Pécsi Napló, 1932. május (41. évfolyam, 98-120. szám)

1932-05-01 / 98. szám

2. oldal M­­ilyen pályára menjen az érettségizett ifjúság, pályaválasztás neh­éz problémáján­ak megoldásáról nyilatkoznak: a város polgármestere, az egyetem rektora, a bankigazgató, a középiskolák igazgatói, az ügyvéd és az orvos. Nemsokára bezárulnak a középiskolák kapui s az érettségizett ifjúság bizonyítvánnyal a kezé­ben, tanácstalanul áll a pályaválasztás útvesztő­jében. Az ifjúság pályaválasztásának nehéz prob­lémája szerves összefüggésben van a mai világ­válsággal, amelynek focusában Magyarország áll. Ma, amikor trianoni határok közé vagyunk kényszerítve, nem csoda, ha mindenütt, úgy i­s szellemi, mint a kereskedelmi, ipari és gazdasági pályákon túlprodukció van. Igen nehéz, majdnem lehetetlen az ifjúságnak a pályaválasztásra vonat­kozólag tanácsot adni. Éppen ezért tartottuk szükségesnek az e tárgyba vágó nyilatkozatokra felkérni azokat ,akiknek szava és véleménye megfelelő súllyal bir a nagy nyilvánosság előtt. NENPTVICH ANDOR dr., kir. tanácsos, Pécs szab. kir. város polgármestere : — Az ifjúság elhelyezkedési problémájának megoldása igen nehéz. Szoros kapcsolatban van a trianoni határokkal, a békerevízióval, a vámunió­val s a dunai konföderációval. — Az elszigeteltségben élő ország súlyos gaz­dasági viszonyainak következtében a társad­lom valamennyi osztálya kénytelen volt életstandard- ját nap-nap után a maximumtól a minimumig le­redukálni.­­• A trianoni diktátum minden függő kérdé­sének elintézése, az ország pénzügyi szuverenitá­­sának visszaszerzése, a tervezett dunai konföde­ráció sikeres, az országra nézve kedvező keresztül­vitele — az egyedüli megoldása a mai ifjúsági problémának is. •— hogy milyen pályára menjen az ifjúság? Nagyon nehéz e kérdésben tanácsot adni. Véle­ményem szerint az egyetemtől nem lehet eltiltani, mert sokat nem is a diploma­szerzés, hanem a tudo­mány s a művelődés­ vágya vonz oda. Viszont, miután a kereskedelmi, ipari, gazdasági élet is teljes pangásban van, ma még érettségivel is éppen olyan nehéz ott, mint szellemi pályán elhelyezkedni. —■ Az egyetlen kiút a mai válságos időkből az lesz, ha a trianoni határok megváltoznak. Akkor felépítjük újra Nagyamagyarországot. Az ország újjáépítésénél szükség lesz tanult, képzett embe­­rekre. Mert csak akkor győzhetjük le a mostani nehéz gazdasági válságot, forrongásban levő prob­lémáival. Akkor kell megmutatnunk, hogy az ország elnyomhatatlan életerejénél fogva a nyu­gati kultúrába minden téren való te­jes bekapcso­lódásával bármelyik európai állammal felveheti a versenyt. VISXYA ERVŐ vezérigazgató, kincstári főtanácsos, felsőházi tag : — A jövő legégető­bb problémájától — a világválság megoldásától — várhatjuk az ifjúság lehetetlen elhelyezkedési viszonyainak enyhü­lését is. — Az elhelyezkedési nehézségeknek és az évekig tartó munkanélküliségnek romboló hatását az ifjúság lelkében, nem szükséges külön kiemelnem. Azt hi­szem, az az ifjúság, amely tanulmányai bevégzése után 2-3 évig kénytelen foglalkozás nélkül el­helyezkedésre várni, ha álláshoz is jut, sohasem lesz olyan munkaerő, mint az, amely a múltban az iskolából az önkéntesi év fegyelme után meg­szakítás nélkül, azonnal elfoglalta helyét a munka­asztalnál. Én mindenben osztom a legutóbb Pécsett járt Csávossiy Elemér­ nézeteit a liberális kapitalizmus nagy hibáiról és keresztényietlen ön­zéséről, mely főleg abban nyilvánul, hogy min­denki ragaszkodik nemcsak hatalmi köréhez, de jövedelme csorbíthatatlanságához is. Érthető, hogy magas, néha 70 éves korban lévő vezetőállású urak ragaszkodnak pozíciójukhoz, de ez oda­ Gyermekfénykép - specialista !! Műterem : Pécs, Perczel ucca 21. Telefon 29-75. (Apollo mozival szemben) vezet, hogy az ifjúság a világválság közepette, az indokolt elhelyezkedési nehézségeken felül, még a fent említett okokból sem tud elhelyezkedni és munkaalkalomhoz jutni, amihez nézetem szerint minden egyes dolgozni akaró embernek joga van.­­■ Az államháztartás keretei a legutóbbi hivatalos nyilatkozatok szerint további leépí­tésre szorulna­k és az állami hivatalokban való elhelyezkedés a közeljövőben szinte lehetetlen. Úgyszintén a gazdasági élet mai helyzete és sivár jövője sem nyújt semmi biztatót az ifjúság elhelyez­kedése tekintetében. Nézetem szerint csakhamar sor fog kerülni arra, hogy úgy, amiként néhány évvel ezelőtt — a törvényhozás ,,a földbirtok­tulajdon igazságos megosztásáról“ alkotott tör­vényt, — éppen úgy szükséges lesz egy, a jövedelmek igazságos és arányos megoszlását biztosító törvényt, alkotni. Vagyis nemcsak a földbirtokok és nagybirtokok parcellázását, hanem a nagy és túl nagy jövedelmek megosztását is törvé­nyesen kellene szabályozni, mert azt várni, hogy a nagy közgazdasági és egyéb stallumokban ülő javadalmasok önként mondjanak le jövedelmük felesleges részéről, azt a háború utáni sivár és lelketlen korszakban várni és remélni nem lehet. Mindezekből folyik, hogy azon kérdésre, hogy az ifjúság az egyetemi, vagy az ipari, kereskedelmi pályára k­észüljön-e, választ nem adhatok, mert a dolgok mai állása mellett az elhelyezkedés mindkét esetben egyformán kilátástalan.H­ENTZ BÉLA dr. rektor, egyetemi tanár : — Az ifjúságnak a pályaválasztásra vonat- t­kozólag igen nehéz tanácsot adni, tekintettel arra. i­T­ JL »PÉCSI NAJPTIÖ« FUEO-ÉfNlIE. Találkozás г szerelemmel. Irta: Bertalan Cornélia, i r. — A főnök úrral szeretnék beszélni, így kezdte, mindig ezzel,­ igazán nem lett volna semmi értelme, hogy magyarázgasson más­nak, mint a főnöknek. Alit a József-köruti üzlet közepén. Nem volt népes a bolt. Két asszony válogatott olcsó gyerek­játékok között, egy másik edényeket nézett, egy férfi a keresztbefutó pult előtt zseblésüket mus­trált. — Parancsolja ezt talán ? Erős, mintha drót­ból volna. Uraságodnak keményszálló haja van. — Pengőbusz. A fiatal férfi a kezébe vette a fésűt, pillanatig tartotta. Akkor megfordult a friss hang irányában. — A főnök úrral magával szeretnék beszélni. Nem gyűjtésről van szó. Vele kell beszélnem. — Méltóztassék körülbelül megjelölni, milyen ügyet jelentsek. — A főnök úrral akarok beszélni, — ismé­telte makacsul a hang. — Üzleti ügyben, — tette hozzá, hogy az alkalmazott csak tétován mozdult. A hangban üdesége dacára volt valami kemény és követelő. A segéd eltávozott az üzlet belsejébe szol­gáló ajtón. A lány most elfordult az ajtó felől. Tekin­tetét körülhordozta s a­­szeme összeakadt a férfié­val. Ha nem olyan erősen fegyelmezett, fel kellett volna kiáltania. Ezen a héten negyedszer találkozott már ezzel az acélkék, sötétpillájú szempárral. Három hete lehet, hogy először látta a szem­párt. Akkor nézte meg a műhelyt. Az ablakhoz lépett, hogy letekintsen az udvarra, ahová nyílott. Az ablakkal szembenyíló ajtó küszöbén állt az acélkék szemű férfi. Onnét nézett fel rá. Jól em­lékszik, mennyire nyugtalanította az estén ez a szempár, a kérdő, csodálkozó s valahogy különös­­mód lenyűgöző tekintetével. Aztán mintegy tizen­két nap nem látta. Már kezdte elfelejteni, mikor ismét találkozott vele. Várt a járda szélén. A rendőr leállította ép az átkelést. A kocsi, aminek a volánja elé hajolt a férfi arca, a járda közelé­ben állt. A férfiarc oldalra fordult s érezte, hogy a szemek megismerik. Mély lélekzettel most leeresztette a pilláit, ráparancsolt magára: — Semmi közöm hozzá. Talán nem is ugyan­az. Képzelődöm, mert nyugtalanított. Pont. Felrebbentette a pilláit újra. A kék, kemény­­tekintetű szempár makacsul részegeződött s biz­tosan tudta, hogy nem képzelődik, s az, hogy újabban ez a szempár többször keresztezte az útját, nem puszta véletlen. A segéd visszajött.­­• Méltóztassék parancsolni, a főnök úr rendelkezésére áll. A lány felvonta szemöldökét, ösztönösen igazított a bársony sapkája alól előbukó fürtjein, futó tekintetet vetett a férfira, aki kissé meghajolt. Akaratlan bólintott s elindult a segéd után. Üveggel elrekesztett sovosón mentek át. A végén ajtó nyitott. A segéd kinyitotta az ajtót s beengedte a lányt. Megállt az ajtón belül. Egyetlen pillantással rögzítette magjába a két makett fotelyt, az el­csépelt formájú öblös díványt, a kerek asztalt a cigarettadobozzal, az iratszekrénykét a falnál, az íróasztalt a telefonnál s előtte, az elfordítható széken, az erősen őszülő fejű ,cvikkeres főnököt. Nem állt fel. Csak a fejét fordította feléje, valamelyes udvariassággal: — Parancsol asszonyom ? Fejes Katalin, akit asszonyomnak szólított, huszonegy esztendős volt. Középmagas, igen ará­nyos alkatú. A bőre a vörhenyes hajúak izgatóan, lázitóan üde tónusát mutatta. A­ szeme meleg barna volt, a szája erős rajzu, szabálytalan, de ép ezért valahogy hallatlan mód virító és felkínál­­kozó. A­z a típusú női száj, amely mindig nyitva látszik leheletrésnyire, mert az ajkak olyan alka­­túak, hogy belől érnek egymáshoz, mintegy védőn s eltorlaszolón az apró, de éles, harapós, friss étvágyú fogakat. Két nyújtott lépéssel az Íróasztal előtt állt. Kissé biccentett. — Fejes Katalin — mondta. A főnök felállt az asztal mellől, előjött a fozőlyökhöz. — Parancsoljon helyet foglalni. Bosszankodott magában, hogy fel kellett állnia és hellyel kellett kínálnia, holott eltökélte: két percnél több időt nem ad neki. Katalin fesztelenül elhelyezkedett. Nagy lakk­tarsoly volt nála, kinyitotta s egy kis csomagot­ vett elő. — Igen praktikus —■ mondta. —■ az a kérdés, csupán, mennyire szorgalmazzák a megismertetését — Miről van szó ? — kérdezte a főnök. Mosolygott : — Tessék kitalálni. — Bocsásson meg asszonyom, nem kedvelem a rébuszokat. —­ Visszautasító akart lenni, de a vége a mondatnak inkább tréfálkozón hangzott; jókedvre hangoltak a finom kezek, melyek ugyan­­­abban a lázitóan fehér és üde szinben virultak,­­ mint a kabátja kihajtójából elővillanó nyaka. (Folyt, köv.) PÉCSI NAPLÓ 1932 május 1

Next