Pesti Hírlap, 1842. január-június (105-156. szám)
1842-01-13 / 108. szám
Csütörtök Januarius 13.1842 108. Megjelenik e’ hírlap minden héten kétszer : csütörtökön és vasárnap. Félévi előfizetés a’ két fővárosban házhozhordással 5 frt, borítékban 6 ft, postánboritékkal 6 ft pengő pénzben. — Előfizethetni helyben Landerer Lajos kiadó tulajdonosnál, hatvani utcza Horváth-házban 483-ik szám alatt, egyébütt minden császári királyi postahivatalnál. Az ausztriai birodalomba ’s egyéb külföldi tartományokba küldetni kívánt példányok iránt a’ megrendelés csak a’ bécsi császári főpostahivatal utján történhetik. — Mindenféle hirdetmények fölvétetnek ’s egyegy hasábsorért petit betűkkel 5 pengő krajczár számittatik. TARTALOM. Kinevezések Vezérczikk. (Tervezet és rohanás). Jótékonyság. Énekiskolai vizsgálat. Magyar gazd. egyesület. Mezei Naptár. Fővár, ujdons. Megyei dolgok: Borsod (adókivetés, és statárium, felelet Miskolcz bírójának). Marmaros (adó és vontatók, jótékonyság). Baranya (a’ megye köszönetet szavaz a’pesti gyermek-kórház igazgató orvosának, irtózatos benevolum, egy kis válasz a’pécsi casino ügyében). Magyar tengerpart. Fiume (kapitánysági gyűlés, kikötő építése, és szerkesztői jegyzetek). Vidéki levéltárcza: Miskolcz (városi zajos tisztválasztás). Erdélyi országgyűlés. Igazítás: Éjszakamerika. Angol-, Francz-, Spanyolhon, Németföld. Értekező : Nemzetiség és népjellemünk iránya, különösen ifjú hazámfiaihoz. — Micskey Imre. Hivat tudós. Hirdetések. MAGYARORSZÁG és ERDÉLY. Kinevezések. Hiteles kútfőből Írhatjuk, hogy gróf Keglevich Gábor ő excja Magyarország tárnokmesterévé; gróf Teleki József ő excja pedig erdélyi főkormányzóvá kegyelmesen kineveztették. Ő cs. kir. felsége gróf Török Bálintot a’ am. m. kir. h.tanács titoknokát ugyanott számf. tanácsnokká méltóztatott kegy. kinevezni. (Magány, tud.) Vezérczikk. (Tervezet és rohanás.) „Szabad e jót tenni szombat napon?“ kérdék a’farizeusok üdvözítőnket, és sem példája, sem válasza nem javított utódaiknak kétkedésein. így szól Bentham a’ political sophismákról írott elmélkedésének azon részében, melly a’ ,,még jókor van“ czím sophismát, más szóval a’ mindent jobb időre halasztgatók ajkain pengő rohantatási vádat fejtegeti. Igaz ugyan, hogy a’ változások némi munka nélkül nem történhetnek, ’s alig van olly nemük, melly legalább is a’szokatlanság kérelmetlenségét ne éreztetné azokkal, kiket a’ változás vagy uj kötelességgel terhelt, vagy legalább megszokott kerékvágásukból kisodort. Leggyöngébben szólva, úgy van az ember vele, mint az uj ruhával, mellyet —mikint Banquo mondja Macsibeth-ben— testhez csupán csak viselet simít. ’S ez még csak hagyján! mert a’ posztó könnyen testhez simul; de a’javításokkal rendszerint az a’ szentségtelen kénytelenség jár, hogy ha még olly kímélettel intéztessenek is, lehetlen , hogy egynémellyek érdekeibe ne ütközzenek, éldeleteket ne háborítsanak, reményeket ne rontsanak. Az illy emberek pedig már úgy vannak vele, mint tyúkszemes láb az uj saruval; fáj beiz az, fáj, tagadni nem lehet. Mi hát részünkről a’ tervezgetést általában gúnyoló, a’ mozgalmakat rohantatással vádoló gyanusitgatásokra nem sokat adni régen megszoktuk, hasznos munkának vélvén a’ specialitásokra vitelt ’s minden egyes kérdésnek igazság és józan politica szempontjábóli birálgatását. Azonban bárha igaznak valljuk, hogy a’ magyar nemzet eszmél és gondolkozik, terjedtebb mértékben mint valaha: tagadni mégsem lehet, hogy sok ember között sok ollyan is van, kire Senecából az ismeretes „mavult credere, quam judicare“ (inkább hiszen, hogysem ítéljen) nagyon ráillik. — Ezeknek okáért nem gondolok szükségtelen munkának a’ tervezgetési düh ’s rohantatás vádjának kissé fenekére pillantani. És épen midőn e’ feladattal foglalkodnánk, igen kellemesen lepett meg egy tisztelt barátunk levele, mellyben e’tárgyróli gondolatait velünk közleni szíveskedett. Ő maga csendben nézi a’politica hullámjátékát, meleg részvéttel a’ honügy iránt, de az írói pályától—mint igen sok intelligens fej— idegenkedve; ’s azért inkább csak nekünk magánytudomásul, mint közönség ekibe juttatás végett közlé velünk egyszerű alakban gondolatait. Azonban nem hiszszük a’ diseretio kötelességét sérteni, ha nevét nem nevezve, kerüljük a’ gondolatrablást, ’s a’ mikint vettük, akkint átadjuk a’ közönségnek, melly bizonynyal sokkal érettebb már, mintsem hogy a’ derék gondolatot egyszerű alakban ’s fűszeres martalék nélkül is kedves tápláléknak ne fogadná. A’ magyar időszaki sajtó orgánumai—így is tisztelt barátunk — kivevén a’ Pesti Hírlapot és Erdélyi Híradót, telve vannak azon idétlen panaszszal, hogy sok a’ terv és a’ tervező,, ’s hogy nem haladni, hanem árvízkint kívánunk átrohanni az átalakulás phasisain.—Vagy igen, risum teneatis, ne nevessetek! vagyis inkább ne teneatis, nevessetek barátaim! E’ panasz magyarok ajkáról jő,—magyarokéról,kikről mégis csak föltehetni, hogy voltakép ismerik keleti jellemünket, mikint azt a’ Dague tréotyp is jelesen kimutató, és azt is igen jól tudják, hogy most már a’ harmadik nemzedék vitatkozik azon javítási kérdések fölött, miknek szükségét apáink ’s részint nagyapáink már 1790-ben annyira sürgetőnek érezték, hogy elintézésüket még 1792-ik évre törvény által határozottan elrendelnék. Most 1842-től írunk! Azóta népek keltek , nemzetek enyésztek el, és a’ magyar reform törekvéseit mégis rohantatásról vádolják. — Engem korom ’s körülményeim indulatokban meghiggasztottak, sem várni sem félni-valóm senkitől: én hát higgadtan szemükbe nézhetek ama’ panaszos rémképeknek ; megmondom röviden véleményemet. Első vád, hogy sok a’ terv, sok a’ tervező. Kérdem én: panaszt ’s rosszalást érdemel e ezen közügyekezet, ’s nem inkább biztató, lélekemelő helyeslést? már csak azért is, mert minél több a’ terv, annál jobban meg lesz a tárgy vitatva, és gyakorolva a’ fontolgatás, ’s nemzet és egyedek fogékonynyá téve elfogadni azt, mit az eszmesurlódás dicséretes versenye jónak mutatand. Eme’közügyekezet, egy-egy darab téglával járulni honunk jövendőjének épületéhez, nem üdvös jele e annak, hogy az obseurantismusnak nemzet-hervasztó felhői,’már már oszlásnak indultak, ’s az értelmesség világa több több helyűvé hat, mint valaha ? — Valóban korunk nem ment hibáktól, de én a’ hibát nem a’ tervezők sokaságában találom, hanem találom: 1) a’ jót, a’ hasznost hamar felfogó, de még hamarább abbanhagyó természetünkben, melly mint a’ szalma, hama, gyúl, szép lángot vet, de maga után sem hamut nem hagy, sem meleget. 2) hogy igen sokan vannak, kik önfentartásunk kellékeit és szellemi ’s anyagi érdekeinket vagy nem ismerik, vagy balul fogják föl, vagy szándékosan eltorzítják; — 3) hogy a’ nyelv- é s politicai osztályzatokból mindenben gáncsot kereső, mindenben akadályt találó fonák nézetek őrlődnek ki, melylyek a’ közegyesülést ’s a’ teendőkre nélkülözhetlenül szükséges közerőnek kifejtését már csirájában elfojtják.— 4) hogy még mindig akadnak, kik a’ kormánynak jó szolgálatot vélnek tenni, ha érdekét a’ nemzet érdekétől elválasztják, a’ mi a’ mai időben már valóságos anomalia, miután a’ kormányok csak a’ nemzetek javában lelhetnek legbiztosabb alapot fentartásukra ; és igy a’ kormányoknak okszerűen csak jót lehet akarniok, mivől még a’ status szükségei is kezeskednek; mert ezeknek fedezése többe kerül mint valaha, ’s már néphóditásokból nem pótolható; de költsön útján is csak úgy, ha a’ statuspénzügyi kezelés a’ visszafizetési pontosságról kezességet nyújt. Minélfogva a’kormányoknak önjavok tekintetében sem lehet egyéb hivatásuk, mint a’nép ’s nemzet szellemi és anyagi jólétének eszközlése; mi mellett bizonyosan nem lehet felejteniük, hogy a’ szellemi kifejtés, egyszersmind nemesített ’s állandósított kifejtése a’ módoknak és eszközöknek, mik anyagi jobblétre ’s igy a' közszükségek biztos fedezésére is vezetnek; a’miből e’ szerint tisztán következik, hogy a’ melly kormány a’ nép tehetősségének önmagábóli kifejtésére törvényes hatalma körében buzgóan közredolgozik, csak önjavát eszközli, mert a’közszükségeket pótolható tehetőséget növeli ’s biztosítja.— Nekem pedig úgy tetszik, hogy a’ statusgazdálkodás nagyban ’s egészben ép’ olly elvekből tekintendő, mint kicsinyben ’s részletben egyes emberek gazdasága.— Vegyünk föl például egy 5000 holdból álló birtokot, mellyből kastély, udvar ’s vadaskert vagy 200 holdat foglal el, a’többi 4800 hold pedig szántóföld, kaszáló, szőlő, legelő. Kérdem már: az okszerű jó gazda mit fog tenni? bizonyosan azon iparkodandik, hogy a’ 4800 hold gazdasági föld termékenységét lehető legmagasb fokra emelje, ’s azon állandóan meg is tartsa, miszerint illendő önfentartásán kívül ama’ 200 hold késelemföld díszítésére is elegendő jövedelme legyen, ’s még egy kis takarékpénze is maradhasson, így a’ statusgazdasági számtanban is. Második vád: a’haladási rohantatás. Erre már igazán nehéz egy dolog satyram non scrillere. Midőn a’P. Hírlap ’s vele rokonszenvnek nyíltan vallják, hogy békés utón ’s a’ törvényes formák közt óhajtanak haladni, ezzel ki van egyszersmind mondva azon roppant idő is, melly nálunk az igének testté válására megkivántatik, ’s a’rohanási vád nevetségessé sorvad össze; hiszen honunkban a’ törvényes formák mozgonya olly lassú, ’s annyi akadályokkal kell küzdenie, miszerint valóban még a’leglelkesebb embernek is minden lelki erejét össze kell szedni, hogy a’ terv és tény közti idő kifárasztó unalmában béketűrését ne veszítse. Hátha még az időszaki sajtó is megszűnnék egy kis elevenségre ébreszteni a’ szellemeket? Igazán csak unokák unokái láthatnák az ősök tervének teljesülését *). — Mindenki tudja, mikint forog minálunk a’ törvényes formák gépezete; de azért tán nem árt összeállítva elmondani. A’ teendők tárgya a’hírlapokban minden oldalról megvitattatik, majd a’ megyékben indítványba jő, és választmányra bizatik, ennek jelentése a’megyei közönség által meghányatik, módosittatik, ’s el- vagy nem fogadtatik, ’s e’ szerint követi utasításba megyen. Mindezekre van 3 évnyi idő. Majd elkövetkezik az országgyűlés: ott a’ conferentiákat kerületi ülés váltja föl, ez választmányt küld ki, az nyitott ajtóknál dolgozik, munkálata kerületi ülésben meghányatik, ’s e’ tűzpróba után országos ülésbe, onnan a’ főrendekhez vitetik, és jó izenetre viszonizenet, egymást fölváltva számtalanszor, és mindenik viszonizenet újra kerületi ’s országos ülésekben megvitattatik, és a’ követjelentések nyomán tanácskoznak fölötte az egész országban számtalanszor; végre csakugyan felírásba megyen, ’s a’ kormánytanácsban megfontoltatik és kir. válasz adatik , melly ismét a’ conferentiák, kerületi ’s országos ülések és izenetek ’s viszonszenetek minden stádiumain átsétálgat; minek gyakran végső eredménye nem más, mint az, hogy a’ tárgy országgyűlési intézkedésre tűzetik ki, ’s a’részletes terv országos választmányra bizatik, mellynek munkálata újólag eljár a’ láblózatnak minden fokain mig végtére, ha minden jól megy, nyolcz év alatt törvénynyé válik! Ekkor azonban a’ dolog még csak papiroson létezik, ’s foganatbavéte még szintúgy sok előkészületbe, sok időbe kerül. — Ám nézzük egyenkint a’ napirenden levő tárgyakat. Legelőször is a’ népnevelésre, mint minden javítás és boldogulás sark-alapjára fordítsuk figyelmünket. Legyen a’ dolog törvény által ma elintézve : mennyi idő kell, mig helyenkint iskolák építtetnek, képző intézetek állíttatnak ’s ezekben nevelők képeztetnek.—Vegyük törvényesítettnek a’ büntetőtörvénykönyvet: azt gondoljuk, hogy az új rendszer behozatalához szükséges fogházak egy szép éjen át tündérkezektől létre jönek? Vagy a’ katonaélelmezési rendszer átalakítása fog talán máról holnapra mindenütt kész laktanyákat találhatni? Vegyük föl, hogy a’nemzeti hitel ’s közipar és szorgalom tekintetéből, hitelintézetek állítása mellett, az ősiség eltöröltetik , nemde valószínű, hogy az eddigi keresetek valósítására, de csak a’ már folyó pörök bevégzésére is, több évi határidő fog engedtetni? — Végre, akármi módon határoztatik is el az úrbéri örökváltság foganatosítása (mire, hogy bizonyos évek alatt az egész honban megtörténhessék, minden esetre módot nyújtani nem mellőzhetjük), mennyi földmérésbe, elkülönzésekbe, ’s ez mennyi időbe fog kerülni, mig a’ dolog annyira érik, hogy a’ telekkönyvek behozassanak, ’s a’ szabad föld malasztos gyümölcsét észrevehetőn ízlelhessük? És kérdem én: valljon hányad része létesült a’ már ötven év óta napirenden levő, annyiszor vitatott országos választmányi tervekből ? És ezt unják aztán némelly megfordult világi hősök rohanásnak! de nekem úgy látszik , hogy ezeket így végig taglalva, akármiként magyarázgassuk is az általok árasztani szokott gúnyt, gáncsot, gyanúsítást, a’ nagybirtokok oligarchismusába kapaszkodást, a’ megyehatósági kör megszorítására, ’s ezzel ha nem egyetlen , bizonyosan legfőbb garantiánk eltörpitésére irányzott törekvésüket, elégnél több okot találhat az aggódó honfikebel, hogy megütközve forduljon el; azonban a’czélja jóságáról ’s eszközei törvényességéről meggyőződött engesztelődés szelleme hajlandó inkább hibát *) Hátha tán ép’ ebben fekszik a' kulcs igen sok gyanúsításhoz. ? mert sok ember van, ki nagyon szeretné, hogy az ige testté válását még unokák unokái se szemlélhessék, hanem—mint Nagy Károly szereti mondani— csicsüljön szépen minden a’ mint van. — Szerk.