Pécsi Napló, 1931. június (40. évfolyam, 122-144. szám)
1931-06-02 / 122. szám
2. oldal. ‘mesterünk nem volt Isten, tehát ilyen istenjándékot nekünk nem juttathatott, de itthagyta asonló célból nemes lelkét, amely a múlandó testnek életet adó lelkek legszebbjei közé tartozik, amely lélekre reménykedve tekintünk minden nehéz órában, amely már eddig is sok ügyesbajos helyzeten szerencsésen átsegített bennünket. Csak ez a közöttünk élő lelke teszi lehetővé sebeink gyógyulását. — A lélek hallhatatlanságának épen egyik legszebb bizonyítéka a Mester szellemében való továbbműködés. Nem is érthető, hogyan merülhettek és merülhetnek fel kételyek a lélek hallhatatlanságát illetőleg. Nem jelent-e a lélek ha talmas energiaforrást? S amint mindenütt a gyönyörű természetben azt az örökéletű törvényt látjuk, hogy az egyik energiaforrásból más energiák táplálkoznak, energia tehát sehol sem vész el, miért ne állna ez a törvény a legnagyszerűbb energiaforrásra, a lélekre is? — Egyik legszebb vonása ennek a mi energiaforrásunknak, a tudomány iránti nagy szeretet, amelynél nagyobb már csak a drága családja iránti szeretete volt. Csak az, akit önzetlen vágyak hajtanak, aki célokat lát, amiket rendíthetetlen kitartással követ mindaddig, míg el nem éri, aki lelkesedni tud mindenért, ami nemes és szép, fog a tudomány iránt oly nagy szeretetet tanúsíthatni, mint Ő. Nem titok már senki előtt sem, hogy ennek a tudomány szeretetnek volt oly korai áldozata. Bámulatos munkabírással tömjénezett a tudomány kolosszusának, de ez a munkabírás sajnos, mégis csak szűk korlátok közé volt szorítva s a kifejtett intenzitás az időbeli lefolyás rovására ment. Már fiatalon, mikor mások még csak első szárnypróbálgatásaiknál tartanak, eredeti gondolatokban gazdag alapvető munkákkal lepte meg a tudományos világot, amiket későbbi éveiben félyton gyarapított, majd pedig még megérhette, hogy a fiatal évek csemetéi dús gyümölcsű fákká terebélyesedtek. Hatalmas tudását azonban nemcsak úgy értékesítette, hogy szaktudományát fejlesztette, hanem engedett abból mindenkinek meríteni, adott belőle mindazoknak, akik a tudomány iránt érdeklődést tanúsítottak. Ilyen módon azt érte el, hogy tudománykedvelő ifjak gyülekeztek köréje, akik ebből a bőségesen bugyogó forrásból kiadósan merítettek s akik mindenkor büszkén fogják magukat tanítványainak vallani. Hogy azok aránylag csak kisded csapatot képviselnek, annak oka egyesegyedül a Mester oly korai távozásában keresendő. A tudomány szeretettel azonban távolról sincs kimerítve az energiaforrás. Ha tovább analizáljuk, úgy ott még sok és igen értékes kincsekre akadunk, olyan kincsekre, amelyek azok számára, akik ennek a kincslelőhelynek az örökösei, felbecsülhetetlen értéket jelentenek az életben. Ott van az igazságszeretete, amely a lélek legszebb erényei közé tartozik, amire minden halandónak törekednie kell. Csak az igazság útjain járó becsületes életnek van értéke, csak az az ember állhatja meg helyét az életnek sokszor oly rögös útjain, csak az fog az alattomos támadások zavaros hullámaiból kiemelkedni, aki sziklaszilárdan áll az igazság elvén. Mesterünk életében fénylő fáklyaként jelenik meg az igazságszeretet, ami számunkra elsősorban tudományos életében válik érzékelhetővé. — Ebből az energiaforrásból még nagy emberszeretet is sugároz felénk. De emberszeretete nem pusztán orvosi foglalkozásában rejlő jelenség volt, hanem azon kívül is lépten-nyomon megnyilatkozott. Messze vezetne emberszeretből fakadt jótéteményeit itt felsorolni, de talán felesleges is, mert úgyis ismeretesek mindenki előtt. Akinek a vele való érintkezés folyamán nem volt alkalma ezt az emberszeretetet tapasztalni, az keresse az okot saját magában ; az valószínűleg nem vette észre, hogy ez a lélek igen finoman van hangolva, hogy ennek a léleknek a húrjain csak gyengéden lehet játszani, ha tapintatlan kezek pengetik, úgy nem rezonál. —■ Tudomány szeretet, igazságszeretet, emberszeretet, átfonva vallásos érzéssel... ezek voltak lelkének legszebb ékességei. Ezeket a magasrendű szellemi tulajdonságokat ontja felénk az az energiaforrás, amit lelke számunkra jelent és jelenteni fog s ezek szellemében teszünk itt ma hitvallást a jövő életre. — A szobor, amellyel a jóbarátok, tisztelők és tanítványok legnagyobb elismerésüknek adtak kifejezést,itt áll. De nemcsak az elismerés kifejezője itt a szobor, hanem egyben szimbóluma egy nagy szellemnek. E szimbolizálás kiválóan sikerült, a művész alkotása tökéletes.Az élettelen érc a Mester jellemének alapvonását, a szeretetet sugározza felénk. — Midőn erre a szoborra a tanítványok nevében az őszinte hála leveleiből szőtt koszorút helyezem, ismételten úgy érzem, hogy nem a múltnak, hanem a jelennek és jövőnek áldozunk, nem az elköltözöttet siratjuk, hanem a közöttünk élőnek hódolunk. Koszorút helyeztek azonkívül a szobor alá Makay István h. polgármester, Pécs város közönsége, Entz Béla dr. egyetemi tanár az Országos Orvosszövetség pécsi fiókja képviseletében, azonkívül Scipiades Elemérné és a pécsi diákjóléti intézmények, majd Neitner Ernő egyetemi tanár, a bőrklinika h. igazgatója átvette a szobrot, tart ünnepélyes évzáró közgyűlést, melyet az egyetemi Tanács 1929-ben hozott határozata értelmében elsősorban saját halottatok emlékének szentelünk. De minden évben kegyelettel ápoljuk záró ünnepélyünkön az 1924 : XIV. tc. rendelkezésének megfelelően a világháborúban elesett halottaink hősiességét is, kiknek dicsőségét ép úgy nem engedhetjük feledésbe merülni, mint az ezeréves magyar haza igazságtalan szétdarabolását és végül nyilvánoságra hozzuk az egyetemi hallgatóság részére meghirdetett irodalmi pályaverseny eredményét s a nyertesek közt, kik kitartó szorgalmukkal a békés munka hőseivé küzdötték fel magukat, kiosztják a díjakat. PÉCSI NAPLÓ 1931. júmius 2. A város közönségének ezrei vettek részt a köztemetőben vasárnap lefolyt hősi emlékünnepen. IfT nagyhatású beszédet intéz fel szeghy János ügyészségi elnök mondotta Pécs, jan. 1. Vasárnap délután 16 órai kezdettel folyt le a hősök emlékünnepe a központi temetőben, melynek a világháború vértanúinak emlékét örökítő szobormű előtti részét erre az időre valóságos embererdő népesítette be. A hatalmas tömeg élén ott láttuk a város képviseletében Nendtvich Andor dr. kir. tanácsos, polgármestert, a honvédtisztikar élén Hegedűs Elek tábornokot, az egyetemi tanács képviseletében Bozóky Géza dr. rektort, a frontharcosokat Kovács Antal ny. tábornok vezetésével, Brenár János parancsnoksága alatt a leventék díszszázadát, a cserkészeket stb. A Levente-zenekar által előadott Himnusz után az Országos Dalosszövetség VII. kerületébe tartozó énekegyesületekből alakított kar Szabados Magyar Hiszekegyét adta elő Weigele Oszkár karnagy dirigálása mellett, majd szászújfalusi vitéz Felszeghy János ügyészségi elnök mondott nagyhatású, mélyen megindító ünnepi beszédet. — Azt kérdezitek a jégen át, hős magyar bajtársak — mondotta többek közt —■ miért küzdöttünk, miért áldoztuk fel ifjú életünket, hogy megvédjük hazánk szent határait sokszoros túlerővel szemben levő ellenségtől — ha ma mégis kicsiny az ország, szegény a nép, fázik az árva s koldul az özvegy, s kérdezitek tovább — hát ki felelős mindezekért? — Megalázottan, porba hajtva fejünket, hozzád fordulunk magyarok Istene, —• fejezte be nagyhatású beszédét — vedd engesztelésül az elesett hőseink vérét, fogadd el áldozatul a mi sok-sok szenvedésünket és fordítsd felénk kegyelmedet. — Én már látom a kegyelem első jelét, énmár érzem, hogy közeledik az új magyar feltámadás. Nemrégen a világ minden tájáról tíz- és tízezer ajakról tört fel az egek felé egy vészkiáltás : „Igazságot Magyarországnak, vagy elvész egész Európa. És erre a kiáltásra meg kell mozduljanak az önző nagyhatalmak s be kell következnie legközelebb a békereviziónak, de ha ez a vészkiáltás erre nem volna elég, akkor fel fog hangzani százezrek és milliók ajkáról egy sokkal vészesebb kiáltás : „fegyverre magyar“ s akkor megmozdulnak a székely hegyek s az elkeseredés viharja sodorja felénk hős testvéreinket, felhangzik a Rákócziak népének, a ruténoknak és tótoknak az ajkán a tárogató szája s a tárogató száján a harcba illvő nóta s jönnek, rohannak erre a megcsalatottak, az elnyomottak, a kiéhezettek, sietnek táborba, ahonnan valamikor kenyerüket kapták — a nagy magyar rónára, s feltör a sikoltás a Zrínyiek, Frangepánok népének, a horvát testvéreknek ajkain : itt vagyok, testvér, a közös rész egybeforraszt s akkor felnyílnak a kriptaajtók, felpattannak a koporsófedelek s egy óriási szellemtábor két szárnyra. A Ti szellemetek pihenni nem tudó, elesett hőseink s megindul a fénylő csapat s utána megyünk mindnyájan, megyünk feltartózhatatlanul, a régi magyar határok felé. — És ha mindent visszanyertünk, ha újra hüvelybe kerülhet a magyar kard, akkor ismét el fogunk jönni ide, hozzátok, hősi halottak, hogy leborulva hálát mondjunk, hogy elvezettetek minket Nagy-Magyarországhoz. A lelkeket megrázó erővel elmondott ünnepi beszéd után az egyesített énekkar Amer : Nem, nem, sohal című dalát adta elő, majd a hősök emlékművének megkoszorúzása következett. Ennek során a város közönsége nevében Nendtvich Andor dr. polgármester koszorúzta meg az emlékművet. Koszorút helyeztek még el: a honvédtisztikar, a Vitézi Széle, a frontharcosok, az állami és vármegyei hivatalok, a leventék és cserkészek. A felemelő ünnepség a 8. honvédgyalogezred zenekara által előadott SzózatAni ért véget. AZ EGYETEM ÜNNEPI INSZKÖZGYŰTÉSE. A szoborleleplezésekkel kapcsolatban tartotta meg az Erzsébet Tudományegyetem évzáró ünnepi közgyűlését. Az aula ez alkalomra nagyszámú előkelő közönséggel telt meg. Az előkelőségek soraiban jelen voltak: Virág Ferenc megyéspüspök, Komócsy István kanonok, Nendtvich Andor dr. polgármester, Hoffer Kálmán Baranya vármegye főjegyzője, Makay István h. polgármester, Staár Ferenc postafőigazgató, Imreffy Imre Ítélőtáblás tanácselnök, Urs Aladár MÁV. üzletvezető, Hegedűs Elek tábornok, Mayer József h.főigazg., Madarász István felsőházi tag, Stopár József főügyész, Pintér Ferenc ny. árvaszéki elnök, Török Lajos rendőrfőtanácsos, Koszils Camill ny. vármegyei alispán, Bang István miniszteri tanácsos és még sokan, kiket azonban a megjelentek nagy száma következtében nem állt módunkban számon tartani. Az ünnepi közgyűlés a „Hiszekegy” hangjaival vette kezdetét, majd Bozóky Géza dr. rektor magnifikus emelkedett szólásra. Magasnívóju beszédét kivonatosan a következőkben hozzuk : A REKTOR MEGNYITÓ BESZÉDE. — Tisztelt Egyetemi Közgyűlés ! A m. kir. Erzsébet tudományegyetem az idén másodízben AZ EGYETEM FELADATA. — Az egyetemnek, mint minden kultúrintézménynek csak akkor van létjogosultsága, ha fala közt szünetet nem ismerő- lankadatlan munka folyik. Az országgyűlés súlyos áldozatokat az egyetemnek fenntartására aggály nélkül és a közvélemény helyeslésével csak akkor hozhat, ha azok úgy az egyetem rendeltetése, mint a magasabbrendű államcélok szempontjából gyümölcsöző tőkékké válnak s közelebb hozzák a nemzetet jogos aspirációinak megvalósításához. Az egyetem közvetlen feladata a tudományos kutatás, az oktatás, a szakképzés, az ismeretterjesztés, távolabbi pedig az, hogy mindezek segélyével a nemzeti szellemet és erőt ápolja és fejlessze. Hogy ezeknek a kötelességeknek az egyetem milyen irányban és minő mérvben tesz eleget, arra nézve a tanár lelkiismeretességén s a hallgatóság szorgalmán kívül a helyi viszonyok, a rendelkezésére álló szellemi és anyagi eszközök s az egyetem összes karainak működésénél megnyilvánuló összhangzatosság bírnak befolyással. De mindezeken felül az egyetemeknek be kell kapcsolódniok abba a nagy szellemi közösségbe is, mely a föld összes főiskoláit láthatatlan szálakkal fűzi egybe. ■— Az egyetem kötelességet tőle telhetőleg az idén is híveit teljesítette és az összes tudománykarok vállvetve működtek a közös cél érdekében.