Pécsi Napló, 1936. március (45. évfolyam, 51-75. szám)

1936-03-01 / 51. szám

*bf. árfolyam 31. ш ол 1936 märeios 1. Vasárnap ■MiiMiHiJwiiMAiiiir ■■kimiw« ik Laj0S főjegyző urnák Ara ZU fill, ажаииякпл пиши ■ и •итшшшшавшшшашашиишшшшшшштят •serkesztőség ia kiadóhivatal Munkácsy u. 19 Kéziratokat nem adnak vissza, Satik, tel.i 21-09 — Kiadóhivatal! tel.i 20-27, FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP Előfizetési órák házhoz szállítva vagy postás egy hóra 2 P 50 f, egy negyedévre 7 P 59 f) Egyes szám ára 14 fill. — 16 oldalas­,20 iil.e Glaszékesztyűi ököl (W) Mikor Gömbös Gyula uralomra ju­tott, nem várta senki, hogy fajvédő létére egyszeriben liberális, vagy pláne baloldali politikát fog kezdeményezni. Éppen ezért jó hatást keltett, mikor bejelentette, hogy széles alapokat óhajtván lerakni, revideálta korábbi álláspontját és valóban, kormány­zata békés és aránylag méltányos légkört hozott az egész ország számára a legutóbbi időkig. Mostanában azonban erősebb szelek kez­denek megint fújdogálni. Kiváltójuk nyil- t­ván a Nép fokozottabb szervezkedése volt, mely a párt totális hatalmát az egyre gyak­rabban hangsúlyozott jobboldali világnézet alapjaira igyekezett ráhelyezni. A háttér­ben operáló Antal—Mecsér—Marton-hármas profilja, mint szellemi vezérkar, egyre ha­tározottabb vonásokkal rajzolódott ki és ugyanakkor a kormány részéről egyes tény­kedések azt látszottak igazolni, hogy nem csupán pártakcióról van szó. Ilyen volt például a szövetkezetek fokozott támogatása, mely a Hangya javára egész sor kereskedelmi előnyt csak úgy juttathatott, hogy ugyan­akkor a legális kereskedelemtől elvette. Ide tartoznak a Statisztikai Hivatal legutóbb kibocsátott és sok port fölvert kék ivei, me­lyek ártatlan kérdőpontjaikkal is nagy nyug­talanságot keltettek. Az általános fölzúdu­lásra aztán kiderült, hogy mindez nem ten­denciózus és az országnak virágnyelven tud­tára adatott, hogy pusztán a jobboldali erők jogos alátámasztását szolgálja. Ez eddig rendben is volna. Csakhogy hát, mi az a jobboldali világnézet, amelyről annyit van alkalmunk hallani ? Hiszen ná­lunk nincs is másik ? Kommunizmus hál’ Istennek nincs, csak nem a szocializmust tartja a jobboldal az ellenfélnek ? Ha pedig nem azt, akkor úgy kell kitalálni, hogy ki ellen hadakozik, mert hiszen a polgári bal­oldal ma szóba sem jöhet, mint vetélytárs. Nem is innen tűnik ki a mi jobboldalunk igazi színezete, hanem inkább abból, hogy kivel tartja a rokonságot. Egész Európában sőt világszerte ma csak két tiszta jobboldali uralom van : a fasiszta Itália és a hitlerista Németország. Miután pedig Mecsér András Berlinbe utazgat sokat, nem pedig Rómába, egyszeriben világossá válik, hogy környe­zetével együtt kártékony elemnek a bal­oldalt csak mondja, de alatta a zsidóságot érti.* Nem szeretnénk a hazai zsidóság fo­­gadatlan prókátorának föltűnni, de erről a kérdésről nekünk is van mondanivalónk. Mert zsidókérdés bizony van és hogy egyre hangosabban van, az együttes kára az or­szágnak és a zsidóságnak. A hiba ott kez­dődik, hogy nyílt beszéd az ügyről ritkán esik, bizonyos álszemérem az oka, hogy ez a kérdés máig sem jutott elfogulatlan, tiszta levegőre. Közben azonban szüntelenül hatott, terjengett és ma már az a helyzet, hogy csöndesen elöntötte az élet minden mezejét. A magyar társadalom széles rétegeit ezzel arra a tévedésre nevelték, hogy minden ba­junk nyitja egyedül a zsidókérdés. Ezt mi súlyos hibának tartjuk már csak azért is, mert a zsidóság egész ügyének sokszorta nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint amennyi megilleti. Viszont mélyen székelő ösztönökre épít és ezáltal a tömegek érdeklődését, egész érzületvilágát erre a kér­désre köti le. Az pedig semmikép sem lehet helyes, hogy a közvélemény a zsidókérdést tartsa az egész államélet központi prob­lémájának. Ma mégis túlságos szerep jut neki és nehéz feladat elé kerülne, aki ezt a helyzetet meg is akarná okolni. A háborús idők zűrzavara után kialakult erőteljes ke­resztény nemzeti irányzat korántsem indo­kolja, mert természetes és jogos folyamat volt, melyet a hazai zsidóság is magától értetődőnek talált. Csak egyes szélsőséges körök hirdettek folyton zsidóveszélyt, azok is csak érvényesülési vágyból, de ez annál komolytalanabb, mert hiszen őrültnek kell lennie annak, aki hazánkban a keresztény­ség szupremáciáját és vezetésre való föl­tétlen jogát az élet minden területén kétségbe akarná vonni. Csakhogy a keresztény gon­dolat tökéletes érvényesülése korántsem kí­vánja meg a zsidóság üldözését, miért hát akkor ez a tendencia ? A magyar államélet ezer esztendeje alatt nem is fordult elő olyan korszak soha,mely ennek a kérdésnek ek­­­kora szerepet juttatott volna. Most a lát­szat szerint mégis minden ide torkollik, végig húzódik az egész közéleten és a tár­sadalmi elszigetelés után újabban a gazda­sági pozíciókból is kezdi kiszorítani a zsidó­ságot. Messziről és legtárgyilagosabb szemmel nézve ezt a folyamatot, sem tehetünk mást, mint pálcát törünk felette. Téves itt ez és nem látszik a vége. Mit akar az intranzigens faj­védelem voltaképen, hogy képzeli a meg­oldást ? Az ország félmilliónyi zsidóját vé­gül átteszi a határokon ? Vagy apránként elveszi mindenét, hogy magától­ kössön úti­laput a talpára ? Akkor meg lesznek oldva az ország gondjai ? Eltekintve attól, hogy a magyar zsidóság a nemzetnek komoly és értékes rétege, az ország a bennük rejlő energiákat nehezen is nélkülözhetné. Mert azt nyilván a legszélsőbb jobboldal sem von­hatja kétségbe, hogy az ország fölvirágoz­­tatásához nagy mértékben járultak hozzá, sem azt nem állíthatja, hogy a zsidóság min­den vagyonát turpissággal szerezte. Már­pe­dig az új politikai divatok manőverei arra mutatnak, hogy bizony ilyenféle a felfogás Mert különben mivel lehetne magyarázni azt a gyakorlatot, mely a gazdasági pozíci­ókból szorgalmasan gyomlálgatja, de ugyan­akkor a közpályákra külön meghívóval nem igen siet csalogatni őket ? Summa summárum, azt hisszük, ideje volna változtatni ezen az irányzaton. Az antiszemitizmust megtiltani nem lehet, az mindenkinek egyéni joga, mi csak azt hi­báztatjuk, hogy ilyen túltengő, domináló szerephez jutott. Egy negatívumra építi az úgynevezett pozitív magyarságot, sze­­gényíti az ország erejét, epizódkérdéssel pe­pecsel, ugyanakkor, mikor mázsás problé­mák nehezednek ránk és körülöttünk az egész világra. Nem ez a magyarság egye­temes, központi ügye, hanem a revízió. Min­den tettnek, kormányzati és társadalmi tény­kedésnek egyedül erre kellene irányulnia. De mintha újabban emiatt halkabb volna valamivel az ország szívedobbanása. El va­gyunk foglalva túlságosan belső ügyeinkkel. Elismerjük, a gazdakérdések, különösen a telepítés kérdésében a Gömbös-kormány igen jelentős és áldásos lépést tett a népies poli­tika terén, de a népnek vannak más rétegei is. A gazdákat simogatja, emezeket üti. No, nem brutálisan, még csak nem is nyíl­tan, sőt szinte kesztyűs kézzel. Mert glaszé­­kesztyűt húzott a kormányzat legutóbb is,­­­mikor pl. a kereskedelem ügyeibe a szövet­kezetekkel kapcsolatban belenyúlt. Csak­hogy a kesztyű csak arra volt jó, hogy el­takarja az öklöt. Ez az, amit szóváteszünk. Nem a kesztyű, hanem az ököl. Nehéz idők előtt állunk, ma nem arra van szükség, hogy minél messzebb kerüljön egymástól ma­gyar és magyar, hanem arra, hogy ha itt az óra, mindnyájan ott legyünk és elfér­jünk az örök Hungária védő palástja alatt. Agyonlőtték magukat a lázadás vezérei Ismét Okada vette át a miniszterelnökség vezetését Teljesen véget ért a lázadás Tokió, febr. 29. A japán császár ma reggel elrendelte, hogy a zendülőket állásaik elhagyására kényszerítsék. A lázadók egy része még az éjszaka, hátralévő csoportja pedig ma délelőtt megadta magát. A felkelés dé­lelőtt 11 órakor teljesen véget ért. A zendülést egyetlen puskalövés nélkül sikerült elnyomni. A lázadást vezető 18 tiszt felső parancsra agyonlőtte magát. Nagy meglepetést keltett, hogy Okada tengernagy, miniszterelnök, akinek halálhírét jelentették, élet­ben van. Okada egyik bizalmasa segítségével még idejében elrejtőzött. Most felkereste Goto ideig­lenes miniszterelnököt és benyújtotta lemondását. A császár azonban felszólította Okadát, hogy ve­gye át újból a miniszterelnökség vezetését. VÉRONTÁS NÉLKÜL SZERELTÉK LE A JAPÁN LÁZADÁST. Tokió, febr. 29. A lázadás befejezéséről ki­adott hivatalos jelentés a hosszas huzavonát és tárgyalásokat azzal magyarázza, hogy el akartak kerülni minden vérontást. A hadsereg vezetői - mondja a jelentés - atyai türelemről és méltóságteljes bátorságról tettek Lapunk mai száma a mellékletekkel 20 oldal.

Next