Pesti Hírlap, 1888. június (10. évfolyam, 151-180. szám)
1888-06-01 / 151. szám
2 többsége által aligha fog megszavaztatni — a törvény létrejöttét fölötte késleltetné és megnehezítené, minthogy ily változás az állami jövedelmeket jelentékenyen csökkentené. Külpolitikai hírek. — május 31. A magyarfrancia szótáré. A Temps egy igen higgadt cikkben tér vissza Tisza miniszterelnök beszédére. Azt írja, hogy Ausztria-Magyarország részéről kevésbbé volt meglepő a franciákra nézve a kiállításon való részvétel megtagadása, mint Németország és Oroszország részéről; a francia kormány által választott időpont valóban nem alkalmas arra, hogy más kormányokat a kiállításra vonzzon, jóllehet a legtöbb hatalom ellenségessége inkább a francia nemzet, mint a köztársasági forma ellen irányul. Anglia, mely az ifjú köztársaság elleni koalíció élén áll, nem fogja dezavuálhatni a saját forradalmát, melynek leánya volt a francia forradalom. Olaszország, mely a forradalomnak köszönheti függetlenségét és egységét, észszerűen nem sajnálhatja diadalait. Magyarország sem tagadhatja el, hogy e nagy korszak eszméi nélkül nem kisérthette volna meg 1818-ban és nem valósíthatta volna 1867-ben szabadságát, mely nélkülök álom maradt volna. Mindazáltal könnyen előre láthattuk, hogy Európa, mely elfogadta Németország hegemóniáját, majdnem egyhangúlag le fog mondani meghívásunkról; jobb lett volna tehát fölmenteni magunkat ettől. Ha nem javulhattunk meg abból a kozmopolitizmusból, mely oly drágába került nekünk: a népek, melyek valaha hasznot húztak belőle, most elsősorban sértenek meg bennünket. Senki sem fog csodálkozni szód, ha Magyarország is elfordul ama műben való részvételtől, melyet Franciaország kezdeményezett. Annál különösebbnek fogja azonban találni az egész világ azokat a furcsa okokat, melyeket a magyar miniszterelnök a távolmaradás mellett felhozott; ritkán hallotta azt az ember, hogy egy állam ily szabadon, mondhatni önkényesen beszéljen egy más államról. Németország hozta ezt a módot divatba s Európa hallgatólag elfogadta. Anglia utánozta néha, s Magyarország is azt hitte, hogy használhatja a legyőzött Franciaország ellenében. De felhatalmaz bennünket annak megkérdezésére : mely időben, mely alkalomkor kellett nemzetének a mi nemzetünk bizalmatlanságát, erőszakosságát, ellenségeskedését tűrnie: a múltban politikusaink, történetíróink s költőink szövetségesként, barátként bántak vele s midőn a népek szabadságát kértük, mindnyájan Magyarországra, azutánLengyelországra és Olaszországra gondoltunk. Együtt szenvedtük szerencsétlenségeit, sirattuk nyomorúságát, örvendtünk feltámadásának. Hivatkozik azután Szeged katasztrófájára e igy folytatja: És Magyarország biztosította Németországnak Elszász és Lotharingia birtokát. És várjon provokáltuk a hármas vagy négyes szövetség egyik hatalmát ? Nem. Hanem az igaz, hogy az egyik, miután azzal vádol bennünket, hogy fegyverkezünk ellene, elfogta egy hivatalnokunkat saját területünkön, lelövette két békés honfitársunkat s jelenleg egy zárvonalat von nemcsak Franciaország ellen, hanem egyáltalában a Franciaországban levő idegenek ellen, akiket dolgaik Franciaországba hoznak. És Tisza úr mégis kétkedik nyugalmunkban, türelmünkben, önuralmunkban? A magyar kormány legközelebbre összehívta a delegációkat (A király hívja össze, nem a magyar kormány. Szerk.), hogy pénzt kérjen tőlük. Itt azt fogja mondani, hogy minden bajnak Franciaország az oka, mindenért ő a felelős, s hogy visszatarthassák, emelni kell a fegyveres erőt. Ez a misen-scéne már meghonosult az összes parlamentekben s mi csak nevethetünk rajta, annál inkább, mert Tisza szavai kevésbbé sértették Franciaországot, mint magát Magyarországot, ennek múltját, honfiait és megszabadítóit. A Berliner Tageblatt épen a Temps ellenlábasaként nem lát sértést Tisza szavaiban Franciaország ellen, de természetesnek találja, hogy Franciaország megharagudott Tiszára amiatt, hogy azt mondta: senkinek sem tanácsolhatja, hogy a párisi kiállításon részt vegyen. Ez ugyan kellemetlen a franciákra nézve, de nem elég arra, hogy diplomáciai lépések tárgya legyen. Tisza Magyarországhoz beszélt, amit a magyaroknak mondott, az nem tartozik Franciaországra. Most, mikor épen Mária Terézia szobrát leplezték le ünnepélyesen, Ausztria- Magyarország népei hogy menjenek oda, ahol a Mária Terézia leányának szomorú végét előidéző eseményeket fogják glorifikálni. Megkérdezhette volna azt is, miért maradtak a franciák tüntetőleg távol a bécsi jubiláns kiállításról, és előhozhatott volna különösebb dolgokat is, hogy a franciák nem rösteltek Ausztria-Magyarországban a kormány ellen agitálni, amennyiben a kormány visszautasítása után mozgalmat indítottak a csehek és a magyar radikálisok közt, hogy mentői nagyobb számú részvevőt kapjanak a párisi kiállításra. (Ez nem volt kormányellenes agitáció; az iparosok most is részt vehetnek, ha nekik tetszik, a kormány tanácsa ellenére is, mely tanács csak újabb keletű s furcsa is lenne beleavatkozni egyes emberek magánügyeibe. Az megy talán egy rendőrállamban, de nem Magyarországon.) A Times következőleg nyilatkozik: „Senkit sem fog meglepni az, hogy Tisza urnak Franciaország elleni meg nem gondolt támadása Páriában nagy megütközést idézett elő. Ha Tisza úr a tények szilárd alapjára helyezkedve, a történelem és a humanitás nevében megleckéztette volna azokat, kik a monarchikus Európát kihívólag arra szólítják fel, hogy ünnepelje meg 1879-nek százados évfordulóját, mindenki helyeselte és tetszéssel fogadta volna azt, amit tett. Ha azt mondta volna, hogy minden magyar ember, aki részt vesz azon forradalom megünneplésében, melynek folyamában a Habsburg-ház egyik sarja a vérpadra vitetett, ezáltal lealacsonyítja magát, minden magyar ember, sőt minden ember, bármely nemzethez tartozzék, egyetértett volna vele. De senki sem fogja megengedhetőnek tartani, hogy valamely miniszter a parlamentben ily sértő nyilatkozatot tegyen és megtámadja egy nagy nemzet becsületét, azt mondván, hogy az veszélynek fogja kitenni az ő őrizetére bízott kincseket és a gondjára bízott zászlókat. Midőn Tisza úr igy beszél, nemcsak a magyarokhoz intézi szavait. Azok minden nemzetnek szólanak, riadalmat keltenek és egy óriási vállalkozás ellen foglalnak magukban érzékeny támadást. Tisza úr ennélfogva nem lehet meglepetve, ha azzal vádolják, hogy adott parancsnak engedelmeskedik, ahelyett, hogy egyszerűen védené Mária Antoinette emlékét és hogy megfeledkezik ez emlékről azért, hogy megtegye, amiről azt hiszi, hogy hízeleg a hódító rosszakaratának. Ez oly eljárás, mely megsérti Franciaországot, de mindenekfölött megalázza Ausztria-Magyarországot. * A Bad. Corr. mai esti kiadása ezeket írja: Párisi lapok állítólag bécsi sürgönyök után jelentik, hogy Kálnoky gróf külügyminiszter egy a francia követtel, Decrais - vel tartott megbeszélés után Tisza miniszterelnökkel, ennek ismert nyilatkozata miatt tanácskozni szándékozik. Ez a közlemény teljesen téves föltevésen alapul. A miniszterelnöknek a körülmények által minden tekintetben igazolt, kizárólag a magyar állampolgárok érdekeit szem előtt tartó, a politikai vonatkozásokat még csak nem is érintő nyilatkozata semmi okot nem nyújtott arra, hogy a külügyminiszter bármi néven nevezendő felvilágosítást kérjen, vagy csak egyáltalán a felelet megadása után e fölött a miniszterelnökkel értekezzék is. A francia kormány ezen kívül, amint halljuk, Tisza miniszterelnök szavaiban nem talált Franciaország ellen intézett nyilatkozatot és ezért kétséget sem szenved, hogy a francia sajtó, kivéve a szakadatlanul izgató boulangerista lapokat, a legközelebbi napokban ez ügy fölött sokkal nyugodtabban fog ítélni, mint az első (célzatosan színezett sürgönyök által előidézett) benyomás után. PESTI HÍRLAP • 1888. junius Fővárosi ügyek. — A törvényhatósági bizottsági tagok választása •'jyében az erzsébetvárosi polgárok Tormay Béla min. tanácsos elnöklete alatt népes értekezletet tartottak, melyen Milassin Mihály jegyző felolvasta azok névsorát, akiket a mozgalom megindítói a választási ügyeket intéző bizottságba beválasztani javasoltak. Az értekezlet az előterjesztett javaslatot elfogadván, Czakó János tanár kérte a választókat, hogy minél többen vegyék ki bárcáikat. Szalárdi Mór a megválasztott bizottságot buzgó működésre kérte, mire Tormay Béla elnök kijelentette, hogy a bizottság oda fog törekedni, hogy a törvényhatósági bizottsági tagok választása körül a főváros és a VII. ker. érdekében becsületesen oldja meg feladatát. Ezzel az értekezlet véget ért. —Iskola építés. A főv. tanács kiírta az ajánlati tárgyalást a Kálmán utcában építendő iskolaházra. Árlejtés alá bocsáttatnak a föld- és kőműves, kőfaragó, ács, asztalos, lakatos, mázoló, üveges, palafedő és vastartó munkák. Az ajánlatokat június 12-ikének d. e. 10 órájáig kell a tanügyi osztályban benyújtani. Színház, zene, képzőművészet A m. kir. opera jövő évadja. Abban az előterjesztésben, amelyet Beniczky Ferenc kormánybiztos a m. kir. opera ügyeinek rendezése tárgyában a belügyminiszternek tett és mely a miniszter által ez ügyben a képviselőházhoz benyújtott jelentésnek egyik mellékletét képezi, operánk művészi tevékenységére vonatkozólag a következő érdekes programmot olvassuk: Az új operák bemutatását illetőleg közönségünk némileg el van kényeztetve, mert az opera megnyitásának évében, a kiállítási év alatt színre hozott operák költségei az úgynevezett „felszerelési alap“ segélyével lettek fedezve Az 1887. évben bemutatott 1 nagy ballet (Excelsior) és 5 új opera (Lakmé, Otello, Merlin, Manfréd (?) és Jó éjt Pantalon úr) több, mint a repertoiiának pótlására egy évben szükséges. A magy. kir. operaház ez idő szerint eléggé gazdag és változatos műsorral bir. (62 opera és 8 önálló ballet), mely ha jó erőkkel, célszerűen, a müszlésnek és gyakorlati szempontoknak hódolva felhasználtatik, és időközönkint zenei belbecseset biró új zeneművek avagy régibbeknek újbóli színrehozatala által felfrissíttetik, igen előnyösen kiaknázható. Nézetem szerint elégségesnek tartom, ha az operaház műsora éven kint legfeljebb 2 új zeneművet gazdagittatik, mi a jelen zenei viszonyok között máris nehezen megoldandó feladat. (?) A jelen évre a volt intendáns által már közel teljesen előkészített és kiállított „Walkürök“ címü operát, úgyszintén a felfrissített „Bolygó hollandi“ és „Ezred leánya“ címü operákat is szándékozom színre hozni, a „Bolygó hollandi“-t még a jelen (ez meg is történt), a többi kettőt a jövő (szeptember—de emberi) színi idény alatt. Azonfelül a műigazgató javaslatához képest még Szabados Károlynak a „Vivra“ című hallétjét is szándékozom bemutatni. Szabados Károly hazánkfiának műve a műbirálok egyhangú ítélete szerint zeneileg (mi a halléteknél ritkaság) kiváló helyet foglal el, — színhelye Erdély és így tősgyökeres magyar jellegű. Minthogy pedig operánk — a műsorról legközelebb leveendő Excelsiort is beleszámítva — csak 8 önálló hallettel bír, azt hiszem, hogy ezen hazai szerzeménynek bemutatása által nemcsak az opera műsora egy érdekes és zenei belbecscsel bíró művet gyarapíttatni, hanem pénzügyi tekintetben is a siker elévezni fog. Az új operák kiállítását díszesen és korhűen bár, — de a lehető takarékosság mellett és a legutóbbi időben előtérbe nyomult realisztikus iránynak gátat vetve (?), — szándékozom eszközölni. Egyéb tekintetekben, különösen a jelmeztári beszerzéseknél, a megtakarítások az ének- és tánckari személyzetnek apasztásából önkényt folynak, e mellett még azáltals apaszthatnak tartom a jelmeztári kiadásokat, hogy vendégeket ezentúl igyekezni fogok úgy szerződtetni, hogy kötelesek legyenek saját jelmezeiket használni; ettől eltérés csak kivételes esetben lehet. A jelmezek korhű kiállítása céljából legfeljebb megengedhetőnek tartom, hogy a vendégek saját jelmezeiket az operaház szabóműhelyében megfelelően átidomíttathassák, illetve részükre új jelmezek is késszíttessenek, mindkét esetben az intézet csakis a szerződtetett jelmez-szabót, esetleg a munkásokat bocsátja díj nélkül rendelkezésükre, az anyagot és a hozzávalót a vendég tartozván beszerezni. Az állandóan szerződtett magánszereplőknek a jelmezek az intézet költségén szereztetnek be, azonban az úgynevezett,,piccolo vestiario“-t, úgymint tricot, keztyű, fésű, hajdísz, ékszer és mindennemű cipőket maguk tartoznak kiállítani. * Bírjuk tehát a kormánybiztos ünnepélyes ígéretét, hogy a „Walküre“ (és nem „Walkürök“), melyre már oly régóta készülnek az operánál, annyi vajúdás után őszszel végre mégis színre kerül. Ezt mindenesetre örvendetes tudomásul veszszük. A kormánybiztos úrnak azon véleményében azonban, mintha elégséges volna a műsort évenkint legfeljebb 2 új zeneművel gazdagítani és mintha a jelen zenei viszonyok között már ez is nehezen megoldandó feladat volna, nem osztozhatunk. Operánk műsora, dacára annak, hogy 62 művet tartalmaz, még korántsem teljes. Hiányzanak belőle Wagner összes zenedrámái „Tristan és Izeldá“-től kezdve ; hiányzik a régi klasszikus, továbbá a német romantikus és a modern francia dalmű-