Pécsi Napló, 1916. november (25. évfolyam, 244-268. szám)
1916-11-01 / 244. szám
1916. november 1. „Pécsi Napló“ harcoltátok a magatok s a nemzet nagy harcát, a Hadúr nyújtja ezért felétek a babért s dicső és szent homloktokat fenséges aureolával övezi. Nincs dicséretünk, hálánk és jutalmunk, mely eléggé méltó volna hozzátok ! Legyetek áldottak ! A ti vérétek a jövő nagyságának a váltsága és záloga. Legyetek boldogok és megdicsőültek, mert hazánk nagyságáért véreztetek el s hulljatok a porba ! Legyetek üdvözöltek, hisz minden bűnötöktől megtisztított a csaták pokoli, tisztitó tüze ! Arcotok rózsáit bár lecsókolta a fagyos halál, s ragyogó szemeteket betakarta a siri éj sötét szemfedője, de szellemetek él, szellemetek kitartásra int és hőstettekre buzdít, s szellemetek diadalra viszi a zászlót, mely alatt virágosan, tölgyfagalvakkal díszítve, ifjan, délcegen, erősen, vitézen, győzelmi himnuszokkal ajkatokon rohantatok a végső ütközetbe, a halálba és a dicsőségbe ! Isten áldjon s a végtelen ég csillagerdeje virrasszon felettetek !... Imádkozzunk értök, hogy siri ágyuk virágos és puha, álmuk nyugodt, boldog és pihenésük édes legyen s mig igy imádkozunk önlelkünkre száll titkon a vigasz és megnyugvás enyhe, szelíd sugara s megtisztulva bűnöktől és önzéstől, szemünk a szeretet isteni országába lát. Imát kérnek ők, imát adjunk nekik, de ne alamizsnaként, hanem mint anya adja bucsucsókját egyetlen fiának, mint mennyasszony fájdalomtól megtörő szerelmes szivét ifjú hős választottjának; imádkozzunk értük, mint gyermeküik esd irgalmat rebegve, mint árva kisded angyali lélekkel, gagyogó szavakkal küldi ártatlan szive, tiszta, édes fohászát az égbe... S ha könnyeink már megszáradtak, szivünk megkönnyebbül s lelkünk gyógyulni kezd az ég vigaszos, édes balzsamától: mondjunk imát a nemzetért is, melyért ők elestek s melynek homloka bár vérzik a szúró tövisek mártirkoszorújától, de tündöklik a győzelmek dicsőségsugarától. Kezünk összetéve, ég felé tekintve imánk szálljon, zengjen : Atyánk, Urunk, jó Istenünk, seregek mindenható hatalmas, nagy Ura! Nyisd meg előttünk, gyermekid, szolgáid előtt kegyelmed, irgalmad és könyörületed kiapadhatatlan, örök, csodás és szent forrásait. Dicsőítsed és koronázd meg a haza hőseit, a nemzet vértanúit, pihentesd, áldd és szenteld meg sírjukat, hamvaikat, vezéreld őket országodba, az örök béke mennyei honába, s jutalmul add nekik az örökkétartó dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ne engedd, hogy áldozatuk meddő legyen, hanem a roppant tűzés vérkeresztségek kemény megpróbáltatásai után áldd meg és magasztald fel drága magyar hazánkat, árva nemzetedet s virraszd rá a győzelem és dicsőség soha el nem homályosuló fénysugarait! ... A kialvó mécsesek aranyfelhője száll ég felé, mint Ábel áldozatának füstje s jelképezi a szeretet, az önfeláldozás és a kötelességteljesítés életnél, halálnál való elsőbbségét, s az esti szélső az emberi lélek kifürkészhetetlen és örök misztériumáról susog... A sírok, a hamvak s az enyészet fölött tavaszi illat száll, mely a jövő, a feltámadás, a halhatatlanság ss az öröklét világosságát hirdeti a nemzetnek... Káprázatos látomás tűnik fel : örömtüzek lángja gyűl ki, győzelmi kürtjei hallik, a csillagos ég ragyogó boltozatán megnyílik az örökkévalóság arany diadalkapuja, melyen hősök szelleme száll át babérral és rózsával díszítve, s a magyarok nagy Istene felénk nyújtja az ő vértanuságuk legszebb jutalmát, a diadal pálmáját, a béke olajágát, s az örökkétartó dicsőség tündöklő koronáját... szolgált. Worlicsek Károly csehországi származású, s 55 évvel ezelőtt, mint dragonyoskatona, Villányba helyeztetett, s olyannyira megkedvelte néhány év alatt a szép fekvésű vidéket, hogy katonaéveinek letelte után nem kívánt többé hazájába visszatérni, hanem, mint nyerges, itt talált megélhetést, majd egy kis szatócsüzletet nyitott és a múlt században a 80-as évek elején alapította a „Worlicsek-Varga-féle, máig is fennálló városi berendezésű fűszer-, vas- és rövidáruüzletet. Csakhamar megszerezte a magyar állampolgárságot, megtanulta új hazájának zengzetes nyelvét. Merész alkotásaival csakhamar megszerezte Villány község lakóinak osztatlan bizalmát, kik őt megszerették és nagyrabecsülték. Ami Stajevics János Mohácsnak, az volt Worlicsek Villánynak. Villány többizben őt választotta megyebizottsági tagnak, az iskolaszéknek több évtizeden át volt tagja, s mint ilyen a tanügy fejlesztése körül különös érdemeket szerzett. Mint községi képviselőtestületi tag fáradságot nem ismerő áldásos munkásságot fejtett ki, s e téren is hogy minél nagyobb tevékenységet kifejthessen, megválasztották községi bíróvá. Mint iparosmester a nyolcvanas években alapította az iparszövetkezetet, melyet később ipartestületté átszerveztetett. Jó szive sugallatának engedve, 1871. évben alapította a ma is virágzó temetkezési egyletet, melynek évtizedeken át elnöke volt, s ezzel tette nevét is jóemlékűvé; időközben mint temetőgondnok, éveken keresztül a temetőrendezésen fáradozott. Már öreg napjaiban betetézte alkotásait az iparosok olvasókörének szervezésével, melynek díszelnöke lett. Különösen kitűnt, mint építőmester, mert midőn Villány a 90-es évek elején rohamos fejlődésnek indult, ő építette a mai napig is virágzó „Worlicseki"féle modern szállodát, melybe jó konyhája, italai és kényelmes hálószobái kedvéért a messze távolból jövő utazó-kereskedők oly szívesen betérnek. Ugyancsak akkor építette a „Fehérkereszt“-szálló-vendéglőt. Mint községi biró építette a 90-es évek elején a róm. kath. elemi népiskolát s midőn az időtájban a tanítók a magyar tannyelvet levezették, akkor ő mint iskolaszéki tag megjelent az egyes osztályokban és magyar nyelven serkentette az ifjúságot hazánk nyelvének elsajátítására, s később is, ahányszor az iskolát meglátogatta, mindig buzdítószavakat intézett a leendő honpolgárokhoz és honleányokhoz. 55. évi villányi időzése alatt alig 1 -2-szer látogatta meg volt hazáját, Csehországot. Egyetlen leányát Gyimóthy Jákóhoz adta férjhez, kit rajongásig szeretett és németül már alig beszélő unokáinak előmenetelén lelte örömét. " A villányiak bizonyára mindennapi imájukban kérni fogják a jó Istent, hogy jutalmazza a közügynek volt önzetlen mecénását a túlvilági boldogsággal. Kiss Vilmos: A villányiak gyásza. — Saját tudósitónktól. — Vasárnap, e hó 29-én temették el Villányban óriási részvét mellett Worlicsek Károlyt. A jó Isten is megjutalmazta a 81 évet élt öreg urat kimagasló érdemeiért azzal, hogy olyan napon szólította magához, midőn a végtisztesség megadásában mindenki akadálytalanul részt vehetett. Ritka földi halandónak jut ily általános részvét osztályrészül, melyre az öreg ur alkotásaival alaposan rá közélelnezés. — Megérkezett az aszaltszilva. A Szilvaközponttól ma érkezett meg 400 ládában egy vagyonrakomány aszaltszilva, melyet a közélelmezési bizottság egyelőre raktárba helyezett. A bizottság a felosztás és a közönség részére elárusítás iránt csak a jövő hét folyamán fog intézkedni. — A cukor harmadik heti utalványa. A cukorkiadó bizottság mai ülésén kiosztotta a kereskedők között a cukormennyiséget, melyet a 3-ik heti utalványok ellenében fognak a kereskedők kiárusítani. Az árusítás napjáról a közönség kellő időben a sajtó útján és a kerületi bizottságoknál nyer értesülést. — A lakásváltozások bejelentendők.Azok, akik a novemberi költözködéskor lakást változtatnak, ezt a lakásváltoztatást jelentsék be a kerületi utalványkiosztó bizottságnál, a háztartási összeíró lapokat vigyék magukkal. A jelentkezést lehetőleg e hét folyamán eszközöljék az érdekeltek, mert a kerületi bizottságok a jövő héttől kezdve csak háromszor hetenkint tartanak hivatalos órát, míg a most folyó hét minden napján délután 5— 8 óra közt rendelkezésére állnak a közönségnek. Riport. Itt ülök a kávéházban, a nagy tükörablaknál, a süppedő plüss páholy-padon. Kinézek és érzem, hogy zsong és szédül a fejem, amint kápráztatva elsietnek előttem az emberek. Ősz van, sáros lucskos ősz. Telve a járda aszfaltjának sejtelmes gyűrődését sürlével, árnyékokkal és sárgán fénylő tükrösödéssel . Végigfolyik széles terpeszkedésben, egészen az ablakomig, a boltokból kiömlő villany és gázfény elegyes. Történetek, misztikumok és szerelmek hajszolják egymást az utcán, váltakozva, hol hosszasan, hol gyorsan elsimulva reszket vissza a járda fénylő, mélységet hazudó sarából a járókelők árnyéka, a kosi kerekei és a mankóval vánszorgó katona hosszan végignyúló árnyéka. Kopogó, szakgatott lépései elvegyülnek a kocsirobogás, villanyos száguldása zajában. Suhogva libbennek el a selyembársonyba bujtatott nők, rózsaszínre simult arcukkal és csillogó butonokkal. Elsietnek, hogy ugyanazon igyekvéssel zójják visszafelé is a körutat. Benéznek a kávéház ablakán, belemosolyognak a szemünkbe és eltűnnek a pesti estében, villanyfényben úszó éjszakaelőttiben. Bent csörömpölnek a kanalak, csészék, összeolvadnak gyönyörű, fejemet kábulttá erőszakolt káoszba a pincérek torokhangja, a vendégek affektált, fölényesen kiejtett szavai és a kártyaszobákból kihallatszó zsivaj. A billiárdgolyók összekoppannak, hogy szögalakban tovaguruljanak a zöld posztón. . . és az egész káoszban van valami impozáns, a lárma olyan vonzóan ragadja meg az embert, hogy tovanyargaltatja gondolataimat... el a sárga villanyossal, átszállót váltok a barnára, elrobogok a színházak mellett, látom a buzgóságukat, a lázas próbát, kitáruló fényes ablakok és ácsorgó színészek között. Barta Lajos jut megint eszembe. Áprilisban, tavsszal, langyos szellőnyaldásta napokban is erre jártam. Szerelem perzselt az utcákon, lenge leányok ajkáról, „szerelem” itatta belém lágy meghatottságát a színpadról. Mecsekalja, Baranya pezseg most is a ,,Bühne”-ről, baranyai parasztemberek szólnak a pesti túlfinomult, kényes szívekhez. Fényes szemekkel ringatóznak el a szűz vidéki szemekhez, búza kalászok rengő tengerében, megfürdik a lelkük, látják, amint a végignyargaló szél hullámba hajtja a sóhajos kalászokat. .. s aztán összehajlik a függöny... ismét a régi minden, pesti, lármás éjszakába tolongnak az emberek. Átszeretik az éjjelt, sietnek vele, mert elseje után ezt is csak tizenegyig lehet, nyílt brutalitással élvezni a nyilvános helyeken, kávéházakban. Szeretkezések ütik fel tanyájukat mindenütt. Egy mosoly egy szemvillanás és tüzesebben nyargal a vér ereidben és merészen megy a csupogó sárban, a fölemelt szoknya alól kifehérlő alsószoknyára szegzett szemekkel... ...Sok a civil és én örülök, arra gondolok, hogy mégis vannak még boldog, örülni tudó hozzátartozók is, nyugodtan, aggódás nélkül szerethetnek, bár sok a gondjuk. Az oszlopok az utcákon, a kávé-, tej- és élelmiszerüzletek előtt beszédessé teszik a nyomort, az oszlopok, a mozik, színházak előtt a szórakozást. Milyen nagy út vonul végig a kettőt között, mennyire különböző érzések nyilvánulnak meg a két várakozó tömeg között. ... És amint a fényes éjszakából hazasietek, elfelejtek éhezést és gyönyört, magam előtt látom a kis nyomorékot, kibe, majd hogy bele nem botlottam az utcán, kis törpe, egy lábával, egyik kezével pótolva a másikat, vonszolva félméteres nyomorék testét... Fülemben cseng, amint vörösre kidagadt szemeivel nézett a járókelőkre, kérő hangon kiáltja : Nyolcórai újság, tessék kérem venni ? A Nap, Az Est... Lefekszem, nyelvemmel tisztogatom fogaimból a kesernyés izü, kukacos gesztenyét... A vén kofa megint becsapott— Budapest, 1916 október végén. Keleti Emil. 3.