Pesti Hírlap, 1883. október (5. évfolyam, 270-300. szám)

1883-10-09 / 278. szám

Budapest, 1883. V. évf 278. (1718.) szám. Kedd, október 9 Előfizetési trakt­érre................................ írt — I«. *&4Um. ......... f . — i ^ry«deTro • S a M B •;%5 kór*.........................1 , M B Sgyeu ssim helyben 4 kx. Vidéken 5 kr. ft- «^sgr*rorstá2 és a Hagyrilif* svaf b*C7 képei lappal «gjtit: •feu érre........................SO fri *14tt...................10 B SMgjoderre ...... B B iiiialik i«a «kötik. " -------------B Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP.^# Szerkesztési Íróét. Bidape:r.an, aider- utca 7. L kori a lap sseGemi ró,««tét illető nü&í­.w kdülemény intexenáő. Bérmentetlen levetek poatk­íriumi kerektől fogadtatn&k el. X érá-atok riesza nem adatwkk Kiadóhivatal: Budapest, aááor-Rto* 7. isin, hoví. ».*: előfizetések és *a­lap b*6n­x*C. áécér« vonatkozó falaséi aml&eok m. téten­dők. Hirdetések * kiadóhivatalban Tétetnek ki Franciaország részére pedig egr­i*. RUDOLF M088E-nél PARISV 46, Rue Notredame de­ Victoir*. ....................................... mi iimihhun­himi i i 3 Apponyi beszéde. A címerkérdés fölötti vita második napján Apponyi beszéde volt az, mely a szokottnál na­gyobb figyelmet keltett. S ha nálunk igazi par­lamenti viszonyok lennének, egy ily beszéd után nagyon kétessé válhatnék a kormány sorsa. A jól megválasztott és művészileg csoportosított érvek hatalma előtt meg kellene hajolni azok­nak is, a­kik egyátalában nem látnák szívesen a magyar kormány bukását épen egy horvát kérdés miatt. Nagy vonásokban ölelte föl beszédében Apponyi az egész magyar horvát viszonyt. Utalt azokra a nagy nehézségekre, melyekkel a ma­gyar állam konszolidálásának nagy munkája épen Horvátországban találkozik, úgy az utóbbi­nak közel fekvésénél fogva a Balkán félsziget legturbulensebb szláv tartományaihoz, mint tár­sadalmi laza összefüggésünknél s azon igen csekély befolyásnál fogva, melyet a magyar állam egységi tényezői a horvát beligazgatásra gyako­rolhatnak. A mi különösen ez utóbbit illeti, valóban úgy állunk Horvátországgal, hogy a­mi ott hasz­nos és üdvös dolog történik, az mind a horvát autonóm kormányzat javára lesz írva. Ellenben minden teher, minden kellemetlenség, sőt min­den csapás is a magyar állam nyakába varra­­tik. A magyar államnak nincsenek ott olyan közegei, kiktől a magyar állameszme sikeres propagálását várni lehetne. A magyar állami közeg ott egyedül a finánc, a­kire az irigy­ség se foghatja rá, hogy meg tudja szerettetni azt az államot, melynek nevében a népet adóz­tatja. A helyzet olyan rossz, a­minő csak lehet két olyan fél között, a­kik még nem állnak egé­szen bajban egymással s nem csoda, ha a ma­gyarok közt is sokan akadnak olyanok, a­kik­nek megfordul az eszében, hogy nem volna-e jobb a teljes ketté válás az ily együvé tartozás­nál ? Magyarország tradíciói s a­mi több ezek­nél, érdekei azonban nem engedik, hogy a jog talaját elhagyva, komolyan gondolhassunk az el­válásra. A nehéz problémát minden esetre meg kell oldani. Apponyi a megoldás keresztülvitelénél el­fogadja egyik vezérszempontul azt, a­mit Tisza nagyváradi beszédjében fölállított, a rend helyre­állítása után a mérsékletet. De a­mire még en­nél is több súlyt fektet, az a másik szempont, hogy kerülni kell a gyengeség látszatát. Legyünk, igenis, okosak, de legyünk erősek is, mert a gyengeség sehol sem oly veszedelmes, mint a fönnebb érintett viszonyoknál fogva, Horvátor­szágban. Ami magát a kormány által beterjesztett javaslatot illeti, attól ő a leghatározottabban megtagadja a helyeslését. Azonkívül, amit a kormány a materiális rend helyreállítására tett, minden intézkedése kihívja kárhoztató ítéletét. És­pedig nem a horvát­ok, hanem épe­n a ma­gyarok álláspontjából. A horvátok ingerültségének Magyarország ellen etnikai alapja nincs. Ha összehasonlítják jelen helyzetüket az 1848 előttivel, mai autonómiá­jukat a csak statútumok hozatalára jogosított kongregáció generálissal, panaszra bizony nem lehet okuk. De nem lehet még a címerkérdés­­ben sem A kettős feliratú címerek kifüggesz­tése ellen nem tettek kifogást. Ha az törvény­telenség volt, akkor képviselőik kötelességet mu­lasztottak, mikor azt itt az egyedül illetékes közös országgyűlésen föl nem panaszolták. Vagy maguk se vették komolyan s nem tekintették törvénysértésnek. E kettő közül csak az egyik állhat. Hasonló szempont alá esik a kiegyezési törvény állítólagos „folytonos megsértése,a me­lyet fölpanaszolni soha nem hallottunk s me­lyet most, mint Apponyi mondá, kommasszálva szemünkre vetni nem lehet joguk. A pénzügyi igazgatás elleni panaszok le­hetnek az egyedül jogos gravamen. De hát mondható e ez is speciálisan horvát gravamen­­nek ? nem közös-e az egész Magyarországgal s ez alapon nem épen Magyarország fővárosa lenne e nyilt zendülésben törni ki a leginkább jogosult ? De még e tekintetben­ is, ha joga lehet valakinek panaszkodni, az az ellenzék, de sem­miesetre nem azok a horvát képviselők, akik a jelen kormányt, beleértve annak pénzügyi egész kormányzatát is mindig de mindig csak támo­gatták. A­mi a kettős feliratú címerek kifüggesz­tését illeti, annak törvényessége kérdés alá sem jöhet. Itt csak a célszerűség kérdéséről lehet szó. Apponyi abban a nézetben van, hogy a tizenöt évi ellenkező gyakorlatot most meg nem változtatni legkevésbbé sem ártott volna a ma­gyar állam tekintélyének. De ha már a pénz­ügyminiszter kifejezést akart adni Horvátország hozzátartozandóságának a magyar koronához , győződött volna meg előbb, ha képes-e azt ke­resztülvinni. Mert ha nem képes és mégis meg­kísérli , annak eredménye nem a magyar ál­lameszme szilárdítása, de ép ellenkezője : ku­darc lesz. A­mint hogy az is lett. A kormány kénytelen visszavonni saját tényét. Bizony nem szívesen teszi, hanem kényszerhelyzet nyomása alatt. S minél jobban tudja indokolni a kor­mány azt, hogy a kettős feliratú címerek ki­akasztása törvényszerű is volt, de tán — a­minek ugyan ellenkezője derült ki azóta — célszerű is volt : annál el­fogad­hatatlanabbá teszi javaslatának második részét, mely most e törvényszerű s szerinte célszerű tény nullifiká­­lását mondja ki. De Apponyi abban a nézetben van, hogy a pénzügyminiszter az államférfi- előrelátás minden kezüke nélkül adta ki ama rendeletet s most nem kerülhető el, hogy az esett csorba valamikép kiköszörültessék. De a visszavonulásban nem szükség odáig menni, a­hová a kormány bennünket vinni akar. Ha már szükségessé vált, hogy a kormány javasoljon valamit, hát lett volna az a horvát és a magyar álláspontok kompromisszuma. Amaz csak horvát, ez horvát és magyar feliratú cí­mert akart. Ha már most egyezkedésre került a dolog , tisztességes béke volt a cél, mondták volna azt, hogy no hát egyikünknek se legyen teljesen igaza, hanem válaszszunk egy olyan kö­zéputat, mely sem az egyik, sem a másik állás­ponttal nem ellenkezik. Ne legyen se tisztán horvát, de ne legyen horvát és magyar felirata sem a címer sehol, legyen fölirat nélküli, de mindenütt. Olyan megoldása a kérdésnek, a­minő a kormány javaslatában foglaltatik, hogy a­hol eddig tisztán horvát feliratú címerek voltak, azok maradjanak meg, a­hol két­nyelvűek vol­tak, azok vétessenek le s helyekre, valamint a cí­merekkel ezután ellátandó hivatalokra függesz­­tessenek fölirat nélküli címerek , az ily megol­dás nem kompromisszum, nem egyezmény két ellenkező álláspont közt, hanem megmaradása annak, a mi a horvátoknak tetsző volt s a ma­gyar álláspont teljes pusztulása, meghátrálás, az állami tekintély teljes veresége. „A mit én nemzetem kapitulációjának va­gyok kénytelen tekinteni, az alá én ugyan nem irom­ a nevemet“ — e szavakkal végzi Apponyi nagy hatást keltett beszédét, melyre ugyancsak nehéz lenne kadenciát találni másban, mint a mindenre klappoló szavazásban. Zágrábból mai kelettel távírják, hogy a Gun­­dulícs utcában ma ismét nagy csődülés volt. A tö­meg a hivatalos magyar horvát feliratú címerek le­vételét várta. Okot erre az Agr. Ztg. egyik távirat­i szolgáltatott, mely egy belgrádi táviratot Budapest­ről keltezett a ahelyett, hogy a szerb milíciának már kitűzött lefegyverzését jelentette volna be, azt je­lentette, hogy a címerek oset. 8-án fognak levítetni. A közönség fölült az éretlen hírlapi csínynek. — Schramm a horvát országgyűlés alelnöke a Na­­rodne Novine mai számában a horvát képviselők álláspontját védi a Pozor ellen s behatóan cáfolja a Pozor embereinek ferde következtetéseit és igé­nyeit. — Voncsina közoktatási osztályfőnök le­köszönését ő felsége a királyném fogadta el suta­sította, hogy az uj bán kinevezéséig maradjon meg hivatalában. Voncsina iránt egyébként a rokonszenv általános s egyik részről sem óhajtják, hogy távo­zása miatt az újabb alkotások befejezetlenül ma­radjanak. R­a­m­b­e­r­g báró kit. biztos tegnap nem a legszívesebben fogadta a zavargók ügyében szere­pelt védőügyvéde­k küldöttségét. Frank ügy­véd előadta, hogy be lévén fejezve a vizsgálati el­járás, a szabadlábra helyezés nem lehet többé a vizsgálatnak hátrányára s az illetők, többnyire csa­ládapák, elvégezhetnék sürgős gazdasági teendőiket. Kérik a kir. biztost az államügyészség törvénye­sen megengedett informálására ez értelemben. Bamberg csodálkozását fejezte ki a fölött, hogy kéréssel járulnak hozzá a védők, a­kik a bí­róság előtt oly hevesen kifakadtak a hatóság ellen. Perfid a gyanúsítás, hogy a kir. biztos vagy a magyar kormány befolyást gyakorlott a legutóbbi törvényszéki tárgyalásra. A védelemben előfordult, azon nyilatkozatra, hogy csak a kicsinyeket bün­tetik meg, a nagyokat futni hagyják, s hogy a védők is e nagyok alatt értendők, megjegyezte a királyi biztos, hogy nem nagy bátorságra mutat a védők ezen eljárása, mert jól tudhatják, hogy a zöld asztalnál nem lőnek. Kijelente végül, hogy eljárását csak a törvény szabályozza, s hogy a mi lehetséges meg fog történni. — A magyar nyelv és a tót tanítók. A tren­­cséni „Szvornoszty“ a felvidéki magyarosodásról Írván megjegyzi, hogy e tekin­etben csak akkor le­het majd eredményekre számítani, ha a tót ifjúság­gal megkedveltetik a magyar nyelvet. Jelenleg van­nak ugyan tanítók, a­kik tanítják a magyar nyelvet, meglehet sikerrel is, de ezek ennek dacára többet ártanak a magyarosodásnak mint sem használnak. A pánszláv tanítók ugyanis nem Mai számunk 16 oldalt tartalmaz

Next