Pécsi Napló, 1930. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1930-02-01 / 26. szám

2. oldal. A diktátor bukása. Irta : Junger József. Még nem is múlt el az első hónap a harmin­cas évek decenniumából s már ez az első hónap meghozta Európában a huszas évek folyamán Lissabontól Varsóig kialakult diktatúra-sorozat egyik diktátorának bukását. De csak a diktátorét s nem magát a diktatúráét. Mert nagy kérdés, hogy azzal, hogy Primo de Rivera tábornok helyé­be Berenguez tábornok lett Madridban a diktátor, vagy ha jobban tetszik, miniszterelnök, vissza­­áll-e az alkotmányos rend Spanyolországban ? Jóslásokat mindenesetre nehéz volna felállítani, hiszen egy olyan országról van szó, ahol egy-egy hadtest tisztikarának döntő súlya lehet kormá­nyok életére vagy bukására nézve. Sokkal való­színűbb, hogy csak a diktátor személye cserélődött ki s nem a diktatúra intézménye bukott meg, midőn Primo de Rivera a hadsereg bizalmatlansági szavazata után kénytelen volt helyéről eltávozni. Mint a barcelonai hadtest parancsnoka haj­totta végre 1923 szeptemberében államcsínyét Primo de Rivera, de azért ez az államcsíny aligha sikerült volna, ha a többi hét spanyol hadtest­­parancsnok nem áll kollégája mellé az alárendelt csapatokkal. Az egész hadsereg bizalmára támasz­kodhatott tehát Primo de Ricéra, midőn útrakelt Madrid felé, hogy hazája diktátora legyen. Egész logikus volt tehát, midőn úgy látta, hogy a had­sereg bizalma megrendült irányában, lemondott, hiszen annak a szuronyai szolgáltak pillérekül diktatúrája számára.* Nincs még három hete, hogy 60. esztendejét töltötte be Spanyolország immár exdiktátora s erre bizonyára más születésnapi ajándékot várt a spanyol tisztikartól, mint ezt a bizalmatlansági szavazatot. Különösen a barcelonai hadtest oko­zott kellemetlen meglepetést. Ennek a hadtest­nek az éléről került a diktátori székbe de Rivera s éppen ez a hadtest küldte el először feleletét a diktátor bizalmi kérdésére s ennek a feleletnek az eredménye annyira lesújtotta egykori vezérét, hogy a többi hadtest szavazatát be sem várta — hiszen ezután aligha lehetett kétes az eredmény — s azonnal beadta a lemondását. A katonai diktá­torokat mindig valami különös érzékenység fűzi ahhoz a hadtesthez, amellyel a hátuk mögött masíroztak az állam élére. A VII. hadtestet vezette például az 1848— 49. évi szabadságharc során eleinte Görgei Arthur s midőn később az egész magyar hadsereg fővezére. Szerelem ? Írta: Sásdi Sándor. Hetenkint ugyanazt az utat megtettem vona­ton abban az időben. Rendszerint olvasnivalót vittem magammal, de alig tekintettem a könyv­be. Szerettem az ablakon kinézni és a háromórás után lassanként ismerősöm lett minden falu, erdő és mezőrészlet. Télen szomorú volt az elém táruló kép. Sárba, hóba temetkező kis faluk, mintha belefulladni készülnének az unalom, a tétlenség szürkeségébe. A kéményekből vékonyan száll a füst, mint a nagyon keserves sóhaj. A lege­lőn a disznófalka túrja hó alól a soványka ele­­séget. A kanász-bojtár vedlett gúnyájában össze­­huzaszkodva mereng az égre. A nap állását vizs­gálja. Mégis csak jó, hogy hamar beköszönt az este, terelheti haza a disznókat. Jókat lehet álmodni a ködmen alatt a melegre sütött szobában. Valami gazdag uraság pusztáját is érintette a vonat. Itt még a télen át is elevenség látszott. A sok konvenciós cseléd nem heverészhet az istálló­ágyon. Az ökröket se hizlalhatják hiába. Trágyát hordtak a hóval takart földre, kosarakban cepelték a bevermelt répát és emeletesre tornyozott szeké­ren az alomnak való szalmát. Talán két percig tartott, míg a puszta mellett elsiklott a vonat. Ezalatt azt is megfigyeltem, hogy a cselédházak, górék, istállók és magtárak között iskola is van. Rendes, fehér épület. Az ajtaja fölött ovális bádog­tábla. Csak úgy körülbelül sejtettem, hogy a magyar címert tartó két szárnyas­ angyal lehet rajta és a szokványos felírás : „Rom. kath. elemi népiskola.” Egyszer a tanitókisasszonyt is megláttam. Csak a tanitókisasszony lehetett. Sovány kis madár­­arca volt, konytba tűzött barna haja és kerek nagy szeme úgy bámult a vonatra, mint valami elérhetetlen csodára. A kezében szakajtó volt és körötte baromfiak hemzsegtek. Bizonyosan eleséget szórt nekik, összecsukott kezében ott volt a buza-ocsa. Talán nem is tudja, hogy azt szo­rongatja. Csak bámul könnyesre fényesedett szem­mel a vonat után. Sajnáltam őt. Elképzeltem, hogy öreg édes­anyjával él az Istentől elrugaszkodott pusztán. Vesződik a béres gyerekekkel, este a lámpa mel­lett szerelmi­ regényeket olvas és vár, bizonyosan vár valakire, aki megváltja a magányosságból. Néha az ablakban láttam meg fejét. Nagy, barna kontyát, soványka kis arcát és a csodát­ váró szemét. Kora­ tavasszal a ház előtti kertben láttam. Fonnyadt, mérgesarcú béresasszonyok ásták, ge­reblyézték a veteményes ágyúsokat. Ő ott guggolt közöttük és színes papírzacskókból szórta a magot a feketén­ csillanó földbe. Csak, amikor a vonat lármáját hallotta, akkor ugrott fel. Félrebillent feje, mint a szomorú gólyáé és a gyorsan elillanó kocsikról kapkodva szedett tekintete valami látni­valót. — Annuska lehet a neve — azt gondoltam ezen a kora-tavaszi délutánon. Arra is gondol­tam, hogy jó volna egyszer leszállni a vonatból, megsimogatni a barna haját és a fülébe súgni valamit, amitől elmúlik a szomorúsága. Persze, ilyeneket csak gondol az ember. Megtenni úgy se lehetne. Húsvét tájon fehér kötényben láttam Annus­­kát. Mintha vidámabb lett volna. Valami pajzán, settengő mosoly húzódott meg a száj szögletén. Bizonyosan szépet álmodott. Lehetséges az is, hogy levelet kapott valahonnan. Talán a télen is ezt a levelet várta már ? Olyasmit éreztem, ami nagyon hasonlít a féltékenységhez. Már nemcsak a vonatban, de odahaza is Annuskára gondoltam. Bajos volna eltagadni: a bukott diktátornak vannak érdemei. Az alatt a hetedfél év alatt is, amíg kormányozott, de még előbbről is. Észak­keleti Spanyolország, Catalonia tartománya, a maga külön múltjával, tradícióival s nyelvével:— a világháborút követő években igen erős hajlan­dóságot árult el, hogy az ibériai félsziget független országai számát kettőről háromra emelje. 1713-ig, a spanyol örökösödési háború végéig meglehetősen­­ széles autonómiája volt a többi spanyol tarto- I mányok között Cataloniának, sokkalta szélesebb, s mint azt az államegység megengedheti. Igaz, hogy­­ annak idején, midőn a XV. században a Pyreneus­­félsziget kis országocskáiból kialakult az egységes Spanyolország, ehhez az egységes birodalomhoz csak személyes kötelékek fűzték oda Cataloniát. V. Fülöp, az első Bourbon a spanyol trónon, tö­rölte el Catalonia kiváltságait, de a catalánok azóta sem szűntek meg régi jogaikat követelni s különösen 1918 után lángolt fel nagy erővel a szeparatista mozgalom. Néhány spanyol kormány már kénytelen volt a szeparatizmus folytonos erősödése miatt le­mondani, midőn 1921-ben Primo de Rivera tábor­nokot nevezték ki barcelonai hadtestparancsnokká s ezzel együtt Catalonia főkapitányává. Ekkor már hajszálon függött a tartomány harmadfélmillió lakosságának elszakadása. Egy év múlva azonban jelentéktelenebbé lett a szeparatizmus, mint vala­­ha.­Az új főkapitány erős kézzel elnyomott min­den függetlenségi törekvést. E kérdés megoldásá­val kétségkívül igen nagy szolgálatot tett hazájá­nak Estrella márkija, ezt a címet viseli ugyanis évszázadok óta a Primo de Rivera család, azonban a catalán probléma csak egyike volt ama súlyos Egy kis szívfájdalommal láttam ezután, hogy a tanítókisasszony arcán kezd otthonossá lenni a vidámság. Fájt az, hogy nincs már rászorulva a vigasztalásra. Most már gondolni se lehet arra, hogy egyszer leszálljak miatta a vonatból. Erre bizony nincs már szükség, mert anélkül is elmúlt a szomorúsága. Talán újabb levelet kapott, de lehet, hogy csak megálmodta , eljön az a valaki, akiért szomorú volt a szeme. Haragudtam rá, nagyon haragudtam Annus­kára. Úgy éreztem becsapott. Léprecsalt a szomorú kis arcával, a szemével, a fehér köténykéjével és most nevet rajtam. A hajában piros szegfűt visel, fodros-csipkés a ruhája mostanában és már azt se hiszem el, hogy valaha is eszébe jutna fölvenni a buza-ocsa szakajtót és eleséget szórni a baromfi­nak. Azt se hiszem el, hogy szerelmi regényt olvas esténként a lámpás mellett. Ahelyett ábrándozik és boldogan nevetgél magában. Gondol valakire. Úgy látszik az a valaki, akiért még a télen könnyesen­ csillogó volt a szeme, nem akart tovább váratni magára. Javában forrósodott már ekkor a nyár. A pusztán dohogott, lármázott a cséplő­gép. Négyfogatú ökrök hordták a búzás­ zsákokat a magtárba. A gabona­asztagon hancúroztak a kévedobáló lányok, legények. Annuska ott ült a kertben. Kerek kis asztal­nál. Mellette ingujjban egy cigányképű, hetyke­­bajuszú férfi. Szép ember volt. Nem csoda, ha Annuska észre se vette a vonatot. Csak a férfit nézte, aki már húsvét előtt megírhatta (vagy csak álmodta róla), hogy el fog jönni. Fogták egymás kezét. A nagy cseresznyefán átszűrődött az augusz­tusi nap, odaesett Annuska arcára, amelyen arany­színűvé gyújtotta a boldogságot. Lehunytam a szememet. Már a legelő mellett robogott a vonat, amikor kinyitottam. A kanászbojtár most is a nap állását vizslatta az égen. A disznók jólakot­­tan heverésztek a tegnapi eső pocsolyájában. PÉCSI NAPLÓ Noé Bárkája holnaptól kezdve a PAREHOZIBAN sőt végül Magyarország diktátora lett, mindig i­lye legbiztosabb támaszául. Ugy látszik Primo de különös tekintettel volt régi hadtestére. Ezt mint Rivera is ilyen viszonyban volt a barcelonai had­dig lehetőleg kímélte, tisztikara véleményére nagy testtel, mint Görgei a magyar forradalom VII. súlyt helyezett, ennek a kötelékéből választotta hadtestével s ezért hagyta el olyan hirtelen a ki bizalmasait s ezt a hadtestet tekintette szemé­­helyét, azok bizalmatlansági szavazata után. . -------------------------- ———— RAMON NOVARRO ! A POGÁNY­I EXOTIKUS FILMREGÉNY A DÉLI TENGER MESÉS SZIGETVILÁGÁBÓL 1930. február 1.

Next