Pesti Hírlap, 1844. január-június (314-365. szám)

1844-06-30 / 365. szám

TARTALOM. Halálozás. Vezérciikk. (A’ szerk­esztő búcsúszava.) Országgyűlés: országos ülés a’ fóRRnél junius 21. (a’ vallástárgyi sérelmek és kivonatok többi pontjai.) Törvényjavaslat az átmenet iránt. Főrendi ülések jun. 22., 24., 25., 27. Orsz. ülés a’ KK. és RRnél jun. 19. és 20. (magyar­ruha ’s kir. városok.) Jun. 21. (városi rendezés befejeztetik, szabados községek.) A’ RRuél jun. 22. (váltótörvényi hiányok, sérelmek.) Jun. 24. (Részek, unió bányatörvény.) Jun. 25. (kő­­szénbányák.) Jun. 26. (börtönrendszer.) Igazítás. Főv. ujdous. Ilasonszenvi orvosok egyesülete. Megyei dolgok: Vas (közigazgatási tárgyak, bacsu a’szerkesztőtől.) Nyitra (a’ tisztválasztás leírása.) Pest (utasítás a’ vas- és kőutak, úgy a’ kézirfflrendszer ’s találmányok biztosítása iránt.) Külföldi napló. Hivat, tudósit. Hirdetések. ffiAGYAHO&SXACt és BEDELY. Halálozás. Kunszentmiklóson Szönyi Virágh Pál törvényszéki triró meghalt. Benne a’jászkun nép sza­badságának egyik meleg keblű bajnokát vesztette el. Szü­lötte városában az iskolák, városház ’s több jótékonyinté­zet mind annyi romolhatlan emléke az elhunytnak. Ál­dás kísérje emlékezetét. VezérCzikk, (A’ szerkesztő búcsúszava) Madön negyedfél év előtt e’ lapoknak nem keresett, nem­­ kért, nem vadászott szerkesztésére felszólittatva , rögtö­nözve kézbe fogtam tollamat: pályám eredményét, hatá­som sikerét a’jövendő kétes rejtelme fedé. Nem sok igénynyel, még kevesb reménynyel léptem a’térre. Tisztában önmagammal, tisztában azzal, hogy mit akarok, mit kell akarnom önmagamhoz hűn, nem csak a’ feladat nagysága, nem csak erőim parányisága hagyott kétkednem a’siker felöl, hanem még inkább az, hogy a’ viszonyok ismerete rég megtanított, mikint ritkán, vagy soha sem fogom egészen, fogom úgy tehetni, a’ mit, 's mint akarnám. De előttem állott nemzetem ébredése. Éreztem a’ szel­lem éltető fugalmát e’hon felett;—de éreztem azt is,hogy az időszaki sajtó , mikint az 1841 előtt volt, ez ébredés­­­­nek, e’ szellem igényeinek, ’s a­ kor kellékeinek meg nem felel. Pedig az időszaki sajtó szabad nemzetnél hivatva van,­­ hogy legyen óramutató a’ nemzet életében, legyen hajnal­­csillaga a’ világosság napjának, legyen a’ jelennek izzadó munkája , melly a’ jövendőt előkészíti; legyen élesztő fa­ ; valm­a a’ rejtekben csillámló szellemsziklának; legyen őr­­j­je a’jogszerűségnek; reményhorgonya a’ szenvedőnek; a’ bűnnek ostora, a’ szerény érdem koszorúzója; és legyen zászló, melly körül szellemi tábort üssenek, kiket egyen-­­­lő elvek vezetnek, kiknek szívekben egyenlő érzelem ég. És az időszaki sajtó, mind­ez nem való. Énnekem mindig töretlen, rögös pálya volt életem osztályrésze. És elhatározom megkísérteni, vallján az időszaki sajtót nem lehetne e egy lépéssel közelebb hoz­nom azon állapothoz, mellyre hon és szabadság érdeké­ben fejlődnie kell; mellyre fejlődni fog, ha erősb kezek jönek utánam, ’s megsegitendik, hogy ő maga legyen leghatályosb eszköze , önmaga derültebb jövendőjének. Tudtam, hogy a’ pálya nehéz; tudtam hogy görön­­gyei, ’s — tövisekkel telt; tudtam hogy ezer kicsinyded érdekek roppant szörnyetege álland utamba; és érezém hogy erőm gyönge, és tehetségeim olly nyomoruk ; de hoztam magammal hajthatatlan szilárd szűz akaratot, hoz­tam a’ meggyőződés lángmelegét, a’ hon szeretet szent ihletését, ’s az ezer vész, ezer viszontagság között soha meg nem rezzent férfi-kebelnek megtörhetetlen vas tü­relmét, így léptem fel elötted a hon! a’ nehéz pályán. ’S lelkem sejtelmei szét néztek a’ biró után, mellynek jó ítélete megtartson a’ roskadástól, ha méltó leszek a’ meg­tartásra ; pálozát törjön feleltem, ha úgy érdemiem. És e’ biró más nem lehetett, mint a’ közönség. — ’S én meghajlottam kérlelhetetlen itélőszéked előtt, ’s első szavam volt: „hogy ha nem vagyok szükségtelen, hogy ha sem későn, sem korán nem jő­vék; egyszóval:­­ hogyha megérdemlendem, pártfogást lelendek e’ nemzet­­­­nél; ha pedig mindez másképen van, le a’ színpadról, , ügyesbek elöl, nem érdemlettem meg az életet.“­­ Ekkép szólottam pályám küszöbén, ’s felhívtam a’ bí­rót, hogy megítéljen, a’mint érdemiem. ’Sim, megizzadtam pályám homokát. Hatással kér­kedni nem akarok; de mint tény áll előttem, áll a’ nem­zet előtt, hogy e’ honban még egy igénytelen, egyszerű polgár, hogy az irodalom egy harczosa még illy pártfo­gásban nem részesült, mint a’ minővel negyedfél éven át nemcsak nem csökkenve, sőt utolsó perczig mindig nö­vekedve, e’nemzet engem pártfogolt vala.— Köszönöm neked, oh­hon! lángoló hálaérzettel köszönöm e’ párt­fogást. Nem akarom visszaidézni a’ sok bántalmak emlékeze­tét, mellyekkel elleneim az első harmadfél éven át illet­tének. A’ nemzet tudja, mennyi hatalmasok zúdultanak fel én­­ellenem; a’ nemzet tudja, eme’ hatalmasok háta mö­gül hány darázs dongta körül minden lépteimet, milly gyáva szúnyogsereg csipkédé untig tagjaimat; nem volt fegyver a’ nyílt megtámadástól, a’ rendszeresített korom­fekete gyanúsítástól, szándékos elmagyarázástól, se egész a’ sötét rágalomig, melly ellenem mozgásba nem tétetett; de a’ közönség nem tudja talán, mikint a’ legaljasabbak sem hagyattak kisérletlenül, mikint szende családi életem boldog magányában sem hagyjanak bántalmatlanul, ’s hogy éveken át alig volt egy pár napom, mellyben háboritlan kedélylyel nyugtathattam volna le rövid pihenésre fáradt tagjaimat. Tűrve van. Ez a’ kezdők sorsa mindenben. Akárki lé­pett volna első nyilvános harczba a’ szűkkeblűség, önha­szonlesés, hiúság, bűn, visszaélések bagolyserege ellen, mikint én léptem, hasonlót tapasztalt volna kétségtelenül. — Ez a’ forrásnak időszaka volt. Többet illy mértékben vissza nem jövend ; 's az emlékezet engesztelő tükréből rózsafátyolon át mosolyognak felénk letűrt szenvedések képei, mint álomkép; ’s ezeket feledve, bennem csak egy emlékezet élend síromig gyöngitetlenül: a’ pártfogás emlékezete, mellyet ennyi ellenséggel szemközt, polgár­társaimnál tapasztalék; ’s a’ hála- ’s áldozatkészség, melly köszönetül keblem dagasztja. E’ pártfogás, uraim, szellemi rokonságból eredeti, czél- ’s elvegységen alapult vala; ez tévé, hogy hozzám, a’ fény- dísz- névtelen szegény férfihoz, ’s ügyemhez, annyi szép tehetség, annyi nemes erő csatlakozók, misze­rint negyedfél éves tapasztalás, e’ csatlakozásnak szembe­tűnő sikere, ’s anyagilag sem eredménytelen, de szellemi­leg eltörülhetlen roppant hatása, feljogositna pártom nevé­ben felkiáltani, hogy a’ szellemi szikrát, miből gyönge fuvallatom pislogó mécset is alig volt volna képes gyújtani, elvrokonim tömött seregének nemes csatlakozása, honunk sok jeleseinek gyámolitása, egy olly szövétnekké nevelte, mellyet a’ sötétség denevérei el nem oltanak, ha mindjárt és ’s zivatar szárnyaira keljenek is, vagy vigyék nyakuk­ban az álliberalismus czifra szeleté köpönyegét. Igenis, uraim­­ mikint a’pálma teher alatt nő, úgy erő­södött az én állásom, ’s a’párt, mellynek a’Pesti Hírlap e’ mai napig orgánuma volt. E’ párt ellenében nem lehet többé büszke szemöldökkel kicsinybe-vételt affeciálgatni, nem lehet akkint nézni reá, mint a’haladásnak nyom­a­­déktalan, hatástalan declamatoraira; mert akár a’ törvény­­hatóságok utasításaira , ’s egyéb működéseire , akár a’ socialis élet jeleneteire vessük figyelműnket, mindenütt elismerve találjuk az irányt, mellyben ezen párt kitüzött czélja felé hatályosan törekedett. És e’ czél: szabadság ’is alkotmányos jog minden magyarnak; nemzeti jólét/ melly a’ szabadság gyökeréről hajtson; közös teher­viselés különbség nélkül; ’s az alkotmányos szabadság közös élvezete, azon organicus formák kifejtése ’s a’ népképviselet kellékeihez idomitása által, mellyeknek köszönhetjük, hogy »él magyar, áll Buda még.“ — Vagyis egy szóval: magyar formákhoz szabott va­lódi népképviselet: — e’szó mindent magéban foglal; mert a’ melly nép saját sorsának intézésében valódilag nyomatékosan képviselve van, ’s magán segiteni még sem­mes, az nem érdemli, hogy isten is segítsen rajta ; ’s nem is fog rajta segíteni, mert írva van , hogy a’ melly nép önmagáról lemondott, sorsát megérdemelte. Meglehet, hogy ezen czél az activitásban levő elemek által a’ fenálló formák között el nem érhető; de ennek nem a’ mi pártunk leszen oka Annyit azonban mondanunk szabad, hogy e’ párt ellenében, mellynek e’ mai napig orgánumát kezelem, már nevetséges Don­ Quixotteria vol­na, desorganisationalis gyanusitgatásokkal győzni akarni; az idő lejárt, mellyben ellenünk fegyverül használtatha­­ték a’ gyanúsítás, hogy mást akarunk, mint a’mit be­váltunk, hogy mások vagyunk, mint minek látszunk; — az idő lejárt, midőn fejedelmünk ’s kormányunk előtt hű­ségünket kétségbe vonni, törvényszerűségünket gyanú­ba hozni, ’s nemzetünk előtt személyeinket rágalmazni, jellemeinket, czéljainkat, indokainkat gyanúsítani lehe­tett; keresztülmentünk mindezeken már, és sem legyőz­ve, sem megrettenve nem vagyunk. Elleneink meg nem vethetnek; ’s a’ szintett barátok nem sajnálkozhatnak fe­lettünk. És íme! midőn minden akadály daczára ennyire ju­tánk, midőn illy pártnak gyámolitása áll hátam mögött, akkor kell a’ tollat kezemből kiejtenem. — Szinte mesés­nek látszik magamnak is. De hiszen ők lássák. — Nyílik még nekem is tér és alkalom; heverni nem fogok, még csak vesztegleni sem, semmi esetre; — rövidke napokig pihenni talán — rám fér a’ pihenés, istenem látjai test­ben, lélekben — de vesztegleni semmi esetre. De mielőtt letenném a’ tollat, melly a’ Pesti Hírlapot 3­/2 éven át vezérletté, legyen szabad a’tisztelt közön­ség emlékezetébe hívom az ígéretet, mellyet pályám kü­szöbén tevék. ígértem hogy „szennyes* érdekek vezetni sohasem fognak, meggyőződésem nem lesz eladó, és sem a’ hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaim heve soha meg nem tántorít.“ Hirlapszerkesztői éle­tem negyedfél éves időszaka úgy áll a’ nemzet előtt mint egy nyitott könyv; e’ nemzetet hivom fel túrá­mul , hívom bár mellyik ellenségemet, vessen reám kö­vet, a’ ki egyetlen egy esetben megtudja bizonyítani, hogy ezen eskümet megszegem, a’ ki megtudja bizonyítani, hogy lelkem sugallatát, akár félelemért, akár hiúságért, akár önérdekemért, akár barátaim érdekeiért, valaha megtagadtam; a’ki megtudja bizonyítani, hogy elleneim iránt, tenger bántalmak között is igazságtalan, magam gyarlósága, ’s barátaim gyarlóságai iránt engedékeny va­lók , vagy ellenemben a’ jót, az érdemet el nem ismerém; barátaimnál bűnt, visszaélést, hibát, kicsapongást elnéz­tem , vagy épen fedezgettem valaha. — Méltánylat, vagy kárhozta­tás, rokonszenv, vagy gyűlölet, helyeslés vagy roszalás tőletek függ polgártársaim; — ezt csak ti adhat­játok; de egyet magam adok magamnak,’s ezt tőlem sen­ki el nem veheti, ’s ez a’ lélekismeret tisztasága, ’s azon önérzet: „hogy szennyes érdek nem vezetett, meggyő­ződésem nem volt eladó , és sem a’ hatalmasok komor te­kintete , sem polgártársaim heve meg nem tántorított.“ — Minden egyebet elvehettek tőlem , minden egyebet nek­tek köszönök, ez egyet önmagamnak köszönöm, ezt tőlem senki el nem veheti, ennek vigasztaló érzetét elviszem magammal csendes magányomba; — egyebet csaknem semmit sem viszek. ’S most nincs egyéb hátra, mint­ hogy szivem mélyé­ből legforróbb köszönetet mondjak mind­azoknak, kik ne­héz munkámban, szives közredolgozásukkal, levelezé­seikkel, tanácsaikkal gyámolítottak, annál melegebb kö­szönetet mondjak, minél nemesebb ösztönből eredett hoz­­zám, szilárd hű csatlakozásuk, mellyel a’ tövisekben, mik­kel a’ journalisticai pályán olly bő mértékben találkozom, velem híven testvérileg megosztoztanak; ’s mellyért én pótlékul semmit nem nyújthatok, mint részét az öntudat­nak , részét a’ becsületesen teljesített polgári kötelesség érzetének, melly magányomba engem is elkísér. — Ők voltak azok, kik gyámolitásának köszönhetem, hogy irigy­ség, ármány ’s gyűlölet össze nem zúztak; nélkülük el­fúltak volna pályámról a’ hatalmasok, mint töröl szakadt kattang-kórót a’ fergeteg. Vegyék legforróbb köszönete­­met; ’s engedjék reménylenem, hogyha — a* mint hi­szem — kis idő múlva közredolgozásukat újra felkérem, derültebb körülmények közt nem tagadandják meg tőlem azon közredolgozást, mellyel borús viszonyok között bűn­­ és férfiasan gyámolítottak. Isten tartsa meg a’ királyt! Isten óvja meg a’ nem­­­­zetet minden gonosztól ! — de ha elkövetkeznének a’ vi­­­­szontagság napjai, mellyekben szüksége lenne férfiakra, kik tegyenek és áldozzanak , mit ember tehet, ember ál­dozhat; szabad legyen ismételnem egykor nehéz napok súlya után egy díszes körben tett nyilatkozatomat, hogy apró betűkkel 5 pangó krajcsár számittatik * Előfizetés a’„Pesti Hírlap“ 1844. második félévi folyamára. Közelgvén a’félévi előfizetés ideje, bátorkodunk a’t. ez. közönséget tisztelettel figyelmeztetni, hogy folyó évi julius 1-je napjától kezdve Szalay László ur által szerkesztendő lapjaink második félévi folyamára az előfize­tési föltételek változatlanul az eddigiek maradnak. Helyben kázhozhordással 5 ft, postán 6 ft p.p. — Külföldre járatni se ivánt példányok iránt a’ megrendelések csak a’ bécsi cs. főpostahivatal útján történhetnek. Lattderer Lajos , a­ „Pesti Hírlap“ kiadó tulajdonosa.

Next