Pedagógusok Lapja, 1988 (44. évfolyam, 1-24. szám)
1988-01-15 / 1-2. szám
44. ÉVFOLYAM, 1-2. SZÁM A PEDAGÓGUSOK SZAKSZERVEZETÉNEK LAPJA 1988. JANUÁR 15. •ARA: 5.- FI Az új év küszöbén Az idő szüntelenül ömlő folyam, ám az ember véges éltének léptéke szerint kicsiny szakaszokra bontja. Esztendőről esztendőre araszolgatva haladunk a születéstől az elmúlásig. És ahányszor csak átlépünk az újabb év küszöbén, többnyire borongással elegyes vigassággal mérleget készítünk a múlttá váltról, és fogadkozó tervet az elkövetkezőre. Mitől köszöntünk el és mit köszöntöttünk akkor, midőn 1987 szilveszterén éjfélt ütött az óra? Ugyancsak teletömött az az útibőrönd, amit az elmúlt esztendő a kezünkbe adott. Van benne számos súlyos gond, aggodalom, sürgős vagy hosszú időre szóló feladat, de találni benne örömöt, sikert meg reményt keltő biztatást is. A második világháború iszonyú évei után vált egyre felismertebb igazsággá, hogy a mai világ egy és oszthatatlan. Bárhol történik valami, akár pusztító esemény, akár örvendetes siker, mindegyik különféle áttételek útján az egész emberiséget érinti. Poggyászunkból hadd mutassuk föl 1987 talán legszebb, történelmi ajándékát, a washingtoni megegyezést a nukleáris fegyverek egy részének a leszereléséről. Bízvást úgy tekinthetjük ezt a megállapodást, mint az emberiség reménységének, az annyira áhított békének az olajágát. A józan ész, az emberi együttélés parancsa fogalmazta meg a világra szóló dokumentum pontjait. Az ember él, és élni akar, a biztató kezdetet tehát — bármennyi akadály tornyosul is eléje - folytatni kell. Az új esztendőnek ez az emberiség sorsát meghatározó legjelentősebb feladata. Az útravaló hazai tartalma is ugyancsak változatos. Látszólag a kedvet lohasztó súly benne a nagyobb: a személyi és közületi adók, az áremelkedések kilói, s mindezek következtében az időleges életszínvonal-csökkenés. De ezek elviselésére, megélhetésünk jobbítására ott vannak a konkrét tervek is, melyeket ha tettekkel valóra váltunk, meghozzák a várt gyümölcsüket Van okunk a rossz közérzetre, de embervoltunkkal adott ennek az ellenszere is: az élni akarás, a nemzetünk és önmagunk erejébe vetett hit, népünknek az a történelmi magatartása, amellyel „csakazértis” vállalta a még oly reménytelennek látszó küzdelmet is. Ebben az egyéni és nemzeti helytállásban fölbecsülhetetlen szerepünk van, nekünk, pedagógusoknak. Kínlódunk mi is egyéni bajainkkal, de ezek nem olthatják ki bennünk a hivatásunk lángját. Azét a hivatásét, amelynek lényege, hogy az egymást követő nemzedékeket - őszinte szóval és meggyőző hittel - a cselekvő életre tanítsuk, neveljük, lelkesítsük. Hadd idézzem új esztendei mottóként Fazekas Mihály ,,A debreceni első kalendáriumba, melyből az időjövendölés kimaradt” című, 1819-ben írt versének utolsó szakaszát: „Munka, gondosság! Ezek, amik által Várhatunk vidám napokat napunkra, / S nem szorúlunk a panaszos kenyérért / Más küszöbéhez.” Fényi András BÉKESSÉGES, MUNKÁS ÚJ ESZTENDŐT! Lukács Ágnes rajza BESZÉLGETÉS DR. HORVÁTH MÁRTON FŐTITKÁRRAL A Magyar Pedagógiai Társaság jelentősége nagymértékben nő Szakszervezetünk elnöksége egyöntetű elismerését fejezte ki a Magyar Pedagógiai Társaságnak az utóbbi években kifejtett tevékenységéért és kinyilvánította, hogy céljai valóra váltásához minden lehetséges segítséget a jövőben is megad. Mindez — mint arról lapunk előző számában hírt adtunk — az óesztendő utolsó testületi ülésén kapott hangot. Ebből az alkalomból kértük me£ dr. Horváth Márton egyetemi tanárt, a társaság főtitkárát, foglalja össze törekvéseiket, céljaikat, különös tekintettel az előttünk álló esztendő, évek nehezebb körülményeire. Mindenekelőtt emlékeztetni szeretnék 1986-os, nagy visszhangot kiváltott közgyűlésünk beszámolójára, amely szerint a társaság 1976-os újjáalakulása óta a változások és egyben a stabilitás időszakát élte át. Ami az előbbieket illeti: a változások érzékelhetőek voltak egy-egy téma, tartalmi törekvés gyors középpontba, mások háttérbe kerülése, esetleg kifulladása formájában, attól függően, hogy milyen feladatokat kapott a társaság, a közoktatás-irányítás milyen kérdésekben igényelte szakmai véleményét és közreműködését. A hangsúlyeltolódások bizonyos mértékig összefüggtek anyagi lehetőségeinkkel is. Tény azonban, s ezt az 1986-os közgyűlés pontosan tükrözte, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság főképp az utóbbi hat esztendőben nagymértékben felértékelődött. Csak utalnék arra, hogy nem született olyan oktatáspolitikai döntés, amelynek előkészítésében ne vettünk volna részt valamilyen formában. Említette professzor úr, hogy erre az időszakra a stabilitás is jellemző volt. Mit ért ezen? — Ha nagyon tömören akarom kifejezni magam, akkor azt, hogy a társaságnak ma is az a célja, ami a szakszervezet kezdeményezte 1967-es újjáalakulásakor volt. Nevezetesen, hogy a nevelés kérdéseiben érintett elméleti és gyakorlati szakembereket önkéntesen egyesítse, és a köznevelési terület fejlődését társadalmi úton segítse. Helyes volt annak idején a felismerés: a társadalmi demokratizmus kiszélesedése időszakában mással nehezen helyettesíthető szakmai jelentősége lehet egy olyan társadalmi szervezetnek, amely egyazon szervezeti keretek között tömöríti a különböző nevelési-oktatási intézmények (Folytatás a 7. oldalon) NEM CSUPÁN a könyveknek, a mondásoknak is megvan a maguk sorsa. Néha gyönyörű, kiszámíthatatlan sors. Mint a következő költői hasonlatnak: az ember élete a földön egy veréb röptéhez hasonlít. A madár beszáll egy ablakon a szobába, amelyet jó tűz melegít, mialatt odakünn dühöng a hóvihar. Villanásnyi idő alatt átszeli a helyiséget, s kirepül az átellenes ablakon. Télből, sötétből hussant be a fénybe és melegbe, hogy aztán ismét beolvadjon a télbe, sötétbe. A hasonlat szemléleti gyökere világosan falusi Az a kis tanítónő, aki a maga szakmai hitvallásaként fölidézte, szintén falun él. Sosem hallott nevű parányi településen. Ha nem bukkanok rá a nevére a térképen, azt hittem volna — népmeséjén kifejezve civilizációs távolságát a fővárostól —, hogy a falu határában mindjárt az Óperenciás tenger zúg. Tárgyilagosan és szégyenkezve kell elismernem: e távolság az erkölcsökre nem áll. Azon a téren most a világvége-falu neve nincs-kedves pedagóguslánykája adott leckét, mintát, eltűnődni valót nekem, sokunknak. KICSIT MEGELŐLEGEZVE a viharosnak és nehéznek ígérkező új esztendőt, azt kértem októberben a Zsámbékon tanuló harmadéves levelező hallgatóktól, hogy írjanak egy dolgozatot saját élményeik alapján a szülőkkel való konfliktusaikról. Vagy ha ilyenek nincsenek, akkor arról, hogyan építették ki a zavartalan együttműködést. Erre érkezett válaszként ,,Beda Venerabilis” üzenete. Beda Venerabilis — Beda, a tiszteletre méltó. Beda, az angolok Gellért püspöke, aki egy alkalommal leírta, hogyan vitatta meg Edwin, Northumbria királya az előkelőivel, engedélyezze-e vagy sem országában a hittérítést. Ekkor mondta volna az egyik tanácsadó a példabeszédet a szobába beröppent verébnyi életünkről. E férfiú arra a következtetésre jutott, hogy ha nem tudunk semmi bizonyosat arról, mi volt életünknek előtte, s mi következik rá, forduljunk azokhoz, akik tudják. Az új hit hirdetése meg is kezdődött, de nem egészen három évvel később egy pogánynak maradt fejedelem a harctéren megölte Edwin királyt. A költői képzeletű hűbéres is alkalmat kapott egy kardcsapás jóvoltából, hogy végső bizonyosságot szerezzen élet és halál dolgában. A KIS TANÍTÓNŐ kezén e melankolikus példabeszéd értelme életvidámra változott: az emberség bizonyosságát és szívmelegét árasztja. A dolgozatban leírta, hogy tanulócsoportjába tizenegy veszélyeztetett gyerek tartozik. Részletezett néhány esetet azokból a borzalmakból, melyek elől oly szívesen bedugjuk a fülünket, s elzárjuk a szívünket, hiszen úgy sem tudunk segíteni a gyerekeken. Csakugyan nem tudunk? A tanítónő azután idézte Beda szép hasonlatát, s hozzátette: „Az én kis gyermekeim ugyanabban a teremben maradnak délután, ahol délelőtt tanultak. Az alsó tagozatnak csak ez az öreg épület jutott a falu szélén. Az ablakból meszszire tudom őket követni, ha estefele elbandukolnak a lámpafényből, ki a sárba, hidegbe és haza, barátságtalan otthonaikba. Veszekedős, verekedős szülők, iszákosság, gorombaság, szegénység. Egyik-másik gyermekem csakugyan nem több, mint egy kis ázott veréb, riadt és vadóc. De én erősen hiszem, hogy amit az a régi bölcs az életről mondott, megállja a helyét a mi napközinkről is. Mert ősszel és télen nagyon egyedül vagyunk ám ebben a teremben, ahová a kis zsibongóból behúz a szél, miközben odakint esik. De azért ez a szoba mégis világos, a sarokban egy meleg kályha áll és egy nagy szekrény, tele játékkal. Csak rajtunk múlik, hogy jól érezzük magunkat, sokat játsszunk és nevessünk. Én legalábbis ezen igyekszem, mert sok gyereknek az itt eltöltött néhány óra a nyugalom ahhoz képest, ahonnan jött, s ahová visszatér.” EZT ÍRTA le szó szerint egy pályakezdő, munkálkodásának negyedik évében, amikor alapfizetése 4100 forint volt, talán albérletben lakott, s azt hallgatta a rádióban, hogy az új esztendőben legalább 15 százalékkal felszaladnak az árak, s az oktatásügy is kevesebbet kap értékben a költségvetésből, mint kapott 1987-ben. De ő ezzel mit sem törődött, mert figyelmét, hivatástudatát és szeretetét felporciózta ázott verebecskéi között. Ezenközben Beda példabeszédéből igazi mai jelképet formált: az értelem és lelkiismeret szimbólumát. Világos szoba, benne tűzzel, amely egy időre mindannyiunk számára helyes megvilágításba helyezi a dolgokat, s amely nélkül sem az emberség madarát, sem az embertelenség zimankóját nem tudná senki felfogni vagy elképzelni. Döbbenten olvastam a dolgozatot. Azóta szememben nem csupán s nem elsősorban Beda Venerabilis a tiszteletre méltó. Beda Venerabilis falun ÍRTA: KRONSTEIN GÁBOR A TECHNIKAI ÉS ADMINISZTRATÍV DOLGOZÓKRÓL Nélkülük elképzelhetetlen az iskola munkája Kevés szó esik a mindennapokban a technikai és adminiszrtra- tív dolgozókról, halott nélkülük elképzelhetetlen lenne az óvodai, az iskolai pedagógiai munka. Az oktatás-nevelés háttérben dolgozó segítői, a pedagógusok támaszai mintegy 90 ezer dajkát, takarítót, szakácsnőt és konyhalányt, hivatalsegédet, műszaki dolgozót, laboránst, adminisztrátort és még ki tudja, hányféle munkakörben tevékenykedő embert jelentenek. Szakszervezetünk létszámának egyharmadát ők alkotják, lehetetlen tehát gondjaikra nem figyelni, már csak azért is, mert megoldatlan problémáik a pedagógusokat, a gyerekeket sújtják, végső soron az egész közoktatást hozzák nehéz helyzetbe. Élet- és munkakörülményeik javítása sürgető feladat, amelynek szakszervezetünk minden fontos társadalmi fórumon hangot adott s hangot ad ma is. A mozgalom nem nézheti tétlenül, hogy például az óvodai dajkák, a konyhai dolgozók vagy a takarítók egymás után elmenjenek a pályáról, mert nem találják meg a számításaikat, anyagi, erkölcsi elismerésük nagyon alacsony. Gondjaik feltérképezésére, helyzetük elemzésére szakszervezetünk legutóbbi kongresszusa tanácsadó testület kialakítását határozta el, s ezután nemsokára létre is jött a központi vezetőség mellett működő technikai és adminisztratív dolgozók tanácsa. Tagjai nincsenek könnyű helyzetben, hiszen egy meglehetősen heterogén munkaterület dolgozóinak érdekeit kell összeegyeztetniök. Ezért úgy határoztak, mindenekelőtt azokat az élet- és munkakörülményeket befolyásoló tényezőket teszik nagyító alá, amelyek valamennyi technikai és adminisztratív dolgozót egyformán érintenek. A tanács még az elmúlt év tavaszának egyik ülésén döntött arról, hogy megvizsgálja, milyen erkölcsi és anyagi elismerésben részesülnek az iskola háttérben dolgozó munkatársai, azaz milyen a kitüntetés és a jutalmazás gyakorlata a körükben, továbbá feltérképezi a lakáshelyzetüket is. Az ősszel egy reprezentatív felmérés keretében el is végezték a vizsgálatot, amely tíz megye és a főváros 12 óvodájára, 14 általános és 10 középiskolájára, egy általános művelődési központra, egy gyermekvárosra, valamint egy gyermek- és ifjúságvédő intézetre terjedt ki. Pontosabban: ezeknek az intézményeknek mintegy 1200 dolgozójára, dajkákra, takarítókra, műszakiakra, konyhai dolgozókra, adminisztratív munkakörben foglalkoztatottakra és egyéb alkalmazottakra, így például portásokra, kézbesítőkre, fűtőkre. A vizsgálat eredményét a közelmúltban értékelték a tanács tagjai és a feladatokhoz módszertani segítséget nyújtó munkaügyi és szociális osztály munkatársai. Noha a kitüntetések gyakorlata alapvetően nem különbözik más munkásrétegekétől, a tapasztalatok mégis elgondolkodtatóak. Ahhoz, hogy valakit egyáltalán felterjeszthessenek valamilyen kitüntetésre, legkevesebb ötéves munkaviszonyra van szükség egy munkahelyen. Egyes rétegeknél azonban, mint például a konyhai dolgozóknál és a takarítóknál túlságosan nagy a fluktuáció, gyakran nem is egy-két év, hanem egy-két hónap után más munka után néznek a rossz munkafeltételek és a rendkívül alacsony bérek miatt, így közülük csak kevesen jöhetnek számításba egy-egy nagyobb hatású erkölcsi elismeréskor, noha öt év során több mint kétszeresére nőtt a miniszteri kitüntetettek aránya, 1,2—1,5 százalékról 3,5—3,6 százalékra. Legtöbben Miniszteri Dicséretben ,és a Kiváló Munkáért kitüntetésben részesültek: az előzőt 1985-ben 16-an, 1986-ban pedig már 31-en kapták meg, míg az utóbbit 13-an, illetve 25-en. AMunka Érdemrend fokozataiban vagy például a Szocialista Kultúráért kitüntetésben a megkérdezettek közül senki sem részesült. Nem sokban különböztek az eredmények a jutalmazások terén sem. Kiderült: a munka elismerésére és ösztönzésére hivatott jutalmat nem mindig azok kapják, akik megérdemelnék, akik a legtöbbet vállalják, és példamutatóan dolgoznak. Elterjedt gyakorlat, hogy a teljesítmény helyett a végzettséget vagy a szociális helyzetet veszik figyelembe, helyenként a beosztást. Az egy főre jutó jutalomösszegeket vizsgálva igencsak furcsa tapasztalatot szereztek a tanács tagjai: a vezetők megmagyarázhatatlan módon jóval kevesebbre értékelik a dajkák vagy a takarítók ■munkáját, mint az alkalmazotti állomány többi rétegéét. Míg például egy adminisztrátor évente átlag összesen 4200 forintot vihet haza a borítékban, addig egy dajka 1800-at, a takarító 1900-at. Ez azért is tarthatatlan gyakorlat. (Folytatás a 7. oldalon) Titkársági ülés Bács-Kiskunban Már hagyomány, hogy szakszervezetünk titkársága időről időre más-más megyében tartja ülését, a helyszínen tájékozódik egy-egy időszerű témáról. Legutóbb Bács-Kiskun megyében jártak a mozgalom vezetői, Tiszakécskén tartották együttes ülésüket a Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Tanácsa elnökségének tagjaival. A közös értekezleten a pedagógus-szakszervezet megyei bizottságának az oktatási törvény bevezetését segítő tevékenységét vitatták meg Hegedüs Deme Pálné megyei titkár előterjesztése alapján. A beszámolóból egyebek között kiderült: a szakszervezet nagymértékben hozzájárult mozgósító erejével a feltételek megteremtéséhez, a széles körű társadalmi összefogáshoz, amelynek eredményeképpen 1987. szeptember 1-re 64 középiskolai és 37 általános iskolai tanterem készült el, jelentősen bővült a tanműhelyi és a laboratóriumi kapacitás, nem utolsósorban pedig az oktatási számítógéppark is számottevően megnövekedett: több mint ötszáz gépet ajándékba kaptak az iskolák. Az összefogás eredményeképpen a megye hat szakközépiskolájában 14 képzési profillal indulhatott meg a technikusképzés. A résztvevők végül ellátogattak a helyi Móricz Zsigmond Gimnáziumba és a BULIV gyárába.