Pécsi Napló, 1931. június (40. évfolyam, 122-144. szám)

1931-06-02 / 122. szám

2. oldal. ‘mesterünk nem volt Isten, tehát ilyen istenj­ándékot nekünk nem juttathatott, de itthagyta asonló célból nemes lelkét, amely a múlandó testnek életet adó lelkek legszebbjei közé tarto­zik, amely lélekre reménykedve tekintünk min­den nehéz órában, amely már eddig is sok ügyes­bajos helyzeten szerencsésen átsegített bennünket. Csak ez a közöttünk élő lelke teszi lehetővé sebeink gyógyulását. — A lélek hallhatatlanságának épe­n egyik legszebb bizonyítéka a Mester szellemében való továbbműködés. Nem is érthető, hogyan merül­hettek és merülhetnek fel kételyek a lélek hall­­­­hatatlanságát illetőleg. Nem jelent-e a lélek ha­­­ talmas energiaforrást? S amint mindenütt a gyö­nyörű természetben azt az örökéletű törvényt látjuk, hogy az egyik energiaforrásból más ener­giák táplálkoznak, energia tehát sehol sem vész el, miért ne állna ez a törvény a legnagyszerűbb energiaforrásra, a lélekre is? — Egyik legszebb vonása ennek a mi energia­­forrásunknak, a tudomány iránti nagy szeretet, amelynél nagyobb már csak a drága családja iránti szeretete volt. Csak az, akit önzetlen vágyak hajtanak, aki célokat lát, amiket rendíthet­etlen kitartással követ mindaddig, míg el nem éri, aki lelkesedni tud mindenért, ami nemes és szép, fog a tudomány iránt oly nagy szeretetet tanú­síthatni, mint Ő. Nem titok már senki előtt sem, hogy ennek a tudomány szeretetnek volt oly korai áldozata. Bámulatos munkabírással tömjénezett a tudomány kolosszusának, de ez a munkabírás sajnos, mégis csak szűk korlátok közé volt szorítva s a kifejtett intenzitás az időbeli lefolyás rová­­sára ment. Már fiatalon, mikor mások még csak első szárnypróbálgatásaiknál tartanak, eredeti gondolatokban gazdag alapvető munkákkal lepte meg a tudományos világot, amiket későbbi évei­ben félyton gyarapított, majd pedig még meg­érhette, hogy a fiatal évek csemetéi dús gyü­mölcsű fákká terebélyesedtek.­­ Hatalmas tudását azonban nemcsak úgy értékesítette, hogy szaktudományát fejlesztette, hanem engedett abból mindenkinek meríteni, adott belőle mindazoknak, akik a tudomány iránt érdeklődést tanúsítottak. Ilyen módon azt érte el, hogy tudománykedvelő ifjak gyülekeztek köréje, akik ebből a bőségesen bugyogó forrásból kiadósan merítettek s akik mindenkor büszkén fogják ma­gukat tanítványainak vallani. Hogy azok arány­lag csak kisded csapatot képviselnek, annak oka egyesegyedül a Mester oly korai távozásában keresendő. A tudomány szeretettel azonban távolról sincs kimerítve az energiaforrás. Ha tovább analizáljuk, úgy ott még sok és igen értékes kincsekre akadunk, olyan kincsekre, amelyek azok számára, akik ennek a kincslelőhelynek az örökösei, felbecsülhetetlen értéket jelentenek az életben. Ott van az igazság­­szeretete, amely a lélek legszebb erényei közé tar­tozik, amire minden halandónak törekednie kell. Csak az igazság útjain járó becsületes életnek van értéke, csak az az ember állhatja meg helyét az életnek sokszor oly rögös útjain, csak az fog az alattomos támadások zavaros hullámaiból kiemel­kedni, aki sziklaszilárdan áll az igazság elvén. Mesterünk életében fénylő fáklyaként jelenik meg az igazságszeretet, ami számunkra elsősorban tudományos életében válik érzékelhetővé. — Ebből az energiaforrásból még nagy ember­szeretet is sugároz felénk. De emberszeretete nem pusztán orvosi foglalkozásában rejlő jelenség volt, hanem azon kívül is lépten-nyomon megnyilatko­zott. Messze vezetne emberszeret­ből fakadt jó­téteményeit itt felsorolni, de talán felesleges is, mert úgyis ismeretesek mindenki előtt. Akinek a vele való érintkezés folyamán nem volt alkalma ezt az emberszeretetet tapasztalni, az keresse az okot saját magában ; az valószínűleg nem vette észre, hogy ez a lélek igen finoman van hangolva, hogy ennek a léleknek a húrjain csak gyengéden lehet játszani, ha tapintatlan kezek pengetik, úgy nem rezonál. —■ Tudomány szeretet, igazságszeretet, ember­szeretet, átfonva vallásos érzéssel... ezek voltak lelkének legszebb ékességei. Ezeket a magasrendű szellemi tulajdonságokat ontja felénk az az energia­­forrás, amit lelke számunkra jelent és jelenteni fog s ezek szellemében teszünk itt ma hitvallást a jövő életre. — A szobor, amellyel a jóbarátok, tisztelők és tanítványok legnagyobb elismerésüknek adtak ki­­fejezést,itt áll. De nemcsak az elismerés kifejezője i­tt a szobor, hanem egyben szimbóluma egy nagy szellemnek. E szimbolizálás kiválóan sikerült, a művész alkotása tökéletes.Az élettelen érc a Mester jellemének alapvonását, a szeretetet sugározza felénk. — Midőn erre a szoborra a tanítványok nevé­ben az őszinte hála leveleiből szőtt koszorút helye­zem, ismételten úgy érzem, hogy nem a múltnak, hanem a jelennek és jövőnek áldozunk, nem­ az elköltözöttet siratjuk, hanem a közöttünk élőnek hódolunk. Koszorút helyeztek azonkívül a szobor alá Makay István h. polgármester, Pécs város közön­sége, Entz Béla dr. egyetemi tanár az Országos Orvosszövetség pécsi fiókja képviseletében, azon­kívül Scipiades Elemérné és a pécsi diákjóléti intéz­mények, majd Neitner Ernő egyetemi tanár, a bőrklinika h. igazgatója átvette a szobrot, tart ünnepélyes évzáró közgyűlést, melyet az egyetemi Tanács 1929-ben hozott határozata ér­telmében elsősorban saját halottatok emlékének szentelünk. De minden évben kegyelettel ápoljuk záró ünnepélyünkön az 1924 : XIV. tc. rendelke­zésének megfelelően a világháborúban elesett ha­lottaink hősiességét is, kiknek dicsőségét ép úgy nem engedhetjük feledésbe merülni, mint az ezer­éves magyar haza igazságtalan szétdarabolását és végül nyilvánoságra hozzuk az egyetemi hall­gatóság részére meghirdetett irodalmi pályaver­seny eredményét s a nyertesek közt, kik kitartó szorgalmukkal a békés munka hőseivé küzdötték fel magukat, kiosztják a díjakat. PÉCSI NAPLÓ 1931. júmius 2. A város közönségének ezrei vettek részt a köztemetőben vasárnap lefolyt hősi emlékünnepen. IfT nagyhatású beszédet intéz fel szeg­hy János ügyészségi elnök mondotta Pécs, jan. 1. Vasárnap délután 16 órai kez­dettel folyt le a hősök emlékünnepe a központi temetőben, melynek a világháború vértanúinak emlékét örökítő szobormű előtti részét erre az­­ időre valóságos embererdő népesítette be. A hatalmas tömeg élén ott láttuk a város képviseletében Nendtvich Andor dr. kir. tanácsos, polgármestert, a honvédtisztikar élén Hegedűs Elek tábornokot, az egyetemi tanács képviseleté­ben Bozóky Géza dr. rektort, a frontharcosokat Kovács Antal ny. tábornok vezetésével, Brenár János parancsnoksága alatt a leventék dísz­­századát, a cserkészeket stb. A Levente-zenekar által előadott Himnusz után az Országos Dalosszövetség VII. kerületébe tar­tozó énekegyesületekből alakított kar Szabados­­ Magyar Hiszekegy­ét adta elő Weigele Oszkár kar­nagy dirigálása mellett, majd szászújfalusi vitéz Felszeghy János ügyészségi elnök mondott nagy­hatású, mélyen­­ megindító ünnepi beszédet. — Azt kérdezitek a jégen át, hős magyar bajtársak — mondotta többek közt —■ miért küzdöttünk, miért áldoztuk fel ifjú életünket, hogy megvédjük hazánk szent határait sokszoros túlerővel szemben levő ellenségtől — ha ma mégis kicsiny az ország, szegény a nép, fázik az árva s koldul az özvegy, s kérdezitek tovább — hát ki felelős mindezekért? — Megalázottan, porba hajtva fejünket, hoz­zád fordulunk magyarok Istene, —• fejezte be nagyhatású beszédét —­ vedd engesztelésül az elesett hőseink vérét, fogadd el áldozatul a mi sok-sok szenvedésünket és fordítsd felénk kegyel­me­det. — Én már látom a kegyelem első jelét, én­­már érzem, hogy közeledik az új magyar fel­táma­dás. Nemrégen a világ minden tájáról tíz- és tíz­­ezer ajakról tört fel az egek felé egy vészkiáltás : „Igazságot Magyarországnak, vagy elvész egész Európa. És erre a kiáltásra meg kell mozduljanak az önző nagyhatalmak s be kell következnie leg­közelebb a békereviziónak, de ha ez a vészkiáltás erre nem volna elég, akkor fel fog hangzani száz­ezrek és milliók ajkáról egy sokkal vészesebb kiáltás : „fegyverre magyar“ s akkor megmozdul­nak a székely hegyek s az elkeseredés viharja sodorja felénk hős testvéreinket, felhangzik a Rákócziak népének, a ruténoknak és tótoknak az ajkán a tárogató szája s a tárogató száján a harcba illvő nóta s jönnek, rohannak erre a meg­csalatottak, az elnyomottak, a kiéhezettek, siet­nek táborba, ahonnan valamikor kenyerüket kap­ták — a nagy magyar rónára, s feltör a sikoltás a Zrínyiek, Frangepánok népének, a horvát test­véreknek ajkain : itt vagyok, testvér, a közös rész egybeforraszt s akkor felnyílnak a kriptaajtók, felpattannak a koporsófedelek s egy óriási szellem­tábor két szárnyra. A Ti szellemetek pihenni nem tudó, elesett hőseink s megindul a fénylő csapat s utána megyünk mindnyájan, megyünk feltartóz­­hatatlanul, a régi magyar határok felé. — És ha mindent visszanyertünk, ha újra hüvelybe kerülhet a magyar kard, akkor ismét el fogunk jönni ide, hozzátok, hősi halottak, hogy leborulva hálát mondjunk, hogy elvezettetek minket Nagy-Magyarországhoz. A lelkeket megrázó erővel elmondott ünnepi beszéd után az egyesített énekkar Amer : Nem, nem, sohal című dalát adta elő, majd a hősök emlékművének megkoszorúzása következett. En­nek során a város közönsége nevében Nendtvich Andor dr. polgármester koszorúzta meg az emlék­művet. Koszorút helyeztek még el: a honvéd­tisztikar, a Vitézi Széle, a frontharcosok, az állami és vármegyei hivatalok, a leventék és cserkészek. A felemelő ünnepség a 8. honvédgyalogezred zenekara által előadott SzózatAni ért véget. AZ EGYETEM ÜNNEPI IN­SZKÖZGYŰ­TÉSE. A szoborleleplezésekkel kapcsolatban tartotta meg az Erzsébet Tudományegyetem évzáró ünnepi közgyűlését. Az aula ez alkalomra nagyszámú előkelő közönséggel telt meg. Az előkelőségek sorai­ban jelen voltak: Virág Ferenc megyéspüspök, Komócsy István kanonok, Nendtvich Andor dr. polgármester, Hoffer Kálmán Baranya vármegye főjegyzője, Makay István h. polgármester, Staár Ferenc postafőigazgató, Imreffy Imre Ítélőtáblás tanácselnök, Urs Aladár MÁV. üzletvezető, Hegedűs Elek tábornok, Mayer József h.főigazg., Madarász István felsőházi tag, Stopár József főügyész, Pintér Ferenc ny. árvaszéki elnök, Török Lajos rendőr­­főtanácsos, Koszils Camill ny. vármegyei alispán, Bang István miniszteri tanácsos és még sokan, kiket azonban a megjelentek nagy száma követ­keztében nem állt módunkban számon tartani. Az ünnepi közgyűlés a „Hiszekegy” hangjaival vette kezdetét, majd Bozóky Géza dr. rektor magnifikus emelkedett szólásra. Magasnívóju be­szédét kivonatosan a következőkben hozzuk : A REKTOR MEGNYITÓ BESZÉDE.­ ­ — Tisztelt Egyetemi Közgyűlés ! A m. kir. Erzsébet tudományegyetem az idén másodízben AZ EGYETEM FELADATA. — Az egyetemnek, mint minden kultúrintéz­ménynek csak akkor van létjogosultsága, ha fala közt szünetet nem ismerő- lankadatlan munka folyik. Az országgyűlés súlyos áldozatokat az egyetemnek fenntartására aggály nélkül és a köz­vélemény helyeslésével csak akkor hozhat, ha azok úgy az egyetem rendeltetése, mint a maga­­sabbrendű államcélok szempontjából gyümöl­csöző tőkékké válnak s közelebb hozzák a nem­zetet jogos aspirációinak megvalósításához. Az egyetem közvetlen feladata a tudományos kutatás, az oktatás, a szakképzés, az ismeretterjesztés, tá­volabbi pedig az, hogy mindezek segélyével a nem­zeti szellemet és erőt ápolja és fejlessze. Hogy ezeknek a kötelességeknek az egyetem milyen irány­ban és minő mérvben tesz eleget, arra nézve a tanár lelkiismeretességén s a hallgatóság szorgalmán kívül a helyi viszonyok, a rendelkezésére álló szelle­mi és anyagi eszközök s az egyetem összes karai­nak működésénél megnyilvánuló összhangzatosság bírnak befolyással. De mindezeken felül az egye­temeknek be kell kapcsolódniok abba a nagy szelle­mi közösségbe is, mely a föld összes főiskoláit lát­hatatlan szálakkal fűzi egybe. ■— Az egyetem kötelességet tőle telhetőleg az idén is híveit teljesítette és az összes tudománykarok vállvetve működtek a közös cél érdekében.

Next