök büszkeségeink vagytok, a haza megmentői és uj honalapítók, akik éltetek árán védjétek meg ezeréves hazánkat ! Még-