Pesti Hírlap, 1888. március (10. évfolyam, 61-91. szám)

1888-03-26 / 86. szám

Orosz remények. A későbben-korábban kitörő vihar előjele-e azon politikai szélcsend, mely jelenleg uralkodik, vagy valóban egy hosszabb békével biztató fordulat első jelensége-e? Föl kell vetnünk ezt a kérdést, szemben azon szünettel, mely Oroszország diplomáciai akciójában bekövetkezett. Mikor a szentpétervári kabinet fölszólíta a nagyhatalmakat, hogy támogassák a portánál a bolgár fejedelem ellen irányuló föllépését, úgy látszott, mintha egy világtörténelmi dráma első felvonásának függönye gördülne föl. Az első felvonás véget ért, a függöny legördült, de a politikai színjáték második felvonása még mindig várat magára. Oroszország diplomáciai akciója mostanig azonos a legteljesebb kudarccal. A porta megleste ugyan a cárnak azt a szolgálatot, hogy notifikálta a bolgár kormánynak Ferdinánd fejedelem törvénytelen állását. Hanem ez a kolofónium-villám senkit sem ijesztett meg Bulgáriában. A fejedelem egyelőre a ,,j’ y suis, j’ y reite“ álláspontján áll és épen nem mutat hajlandóságot elhagyni országát. Viszont a bolgárok semmitől sem irtóznak inkább, mint hogy újra orosz szatrapák kormányozzák államukat Korzakoff-Dondukov és Kaulbars politikai recipéi szerint. Meglehet, hogy Ferdinánd fejedelem nem a bolgár nép minden rétegének ízlése szerinti uralkodó. Mindegy, abban a pillanatban, melyben Oroszország erőszakkal akarná eltávolítani népe köréből, melynek választottjai egyhangúlag kiálták ki fejedelmül, bizonyára az egész nemzet egy emberként fog sorakozni személyes a nemzeti függetlenség lobogója körül. Hála monarchiánk, Anglia és Olaszország ép olyeszélyes, mint öntudatos politikájának, Oroszország ma is oly távol áll céljától, mint az év elején. S e három hatalom keleti politikájának nagy részben teljesen azonos érdekei azzal biztatnak, hogy a szentpétervári kormány soha sem fog európai mandátumot nyerni a koburgi sarj elűzésére és Bulgáriának orosz befolyás alá helyezésére. Kálnoky, Salisbury és Crispi különböző alkalommal oly határozottan körvonalazták az általuk képviselt monarchiák keleti politikáját, hogy az orosz államférfiaknak nincs kilátásuk érvényesíteni diplomáciái után a Balkán félszigetre vonatkozó orosz külügyi programmat. Maradna tehát az „ultima ratio“, a nyílt erőszak, a háború. Hogy Oroszország a véres mérkőzés eshetőségét sem hagyta számításon kívül, azt közel félév óta bizonyítják hatalmas hadtömegek összpontosításai a porosz s a galíciai határ mentén, Besszarábia síkjain s a Kaukázus völgyeiben. Bizonyítja a lázas tevékenység, melyet az orosz hadügyi kormányzat kifejt. E tevékenység pillanatig sem szünetelt. Legfölebb az elemek hatalma, a tél rengeteg hófúvásai vontak eléje korlátokat. , De háborúra készülni és háborúba bocsátkozni nem mindig azonos. Igaz, az északi kolosszus sikamlós lejtőre jutott. A fegyverkezés s egy hadilábon tartott nagy hadsereg sok pénzébe került már Oroszországnak. Bár egyetlen fegyver sem dördült még el, Oroszország valósággal hónapok óta a háború terheit viseli. Meghátrálni, leszerelni, zsebre dugni a kudarcot dicstelen, amellett, hogy veszedelmes döfést ad a cárismus tekintélyének magában Oroszországban. Hanyatt-homlok belerohanni a háborúba szövetségesek és rendelkezésre álló hadiköltség nélkül, vakmerőség és kockáztatott vállalat. Világos, Oroszország kelepcébe jutott. S mivel a szentpétervári kormány nagyon jól érzi a helyzet kényes voltát, egyelőre kénytelen szegre akasztani a bolgár kérdést. E helyett azon reményben ringatóznak a Néva partján, hogy a monarchiánk és Németország közötti szövetséget meglazítani, talán épenséggel fölbomlasztani fogja Frigyes császár békeszeretete, ki nem fog Bulgária miatt védelmére kelni Ausztria-Magyarországnak. Mint a fuldokló a szalmaszálhoz, úgy kapaszkodik az orosz sajtó Frigyes trónralépte óta e reményhez. Hangosan hirdeti, hogy monarchiánk és a német birodalom között nem áll már fönn a régi jó viszony. Teli marokkal szórja a tömjént az új német uralkodónak, ki, szerinte, más külpolitikát fog követni, mint Bismarck herceg. Nos, a kiábrándulás órája hamar be fog következni az orosz sajtóra és kormányra nézve, ha a szentpétervári kormány karddal kísérlené meg kettévágni a bolgár kérdés gordiusi csomóját. Frigyes császár békeszeretete nem jelentheti azt, hogy Németország tág kaput nyit az orosz terjeszkedési és hódítási törekvéseknek. Ez annyi volna, mint segédkezet nyújtani Oroszországnak ahhoz, hogy a német birodalom rovására Európa legfélelmesebb hatalmává váljék. Hogy leszorítsa Németországot eddig elfoglalt domináló álláspontjáról és magát helyezze oda. Ily rövidlátónak ki meri tartani Frigyes császárt és lángeszű tanácsadóját, Bismarck herceget? Pesti Budapest, 1888. X évf. 86. (3323.) siára Hétfő, március 26. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .* TS • 5 V » — » Negyedévre S» . 3 » 50 * Egy hóra. . .. 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, fládor-utca 7. simtosíim, hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: Binlapssien, fládor-utca 7. a„ Lement, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő". Bérmentetlen levelek" csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cue. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. & „PESTI HÍRLAP“ TABS It JA, A kandúr. Irta: fr. Sonlié. A királyi könyvtár egyik szögletében, egy poros pergamen kézirat látható, mely azon család történetét és nevezetesebb eseményeit tartalmazza, melynek valamikor birtokát képezte ; születések, halálozások és menyegződ napja, majd dicsénekek, pajkos dalok, föltünést keltő események leirása, politikai és erkölcsi elmélkedések, számadások ; szóval egy oly fő memoranduma ez, aki a körülé történőket megfigyeli és megörökíti. A kézirat 31-ik oldalán ez olvasható: „Tegnap, 1573. december 20-dik napján, a Saint-Germain PAuxerrois székesegyházban nagy fénynyel és pompával ment végbe Rose Catherine de Quinqueboeuf és Pierre du Ru, a városi ijjászok és lövészek kapitányának egybekelése.“ „Ez a házasság egy kandúr híressé vált vakmerő kalandjának a folytatása vala, mely a múlt évi szt. János-kapi tűzünnepély alkalmával történt, és melyet Pierre du Rudly ravasz ügyességgel tudott a maga javára felhasználni.Címe az esemény: 1573. június 23-án a place de Gréve egy szögletében, és közvetlenül a párisi puskások, ijjászok, parittyások és lövészek által képezett, a tömegnek a tűztől lehető távoltartása végett fölállított sorfala mögött, állt egy érdekes arcú, gazdag öltözetű, szép urinő, kinek tekintetében és fej hordozásában több volt a büszkeség, mint a mennyi egyszerű polgári származásáért megilleti vala, és a kit Quinqueboeuf csak nagy vagyonáért vett nőül. Már egy év óta özvegy s egy egész csapat kapzsi udvarló cseng kezeiért, illetőleg nagy vagyonáért. Nagyszámú udvarlói egyikének sem sikerült egy ablakot kibérelni, honnét az ünnepély lefolyását láthatta volna, és így kénytelen volt gyalog a tömegen keresztül törtetni, kisérve öt-hat buzgó lovagjától, kik utat nyitottak neki a tömegben és körülvették őt, nehogy a csőcselék tisztátalan ruhája illesse drága öltözékét, vagy esetleg valami élelmes tolvaj leollózza ruhájáról az értékes hímzéseket. Még addig a helyig sem lett volna képes eljutni, ahol állott, ha Pierre du Ru — ki kísérői közül néhányat fölismert volt — utat nem nyittat neki odáig puskásai által. Most látta először Gatherinet, kinek föltűnő szépsége, mit a szép ruha csak előnyösen kiemelt, őt sem hagyá hidegen, s ki is fejezte nyomban örömét, hogy szolgálatjára lehetett. Catherine csak foghegyen válaszolt neki, ami nagyon megcsappantotta a kapitány lelkesültségét, anélkül azonban, hogy a szép asszonyra sértő gőgje miatt haragudni tudott volna, mert szépsége által le volt bilincselve. Bizonyos távolságból szemmel tartotta őt és figyelte, milyen bánásmódban részelteti a kíséretét képező ifjú lovagokat. Nemsokára arra a meggyőződésre jutott, hogy a szép asszony úgy bánik velük, mint királynő szokott udvaroncaival, de úgy látszik, hogy egy sem volt köztük olyan, kivel megosztani lett volna hajlandó a királyi koronát. Azt is észrevette, hogy szívesen hallgatja egy mellette álló vén anyóka beszédjét, a ki már két óra hossza csak sir és panaszkodik, mig az úrnő és udvarlói jószót nevetnek rajta, és a midőn feléjük közeledett, tudni akarván a sirás és nevetés okát, hallotta, a midőn fenhangon azt mondja az anyóka az egyik lovagnak: — Szent Jánosra mondom, uram, szeretném önnek szinről-szinte megmutatni és fogadni mernék, hogy az ön bajusza nem állja ki a versenyt az övével, mert azé szebb és szebben van kipödörve mint bármelyik lakájnak, a gyalogjáró hercegnő kíséretéből. — Hé! asszony, — kiált oda Pierre du Ru — azt mondom, ne sértegesd azt az úrnőt, mert elfogatlak és becsukatlak. — Jól van, jól ! — felesel az anyóka, de hisz ruhája után ítélve, azt hiszi az ember. De különben nem elég, hogy az udvaroncok elveszik tőlünk pénzünket és az ünnepélyre szánt állatainkat, még innét is eltiltanának bennünket ? — Utoljára mondom, hogy hallgass — pattant föl du Ru. — Uram! szólalt meg Catherine, ez a jó asszony engem mulattat és ön őt sértegeti, a nélkül, hogy én önt erre följogosítottam volna. Du Ru ajkába harapott s feltette magában, hogy ha valamikor alkalma nyilnék megtorolni annak a büszke szépségnek durva gőgjét, bizonyára nem mulasztaná el az alkalmat. Visszavonult tehát és igy nem hallotta, a mint Catherine utána kérdezősködött, mert őt sem hagyta hidegen du Ru szép, nemes arca, előkelő keresetlen mozdulata, midőn kezét kardja Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.