Pécsi Ujlap, 1915. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1915-03-02 / 49. szám
as év óta már hivatalába sem járhatott fel. Kínzó betegség szegezte ágyhoz, mely alattomosan végzett vele. Halálát neje, 6 gyermeke és a rokonság gyászolja. Temetése szerdán március 3-án délután fél 5 órakor lesz a központi temető ravatalozó helyiségében s azon a rendőrség testületileg is részt vesz. — Jegyzőválasztás Kisszékelyben. A fegyelmi útán megüresedett kisszékelyi jegyzői állásra február 25-én egyhangúlag Prélinger József ugyanottani helyettes jegyző választatott meg. Minden tekintetben érdemes embert ért a kitüntetés. A megválasztott szelíd, előzékeny, szimpatikus egyén és pontos, szorgalmas, lelkiismeretes hivatalnok. Felettes hatósága csak az érdemet honorálta, midőn Prélingert több mint két évi purifikáló munkája után a közigazgatás első lépcsőjére helyezte. — A pécsi zárda növendékeinek hadi lobogója. A Miasszonyunkról nevezett női zárda IV. éves növendékei gyönyörű hadi lobogót készítettek újra ezúttal a 6-ik gyalogezred 4-ik százada számára. A feldíszített zászlót maga gróf Wichy Gyula dr. megyéspüspök benedikálta. — Halálozás. Súlyos csapást érte Herbert János pécsi villámgyári igazgatót. Ödön nevű 18 éves fia, aki a honvéd Ludovika Akadémiának volt a növendéke váratlanul és tragikus körülmények között Budapesten elhunyt. Temetése szombaton volt Budapesten. — A 36—42 éves B) osztályú népfelkelők összeírása. A honvédelmi miniszter ma Pécsre érkezett rendelete közli, hogy a 36— 42 éves B. alosztályú népfelkelők összeírását elrendelték. Az összeírás végett jelentkezniük kell az 1873., 1874., 1875., 1876. és 1877. évben született azon népfelkelőknek, akiket annak idején a sorozáson, vagy a vegyes felülvizsgálati bizottság előtt alkalmatlannak találtak és a közös hadsereg, a haditengerészet, a honvédség, vagy a csendőrség kötelékéből 1914. július 31-ig elbocsátottak. Az érdekelteknek a tartózkodási hely községi elöljáróságánál kell jelentkezniük a március 4-én kibocsátandó hirdetményben megállapítandó napokon. A jelentkezésre vonatkozó egyéb tudnivalókról a kibocsátandó hirdetmény fog bővebb felvilágosítással szolgálni. — Elhunyt pécsi főreáliskolai tanuló. Egy ifjú élet tört le virágjában. A pécsi főreáliskolának ifjú növendéke Majorossy Viktor pécsi honvédhuszárszázados fia, a volt polgármester unokája vasárnap meghalt. — Katonatemetés Pécsett. Gasparics János pécsi 19. honvédgyalogezredbeli berzenczei születésű családos őrvezető a harctéren szerzett tüdőgyuladásban 28 éves korában tegnap meghalt Pécsett. Holnap délután 2 órakor temetik katonai pompával a csapatkórházból. A pécsi egészségügyi osztag Delatynban. A Pécsi Vörös Kereszt Egylet önkéntes Egészségügyi Osztagára vonatkozólag, pár nap előtt írtuk, hogy az továbbra is Besztercén marad, ahol átveszi az egyik katonai tartalékkórház vezetését. Ez intézkedés tegnap megváltozott. A katonai parancsnokság akként intézkedett, hogy az osztag azonnal csomagoljon, s Delatynban rendezkedjék be. Delatyn Galíciában, Kőrösmező és Kolomea közötti vasúti vonal mellett fekszik, s onnét ágazik ki a vasút Stanislau felé. Mintegy 10.000 lakosa volt az orosz betörés előtt, hogy most az oroszok kiverése után mennyi van, azt nem tudjuk. Az osztag tagjai örülnek, hogy a harcszíntér közelében teljesíthetik nemes hivatásukat, s már kedden délben, vasúton, Szatmár—Máramarossziget—Kőrösmezőn át, indulnak új állomáshelyükre Délatynba. — Kedélyes tábori élet. A társadalom áldozatkészsége kifogyhatatlan. Az ország minden részéből még egyre érkeznek szeretetadományok a harctéren küzdő katonáink részére, hogy ezekkel a „1 i e b e s g a b e“kal is kimutassák, mennyire szívükön hordozzák a hős katonák sorsát. A szeretetadományokkal kapcsolatosan most egy kedves epizódról vettünk tudomást. Lányi Mór országgyűlési képviselő szeretetreméltó neje, aki előljár az áldozatkészség terén többek között meleg alsónadrágokat küldött a harcoló katonáknak. Az egyik ilyen „liebesgabe“ nadrág belső munkatársunk, Szabó Géza 38. gyalogezredbeli zugsführernek jutott. A nadrág mellékis levélbe volt csatolva a következő rimes sorokkal: Teljesítse egy honleány vágyát, írja meg, hogy miként érzi magát. Arra való a levelezőlapja, Ha a nadrágot megkapta. Munkatársunk a nadrágot rendeltetési helyére húzva, a következő klapanciával köszönte meg a küldeményt. Ha önnek honleány, csak az a vágya Célhoz ért-e jól szabott nadrágja. Sietek megírni rimes szavakban Hogy a kérdéses nadrág már rajtam van. Egészségem pompás és a kedvem Sose volt jobb világéletemben. Étvágyam a legfőbb fokra hágott Megenném a nagy muszka világot, Bus francia, angol, avagy kirgiz, A kardomnak egyformán ízlik. Ráadásul vagy száz komitácsit, Hadd mondjanak az életnek ácsit. Megvagyok hát és most Isten áldja, Jó helyre került az ön nadrágja. A rimes köszönet a posta szárnyán a címzettnek „e 1 k ü l d e t e 11“, aki erről is meggyőződhetett, hogy harcoló katonáink humora még az ezer veszélyben is elpusztíthatatlan. — A pécsi belv. kath. kör sebesült katonáinak. A pécsi belvárosi kath. kör sebesült harcosai részére nemes szívvel adakoztak Erős Károly baranyalőcsi plébános 10 koronát, Taizs Józsefnél 5 10 s koronát, Varga G. 3 vánkost és paplant, Kiss Hajnalka 10 pár meleg cipőt, 6 törülközőt, 9 dobozka cigarettát és dohányt, 2 szivart adományozott a belvárosi polgári iskola növendékei részéről. — A hadrakeltek felruházása. A hadsereg téliruha szükségletének pótlásául szolgáló ruhadarabokat adott: Tóth Lajosné 1 hósapkát, 1 pár érmelegítőt. — öngyilkos katona. Rusznyák István, a kassai 9. honvédgyalogezred 3. századának közlegénye ma délután 3 órakor a központi temető közelében agyonlőtte magát és nyomban meghalt. Holttestét beszállították a temetői hullaházába. Az öngyilkosság ügyében a katonai hatóság fogja lefolytatni a vizsgálatot. — A sebesült katona hálája. A mai postával vettük az alábbi levelet: „Alulírott kérném szíveskedjenek e pár soromnak egy kis helyet adni. Nem mulaszthatom el, hogy a pécsi Vörös Kereszt betegnyugvó állomásáról ne emlékezzem meg, mert ez olyan hely, hol a betegekről sokkal jobban gondoskodnak, mint azt elképzelni véli a közönség, nagy és nehéz fáradalmakkal kell megküzdeni a katonának háborúban és mi legkedvesebb az élete van kockán, de sehol sem tudják azt oly igazán megérteni, mint az itteni betegnyugvó állomáson annyi odaadást, annyi figyelmet, felebaráti szeretetet még elképzelni sem könnyű, mint amelyben az itteni katonának része van. Hálával fogok megemlékezni e nemeslelkű emberekre, kik oly nagy önfeláldozással iparkodnak szenvedő felebarátaik fájdalmát csillapítani. Király Alajos zugstr. 12/69. komp.“ — A Deák-utcai tüzeset. Február 27-én éjfél előtt a Deák-utca 4. szám alatti Károlyi-féle házban levő Hamburg Zoltán tulajdonát képező böröndös üzlet kigyulladt s az üzletben felhalmozott anyagok gyúlékonysága folytán semmi sem volt megmenthető. A tüzet a járókelők vették észre s értesítették a tűzoltóságot, amely azonnal kivonult a helyszínére. A tűz akkor már áthatolt a famennyezeten keresztül az efeletti helyiségbe is. Mivel a heves égés folytán az üzletben jó részt minden elégett, a tűzvizsgálat pozitív eredményre nem juthatott. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az üzlethelyiségben esti 9 óráig dolgozott Hamburg Géza, a tulajdonos testvéröccse, de csak varrás munkát végzett. Hamburg Géza állítása szerint a kályhában már nem égett a tűz, az alsó helyiségekben csak délután 5 óráig égett a kályha. Mivel Hamburg nem dohányos, a helyiségekben pedig villanyvilágítás is van, a rövidzárlat lehetősége sincs kizárva. Az üzlet biztosítva volt. — Visszaélés a felmentési kérvénnyel. Szabó Iván Lajos bognár feljelentést tett a rendőrségen Horváth Lajos pécsi lakos ellen, aki a Felső-Puturla utca 31. szám alatt lakik, mert Horváth kicsalt tőle 5 koronát azzal, hogy a katonai szolgálat alóli felmentése ügyében kérvényt ir, s arra kell az 5 koronás bélyeg. A rendőrség Horváth ellen a vizsgálatot folyamatba tette. — Elveszett sertés. A Damjanich utca 14. számú házból eltűnt egy fehér szőrű ,3 hónapos malac. A megtaláló jelentse be a rendőrségen. — Anyakönyvi hirek. Az anyakönyvi hivatalban a mai napon a következő haláleseteket jelentették be: özv. Gruber Imréné, r. k. 68 éves (emlőrák), Márics Mária, r. k. 8 hónapos (tüdőlob), Fröhlich János, r. k. 23 hónapos (kanyaró, tüdőlob), Pauncz Jakabné, r. k. 28 éves (hasi hagymáz), Stahl János, ág. h. ev. 2 éves (hörghurut). Kedd. Március 2. Ajánlok elsőrendű aprított fűzifát és szereti ■ házhoz szállítva a legolcsóbb napi ■ árak mellett. A szállítás azonnal történik. Horváth György , gépfafűrészelő, S Telefon 801. Pécs, Siklósi utca 14. sz. Legszebb és legjobb legolcsóbb e világon a egyedüli készítője Reisch János PÉCSETT, Széchenyi-tér 8. szám alatt a Pécsi Takarékpénztárral és a Sipőcz gyógyszertárral szemben. KieníiirtliiiisliBllsliiiezipii raktáron és mérték szerint. Vidéki megrendeléshez a czipőszám elegendő. Munkások felvétetnek. Tefelon 506. Egy fűzőnő felvétetik. Nyomatott a kiadótulajdonos Dunántúl Nyomda Részvénytársaság könyvnyomdájában Pécsett, 1915.