Pécsi Napló, 1938. április (47. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-01 / 73. szám

2. oldal, PÉCSI NAPLÓ 1938. április 1. Saját készítményű tavaszi ballon és vízmentes kabátok, öltönyök nagy választékban PÁLL ÖDÖN Pécs, Széchenyi­ tér 18. Csonka-Magyarország legnagyobb mérték szerinti férfiszabó üzeme Takarékosság tagja­­ ként távozása alkalmával hozzánk intézett búcsúso­rait, s azokat az elismerő szavakat, amelyekkel mű­ködésében a törvényhatósági bizottság és a várme­gyei tisztikar megértő támogatásáról és munkájáról megemlékezni méltóztatott. Biztosítjuk Méltóságo­dat, hogy főispáni működésére mi is mindenkor az elismerés és köszönet érzésével fogunk emlékezni s nem fogjuk elfelejteni azt az értékes támogatást, amellyel vármegyénk közérdekű törekvéseinek előre- vitelében oly készséggel sietett mindig segítségünk­re. Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy azokat a kapcsolatokat, amelyek Méltóságod és a vármegye között eddigi közigazgatási tevékenysége alatt fenn­állottak, s amelyekről Méltóságod hozzánk intézett soraiban megemlékezni méltóztatott, mi is szívesen fogjuk ápolni s hisszük, hogy vármegyénk iránti sze­retetünkben mindig egyek fogunk maradni. Fogadja Méltóságod kiváló tiszteletünk őszinte nyilvánítá­sát. Kelt Pécsett, 1938. évi március hó 31-én tartott rendkívüli közgyűlésünkből. Baranya vármegye közönsége nevében: ÖLLÉ ISTVÁN vármegyei főjegyző Ezután Öllé István alispánhelyettes-fő-­­­jegyző, Montenuovo Nándor herceg vezetése alatt népes küldöttséget jelölt ki, B­­­a­s­k­o- V­i­c­h Iván főispánnak a közgyűlésre való meghívására. A terembe lépő főispánt hosszantartó taps és lelkes éljenzés fogadta. Ennek elükével a fe­kete díszmagyarban levő főispán bejelentette kinevezését, majd kinevezési okmányát és az eskümintát átnyújtotta Öllé István alispánhe­lyettes főjegyzőnek. A kinevezési okmány fel­olvasása után Virág Ferenc megyéspüspök kivetette az esküt a főispántól, aki ennek meg­történte után elfoglalta székét. A szék elfogla­lását követőleg három járási főszolgabíró és a mohácsi polgármester, a közgyűlés tagjai és a jelenlevő vendégek lelkes éljenzése közben há­romszor megemelte a székben ülő főispánt, aki ez ősi szokás után megtartotta székfoglaló be­szédét. A PÉCSI NAPLÓ REGÉNYE Tarza az aranyvárosban Irta: E. R. BURROUGHS. Fordította: VAS GÁBOR. (13) — Mit vásároltok kívülről és kitől vá­sároltok? — kérdezte Tarzan. — Sót vásárolunk, mert az nincs ne­künk. Acélt is veszünk fegyvereink szá­mára, fekete rabszolgákat és időnkint egy­­egy fehér asszonyt is, ha fiatal és csinos. Ezeket egy sifta bandától vásároljuk. Em­beremlékezet óta ugyanavval a bandával kötünk üzleteket — magyarázta Walthor. — Sifta főnökök és athnei királyok szület­tek és haltak, de jóbarátságunk ezzel a bandával nem változott. Akkor is őket ke­restem, amikor eltévedtem és egy másik banda kerített hatalmába. — Hát Catrine népével sohasem keres­kedtek? — kérdezte a majomember. — De igen. Minden évben egy hétig fegyverszünetet tartunk s akkor békében kicseréljük áruinkat. Ők aranyat, élelmi­szert és takarmányt adnak cserébe az asz­­szonyokért, sóért és acélért, amit mi a síi­táktól veszünk és a ruháért, bőrért és ele­fántcsontért, amit magunk állítunk elő.­­ A catrinéiak aranybányászaton kí­vül harci és cirkuszi oroszlánt tenyészte­nek, gyümölcsöt, gabonaneműt, takar­mányt termelnek, arany és kisebb mérték­ben elefántcsont feldolgozással foglalkoz­nak. Leginkább aranyukra és takarmá­nyukra van szükségünk az ő termékeik A nagyszabású beszédet, melynek minden mondatából mély vallásosság,­ törhetetlen ma­gyarság és a tenniakarás legbecsületesebb szán­déka csengett ki, a vármegye és népének őszinte szeretetével együtt, a maga egész ter­jedelmében a következőkben adjuk: Tekintetes Közgyűlés ! — Midőn a vármegye kormányzatát a Kormány­zó Úr Öfőméltóságának és a magyar királyi kor­mánynak kitüntető bizalma alapján átveszem, átér­­zem azon nagy kötelességek súlyát, melyeket elő­deimnek érdemei örökül hagytak reám. Az ország alkotmányának az 1867. évben történt helyreállítása óta ezen széken ült minden elődömet a vármegye közönségének szeretete, ragaszkodása és bizalma ki­sért. Törekedni fogok arra, hogy elődeimhez méltó legyek. Kötelességemnek ismerem, hogy a magas kor­mánynak hatalmas és nemes intencióit a várme­gye közönsége előtt világossá tegyem és pedig akkor is, ha esetleg rajtunk kívül álló körülmé­nyek okozta hamis látszatok, vagy a rosszaka­rat ezen munkámat megnehezíteni fogják, de éppen annyira kötelességemnek ismerem azt is, hogy a vármegye helyzetéről és viszonyairól állan­dóan tájékozva legyek és a vármegye közönségének óhajtásait és szükségleteit a magas kormány elé ter­jeszteni tudjam. —­ Működésemben a megértést keresem. Midőn az ország nehéz helyzetében annak úgyszólván min­den egyes polgárát azonos célok és azonos ideálok vezérlik, elképzelhetetlennek tartom azt, hogy a kö­zös nagy célok megvalósításának módozataira nézve ne lehessen erős akarattal megértést találni és az egyetértést megteremteni A nemzeti egységet a szívekben és a lelkekben szeretném megvalósítva látni, hogy annak erejé­vel ennek az országnak a népe legyőzhetetlenné váljék. Izzó magyarságot kérek, mely megalku­vást nem ismer, melyben ennek az országnak közül, de leginkább takarmányra, mert anélkül nagy bajba jutnának elefántcsor­dáink. — Két nép, amelyik ennyire függ egy­mástól, miért ellenségeskedik egymással? — kérdezte Tarzan. Valthor vállat vont: — Nem tudom, talán mert megszok­ták. Ha sokat is beszélünk arról, hogy jó lenne a béke, azt hiszem nagyon hiányoz­na valamennyiünknek a háború mulatsága és izgalma. Fölragyogtak a szemei. — Hű, a rajtaütés — kiáltott föl — az aztán a férfimulatság! A catrinéiak orosz­lánjaikkal vadásznak a mi kecskéinkre, birkáinkra, elefántjainkra és miránk ma­gunkra is. Fejeket hordanak maguk előtt trófeák gyanánt és az emberi fejet min­dennél többre becsülik. Időnként megkísér­lik elrabolni asszonyainkat és ha sikerül nekik, akkor kitör a háború, legalább is ha az elrabolt asszonynak családja elég elő­kelő. — Viszont hogyha mi vágyunk egy kis szórakozásra, akkor mi törünk arájuk, hogy aranyat, asszonyt raboljunk tőlük, vagy rabszolgákat hajtsunk el, vagy csak egyszerűen, hogy kicsit embert öljünk. A legmulatságosabb aztán, ha sok aranyért eladunk egy nőt valamelyik catrinei férfi­nak aztán visszaraboljuk. Nos, igazán nem mondhatnám, hogy akár mi, akár a catri­­neiak nagyon vágyódnánk a béke után. Mialatt Valthor beszélt, a láthatatlan nap mind mélyebbre süllyedt nyugatra; nagy sötét fenyegető felhők rejtették el az északi csúcsokat. — Azt hiszem most indulhatunk — mondotta Valthor — mindjárt besötétedik. Egy záporpatak­ mosta árokba száll­tak alá, úgyhogy most nem láthatták Kérek a magyar nép őserejében bízó rendíthetetlen hitet és fanatikus reményt. A lelkek mélyében gyö­kerező, az ősöktől öröklött erkölcs, higgadt megfon­tolás, bölcs önmérséklet, szorgalom és kitartás a falu népének olyan kiváló tulajdonságai, melyekre biz­tonságosan lehet építeni mindaddig, míg meglesz en­nek a népnek az ereje ahhoz, hogy a fejlődés és a haladás ornamentikáit kizárólag csak a saját énjére engedje felépíteni. És én bízom abban, hogy a mi népünk ősei hitéhez, ősei erkölcséhez és ősei hagyományaihoz minden körülmények kö­zött ragaszkodni fog. Kéreli keresztény világ­ Catrine városát. A nagy viharfellegeken 1 villám szaladt végig, amelyet menydörgés követett; a völgy felső vége fölött már ki­tört a vihar s a hatalmas eső elrejtette elő­lük a dombokat is. Mikor aláértek a síkságra, és fölöttük tombolt a vihar és az árkot, amelyben le­szálltak őrjöngő zuhatag töltötte meg. Le­szállt az éjszaka is, teljes sötétség borította be őket, amelyet csak a villám fénye vilá­gított meg időnként. A menydörgés fülsi­ketítő volt. Az eső pedig oly sűrűn hullott alá, hogy úgy érezték, mintha a tengerben fürödnének. A legijesztőbb vihar volt ez, amely életükben érte őket. Ilyen körülmények között beszélgetni nem lehetett. Csak a villám fényénél tud­hatták folytatni útjukat a völgy füves tala­ján az arany város irányában, ahol meg akarták találni az utat a harcosok szorosa felé és aztán magába Thenar völgyébe. Most már meglátták a város fényeit, amelyek az ablakokon át kiszűrődtek és egy pillanat múlva kiértek az útra s már mentek északnak, az irtózatos viharban. Micsoda vihar! Minél tovább mentek, an­nál hatalmasabb lett; minden lépésükért küzködniök kellett a széllel, amely gyak­ran visszapenderítette őket. Meg kellett minden izmukat feszíteni, a viharisten herkulesi ereje ellen, mintha csak rájuk haragudott volna ez a vihar, hogy szembe mernek vele szállni. Hirtelen, mintha ez lett volna utolsó kísérlete arra, hogy legyőzze őket, óriási villám cikkázott az égen végig, amely néhány pillanatra megvilágította az egész völgyet; a meny­dörgés úgy robbant, mint még egyszer sem azelőtt és olyan víztömeg zúdult a nya­kukba, hogy mind a ketten a földre estek. (Folyt. köv.) A szívek és lelkek egységét szeretném megvalósulva látni, mondotta székfoglalójában az új főispán minden rendű és rangú polgára egybe forr, amint egybeforrva volt egy ezredéven át. — Megértem azt, hogy a külföld nem ismeri a mi viszonyainkat, mert hiszen a különféle nemzeti­ségeknek a magyar alkotmány őseréjén kijegecese­­dett egyenjogúsága az egész világon egyedül áll. Szent István király kora óta nem volt a ma­gyar történelemnek olyan időszaka még átmene­tileg sem, mely az ország lakosságát bármi te­kintetben is nemzetiségek szerint osztályozta volna. Ezt azonban tudnia kell és éreznie kell minden magyarnak. Midőn tehát a nemzetiségi izgatások piszkos fegyveréhez is hozzányúlni merészelnek azok, kiknek a magyar lelkek egyensúlyának a hely­reállítása fáj, elsősorban és főképpen az izgatások­ban idekelt nemzetiségektől leszármazó, de szívben és lélekben magyarrá lett testvéreink­től várjuk si és várom el azt, hogy midőn a ma­gyar egységet rajtuk keresztül akarják támadni és megtörni, a századok nagy közösségein ki­épült magyarságukról tanúságot tegyenek, a konkolyhintőket soraikból kivessék és a nagy magyar egységnek békés és háborítatlan fenn­tartásáért az első vonalban küzdjenek. A HIT, ERKÖLCS ÉS HAGYOMÁNY SZENT HÁRMASÁRÓL

Next