Pesti Hírlap, 1883. szeptember (5. évfolyam, 241-269. szám)
1883-09-11 / 250. szám
Budapest, 1883._______________ V. évf. 250. 1690.) szám. ___________________Kedd, szeptember II Előfizetési árak: _____ Szerkesztési Iroda: " . llMffc ma ma Budapesten, Fodor-utca 7. 7. mid* ****** ................14 RBHEma 13 kéri a lap azellemi részét LUotimiadaa P*14ra •••■••••• ■ BH mpH HH m MMa h ■■ közlemény intézendő. W^yedésre.....................3 » 50 ■ Hjpj &MS BJS fejj Kft« KW Bérmentetlen levelek «uk immmr, K«y kór»........................1 , 20 a SST BiSS 10 If* BSTllSi *9$ kezektől fogadtatnak el. Egyes szám helyben 4 kr. MBP &!_ H fl ItJP H JA tiLM Kéziratok vissza ne» adatnak Vidéken 5 kr. füstül H így |ü Bl Éht?» Hl Sül Kiadóhivatal: ---------- eU ffH P| Vat BB m BfS Fpj K3 Ml Kg pH v9Jht H Budapest, nádor-utca 7. isim, a JEiermuig és a Nagyvilág*ólai WMfflW H H gs Ül tű Sa! Üli Kl8Mi gSSm, H b°yá aZ előfizetések és a Up ntftkd. nagy kép« lappal együtt: ■■ ■■ ■■ «*■ ■■ Wam. désére vonatkozó felszólamlások egész évre ....... 20 frt. —" "I tézendők. Wfyr,............................1« , _ _ _ , _ _ _ , ___ , _ Hirdetésiek ‘ ■ POLITIKAI NAPILAP.#_--'^1 9 Sziklik nm adatik. A X 1 A AiJi \ . ,1 RUDOLF MOSSE-nél PARI&4**, 40, Rue Notre dame des Victoire. Kovács Zsigmond püspök. A veszprémi püspök volt az első magyar főpap, aki a zsidóheccekkel szemben megtette kötelességét. Eddig nem emelték fel szavukat a többi egyházi méltóságok sem. S e tekintetben nem volt felekezeti különbség. Katholikus és nem katholikus papság egyaránt vonakodott fellépni az irtóztató szellemi és erkölcsi ragály ellen. Kovács Zsigmond veszprémi püspök, hír szerint, körlevelet intézett megyéjének papságához. Kifejtette, hogy sem az állami renddel, sem a keresztény szeretettel nem fér össze az idő üldözés s utasította papságát a csillapításra, békítésre. Becsületére válik ez a körlevél; kivívta általa, felekezeti különbség nélkül, minden józan ember tiszteletét, ha tartalma megfelel az eddigi közléseknek. Szükséges, hogy a többi főpapok utánozzák példáját. Kell, hogy ugyanezt tegye a prímás, tegyék az érsekek és püspökök. A nem katholikus egyháznagyoknak és felső egyházi hatóságoknak hasonlóan kell eljárniok. Nem jogosult e tekintetben semmi felekezeti különbség. Az egyház nemcsak vallási, hanem egyszersmind társadalmi hatalom. Passzivitásával sokat árthat, üdvös fellépésével sokat használhat. A politikába való avatkozást senki sem követelheti tőle. De mikor a társadalmat heves szenvedélyek izgatják, mikor vihar tör be a társadalomba, megingatja az egész szociális organizmust , akkor az egyház nem maradhat szenvedőleges néző. Nem vonhatja ki a társadalommentő tényezők közül azt a hatalmas erkölcsi erőt, melylyel tényleg bír. Legkevésbbé teheti ezt azon egyház, melynek alapját a szeretet tana képezi. Azon egyház, mely a barbár középkorban a harcoló felek fegyverei közé vetette magát, szelíd hatalmával féken tartotta a bősz szenvedélyeket, nemesítette az erkölcsöket s felidézte, hogy a középkor talán pár századdal rövidebb ideig tartott. Amikor tehát e középkorból egy sötét felleg átsuhant modern, felvilágosodott korunkba, ugyanennek az egyháznak fel kell újítania régi tradícióit. Csillapítania kell a habzó szenvedélyek árját. Az üldözöttek és az üldözők közé kell állnia. A rend helyre fog állni — jórészt már helyre állt — az egyház erkölcsi hatalma nélkül is. A magyar társadalom, szerencsére, nem jutott oly elárvult állapotba, hogy az egyház nélkül nem lehetne megmenteni. De az egyház, ha tevékeny részt vesz a csillapításban, részt követelhet magának a sikerben és dicsőségben is. Minden hatalom, mely a rész perceiben érvényesül, jogosan igényelheti az elismerést a helyreállított nyugalom idején. Míg ellenben azon hatalomtól, mely válság idején félrevonul, jogosan kérdhetni a fergeteg elvonulása után: hol voltál a vész idején. Jogosan kétségbe lehet vonni még azt is, hogy hatalom. A papság egyáltalán — nemcsak a kath. papság — ez ideig meglehetős szenvedőlegesen viselte magát. Az izgatók szava nem nyert ellensúlyt a szószékről. A templomok harangja csak a vész idején hangzott s nem adott vészjelt a vihar közeledtére. És ez baj volt. Nem vádolunk senkit, nem rekriminálunk. Az az erkölcsi terrorizmus, mely az antiszemitizmust Magyarországra vezette s kisérte, kiterjesztette uralmát minden térre. Lidérc nyomást gyakorolt a felvilágosodott szellemekre, megbénította a legjobb akaratot is. Csak keveseknek volt bátorságuk szembeszállni a rohanó árral. Hol voltak az országos celebritások, a nagy nevek viselői, akik írott, vagy mondott szavának súlya van ? Hol voltak a magyar politikai és társadalom oszlopai ? Kevés kivétellel félrevonultak. Nem merték kockáztatni népszerűségüket. Engedték maguk mellett elrohanni habzó árt, sodortatni a magyar társadalmat az örvény felé. Pedig ha mindenki, minden jelentékeny politikai és társadalmi tényező megtette volna kötelességét, ha pártkülönbség nélkül minden komoly férfiú támogatta volna a kormányt társadalommentő feladatában, elmaradtak volna a dunántúli vérengzések, nem leendettek hírhedtekké a magyarországi zsidóüldözések. A jobbak apathiája azonban végre kezd megtörni. A közvetlen veszély szemlélete feltár minden jobb érzést, megtöri az erkölcsi terrorizmus uralmát. Megszólalnak államférfiak, akik eddig hallgattak. Kezd beszélni a főpapság, mely eddig szintén hallgatott. Itt van legfőbb ideje. A fegyverek hatalma megmentette az anyagi rendet. A statárium végre is parancsol az elvadult szenvedélyeknek. De nekünk nem oly rend kell, melyet a szurony és a kard éle tart fenn. Nekünk nem az a társadalmi béke kell, mely felett a katona anja őrködik. Teljes, őszinte társadalmi békére van szükségünk. Egységre, melyet meg nem bonthat semmi balhit, vagy izgatás. A magyar nemzetre komor napok várnak. Tán nagy megpróbáltatás, mely minden erőnket, egész anyagi és erkölcsi hatalmunkat igénybe veszi. Horvátországban az ostromállapot tartja féken a forradalmat. A zágrábi ügyek beláthatlan bonyodalom felé indulhatnak. Ha a magyar társadalom nem adja vala újabban gyengeségének annyi jelét, tán a horvátországi dolgok sem fajultak volna annyira el. Ugyanezen gyengeség jelei veszélyesen hathatnak vissza nemzetiségi viszonyainkra is. Két év előtt, mikor Ausztria belemerült nemzetiségi villongásaiba, Magyarország még szilárdan emelkedett magasra, mint a „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Két szekér öregasszony. (Egy adoma 1843-ból.) — A „Pe s ti H irla p“ eredeti tárcája. — Kékkőben történt, de régen már. A Balassák laktak ott kevély várukban, a Balassák pedig kemény gyerekek voltak s igen sok kiváltságot csikartak ki maguknak. Még azt is, hogy a székvárosukban nem szabad zsidónak lakni. És a Balassák mégis elpusztultak, pedig ki sem mozdultak piciny székvárosukból s még zsidó sem kellett nekik hozzá. Hanem nagy udvart tartottak. Maga az öreg Balassa nem tudott egyetlen egy nyelvet sem jól, csak tótul. Hova mozdult volna hát ki szégyenszemre ? Ott élt vidáman, bár a maga módja szerint. Egy barbár fejedelem él csak úgy. Mikor ebédhez ült, kilenc ágyúból lőttek a várfokon, mikor vacsorához, háromszor. Nagy bandériumot tartott százhúsz száznegyven emberből állót. — Mindenféle mesteremberei voltak a rézöntőtől kezdve egész a gombkötőig s ezek mind commencióra fogadva. Egy amphiteátrum alakú épületet emelt a várudvaron. Ez volt a táncterem. S ebben mindennap bál volt ebéd után. Bál, de nők nélkül. A nagyúr összehitta a cselédeit, kedvelt parasztjait a városkából és ott keringtek, ugráltak, mint a kosok egész éj félig zeneszóra egy óriási oszlop körül. Ő maga táncolt köztük a legnagyobb animéval. A nagyurnak ott lent a fellegvár alatt saját külön szolgabirót, csendbiztost, pandúrokat is tartott a nemes vármegye — de ezek már, t. a szolgabiró és csendbiztos, nagyon is müvelt emberek voltak neki, nem igen szeretett velük érintkezni, hanem volt egy óriási hangcsöve, azon át kiabált nekik lefelé a várfokról, ha valamely szeszélyes kívánsága vola. Lön, hogy a híres báli teremnek nagyon megromlott a talaja egy napon. A patkós csizmasarkak szörnyen eléktelenítették. A nagyúr elhatározta egy délelőtt, hogy behinteti apró kavicscsal. Lekiáltott hát a hangcsövén : — Hej szolgabiró, csendbiztos ! Hozzanak fel még ma két nagy szekérmurvát. Murvának hívják a kavicsot azon a vidéken. A „murva“ szó végig süvített a horizonon. A szolgabiró alulról intett a fejével, hogy megértette s azután hozzálátott az olygarcha parancsának teljesítéséhez. Hivatja nyomban az elöljáróságot. Ijedten összeszaladnak a falusi primipilusok. — Mi baj van ? — Hát bizony nagy baj van. A méltóságos urnak két szekér asszonyt kell beszállítanunk ma — Két szekér asszonyt ? — hebegé elsápadtan a biró. (Neki magának is csinos felesége volt.) — Annak meg kell lenni nyomban, mert különben ötven bot. — Hallották kedtek ? A hir gyorsan futott végig a falun, nagy rémületet keltve a férjek s itt-ott — meglehet — az asszonyok között is. A kinek szép leánya, menyecskéje volt, dugta a hova lehetett, pincékbe, kamrákba. Sok elmenekült a szőlők alá a borházakba. A szegény biró végre is mit tudott csinálni ily viszonyok közt. Kivetette mint a sorspontot, minden telek után egy asszonyt. Hetven egész telekből áll a szegényes hegyi városka, tehát épen hetven asszony lesz. Két szénás szekéren jól, mutatósan elhelyezve, egészen tisztességes szállítmány lesz. A méltóságos urnak nem lehet semmi kifogása. Azonban voltak negyed telkes gazdák. Ilyen család négy ad egy asszonyt. Ezek hadd igazítsák el maguk közt. Két szénás szekér elé ökröt fogtak, mindenikre felült egy kocsis, egy polgár és megyei hajdú s úgy álltak meg sorba a kezekben levő reparticionális liszta szerint a házak előtt. Természetes, hogy minden gazda a família azon asszonyi állatját áldozta fel, a mely legkevesebbet ért otthon, s melyet legkevesebb bénát és köny kisért sajátságos útjára. Mentegetőzve jöttek ki, nagyanyjukat, anyósaikat kikisérve a parasztok. — Szívesen adnánk mást ... de nincs . . . a fiatal asszonyok künn vannak a mezei munkánál, haza se jönnek ma. Azért hát fogadják szívesen figyelmetek azt ami telik. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.