Pesti Hírlap, 1883. október (5. évfolyam, 270-300. szám)
1883-10-09 / 278. szám
Budapest, 1883. V. évf 278. (1718.) szám. Kedd, október 9 Előfizetési traktérre................................ írt — I«. *&4Um. ......... f . — i ^ry«deTro • S a M B •;%5 kór*.........................1 , M B Sgyeu ssim helyben 4 kx. Vidéken 5 kr. ft- «^sgr*rorstá2 és a Hagyrilif* svaf b*C7 képei lappal «gjtit: •feu érre........................SO fri *14tt...................10 B SMgjoderre ...... B B iiiialik i«a «kötik. " -------------B Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP.^# Szerkesztési Íróét. Bidape:r.an, aider- utca 7. L kori a lap sseGemi ró,««tét illető nü&í.w kdülemény intexenáő. Bérmentetlen levetek poatkíriumi kerektől fogadtatn&k el. X érá-atok riesza nem adatwkk Kiadóhivatal: Budapest, aááor-Rto* 7. isin, hoví. ».*: előfizetések és *alap b*6nx*C. áécér« vonatkozó falaséi aml&eok m. tétendők. Hirdetések * kiadóhivatalban Tétetnek ki Franciaország részére pedig egri*. RUDOLF M088E-nél PARISV 46, Rue Notredame de Victoir*. ....................................... mi iimihhunhimi i i 3 Apponyi beszéde. A címerkérdés fölötti vita második napján Apponyi beszéde volt az, mely a szokottnál nagyobb figyelmet keltett. S ha nálunk igazi parlamenti viszonyok lennének, egy ily beszéd után nagyon kétessé válhatnék a kormány sorsa. A jól megválasztott és művészileg csoportosított érvek hatalma előtt meg kellene hajolni azoknak is, akik egyátalában nem látnák szívesen a magyar kormány bukását épen egy horvát kérdés miatt. Nagy vonásokban ölelte föl beszédében Apponyi az egész magyar horvát viszonyt. Utalt azokra a nagy nehézségekre, melyekkel a magyar állam konszolidálásának nagy munkája épen Horvátországban találkozik, úgy az utóbbinak közel fekvésénél fogva a Balkán félsziget legturbulensebb szláv tartományaihoz, mint társadalmi laza összefüggésünknél s azon igen csekély befolyásnál fogva, melyet a magyar állam egységi tényezői a horvát beligazgatásra gyakorolhatnak. A mi különösen ez utóbbit illeti, valóban úgy állunk Horvátországgal, hogy ami ott hasznos és üdvös dolog történik, az mind a horvát autonóm kormányzat javára lesz írva. Ellenben minden teher, minden kellemetlenség, sőt minden csapás is a magyar állam nyakába varratik. A magyar államnak nincsenek ott olyan közegei, kiktől a magyar állameszme sikeres propagálását várni lehetne. A magyar állami közeg ott egyedül a finánc, akire az irigység se foghatja rá, hogy meg tudja szerettetni azt az államot, melynek nevében a népet adóztatja. A helyzet olyan rossz, aminő csak lehet két olyan fél között, akik még nem állnak egészen bajban egymással s nem csoda, ha a magyarok közt is sokan akadnak olyanok, akiknek megfordul az eszében, hogy nem volna-e jobb a teljes ketté válás az ily együvé tartozásnál ? Magyarország tradíciói s ami több ezeknél, érdekei azonban nem engedik, hogy a jog talaját elhagyva, komolyan gondolhassunk az elválásra. A nehéz problémát minden esetre meg kell oldani. Apponyi a megoldás keresztülvitelénél elfogadja egyik vezérszempontul azt, amit Tisza nagyváradi beszédjében fölállított, a rend helyreállítása után a mérsékletet. De amire még ennél is több súlyt fektet, az a másik szempont, hogy kerülni kell a gyengeség látszatát. Legyünk, igenis, okosak, de legyünk erősek is, mert a gyengeség sehol sem oly veszedelmes, mint a fönnebb érintett viszonyoknál fogva, Horvátországban. Ami magát a kormány által beterjesztett javaslatot illeti, attól ő a leghatározottabban megtagadja a helyeslését. Azonkívül, amit a kormány a materiális rend helyreállítására tett, minden intézkedése kihívja kárhoztató ítéletét. Éspedig nem a horvátok, hanem épen a magyarok álláspontjából. A horvátok ingerültségének Magyarország ellen etnikai alapja nincs. Ha összehasonlítják jelen helyzetüket az 1848 előttivel, mai autonómiájukat a csak statútumok hozatalára jogosított kongregáció generálissal, panaszra bizony nem lehet okuk. De nem lehet még a címerkérdésben sem A kettős feliratú címerek kifüggesztése ellen nem tettek kifogást. Ha az törvénytelenség volt, akkor képviselőik kötelességet mulasztottak, mikor azt itt az egyedül illetékes közös országgyűlésen föl nem panaszolták. Vagy maguk se vették komolyan s nem tekintették törvénysértésnek. E kettő közül csak az egyik állhat. Hasonló szempont alá esik a kiegyezési törvény állítólagos „folytonos megsértése,a melyet fölpanaszolni soha nem hallottunk s melyet most, mint Apponyi mondá, kommasszálva szemünkre vetni nem lehet joguk. A pénzügyi igazgatás elleni panaszok lehetnek az egyedül jogos gravamen. De hát mondható e ez is speciálisan horvát gravamennek ? nem közös-e az egész Magyarországgal s ez alapon nem épen Magyarország fővárosa lenne e nyilt zendülésben törni ki a leginkább jogosult ? De még e tekintetben is, ha joga lehet valakinek panaszkodni, az az ellenzék, de semmiesetre nem azok a horvát képviselők, akik a jelen kormányt, beleértve annak pénzügyi egész kormányzatát is mindig de mindig csak támogatták. Ami a kettős feliratú címerek kifüggesztését illeti, annak törvényessége kérdés alá sem jöhet. Itt csak a célszerűség kérdéséről lehet szó. Apponyi abban a nézetben van, hogy a tizenöt évi ellenkező gyakorlatot most meg nem változtatni legkevésbbé sem ártott volna a magyar állam tekintélyének. De ha már a pénzügyminiszter kifejezést akart adni Horvátország hozzátartozandóságának a magyar koronához , győződött volna meg előbb, ha képes-e azt keresztülvinni. Mert ha nem képes és mégis megkísérli , annak eredménye nem a magyar állameszme szilárdítása, de ép ellenkezője : kudarc lesz. Amint hogy az is lett. A kormány kénytelen visszavonni saját tényét. Bizony nem szívesen teszi, hanem kényszerhelyzet nyomása alatt. S minél jobban tudja indokolni a kormány azt, hogy a kettős feliratú címerek kiakasztása törvényszerű is volt, de tán — aminek ugyan ellenkezője derült ki azóta — célszerű is volt : annál elfogadhatatlanabbá teszi javaslatának második részét, mely most e törvényszerű s szerinte célszerű tény nullifikálását mondja ki. De Apponyi abban a nézetben van, hogy a pénzügyminiszter az államférfi- előrelátás minden kezüke nélkül adta ki ama rendeletet s most nem kerülhető el, hogy az esett csorba valamikép kiköszörültessék. De a visszavonulásban nem szükség odáig menni, ahová a kormány bennünket vinni akar. Ha már szükségessé vált, hogy a kormány javasoljon valamit, hát lett volna az a horvát és a magyar álláspontok kompromisszuma. Amaz csak horvát, ez horvát és magyar feliratú címert akart. Ha már most egyezkedésre került a dolog , tisztességes béke volt a cél, mondták volna azt, hogy no hát egyikünknek se legyen teljesen igaza, hanem válaszszunk egy olyan középutat, mely sem az egyik, sem a másik állásponttal nem ellenkezik. Ne legyen se tisztán horvát, de ne legyen horvát és magyar felirata sem a címer sehol, legyen fölirat nélküli, de mindenütt. Olyan megoldása a kérdésnek, aminő a kormány javaslatában foglaltatik, hogy ahol eddig tisztán horvát feliratú címerek voltak, azok maradjanak meg, ahol kétnyelvűek voltak, azok vétessenek le s helyekre, valamint a címerekkel ezután ellátandó hivatalokra függesztessenek fölirat nélküli címerek , az ily megoldás nem kompromisszum, nem egyezmény két ellenkező álláspont közt, hanem megmaradása annak, a mi a horvátoknak tetsző volt s a magyar álláspont teljes pusztulása, meghátrálás, az állami tekintély teljes veresége. „A mit én nemzetem kapitulációjának vagyok kénytelen tekinteni, az alá én ugyan nem irom a nevemet“ — e szavakkal végzi Apponyi nagy hatást keltett beszédét, melyre ugyancsak nehéz lenne kadenciát találni másban, mint a mindenre klappoló szavazásban. Zágrábból mai kelettel távírják, hogy a Gundulícs utcában ma ismét nagy csődülés volt. A tömeg a hivatalos magyar horvát feliratú címerek levételét várta. Okot erre az Agr. Ztg. egyik távirati szolgáltatott, mely egy belgrádi táviratot Budapestről keltezett a ahelyett, hogy a szerb milíciának már kitűzött lefegyverzését jelentette volna be, azt jelentette, hogy a címerek oset. 8-án fognak levítetni. A közönség fölült az éretlen hírlapi csínynek. — Schramm a horvát országgyűlés alelnöke a Narodne Novine mai számában a horvát képviselők álláspontját védi a Pozor ellen s behatóan cáfolja a Pozor embereinek ferde következtetéseit és igényeit. — Voncsina közoktatási osztályfőnök leköszönését ő felsége a királyném fogadta el sutasította, hogy az uj bán kinevezéséig maradjon meg hivatalában. Voncsina iránt egyébként a rokonszenv általános s egyik részről sem óhajtják, hogy távozása miatt az újabb alkotások befejezetlenül maradjanak. Ramberg báró kit. biztos tegnap nem a legszívesebben fogadta a zavargók ügyében szerepelt védőügyvédek küldöttségét. Frank ügyvéd előadta, hogy be lévén fejezve a vizsgálati eljárás, a szabadlábra helyezés nem lehet többé a vizsgálatnak hátrányára s az illetők, többnyire családapák, elvégezhetnék sürgős gazdasági teendőiket. Kérik a kir. biztost az államügyészség törvényesen megengedett informálására ez értelemben. Bamberg csodálkozását fejezte ki a fölött, hogy kéréssel járulnak hozzá a védők, akik a bíróság előtt oly hevesen kifakadtak a hatóság ellen. Perfid a gyanúsítás, hogy a kir. biztos vagy a magyar kormány befolyást gyakorlott a legutóbbi törvényszéki tárgyalásra. A védelemben előfordult, azon nyilatkozatra, hogy csak a kicsinyeket büntetik meg, a nagyokat futni hagyják, s hogy a védők is e nagyok alatt értendők, megjegyezte a királyi biztos, hogy nem nagy bátorságra mutat a védők ezen eljárása, mert jól tudhatják, hogy a zöld asztalnál nem lőnek. Kijelente végül, hogy eljárását csak a törvény szabályozza, s hogy a mi lehetséges meg fog történni. — A magyar nyelv és a tót tanítók. A trencséni „Szvornoszty“ a felvidéki magyarosodásról Írván megjegyzi, hogy e tekinetben csak akkor lehet majd eredményekre számítani, ha a tót ifjúsággal megkedveltetik a magyar nyelvet. Jelenleg vannak ugyan tanítók, akik tanítják a magyar nyelvet, meglehet sikerrel is, de ezek ennek dacára többet ártanak a magyarosodásnak mint sem használnak. A pánszláv tanítók ugyanis nem Mai számunk 16 oldalt tartalmaz