Pesti Hírlap, 1883. szeptember (5. évfolyam, 241-269. szám)

1883-09-11 / 250. szám

Budapest, 1883._______________ V. évf. 250. 1690.) szám. ___________________Kedd, szeptember II Előfizetési árak: _____ Szerkesztési Iroda: " . l­lMffc ma ma Budapesten, Fodor-utca 7. 7. mid* ****** ................14 RBHEma 13 kéri a lap azellemi részét LUotimiadaa P*14ra­­ •••■••••• ■ BH m­­pH HH m MMa h ■■ közlemény intézendő. W^yedésre.....................3 » 50 ■ Hjpj &M­S BJS fejj Kft« KW Bérmentetlen levelek «uk immmr, K«y kór»........................1 , 20 a SST BiSS 10 If* BSTllSi *9$ kezektől fogadtatnak el. Egyes szám helyben 4 kr. MBP &!_ H fl ItJP H JA tiLM Kéziratok vissza ne» adatnak Vidéken 5 kr. füst­ül H így |ü Bl Éht?» Hl Sül Kiadóhivatal: ---------- eU ffH P| Vat BB m BfS Fpj K3 Ml Kg pH v9Jht H Budapest, nádor-utca 7. isim, a JEierm­uig és a Nagyvilág*­ólai WMfflW H H gs Ül tű Sa! Üli Kl8Mi gSSm, H b°yá aZ előfizetések és a Up ntftkd. nagy kép« lappal együtt: ■■ ■■ ■■ «*■ ■■ Wam. désére vonatkozó felszólamlások egész évre ....... 20 frt. —" "I tézendők. Wfyr,............................1« , _ _ _ , _ _ _ , ___ , _ Hirdetésiek ‘ ■ POLITIKAI NAPILAP.#_--'^1 9 Szik­lik nm adatik. A X 1 A AiJi \ . ,1 RUDOLF MOSSE-nél PARI&4**, 40, Rue Notre dame des Victoire. Kovács Zsigmond püspök. A veszprémi püspök volt az első magyar főpap, aki a zsidóheccekkel szemben megtette kötelességét. Eddig nem emelték fel szavukat a többi egyházi méltóságok sem. S e tekintetben nem volt felekezeti különbség. Katholikus és nem katholikus papság egyaránt vonakodott fel­lépni az irtóztató szellemi és erkölcsi ragály ellen. Kovács Zsigmond veszprémi püspök, hír szerint, körlevelet intézett megyéjének pap­ságához. Kifejtette, hogy sem az állami renddel, sem a keresztény szeretettel nem fér össze a­z idő­ üldözés s utasította papságát a csillapításra, békítésre. Becsületére válik ez a körlevél; kivívta általa, felekezeti különbség nélkül, minden józan ember tiszteletét, ha tartalma megfelel az ed­digi közléseknek. Szükséges, hogy a többi fő­papok utánozzák példáját. Kell, hogy ugyanezt tegye a prímás, tegyék az érsekek és püspökök. A nem katholikus egyháznagyoknak és felső egyházi hatóságoknak hasonlóan kell eljárniok. Nem jogosult e tekintetben semmi felekezeti kü­lönbség. Az egyház nemcsak vallási, hanem egy­szersmind társadalmi hatalom. Passzivitásával sokat árthat, üdvös fellépésével sokat használ­hat. A politikába való avatkozást senki sem kö­vetelheti tőle. De mikor a társadalmat heves szenvedélyek izgatják, mikor vihar tör be a társadalomba, megingatja az egész szociális orga­nizmust , akkor az egyház nem maradhat szen­vedőleges néző. Nem vonhatja ki a társadalom­mentő tényezők közül azt a hatalmas erkölcsi erőt, melylyel tényleg bír. Legkevésbbé teheti ezt azon egyház, melynek alapját a szeretet tana képezi. Azon egyház, mely a barbár közép­korban a harcoló felek fegyverei közé vetette ma­gát, szelíd hatalmával féken tartotta a bősz­­ szenvedélyeket, nemesítette az erkölcsöket s fel­idézte, hogy a középkor talán pár századdal rövidebb ideig tartott. A­mikor tehát e középkorból egy sötét felleg átsuhant modern, fel­világosodott korunkba, ugyanennek az egyháznak fel kell újítania régi tradícióit. Csillapítania kell a habzó szenvedé­lyek árját. Az üldözöttek és az üldözők közé kell állnia. A rend helyre fog állni — jó­részt már helyre állt — az egyház erkölcsi hatalma nél­kül is. A magyar társadalom, szerencsére, nem jutott oly elárvult állapotba, hogy az egyház nélkül nem lehetne megmenteni. De az egyház, ha tevékeny részt vesz a csillapításban, részt követelhet magának a sikerben és dicsőségben is. Minden hatalom, mely a rész perceiben ér­vényesül, jogosan igényelheti az elismerést a helyreállított nyugalom idején. Míg ellenben azon hatalomtól, mely válság idején félrevonul, jogosan kérdhetni a fergeteg elvonulása után: hol voltál a vész idején. Jogosan kétségbe lehet vonni még azt is, hogy hatalom. A papság egyáltalán — nemcsak a kath. papság — ez ideig meglehetős szenvedőlegesen viselte magát. Az izgatók szava nem nyert el­lensúlyt a szószékről. A templomok harangja csak a vész idején hangzott s nem adott vész­jelt a vihar közeledtére. És ez baj volt. Nem vádolunk senkit, nem rekriminálunk. Az az erkölcsi terrorizmus, mely az antiszemi­tizmust Magyarországra vezette s kisérte, kiter­jesztette uralmát minden térre. Lidérc­ nyomást gyakorolt a felvilágosodott szellemekre, megbé­nította a legjobb akaratot is. Csak keveseknek volt bátorságuk szembeszállni a rohanó árral. Hol voltak az országos celebritások, a nagy nevek viselői, a­kik írott, vagy mondott szavának súlya van ? Hol voltak a magyar po­litikai és társadalom oszlopai ? Kevés kivétellel félrevonultak. Nem merték kockáztatni népsze­rűségüket. Engedték maguk mellett elrohanni habzó árt, sodortatni a magyar társadalmat az örvény felé. Pedig ha mindenki, minden jelentékeny politikai és társadalmi tényező megtette volna kötelességét, ha pártkülönbség nélkül minden komoly férfiú támogatta volna a kormányt tár­­sadalom­mentő feladatában, elmaradtak volna a dunántúli vérengzések, nem leendettek hír­hedtekké a magyarországi zsidóüldözések. A jobbak apathiája azonban végre kezd megtörni. A közvetlen veszély szemlélete feltár minden jobb érzést, megtöri az erkölcsi terro­rizmus uralmát. Megszólalnak államférfiak, a­kik eddig hallgattak. Kezd beszélni a főpapság, mely eddig szintén hallgatott. Itt van legfőbb ideje. A fegyverek hatalma megmentette az anyagi rendet. A statárium végre is parancsol az elvadult szenvedélyeknek. De nekünk nem oly rend kell, melyet a szurony és a kard éle tart fenn. Nekünk nem az a társadalmi béke kell, mely felett a katona anja őrködik. Teljes, őszinte társadalmi békére van szükségünk. Egy­ségre, melyet meg nem bonthat semmi balhit, vagy izgatás. A magyar nemzetre komor napok várnak. Tán nagy megpróbáltatás, mely minden erőnket, egész anyagi és erkölcsi hatalmunkat igénybe veszi. Horvátországban az ostromállapot tartja féken a forradalmat. A zágrábi ügyek beláthat­­lan bonyodalom felé indulhatnak. Ha a magyar társadalom nem adja vala újabban gyengeségé­nek annyi jelét, tán a horvátországi dolgok sem fajultak volna annyira el. Ugyanezen gyengeség jelei veszélyesen hathatnak vissza nemzetiségi viszonyainkra is. Két év előtt, mikor Ausztria belemerült nemzetiségi villongásaiba, Magyar­­ország még szilárdan emelkedett magasra, mint a „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Két szekér öregasszony. (Egy adoma 1843-ból.) — A „P­e s t­i H i­r­l­a p“ eredeti tárcája. — Kékkőben történt, de régen már. A Balassák laktak ott kevély várukban, a Balassák pedig kemény gyerekek voltak s igen sok kiváltságot csikartak ki maguknak. Még azt is, hogy a székvárosukban nem szabad zsidó­nak lakni. És a Balassák mégis elpusztultak, pedig ki sem mozdultak piciny székvárosukból s még zsidó sem kellett nekik hozzá. Hanem nagy udvart tartottak. Maga az öreg Balassa nem tudott egyetlen egy nyelvet sem jól, csak tótul. Hova mozdult volna hát ki szégyenszemre ? Ott élt vidáman, bár a maga módja sze­rint. Egy barbár fejedelem él csak úgy. Mikor ebédhez ült, kilenc ágyúból lőttek a várfokon, mikor vacsorához, háromszor. Nagy bandériumot tartott százhúsz száz­negyven emberből állót. — Mindenféle mester­emberei voltak a rézöntőtől kezdve egész a gombkötőig s ezek mind commencióra fogadva. Egy amphiteátrum alakú épületet emelt a vár­udvaron. Ez volt a táncterem. S ebben minden­nap bál volt ebéd után. Bál, de nők nélkül. A nagyúr összehitta a cselédeit, kedvelt paraszt­jait a városkából és ott keringtek, ugráltak, mint a kosok egész éj félig zeneszóra egy óriási­­ oszlop körül. Ő maga táncolt köztük a legna­gyobb animéval. A nagyurnak ott lent a fellegvár alatt sa­ját külön szolgabirót, csendbiztost, pandúrokat is tartott a nemes vármegye — de ezek már, t.­­ a szolgabiró és csendbiztos, nagyon is mü­velt emberek voltak neki, nem igen szeretett velük érintkezni, hanem volt egy óriási hang­­csöve, azon át kiabált nekik lefelé a várfokról, ha valamely szeszélyes kívánsága vola. Lön, hogy a híres báli teremnek nagyon megromlott a talaja egy napon. A patkós csiz­masarkak szörnyen eléktelenítették. A nagyúr elhatározta egy délelőtt, hogy behint­eti apró ka­vicscsal. Lekiáltott hát a hangcsövén : — Hej szolgabiró, csendbiztos ! Hozzanak fel még ma két nagy szekérmurvát. Murvá­nak hívják a kavicsot azon a vidéken. A „murva“ szó végig süvített a horizo­­non. A szolgabiró alulról intett a fejével, hogy megértette s azután hozzálátott az olygarcha parancsának teljesítéséhez. Hivatja nyomban az elöljáróságot. Ijedten összeszaladnak a falusi primipilusok. — Mi baj van ? — Hát bizony nagy baj van. A méltósá­­gos urnak két szekér asszonyt kell be­szállítanunk ma — Két szekér asszonyt ? — hebegé elsá­­padtan a biró. (Neki magának is csinos fele­sége volt.) — Annak meg kell lenni nyomban, mert különben ötven bot. — Hallották kedtek ? A hir gyorsan futott végig a falun, nagy rémületet keltve a férjek s itt-ott — meglehet — az asszonyok között is. A kinek szép leánya, menyecskéje volt, dugta a hova lehetett, pin­cékbe, kamrákba. Sok elmenekült a szőlők alá a borházakba. A szegény biró végre is mit tudott csi­nálni ily viszonyok közt. Kivetette mint a sors­­pontot, minden telek után egy asszonyt. Hetven egész telekből áll a szegényes hegyi városka, tehát épen hetven asszony lesz. Két szénás sze­kéren jól, mutatósan elhelyezve, egészen tisztes­séges szállítmány lesz. A méltóságos urnak nem lehet semmi kifogása. Azonban voltak negyed telkes gazdák. Ilyen család négy ad egy asszonyt. Ezek hadd igazít­sák el maguk közt. Két szénás szekér elé ökröt fogtak, min­denikre felült egy kocsis, egy polgár és me­gyei hajdú s úgy álltak meg sorba a kezekben levő reparticionális liszta szerint a házak előtt. Természetes, hogy minden gazda a família azon asszonyi állatját áldozta fel, a mely leg­kevesebbet ért otthon, s melyet legkevesebb bé­nát és köny kisért sajátságos útjára. Mentegetőzve jöttek ki, nagyanyjukat, anyó­saikat kikisérve a parasztok. — Szívesen adnánk mást ... de nincs . . . a fiatal asszonyok künn vannak a mezei munkánál, haza se jönnek ma. Azért hát fogad­ják szívesen figyelmetek azt ami telik. Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.

Next