Százhalom, 2014 (2. évfolyam, 12-21. szám)

2014-01-01 / 12. szám

2K SZÁZHALOM • 2014. JANUÁR Megyek az utcán­­_r _n_ zz o A házak, épületek híven tanúskodnak egy falu, egy közösség életéről, akkor is amikor létrehozói, építői már régen nem élnek. Ha végigsétálunk az óvárosi Szent László utcán megérezhetünk valamit a II. világháborút megelőző idők falusi hangulatából. A főut­ca lakóépületei szerbeknél és magyaroknál hasonlóak voltak, a legkorábbi, 1­9. század második feléből származó parasztházak tetejét nádtető fedte és falaikat vályogból tapasztották. A jellegzetes tornácos lakóhá­zakat a 1­9. század végén építették. A mó­dosabb szerbek számára mintául szolgálha­tott a szerb parókia 1750 körül épült szép, gangos épülete. Elsősorban a középületekre, üzletek­re, vendéglátóhelyiségekre, a kereskedő és alkalmazotti réteg házaira volt jellem­ző a polgári stílus, mely különbözött a pa­raszti építészeti hagyományoktól, de mégis igazodott ahhoz és a falu képének szerves elemévé vált. Általában nagyobb belma­gasság, négyzetes alaprajz, villákat idéző tömegforma jellemezte ezeket az épületeket. A jól ismert „Vadkacsa Bisztró” épületében Schulteisz Izidor lakott családjával és működ­tetett benne kocsmát 1921-ig, ezt követően üzletként funkcionált az épület, majd óvoda, tanácsi lakás, végül újra kocsma lett belőle. 1907-től­ az államosításig a Szent László u. 100. sz. alatt működött a Hangya Szövet­kezet üzlethelyisége, udvarán Tejcsarnokkal, Tűzoltó felszereléssel, nagy jégveremmel (té­len a parasztok lovaskocsival ide hordták a jeget a Dunáról.) A katolikus templom mellett épült fel a régi falusi iskola és a közösségi ház a két világháború közötti időszakban: nagyobb méreteik révén kitűntek, de szerény és arányosan tagolt homlokzataikkal szépen illeszkedtek falusi házak közé. Édesapám elmondása szerint a falu ké­pét erősen meghatározták a „szűrűskertek” (szérűskertek). A nagy telekkel nem rendelke­ző, gazdálkodó családok a szálas­ gabonát (szalma, széna) a „hegyen” kialakított, beke­­rítetlen telken boglyákba rakták, a „polyvát" (pelyvát), az aratás egyik melléktermékét, a szalmától és a kicsépelt búzától elkülönítve 2x3 méteres, szalmával fedett, vályogfalú, zárható tárolóhelyiségben ún. polyvaházban tartották. A családok heti vagy havi szükség­leteiknek megfelelően lovaskocsival vitték le szalmát, szénát a faluba, az udvarukba. A középületek, régi parasztházak mellett az utca képét erősen befolyásolják az 1­960- 70-es években felépült sátortetős kockahá­zak. E háztípus alaprajza, tömege határozot­tan eltér a parasztházaktól, míg a polgári épületek belesimultak az utcaképbe, e típus­terv alapján készült házak az új, városias élet­vitel jelképeivé váltak, az eredeti elképzelés szerint a városokban épült villákat kívánták utánozni velük. Az 1­980-as években jelentek meg a főutcán az akkoriban kedvelt „alpesi” stílusú, több emeletes, a korábbi lakóházak­nál jóval magasabb épületek. A 2000 után kezdődött „Toscana kultusz” divatba hozta a rusztikus anyaghasználatot, a zsalugátert, a földszíneket, ami meglátásom szerint hatást gyakorolt az új típusú parasztházak építé­sére. Az utóbbi 10-15 évben épültek a falu főutcájában a régi falusi miliőbe illeszkedő, de a modern élet minden igényét kielégítő, tornácos, nyeregtetős, jó tömegarányú lakó­házak. A csöppet sem egységes falukép, a sokféle háztípus a történelmi folytonosság megszaka­dásáról tanúskodik. Volt egy évszázadokon keresztül tovább élő, a helyi adottságokhoz és igényekhez messzemenően alkalmazkodó építési hagyomány, mely az új életforma, új ideológia következtében az enyészeté lett. Saját felelősségünk és egyben érdekünk is, hogy amennyire lehetőségeink engedik, élő­vé tegyük a hagyományt. Németh Nóra

Next