Pesti Hírlap, 1849. január-július (254-332. szám)
1849-05-23 / 296. szám
dűl t Tj-szőny maradt még Komárom számára, itt egy kis szabad csapat Borát József vezénylete alatt annak Debreczenbe távoztáig, igen hasznos szolgálatokat ten a nemzetnek, több szállitványt, tisztet, lovat s egyéb embereit elfogta Windischgräcznek, úgy hogy utóbb az osztrákok egypár mérföldnyi kerüléssel közlekedhettek Bécs és Buda közt. — Csallóköz jó ideig szabad volt, ügyes kereskedők Bécsben is megfordultak több ízben és becses áru czikkeket szállítottak Komáromba, a Duna balpartján szinte február végéig nyitva volt az út Pestig. — Mivel azonban a közel helységekbe kiküldött csapatok valamelly alkalmas védelmi positiót soha nem foglaltak el, hanem a falukba beszólva tanyáztak, míg az ellenséget közeledni nem hallották, ekkor pedig Komárom sánczai mögé behúzódtak, így mind inkább közeledett Komárom elzáratásának határideje. Ámde történt egypár szerencsés kirohanás is, nevezetesen január közepén Gerlen őrnagy vezénylete alatt egy expeditíó tétetvén Nyárasdra, a tüzérek vezetője Mihalovics főhadnagy az ellenség parancsnokát Geremb alezredest, az olasz harczból nevezetessé lett osztrák katonát, rövid ágyúzás után lelőtte , mire a vezér nélkül maradt sereg megzavarodva szaladt ki Csallóközből, hanem mivel az expeditióra kirendelt zászlóaljak egyike, melly 37. számot visel, csupán egy kapitány s nehány hadnagy által volt igazgatva, a többi pedig mindenféle ürügy alatt elmaradozott, szinte megbomlott, s igy a megfutott ellenséget űzőbe venni nem lehetett, miért is az egészen megmenekült , még a II.-Megyeren elmaradozott ellenséges utó csapatok is kár nélkül elvonultak, a honvédeink zeneszóval hozták be Geramb csákóját s nála talált javait, és néhány gyanúba vett egyént, kik kevés napok múlva szabadon bocsáttattak, az ellenség pedig visszavonult seregünk után, nyomba elfoglalta régi helyeit, sőt ezentúl még nagyobb otthonossággal telepedett s terjedt szét, mint azelőtt. Későb febr. közepén szinte Csallóközben egy szerencsés expeditiót tett Horváth őrnagy, elfogott ugyanis 218 horvát katonát, kiknek ruháikban bevárva nevezetes öszszeg ezüst pénz és német bankjegyek találtattak, elfogatott e csapatnak 7 tisztje is, s mindnyájan nagy zeneszó mellett hozattak be, ugyanekkor elhozott Horváth őrnagy ezer mázsa sót Nádszegről és a pénztárban talált 480 pftot, a gutaiak az elfogott horvátokban megismerték rablóikat, kik hozzájuk prédálás végett a Vágón át szoktak törni. Azonban az alatt, mig Horváth őrnagy illy szép sikerrel fáradozott, Eszterházi Pál alezredes Érsekújvárról több tiszt és közvitéz veszteségével visszavonulni kénytelen volt, utánna nyomulván az ellenség, Ó-Gyallát, Szent- Pétert, Hetényt elfoglaló s e részről a város egészen el lett zárva. Horvát őrnagy zászlóaljának a Csalóközből visszajöttével, több csalóköziek elöljárói folyamodtak a várkormányhoz azért, hogy helyezne el náluk állandóan egy hadi erőt, mellynek ellátásáról ők készek gondoskodni,de kérelemre kiküldetett Zichy őrnagy zászlóaljával, hanem a városhoz vezető egyetlen egy országuknak elsánczolása és elfoglalása meg nem tétetett, csupán a falukban elszálásoltak a katonák, mig az ellenség közeledtét meg nem hallották, a mint pedig mártius 9-én Pozsony felől Simonics ismét berontott, az emlitett zászlóalj előle rögtön bejött és Komárom mart. 10-én úgy körül jön foglalva, hogy a legközelebbi helységek Csalóközben is megtelvén ellenséges csapatokkal, a város teljesen cernirozva jön, a megye tisztviselői közül egyedig Csontos István szolgabiró jött be, a többiek az osztrákok szolgálatára járásaikban használtathattak, Simonics több pontokon a Csalóközben sánczokat hányatott s e munkára a helységek lakóit kirendeltette, álláspontjait ágyukkal megőriztette és imután Örsnél és másutt a Dunán hidakat vetett s ekkép a dunántúli osztrák sereggel erejét összekötötte, jöttek Bécsből a gőzösök devalegerek kíséretében vontató hajókkal, füstölgő kéményeik belátszottak a városba, hordattak nehéz ostrom ágyuk mozsarak, mellyen fájt keblünk látván, hogy Csallóköz felől 2500, Udvard felől 3000, s a Dunántúlról szinte 3000 osztrák katona képes bezárni Komárom várát, mellynek őrzetére 10,000 fegyveres vitéz volt benn, s mellynek ostromlására, tapasztalt hadi főtisztek szava szerént 120 ezer ember kívántatik, de privát érdekek miatti czivodások háttérbe szobták a várkormányférfiainak a közügy iránti figyelmét, csak egypár esetet említek: 1) Febr. 25-én Majthényi István a várban isteni tiszteletre tábornoki disz ruhában jelent meg, a várkormányzó Török s vele volt törzs tisztek e miatt a várnagy udvarán kérdőre vonták s miután magát Geneálisnak lenni állította, Mack pedig őt annak el nem ismerte s ezért ő Mackót legazemberező , Mack, Majthényi csákóját a sorba leütötte és betiporta a többi környezők kardjától megfosztották és fogházba őrökkel bekisértették, másnap Majthényi a városból kiparancsoltatott, de pártja szenvedélyesebben gyűlölé az uj várkormányt s főkép Mackót, mint az előtt. ( Továbbá 2) Krivácsi tüzér kapitányt ki a magyar szabadság mellett buzgón fáradozott, mártius elején Mack alezredes személyes gyűlöletből bezáratta, néhány nap múlva kiszabadult ugyan, de Macknak és Krivácsinak is saját barátaik lévén a tüzérek közti harmónia megszakadt a közügy nem csekély kárára, az Értesítőben pedig több napig folyt a polémia a történtek felett. Illy körülmények közt közeledett be ezen idő, mellyben Komárom városa az osztrák haderő mindenféle 10 74 ezereivel ottrom alá vétetett. Legelsőben Mártius 15-én a monostori szőlőknél mutatkoztak osztrák árkászok, a dunai szigetből tüzéreink folyvást ágyaztak reájok, de ők szakadatlanul tánczoltak, a várőrségből küldetett ugyan kiüzésökre egy zászlóalj, hanem mivel ők fedezve voltak azon sánczok által, mellyek múlt őszszel épen a komáromi vár megerősitése végett készíttettek, azon felül pedig röppentyűs ágyutelepekkel és számos lovassággal védettek, munkáikban ekkér annyira haladtak, hogy mártius 20-án nemcsak nehéz ágyúik, hanem mozsár telepek is felállítva lévén, nagy erővel kezdtek a város ellen 24 fontos golyókkal, 30 és 60 fontos bombákkal lődözni, csupán a várost rombolók, reményelvén, hogy ez által a lakosok a katonaság ellen felingereltetnek s igy ők a zavarban a várost hatalmukba keríthetik, számításukban talakoztak án bár köztünk is találkozott ember, Radics régi féle kapitány, ki azt mondá, hogy ha három bomba a városba bebocsáttatik kénytelen lesz a város magát megadni. — Mártius 20-kán tartott népgyűlésünkön Thali Sigmond mérnökkari őrnagy felszólított, miszerint este, a midőn az osztrák sereg a sötétségben lövöldözését félben hagyja a Duna-szigetben sánczolni jelenjünk meg, s ezren felül jöttek ÖBSze munkások, s dolgoztak esti 11 óráig, hanem ekkor a monostori mozsarakból közéjök bombáztak, mitől a nép haza takarodott , ezután egész éjjel hullottak városunkba a bombák, úgy hogy a lakosok kénytelenek voltak házaikból kiköltözni és a Rozália-téren túl levő kis részen összeszorulva, menedéket keresni, a város tanácshelye s pénztárai Száki Zsigmond kereskedési épületébe tétettek által a Vág mellé. Különben a bombákhoz egy pár nap alatt annyira hozzá szoktak, hogy éjjelenként a Rozáliatérre tömegekben kiállva nézték a magasságba kanyargó bombák fényét. A szigeti sánczokat utóbbi éjjeken a sorkatonaság ásta ki, ágyukkal Thaly Zsigmond felszerelte s ekkép leggyengébb oldalát a városnak biztositá. Miután az osztrák árkászok a monostori telepet elkészíték, kevés napok alatt Uj Szőnyön felül az ácsi után, másik sánczot és mozsár-telepet állítottak, éjjenként munkájok folytathatása végett. Uj-Szőnyben néhány ház felgyújtásával világítottak, harmadik sánczot ismét pár nap múlva felszereltek Új-Szőnyön alól az igmándi utón, s e három sánczaikból azután éjjel-nappal több száz bomba bocsáttatott a városba és várba, úgy hogy márczius végével a Rozália-térig ritka ház maradt épen, az épületekbe hullott bombák darabokra zúzták nem csak a bútorokat, hanem számos helyeken a falakat is szétrombolák, a katonai kórházból fehér lobogó tűzetett ki „Spital“ felírással, de azért oda is naponként legalább három bomba bocsáttatott s a betegeket sáncz alatti boltozatokba kellett szállítani. — May tüzérkapitányt kérdezem ápril 10-én a belőtt bombák száma felől, ő azt felelé , hogy 10 ezer bombánál több bocsáttatott be,— ezen tömérdek bomba alig nehány vigyázatlan embert ölt el és csupán két ízben gyújtott, mert a hova leesett, ott azonnal többen megjelenvén, égő részeit elfojtották, — az első tűz mart. 29 kén volt, melly szerencsétlenség alkalmával a szombati utczában, magyari telken lévő kisebb ház kezdett égni, erről meggyuladt saját lakházunk, utánna felső szomszédunk, és innen az erős déli szél a közel levő ref. templom födelére vitte a tüzet, s midőn az is lángba borult, a városnak még bombamentes részéről az öregek, nők apró gyermekeikkel futottak a kis-éri földekre, a bátrabb férfiak elszántan olták a tüzet, mind a mellett, hogy a bombák perczenként repültek a tűz körül, de velünk volt ekkor is az isten, mert senki áldozatul nem esett, és a tűz ellen nyomva, este az égő üszköket hánytuk le a falakról, túl a Dunán pedig az ellenséges sánczokban tábori zeneszóval mulattak az osztrákok. Ezen nehéz napok alatt mart. 31-ken Weiden aláirásával egy proclamatio jutott 8-adrész ívre nyomva a városba, melylyet Marczik Samu újszőnyi lakos hozott be, tartalma ez volt: ... Cs. kir. felsége Ferencz József a fejedelmi szék elfoglalása alkalmával Magyarországnak a többi cs. kir. országokkal egyenlő jogot s előmenetelt, bánattal visszatérőknek pedig bocsánatot biztosított. Ezen elvet követte a főhadvezér herczeg Wiedischgrätz, és midőn győzedelmes hadseregével a Tiszáig előmozdult, minélfogva általa Kassa s Tokaj elfoglalás alkalmával senkire vonatott feleletre, ki magát a törvény alá vetette. Csak az árulókra, kik nyomorult nagyravágyásuk miatt önnön szép hazájukat még most is feldúlják, és ezen istentelen harczot még most is minden módon előmozdítják, csak azokra vagyon hal éi s elvesztés szánva. Ennélfogva 12 órányi határidőt tűzök ki olly czélból, hogy mindenki a cs. k. zászlókhoz még visszatérhessen. De ezen idő elmúltával Komárom végpusztulását folytatandom mindaddig, mig csak egy derék katonám, s ágyúimnak való lőszerem maradand. Isten úgy segéljen. Komárom előtt 1849. c. márt. 30-án főhadparancsnok Weiden, hadszernagy.“ A nép ezen proclamatióra azt jegyzé meg, hogy a , császárod sem tartja meg esküjét, te sem vagy különb annál is így ezen iratnak, mivel már két heti bombázás után úgy is látta mindenki az ostromlók pusztítási szándékát, semmi hatása nem jön, kevés találkozott, ki kára felett csak fájdalmat is mutatott, az elevenebb vérűek futottak az el nem pattant bombákat felásni, több ezret a várba be is vittek, sőt vakmerő gyermekek a Duna mellett nádra szúrt tüzes taplóval több egész bombát a földie lehasalván, eldurrantottak. (Folyt, következik.) Fővárosi újdonság. Hiadornak közelebbről két csinos költeménye hagyta el a sajtót. Egyik Buda visszafoglalása, másik Kossuth. Ez utóbbi német fordításban is megjelent. Költői beesőkért az olvasó-világ figyelmébe ajánljuk. — Kaphatók Magyar Mihálynál. Belföldi hirek s Z o m b o r, május 14. Zombornak is adott leczkót örök időkre a czudai ellenség. — De ha már megtörtént, isten neki. Jövendőre legalább e város mindenféle elvű s nyelvű lakosa tud különbséget tenni a császári bérleti zsiványok, s a magyar kormány tisztes honvédjei között. Öt heteken keresztül gyilkolt, rabolt és fertőztetett az ellenség. Valami száz ártatlan magyart az utczákon puskáztak össze, minden nem rácz házat kiraboltak és feldúltak, s a bent szorultak között alig találkozik nő személy, kinek ártatlansága s becsüli,te e gyalázatosok baromi indulatainak ne esett volna áldozatul. E részben nem képzelt galád túlcsapongásaik hallatára összeborzad az ember. Azonkívül hogy kiéltek s magokat megutáltatták, megtörték vadrácz atyokfiai házainak minden zugát, azon nemével a mászó férgeknek, melly az egyptomi kilencz csapásoknak egyike volt. Nugent sokat segített Zombor városán, legalább megmenté a rablók utósó boszujától. Midőn Bajoroknál a szabadkaiak által megverettek, ő Zomborban nagy lármát ütött, miszerint úgymond „annyi magyar rohan Zombor felé, mint csillag az égen.“ Nugent szintett futást tett Bezdányig, hol még több napokig időzött, a rablók pedig még kórházban fekvő betegeiket s egy részét munitiojuknak is itt hagyva, hanyathomlok rohantak szerte szőrel. Legalább azt beszélik Zomborban, hogy Nugent a rablók viseletét szégyenlette, s egy becstelenítő szót sem szólott a magyarok ellen. Az itt hagyott hét beteg szerviának felgyógyulván mint kegyelmen kívüliek, május 4-én irgalom nélkül lövettek főbe. A városi tanács is megalakittatott, elejénten néhány vadráczot is beakartak szúrni. — Pokolba, e vadráczokkal. Dögleletes a levegő, melly felömlik minden zombori vadrácznak honellenes érzelmektől sustorgó szive kazánjából. Gfeller, a zombori összes haderő parancsnoka, jól viseli magát. Sok illy határozott elvű, s erélyes katonát a hazának. Folyó hó 10. éjjel felgyújtották Battinát. Hol Erős Imre tüzér főhadnagy excellent működött, — hallhatlan, 11 ágyú ellen, egy 3 fontos és egy vető ágyával dolgozott, mégis azok közül egyet leszerelt, a többit pedg a hegytetőről elkergető. Ez alkalommal egy bácsi mozgó nemzetőr, gránát darab által karját vesztő, más kettő pedig könnyebb sebet kapott. Tegnap szomorúbban folyt a Dunán keresztül egymás ellenében a csata. Egy tüzérünket 12 fontos golyó fúrt ágyékon keresztül, a kettő megsebesült. Ekkor a rablók Battináról 12 ágyúval dolgoztak a mi kettőcskénk ellen. Naponként jönnek hozzánk menekültek Baranyából. Tegnap jött három. Egy reform, pap, egy orvos és egy falusi jegyző, ma pedig egy értelmes földmivelő. A három első életveszély s rémitő fáradság között juthatott át. A Dunának szélpaskolta hullámai ellen három mérőldre eveztek felfelé, s könyeink hullottak, midőn beszéél, hogy e fáradság után is milly édesen csókolták Bácskának szabad hantjait. Elmondák, hogy a császári kópek Battinát, Bekét, Herczeg-Szőllőst és Laskot tartják megszólva 12 ágyus 3000 emberrel; ezenkívül nekik semmi erejök túl a Duna alsó részében. Szint ezek mint bizonyost állítják, hogy Somosryban népfelkelés rendeztetett. Az egész úgy történt hogy egy alucskában a rablók egy ártatlan gyermeket agyon lőttek, erre a zúzott szivü apa oroszlányi bőszültséggel szaggatta szét fia gyilkosát; segítségére jött a falu népe, kiverték az egész rabló sereget, erre felállott a szomszéd község, fel a többi mind, pár nap alatt az egész megye. A zsoldos sereg mint veszett kutya, durungokkal veretett agyon. Perczel István, a lator, népfelkelést rendez ellenünk a maga járásában. Darócz, Kopács, Laskó és Belije községek magyar lakói elfutottak e haza és embergyilkos elől a Duna rétjeibe. Ma volt itt nálunk e szerencsétlenek küldöttje, engedelmet esdeni az átjöhetésre, felajálván magokat fegyveres szolgálatra. Perczel István, a baranyai hóhér, midőn egy magyar érzésű népjegyzőre a kemény 25 botokat ráverette, azt mondá „lássa kegyed én is liberális ember vagyok, de korán sem olly túlzó bolond, mint Kossuth és pártjai, kik a mi szentséges királyunkra az egész világot felhasznják.“ Fog-e még e szörnyeteg keményen lakolni?! Oh, ha még ez is felkacaghatóa Baranya téréin szabadon, bántatlanul: mi is kétségbe esnénk az igazságos isten létezése felett. — D. E. Belső-Szolnokból, május 14. Szabadok vagyunk az ellenségtől. Székvárosunk Dézsőn megiltük