Pécsi Napló, 1929. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1929-01-01 / 1. szám

XXX VIli. évfolyam 1. szám. Egyes szák ára fillér: 1929. január 1. Kedd Szerkesztőség és kiadóhivatal: Munkácsy Mihály u. 10 Kéziratokat nem adunk vissza. Szerkesztőségi telefon: 109.­­ Kiadóhivatali telefon: 27 FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ­­ LENKEI LAJOS Előfizetési árak házhoz szállítva vagy postán egy­ hóra 2­50 pengő, egy negyed évre 7­50 pengő Egyes szám ára: 14 fillér, 16 oldalas 24 fillér. Quo vadis? Amióta a lengyelek Nobel díjas regény­írója, Sienkiewicz Henrik, ilyen címmel írta meg a több mint 40 nyelvre lefordított és a keresztény és pogány Róma hatalmas küzdelmét megrázó aláfestéssel tárgyazó re­gényét, azóta ez a két latin szó több lett egyszerű kérdésnél, melyre ugyancsak egy­két szóval lehetne válaszolni. A szavaknak, még ha ért­elemszerűleg használtatnak is, van közönséges jelentőségük is, amely csu­pán egyszerű közlést tartalmaz, anélkül hogy mélyebb értelmükre utalnánk, de van — nevezzük így — lelke is, amikor a közön­séges hasznáat mellett is kilép a gramma­tika és a közlés közönséges értelméből és szimbólumra válik. Ilyen szimbólum ez a két szó­­, amikor a múlt egy fejezetét, a múlt egy évét, a világtörténelem egy pil­lanatát lezárjuk és aggódó kíváncsisággal kérdezzük, tóvá jutunk, hová is megyünk, merre visz­oai berendezkedésünk és állam­­vitelünknek ez a módja ? És ezt a kérdést nem csak mi vetjük fel, nem mi mondjuk és nem csak mi írjuk le, benne van az aggódó, fürkésző és félén­ken körültkintő arcokban és mélyen gyö­keredzik , jövőért gondolkodó agyakban. Ezt a kérést tárgyalja a konzervatív pénz­ügyi és gaz­da­sági világnak egyik reprezen­tánsa, báró Madarassy Beck Gyula is, ami­dőn a magyar szabadkereskedelmi szövet­ség egyik közeli felolvasó ülésén élesen és határozottá konkretizálja és ahhoz intézi, akitől a fleleset várhatjuk : ,,Quo vadis, Domine Bohlen“,,?* Quo vdis, hát hová megyünk és hová is jutunk ? — Amikor az állam pénzügyei rendezet­lenek és zilik­ak voltak és az államháztar­tás egyensúlyának helyreállítása, — e két­ségtelenül nagy gondolat — mint paran­csoló szükségesség lépett előtérbe, a belátás, amely már mint közfelfogás jelentkezett, kivétel nélkül mindenkit a nagy feladat szolgálatába állított. Az aktív szereplők, akik a számlást vezették és a passiv ala­nyok, akik a számlát fizették, egyformán át voltak hova a feladat nagyságától, ame­lyért minden áldozatot meg kellett hozni. Megtörtént, még­pedig nem várt sikerrel és ha közle-közbe az állami jövedelmek fokozása és az adóprés kíméletlennek mond­ható működése közben recsegtek, ropogtak is a magángazdaság pillérei, mindig azt hal­lottuk, hogy ezután következik a magán­­gazdaság talpra állítása. Ezalatt a közgaz­dasági életből elvont erőknek beruházások formájában való visszaadására gondoltak csupán eleinte, noha mindenik gondolkodó ember előtt merészen, optimistának látszott az az álláspont, amely az amúgy is beteges szervezetből elvonja az életfentartáshoz szükséges vér nagy részét és úgy gyógyítja, hogy más szervezetből vérátömlesztést vé­gez. És eme kísérletek közben egyszerre csak azt láttuk, hogy vízfejjé nőtt a magán­­gazdaság angolkóros testén az államháztar­tásnak a polgárság erőiből táplálkozó feje és orvos legyen az, aki ezt a beteg szerve­zetet a duzzadó egészség állapotába vezeti vissza. A régi Magyarország egyik átmentett értéke, Teleszky János mondotta a közel­múltban az országgyűlés felsőházában, hogy nem csak túl vagyunk adóztatva, de túl is kormányozva, hogy továbbá a lüktető gaz­dasági élettel a holt törvényszakaszok és a bürokratikus szervezetek lépést tartani nem tudnak és ezek a megállapítások nem kor­mány­s- és még kevésbbé államellenes nyilat­kozatok, sőt a valóság erejével bíró meg­látások. A magángazdaság mai helyzete és százféle panaszai szükségszerűen eljut­nak oda is, ahova azokat adresszálják és ahol hivatásszerűen kell azok orvoslásával foglalkozni. A gyógyítási folyamatot meg is indították, csak épen a gyógyulás nem következett be azért, mert rosszul diag­­nostizáltak, vagy még inkább, mert rosszul gyógyítottak ! Cso­dálatosképen nálunk min­den bajnak első orvosszere egy új hivatal létesítése, a szabad forgalom korlátozása, amelyet biztos panaceának tekintenek a betegség gyógyítására. Pedig a jogok ön­magukban illetnek meg minden polgárt és nem kedvezményképen, mert a jog minden embernek egyformán válik hasznára, míg a privilégium csak egy csoportra kedvező. Kedvezmények és hivatali szervezetek, nap­­ról-napra több és több ezek volnának a magángazdaság talpraállítását elősegítő in­tézkedések ? Vagy nem látjuk-e majd na­ponta az újabb állami intézmények létesí­tését, ha a magángazdaság senyved — fel­állítják a gazdasági minisztériumot, ha az ipart segélyezni kell — külön intézetet ala­pítanak az ipari záloglevelek kibocsájtására, ha az exportot fejleszteni kívánják — meg­születik az export­fejlesztő bank, ha a föld­birtokreform financirozásáról van szó — jön egy külön bankszervezet, ha a statisz­tikai megállapítások ridegen feltárják a szo­morú valóságot — statisztikai tanács. És mindez úgy rohan az utóbbi napokban, t­ed ki győzné felsorolni mindama intézmé-­­ nyeket és hivatalokat, amelyek már eddig is fölösen nagy számban létesültek ? És azután minden intézmény újabb engedély, újabb privilégium azoknak, akik elnyerik és újabb korlátozás azok részére, akik a korláton kívül maradnak. Mindenhol bürok­rácia és aktahalmaz, pedig a bürokrácia olyan, mint az egysejtű, önmagától és ön­magából szaporodik és oszlik új részekre, amelyek a maguk független életét élik. Ez is Teleszky János megállapítása : „Közgazdasági politikánk nem, hogy elő­mozdítaná az egyéni vállalkozási kedvet, de az úgynevezett altruisztikus intézmények­nek állami, városi és egyéb közpénzeken való támogatása és alapításával a magángazdál­kodás vállalkozási tevékenységét bénítja“ , és továbbá, hogy „az ismeretlen adófizetők­nek effektíve befizetett tőkéjét elszámolják a magyar tragédia elkerülhetetlen költségei között, ugyanakkor azonban a szövetkeze­tek az állam milliárdjaiból mesterséges életet kapnak, konkurálva azokkal, akiknek adó­­filléreiből telnek ki a horribilis szubvenciók és szanálási segélyek.“ Teleszky János ezen megállapításaival ,a beteg gazdasági élet pulzusán tartva a ke­zét diagnosztizálja a bajt, mert a magyar kereskedelem régi és mindig megújuló pana­szának ad ritka szabatossággal kifejezést. Értsük meg — és ezt mondja a régi. Magyar­­ország egyik pénzügyminisztere — az adó­fizető ma nem a keresetéből, nem is a jöve­delméből, hanem a tőkéjéből viseli az álla­m terheit, de ugyanakkor oly konkurrenciáva­l is meg kell küzdenie, amely az ő súlyos s keservesen fizetett adófilléreiből kap támo­gatást és különféle egyéb kedvezményt.­­ "Egész eltolódása, példátlan felfogása ez a A szerb kormány vasárnap délben lemondott. Belgrád­, dec. 31. Korosec miniszterelnök va­sárnap délben audienciára jelentkezett a királynál és az audiencia folyamán benyújtotta a kormány lemondását. A miniszterelnökség déli 1 órakor hiva­talos közleményt adott ki, amelyben közli a kor­mány lemondását és azt, hogy az uralkodó, aki még nem gyógyult föl teljesen meghűléséből, csak két-három nap múlva fog dönteni a kormány le­mondásának elfogadásáról. Általában biztosra veszik, hogy a király a lemondást el fogja fogadni. Habár politikai körökben már hosszabb idő óta számí­tottak a kormány lemondásaira, a vasárnap délben kiadott közlés mindenkit meglepett, mert az volt a terv, hogy vasárnap a kormány még egy mi­nisztertanácsot tart, amelyen a válság megoldásá­nak vagy legalább is­, elodázásának módjairól fog tanácskozni. Ezen a minisztertanácson kívül a skupstina pénzügyi bizottságának vasárnapra össze­hívott ülése is elmaradt. Az ülésen súlyos összetűzésre került a sor a bi­zottság demokrata tagjai és a többi koalíciós párt képviselői között. Sztojatinovics képviselő, a bizottság elnöke kijelentette, hogy számára Groll közoktatásügyi miniszter bejelentése a kormány­­válságról nem mérvadó és amíg a miniszterelnök maga nem nyújtja be a kormány lemondását, a bizottság tárgyalásait folytatja. Az elnöknek ere a nyilatkozatára a demokraták nagy zajongással feleltek és végül is tüntetően elhagyták a tanács­kozótermet. Állítólag a közoktatásügyi miniszter levele is siettette Ko­osecet a kormány lemon­dásának benyújtására .A kormányválság következ­­ményeiről még nem alakult ki tiszta kép Belgrád­­ban. Mindenki kíváncsian várja, hogy Pribicse­­vics, az önálló demokraták vezére és Mecsek, a Radics-párt elnöke, tehát a paraszt-demokrata koa­líció két legexponáltabb politikusa fog-e meg­hívást kap­ni a királyhoz audienciára és hogy Pribi­­csevics és Macsek az esetleges meghívást elfogad­ják-e? Beavatott körök fölfogása szerint nem valószínű, hogy ismét koalíciós kormány alakul, annál kevésbé, mer a radikálisok, a szlovén kleri­kálisok és a bosnyák mohamedánok mindezt elkö­vetnek, hogy az ő pártjaik kerüljenek kormányra. A válság megoldását sie­ttetni fogja, hogy a skupsti­­nának április elsejéig meg kell szavaznia a költ­ségvetést, nehogy ex-lexre kerüljön a sor. Zágráb, december 31. A belgrádi kormány­válságot zágrábi politikai körökben feszült figye­lemmel kísérik. A paraszt-demokrata koalíció lapjai egyöntetűen azt írják, hogy ha ismét a hármaskoalíció kapna megbízást kormányalakí­tásra és így Vukicsevics rövid időre ismét kor­mányra jutna, a paraszt demokrata koalíció részt­­vételéről szó sem lehet. A horvátok csak olyan kormányba hajlandók miniszereket küldeni,am­ek alkot­mányozó gyűlést hív egybe és az alkotmányt a horvát követelések figyelembevételével meg­reformálja. Erre azonban egyelőre még nem érett meg a helyzet. Lapunk mai uán a 24 oldalt

Next