Pécsi Napló, 1941. október (50. évfolyam, 222-248. szám)

1941-10-01 / 222. szám

1941 október 1. ­:1М1ШNoШМЯаИPÉCSI NAPLÓ Tel.20-46 Д P О L L О ТсЬ20-46 Szerda-csütörtök, október 1-2. Vidám bohózat egy elragadóan Ibájos, de roppant harcias kislányról 1 ÉDES ELLENFÉL Főszerepben : Szerecsky Zita: Jogot a nőknek! Hajmány Miklós: Vissza a főzőkanálhoz ! Latabár: Enni, vagy nem enni, ez itt a kérdés ! A többi szerepben : Kiss Manyi, Somlay, Mály Gerő, Pethes V I L A G H I R A D Ó. Előadások: 5- 7, 9 órakor. Tel. 28­ 00 URACSA Tel. 20­00 Szerd­a-c°ütörtfik-péntek, október 1-2-3. Forró levegőjű, látványos francia filmcsemege ! A világhírű néger táncosnő: Josephine Baker különleges filmje: A fekete Vénusz Josephine Baker partnerei : Viviene Romance, Jeand Galland, Albert Prejean. Varázssis vizek városa : BUDAPEST. Érdekes magyar kulturfilm: V. I E А О m I К Ж D о. Előadások: V2S, ‘*47, Ys9 órakor Olasz követek és katonák Pécsről szóló érdekes jelentései a bolognai olasz könyvtárban Beszélgetés Kovács Gyula pécsi gyakorló tanárjelölttel olaszországi élményeiről Pécs, szept. 30. Az elmúlt év őszén az olasz külügyminisztérium külföldi kapcsolatok kulturális osztályának vezetője közölte a ma­gyar közoktatásügyi miniszterrel, hogy 50 ezer lírás olasz ösztöndíjat bocsát öt magyar tanár­jelölt rendelkezésére. Pécsről egyetlen gya­korló tanárjelölt, a 27 éves Kovács Gyula kapta meg az olasz ösztöndíjat, amellyel 1940 december havában ment ki Bolognába, ahon­nan most, szeptember havában tért vissza Pécsre. Kovács Gyula kilenc hónapot töltött a háborús fasiszta Olaszországban, ahol igen sok érdekes megfigyelést tett. A Széchenyi tér 16. szám alatt lévő Olasz Kulturális Intézetben találkoztam vele, ahol gazdag impresszióiból az alábbi interjú szüle­tett meg. — Mi a célja az olasz külügyminisztérium­nak azzal hogy magyar tanárokat hív meg Bo­lognába? — volt első kérdésem. — Fel akarják újítani a magyar-olasz kap­csolatokat — mondotta Kovács Gyula. A múltban ugyanis nagyon sok, m magyar diák és tanár tanult Bolognában. Eddig főleg jogászok és orvostanhallgatók voltak a bolognai ösztön­díjasok. Most azonban főleg a bölcsésztanhall­gatókat hívják meg évenként. Bolognában ugyanis magyar-olasz tanulmányi központot akarnak létesíteni, illetve kiépíteni. Éppen ezért tervbe vették egy magyar-olasz kollégium építését is, ahol főleg azok nyernek majd el­helyezést, akik a jövőben Magyarországon olasz szakos nyelvtanárok lesznek. — Tanár úr és másik négy magyar társa mivel töltötte el idejét Bolognában? — El kellett járnunk rendszeresen az egye­temre, ahol olasz irodalmi, történeti, művé­szettörténeti és nyelvészeti előadásokat hall­gattunk. A tantárgyak hallgatását teljesen sza­badon választhattuk. — És szabad idejükben mit csináltak? — Hogy ne csak Bolognát ismerjük meg, szabadidőnkben kerékpárt béreltük és azzal bejártuk Bologna környékét és a nevezetesebb városé­­it, mint például: Modena, Ferrara, Ravena, Rimini, San Marino, Verona és a Garda-tó körüli vidéket. Olasz falvakban is megfordultunk.­­ Az utak mindenütt kitűnőek voltak, úgy, hogy élvezet volt kerékpárral kirándulni. Amikor olasz falvakon száguldottunk keresz­tül, alkalmunk volt megfigyelni az olasz paraszt életét. — Milyen az olasz paraszt élete? — Megállapítottam, hogy az olasz paraszt életnívója sokkal magasabb, mint a magyar paraszté. Csodálatos, hogy mezítlábas olasz földművelőt sehol sem láttam. Egyetlen egyet sem. Az olasz parasztok kerékpárral mennek ki földjüket megművelni. — A másik, ami bámulatos, hogy milyen nagy hozzáértéssel tudják földjüket megmű­velni. A legkisebb területet is kihasználják. E tájnak fő jellege az, hogy a földek között gyü­mölcsfák vannak, főleg eperfák és ezekre sző­lőt futtatnak fel. — Az olasz paraszt nívós kultúr­életet él. Pénteken és szombaton például a parasztok bejöttek mindig Bolognába, ahol színházba, moziba mentek. Itt erősen költekeztek, ami annak a jele, hogy ezen a vidéken az olasz föld­művesek mind jómódúak. Egyébként ottho­nában minden földművesnek rádiója van. A rádiót az olasz paraszt nem azért veszi, hogy a szobát ezzel díszítse, hanem rendszeresen hallgat rádiót. — Nagyon érdekes volt megfigyelnem azt, hogy öltözködésük egészen városias, főleg a nők öltözködése. Fia az ember nem nézné a kezüket — amelyen a kemény munka nyomai meglátszanak — nem is tudná megkülönböz­tetni az olasz falusi nőt a városi nőtől. * — Hogyan fogadják Bolognában a magya­rokat? — Nagyon szívélyesen. Ahol csak megtud­ták, hogy magyarok vagyunk, mindenütt sze­retettel üdvözölte bennünket. A magyar-olasz barátság Bolognában nem frázis, hanem élő valóság. Amikor megérkeztünk például Bo­lognába és az egyik egyetemi tanár bejelen­tette, hogy megérkeztek a magyarok, olyan egetverő tapssal és lelkessedéssel fogadtak bennünket, hogy szívünk megdobbant és lel­künket jóleső érzés töltötte el.­­— Mit tudnak tanár úr Bolognában a ma­gyar irodalomról, magyar kultúráról az ola­szok? — Nagyon sokat. Megfigyeltem az eláru­sító bódékat és az olasz könyvkereskedések kirakatait. Megállapítottam, hogy a külföldi irodalomnak több mint a felét, magyar írók művei teszik ki. Főleg Herczeg Ferenc, Zilahy Lajos, Körmendy, újabban pedig Nyirő József és Tamási Áron munkái a legnépszerűbbek Olaszországban. Eddig Nyirő Józsefnek „Az én népem“ című munkáját és egy gyűjtemé­nyes novellás­kötetét, Tamási Áronnak pedig az Ábel-trilógiáját fordították le olasz nyelvre. Az olasz közönség szívesen olvassa a magyar írók munkáit. Nemcsak olvassa, hanem sze­reti is őket. — Pécsről esett-e szó Bolognában? — Csak akkor,­­amikor a szerbek Pécsre bombákat dobtak le. Akkor az olasz lapok oldalakat írtak erről a galád merényletről és szimpatikusan kommentálták a magyar csa­patoknak a baranyai háromszögbe való bevo­nulását. — A bolognai könyvtárban Pécsről nem talált tanár úr semmiféle könyvet? — De igen. Amint az olasz könyveket bújtam, ráakadtam egy „Sanuto diarii“ című könyvre, amely világkrónikákat tartalmaz. Ebben a könyvben Pécsre vonatkozó leveleket találtam, amelyeket külföldi olasz követek és katonák írtak. Ezeket mint jelentéseket küld­ték haza. Ezekben a mohácsi vésszel kapcso­latban pécsi történelmi események is szere­pelnek a törökök előrenyomulásáról. Pécset szép fekvésű, csinos városnak írják le. Meg­írják benne azt is, hogy a törökök itt mindent elpusztítottak, felégettek, az embereket pedig elhurcolták magukkal. A törökök Pécsről az­után folytatták útjukat a Dunántúl falvai felé, ahol tovább pusztítottak. — Volt-e tanár úrnak valamilyen érdekes magyar vonatkozású epizódban része Itáliá­ban? — Volt, mégpedig Bolognától 50 kilométer­nyire Romagna központi városában Lugano­­ban. Itt ugyanis olasz műkedvelők a színház­ban előadták Fodor László „Érettségi“ című színdarabját. Erre meghívott két olasz egye­temi hallgató kollégánk és így mi is megnéztük ezt az előadást. A színház annyira megtelt és a darab olyannyira tetszett a közönségnek, hogy a műkedvelők a nagy lelkesedésen és tetszésnyilvánításon felbuzdulva, a darabbal körútra is elindultak. Magában Lugano városá­ban ötször adták elő a színdarabot. Az elő­adás után Brahms ötödik és hatodik magyar táncát mutatták be, magyar ruhában. Ebből­­ azt látni, hogy Olaszországban a magyar iro­­dalom nemcsak a nagyobb, hanem­­már a ki­­s­sebb városokig is eljutott. — Olasz középiskolákat nem látogattak meg tanár úrék az olasz pedagógiai módszerek­­ elsajátítására? — De igen. Bolognában a „Galvani“-gim­­náziumban voltunk, ahol az olasz irodalmi,­­ történelmi és latin órákon vettünk részt. Itt láttuk, hogy milyen nagy a különbség az olasz és a magyar pedagógiai és oktatási rendszer , között. — A fiúk fegyelmezettsége nem olyan me­­­­rev, mint nálunk. Az egyéniségük jobban fel­szabadul és a tanár és a diák között a viszony közvetlenebb. Távol áll tőlem még a gondo­lata is annak, hogy azt állítsam, a magyar diák egyénisége el van nyomva, csak azt állítom, hogy az olasz diák egyénisége valahogyan job­ban kidomborodik, jobban, érvényesül, szaba­dabban nyilatkozhatik meg. — Ami pedig a feleltetést illeti náluk —­­ lehet, hogy a háborús viszonyok miatt — sok­­­­kal kevesebb időt vesz el az órából, mint ná­lunk. Az olasz tanár többet magyaráz, mint feleltet. — A tananyaguk hatalmas. Nagyon vas­kos tankönyvet használnak, úgy hogy a diá­kok a tanulás szempontjából jobban meg van­nak terhelve, mint nálunk. Főleg a filozófiára és a művészettörténetre fektetnek nagy súlyt az olaszok. — A­mi feltűnt nekem még az, hogy a nyilvános könyvtárakban nemcsak egyetemi hallgatókat, hanem főleg középiskolás diáko­kat lehet találni, akik itt olvasnak, tanulnak és hangyaszorgalommal jegyzeteket készítenek. — Milyen a háborús hangulat Olaszország­ban? — Nappal nem látni semmit. Alig lehet észrevenni, hogy háború van. Az egyetemi élet, a forgalom és a szórakozóhelyek mit sem árul­nak el a háborúból. Minden normális életet mu­tat. Ez mindenkinek feltűnik, aki Olaszország­ba érkezik. — Csak este lehet látni valamit a háborús Olaszországból, amikor megkezdődik az elsöté­títés. — Ilyenkor a városból csak apró fénypon­tokat lehet látni. Az óvóhelyeket pedig piros lámpafények jelzik. — A közlekedés éjszaka is teljesen töké­letes. Még a járdáknak is egyik oldalán jobbra és a másik oldalán balra mennek. Ez már any­­nyira beleidegződött az olasz közönségbe, hogy még nappal is betartja ezt a rendet. 3. oldal.

Next