Pesti Hírlap, 1886. szeptember (8. évfolyam, 242-271. szám)
1886-09-11 / 252. szám
Hangulat-változás. Emlékezhetünk, hogy mikor Battenberg Sándor Lembergben elszánta magát, hogy viszszatér Bulgáriába s népe kivonatára elfoglalja trónját, a három császár-szövetség nagyon savanyu arcot vágott ehhez az elhatározáshoz. Ettől a Sándortól, igy gondolkoztak Bécsben, még kitelik, hogy a sarkára áll s szembe néz a hatalmas cárnak, abból pedig még baj is lehet. Bismarck meg pláne egész hírlapi hadjáratot indított a német közvélemény ellen, mely rokonszenvét a bátor fejedelem felé kezdte fordítani s nem szűnt meg bizonyítgatni, hogy csak az a derék német patrióta, akinek szemében Bulgária és fejedelme nem ér egy fakovát. Mert nekünk, úgymond, ottan nincsen semmi érdekünk s a földabroszon akár Bulgária, akár egy üres lyuk van azon a helyen, az nekünk „Wurst“ s nem hogy annak a bizonyos pomerán katonának a csontjait, de még az árnyékát sem kockáztatjuk s egy tületlen pitykét el nem fizetünk érte. No a francia, az meg pláne a muszka kedvében jár. S ennek van is értelme, mert hisz az alkotmányos, szabad köztársaság bizonyos eshetőségekre a despotikus államformái a hatalmat szemelte ki szövetségeséül s ebbe vetett reménységét egy rongyos kis tartomány kedvéért bizony nem ereszti füstnek. Nem is várta senki józan észszel, hogy Oroszországnak akár a mostani, akár jövendőbeli szövetségesei üssenek homlokot a cárral Bulgária miatt. Hogy fölemeljék szavukat Oroszország terjeszkedési kísérletei ellen, azt — miután az osztrák-magyar monarchiának már a hármas szövetség küszöbén belül azt mondják: „a te neved hallgass“ — Törökországtól és Angliától várta a világ. Törökországtól azért, mert a szultán a még mindig érvényben álló nemzetközi kötések értelmében ma is szuzerén ura Bulgáriának s mert Kelet-Rumélia, melyet most Bulgáriával egybefoglalva dobálnak emide-amoda, ma is tartománya még a portának. Hát csak el lehetett gondolni, hogy amikor e kettőnek a sorsa van eldülőfélben, a padisa nem fogja azt mondani, amit Bismarck : „mi közöm hozzá ?“ Angliától pedig azért várhatta el a világ a felszólalást, mert olyan bolond ember, aki csakugyan elhigyte, hogy Kelet-Indiát a muszka ellen Afghanisztánban kell megvédeni s hogy tehát a Balkán-félszigetet, Konstantinápolyt és a Dardanellákat az angol érdekeknek minden veszélyeztetése nélkül lehetne a muszkának átengedni,— olyan bolond ma már egész Angliában nincs. Jól tudják azt az angolok, mit jelentene a muszka kéznek ez a kiterjeszkedése, jól tudják, hogy megérezné azt a szomszédságot Egyiptom is a szuezi kanálissal, melyre Anglia a török birodalom felosztásának esetére, ha már ez nem lenne feltartóztatható, mint indiai birtokai felé vezető útvonalra mindenekelőtt számít. De hát úgy Törökország, mint Anglia hallgattak, mint a sült hal s hagyták a visszatért fejedelmet abban a kétségbeejtő bizonyosságban, hogy nemcsak magára van hagyatva a muszka szörnyeteggel szemben, nemcsak megsegítésre sehonnan sem számíthat, de sőt a muszkának mennek segíteni szükség esetén ő ellene. Konstantinápolyból még azt is értésére adták, hogy csak tizenegygyel kénytelen beérni. Pedig a sör a németnyelvű lakosság éltető eleme; belőle menti a politikai ihletet s nem szép a miniszter úrtól, hogy az ihlet forrását akarja megcsappantani. A polgári háború nagy mérveket öltött. A magisztrátusban akadt néhány, a helyi patriotizmusról megfeledkezett ember, aki a minisztert pártolja. Az aljegyző, aki főjegyzővé akarna lenni, a polgármester, aki kormánypárti képviselőségre aspirál és a lelkész, aki a közművelődésnek minden önző mellékcél nélkül buzgó híve, minden alkalommal azt hangoztatják, hogy igenis kell ipariskola. Oly buzgón korteskednek az eszme mellett, hogy már-már sarokba szorították az ellenpártot. De ez sem hagyja magát. Jó szerencsére a sors oly vezért adott neki, aki győzi elokvenciával, érvekkel és pénzmaggal. Az öreg Bergner harminc éve lakik L. városában, de még nem felejtette el, hogy Bajorország az ő hazája és Germania a szülője. Még meg tudna barátkozni azzal, hogy ipariskola alakuljon szomszédságában, de soha sem azzal a gondolattal, hogy magyarul tanítsanak ott. Micsoda ? magyar ipar?! Ki hallott már erről ? Läcerlich! Majd megmutatja ő annak a miniszternek, mire képes egy, legszentebb érzelmeiben háborgatott serfőzőivadék! Csak bízzák ő rá, ha kell, elmegy ő Budapestre deputációban, hogy fölvilágosítsa a minisztert L. város igazi érdekeiről. Szaván fogták. A konventikulum, mely a „Hét kecskében“ ülésezett, a tizedik pohár sörnél elhatározta, hogy másnap hattagú deputációt ott „rossz vért szült" az ő visszatérte. Anglia ugyan el volt ragadtatva az ifjú fejedelem hősi bátorságától, de ezzel aztán eleget is vélt tenni föladatának s várta, hogy az angol nagy megelégedésért való hála fejében most már a bolgár fejedelem össze fogja törni a muszkát — neki, anélkül, hogy ő neki is össze kellene töretnie akár egy skót katonának az egészséges csontjait. Egyszóval Bulgária egyhangúlag, a legkisebb ellentmondás nélkül volt kiszolgáltatva az orosz cár kénye-kegyének. A szövetségesek ki is mondták, hogy ő felőlük tehet vele, a mit akar; a többi pedig hallgatott s itt aztán igazán áll a szabály, hogy „qui tacet, consentire videtur." Tény, hogy a kényre-kegyre kiszolgáltatás ellen semerről a legkisebb pisszenő hang sem emelkedett. No ha így van, gondolhatta magában a fejedelem, akkor hát csak csináljátok a dolgotokat magatok a muszkával. És ott hagyta Bulgáriát. És ime egyszerre milyen változás! Törökország, mely eddigelé úgy meg volt lapulva, mint a nyúl, egyszerre csak észre kezdi venni, hogy nini, biz ez az örörbe megy s körjegyzéket intéz a nagyhatalmakhoz, kifejezve reményét, hogy nem fogják beleegyezésüket adni Bulgáriának valamely idegen hatalom általi megszállásához. Anglia dühbe jön, mintha őt árulta volna el valaki s szemrehányó hangon veti föl Sándornak, miért nem várt még egy kis ideig? A diplomácia útjai lassúak, de bizonyosra vehette volna, hogy nem maradt volna „kizárólag csak a saját segélyforrásaira utalva.“ Az angol kormánypárti lapok „erélyesebb cselekvésre“ sármeneszt a fővárosba, mely a miniszternél tiszteleg és előadja neki L. polgárságának hő kívánságát. — Nur resolut auftreten! — biztatták egymást az összeesküvők. Bergner lesz a deputáció feje; ezt egyhangúlag határozták el. Az öreg spieszburger annyire elérzékenyült a közbizalom e nyilatkozata miatt, hogy saját zsebére vállalta el az összes utazási költségeket. De kikötötte egyszersmind, hogy a másodtanítót adják mellé adjutánsul. Mert ez először is már járt Budapesten, másodszor pedig nagy poéta, aki olyan beszédeket komponál, hogy még a minisztert is megrnkatja. A dolgot titokban tartották, nehogy az ellenpárt megtudja és őket megelőzze. Szokás ellenére jókor hagyták ott a „Hét kecskét“, azonnal megtettek minden utazási előkészületet és másnap hajnali négy órakor már a vasúti kaszszánál voltak, ahol Bergner hét harmadik osztályú jegyet váltott a fővárosig. Hogy nevettek maguk közt a meglepetésen, melyet az ellenpártnak készítenek! Pedig ez már akkor mindent tudott. Áruló akadt a deputáció közt s ez a tudás nem volt más, mint Bergner legmeghittebb embere, a segédtanító. A szerelem vitte e turpisságra. Már egy hét előtt titokban jegyet váltott az aljegyző húgával és nem volt sürgősebb dolga, mint leendő sógorát éjjel fölvenni álmából s elmondani neki mindent, a mi ellene készül. — Mit tegyünk ? — sopánkodott a megrémült férfiú, — ily későn nem hívhatom egybe a híveket. Holnap pedig már későn lesz! Pesti Hírlap Budapest, 1886. Vili, évf. 252. (2769.) szám. Szombat, szeptember II. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre 7 » — » Negyedévre .3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utcai. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. #fg) Szerkesztési iroda: Budapest, nádor-utca 7. sz., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedi* John F. Jones & Cie. Párisban, 31 Instrue du Faubourg Montmartre. A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Harc az iskola ellen. (Igaz történet.) Aki megunta életét és a legrövidebb uton akar szabadulni a végrehajtó, a hitelezők, az anyósok sat. incselkedéseitől, az menjen el K. megyének L. városába. Nem mintha újra föléledt volna ott a hatvanas évek betyárromantikája, melyben az eszményi fölfogás oly szépen egyesült a gyakorlatival, hanem mert hónapok óta elkeseredett harc folyik ott. A hadakozó felek L. város bölcs magisztrátusa és a közoktatási minisztérium. Okot pedig a háborúra az szolgáltatott, hogy Trefort ipariskolát akar L.-ben fölállítani, melyet a polgárság és a magisztrátus sehogy sem akarnak elfogadni. Nem mintha elvből ellenségei volnának a kulturális haladásnak, oh nem! Nem volna például semmi ellenvetésük, ha Trefort úr új sörfőzdét rendezne be számukra, mert ennek gyakorlati célja is volna ! De egy ipariskola, édes istenem, mire való az ilyen ? ! Emberemlékezet óta ipariskola nélkül szőnek, varrnak, cserzenek, és készítenek kék posztót L. városában. Apáról fiúra szállt a tudomány és mindenki meg volt elégedve vívmányaival. A legnagyobb bökkenő pedig az, hogy a közoktatásügyi miniszter a város költségén akarja az iskolát fölállítani. Akkor úgy is oly nagy már az adó, hogy aki azelőtt tizenkét pohár sört fogyasztott el vacsora után, ma már Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.