Pesti Hírlap, 1889. március (11. évfolyam, 60-89. szám)

1889-03-26 / 84. szám

Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . ? . S 7 » — » Negyedévre B . 3 » 50 » Egy hóra. 3 . ■. 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Mapest, nádor­ utca 7. sí, földsiint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­­lamlások intézendők. Budapest, 1889. XE évf. 84. (3681.) Imm. Kedd, március 28. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7. sz., I. emelet. Lóvá a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­­soan, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre, fmmm—■—wm&mm* BBB Kérjük t. vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetést ideje­korán szíveskedjenek megújítani, nehogy a lap küldése fennakadást szenvedjen. A szavazás. A hetekig tartó meddő vitának valahára vége szakad. Következik a szavazás, melynek eredménye felett senki sem kételkedhetik. Mindenki tudja, hogy a 25. §-t nagy szótöbbséggel elfo­gadják. A szövetséges két ellenzék erőlködése, a szenvedélyek felkorbácsolása s az ifjúság fa­­natizálása minden tüntetések dacára kárba veszett. Ha most az ellenzéki lapok azt kérdezik, vájjon azon többség, mely a hírhedt szakaszt megszavazza, lelkesül-e érte; vájjon nem sze­rette volna-e, ha ezt a véd törvényjavaslatba bele sem vették volna; vájjon azt ily alakban véderőnk kifejlesztésére múlhatatlanul szükséges­nek tartja-e, arra csak azt felelhetjük, hogy a politika az exigenciák tudománya s hogy Európa anomális viszonyai közt, melyek a nemzetek­től mindennap új áldozatokat követelnek, nem volt előre látható, hogy oly új teher, mely a műveit osztályok ifjúságának csak egy gondatla­nabb részére nehezedik, fel fogna használtatni arra, hogy a szenvedélyeknek a forró pontig való felhevítése által Tisza Kálmánt lemondásra kényszerítsék. Aki a kormányelnököt ismeri, tudta, hogy ő a kisebbség presszójának engedni nem fog. Eltűri a feldühödött szenvedélyek mindennapi támadását s mint a szabadság barátja, nem hagyja magát elragadtatni arra, hogy rendkívüli rendszabályok által korlátozza a szilaj kicsapon­gásokat, melyek még a képviselők személyes biztonságát is gyanúsításokkal, szitkokkal, sőt tettlegességekkel veszélyeztetik. Az ellenzék e sikertelen erőlködéséből s a közönség viselkedésének elvadulásából is megta­nulhatná, mily veszedelmes, ha maga a parla­ment minden tekintélyt puszta mulatságból tönkre tenni iparkodik; ha esetben él­ek,éles közbeszó­lások, általános gyanúsítás és durva személyessé­gek a parlamentáris vita szinvolát leszorítják s a törvényhozás tekintélyét aláássák. Ily módokkal azonban nem lehet kormányt buktatni. Ezt megteszi biztosan a bizalmatlanság megszavazása, csakhogy erre többség szüksé­ges. Kisebbség nem buktat minisztériumot s ha a vita nem annyira elvek, mint inkább személy ellen irányul, az ily eljárás nem igen alkalmas arra, hogy a nemzetet kapacitálja. Más részről azonban Tisza is láthatja, hogy akkor, midőn a szenvedélyek hétről-hétre fel­­korbácsoltatnak, nem elég az erős kártya, ha­nem szükséges, hogy a partnerek is erősek le­gyenek s rossz játékkal ne veszélyeztessék a sikert. Rendes időkben kényelmesebb minden ki­tűnő kormányelnöknek, ha minisztertársai nem emelkednek felül a középszerűségen, és csak mint jó báreaukraták, talán szakemberek is, fel­ügyelnek, hogy a folyó ügyek meg ne akadjanak s a tárca költségvetése lehetőleg betartassék. A kormány irányát megadja mindig az elnök, kar­társai csak a kivitel részleteivel foglalkoznak s nem akadályozzák soha az elnök terveit. Az el­nök gondoskodik mindnyájokért s védelmezi mind­­nyájokat. Ez volt Cavour politikája Olaszor­szágban. Nehezebb időkben azonban ez nem elég­séges. Akkor a nemzet is érzi a miniszterelnök elégtelenségét s a többi miniszterek gyöngeségét; akkor erős kormányra van szükség s a közvé­lemény megkívánja, hogy a szakminiszterek csak­ugyan a nemzet kiváló férfiai közül választassa­nak, a­kiknél nem hiányzik a nagyobb szabásu kezdeményezési erő, a­kik maguk fejével gon­dolkodnak s ennélfogva a minisztertanácsba esetleg beviszik az elvi vitát. Tudjuk, hogy ez nem kényelmes s könnyen válságra vezet ha a miniszterek az elnök szellemi felsőbb­­ségét nem ismerik el. A kormány ilyenkor­­szétmállik, a nélkül, hogy a parlament ellene nyilatkozott volna. Ez volt a Deák-párti miniszté­riumoknak sorsa is. Tisza Kálmán érzi ezt s a belügyi tárca ideiglenes kezelését oly férfira bizta, kinek sem erélyéről, sem tapintatáról, sem szakismeretéről nem lehet kétség. Reméljük, hogy az igazságügyi minisztérium betöltésénél szintén szerencsés keze lesz s a kabinet rekonstrukcióját tovább is foly­tatni fogja. Tekintetbe kell azonban még azt is ven­nünk, hogy a valóban kitűnő férfiak száma nem nagy, s a kitűnőség gyakran hol hóbortos, hol nehezen megférhető. Pidszky Ferenc. A hangulat odakünn. Az ország minden részeiből érkeznek hoz­zánk levelek, melyek a vidék megütközésének adnak kifejezést az országház termében, folyosóin s a Budapest utcáin történő dolgok fölött. úgy látszik, már a vidék ízlése, tisztesség­érzéke is reagálni kezd ama minden határt meg­haladó botrányok fölött, melyekbe Budapesten a kadélyeket a politikai szenvedély hajtotta s me­lyek által fenyegetve látják a jogrendet s annak oltalma alatt a békés, hasznos polgári foglalko­zások folytathatását, a törvényhozás tekintélyét, az alkotmányos institúciók hatékonyságát idebenn, — a külföldön pedig magát a nemzet hitelét, a politikai érettségébe vetett bizodalmát s azt a jó hírnevet, a­mely büszkeségünket képezhette meg az imént. S ne h­igyje senki, hogy a nemzetnek ta­lán csak a kormánypárti, tehát némi elfogultság­gal vádolható része ad megbotránkozásának ki­fejezést akár a közbekiáltó, „elállító“ és zajongó parlamenti modor, akár a folyosókon uralkodó szenvedélyes hangulat, akár az utca kihágásai fölött. Nem. Ezek már túlhaladták azt a határt, a­hol pártszempontból akár túlzottan sújtó, akár szépítgető megítélésre tarthatnának igényt. Itt már nem a kormánypárt, nem az ellenzék, ha­nem a magyar nép tisztességszerető, igazságos ítélete emeli föl szavát az eszeveszett irány ellen pártkülönbség nélkül, mely ez iránytól nem vár, nem jósol semmi jót, de igenis félti a magyar nemzet jó nevét, megoltalmazást követelő nagy érdekeit, sőt talán még alkotmányos szabadságát is A magyar nagy­közönség ott künn a vidé­ken fölérzi a bajt s a maga módja szerint, s maga egészséges érzékével tiltakozik a politikai életünkben lábra kapott elvadultság ellen, mely sehogy sem talál az ő józan fölfogásához. Egy tekintélyes függetlenségi párti férfiútól, azon a vidéken, melyen lakik, a függetlenségi párt életrehívójától s több 48-as kör alapítójától is kaptunk levelet, melyben a véderőről szóló törvényjavaslat fölötti vita, az országház folyosó­ján történt lövés s az utcán egy képviselőnek az elvadult tömeg általi bántalmaztatása alkalmából többek között a következőleg nyilatkozik : „Valóban szomorú az nagyon, a mi nap­jainkban a fővárosban az ország törvényhozó háza körül és az utcákon végbemegy. Mi itt a vidéken abban a meggyőződésben élünk, hogy úgy a kormánypárt, mint az ellenzék átlépték már azt a határt, a­hol a józan megfontolás és józan ész kormányoz s a­hová a nemzet nagy többségének rokonszenve követhetné. S nincs egy emberünk sem, a­ki föllépvén, tekintélyével imponáljon s megállásra bírja az áramlatot. 1827-ben Németh septemvir így szólt az akkori kancellárhoz : „Nem jó nagyobb tüzet rakni, mint a minőt az ember maga is elolthat.“ Ennek a mondásnak az igazsága most nyilván látható úgy az egy, mint a más oldalon. Bezzeg oltaná most m­ár mind a két rész a maga által rakott tüzet, ha volna hozzá elég vize. Ha nem, úgy látjuk, egyiknek sincs. Aggódva kérdjük, mi lesz ennek a vége ? A milyen lélekemelő volt kezdetben az op­­pozíció fenkölt, hazafias, komoly megfontoltsá­gával, a­melylyel a véderő-vitát vezette, és annyira ellenszenvessé tette most már az utca. 1876. óta soha még az ellenzék a nemzet sze­mében oly magas polcon nem állt, mint e vita ele­jén, a midőn a hazafiasság lelkesítő melegével, az érvek meggyőző súlyával lépett sorompóba a nemzet igazaiért. Olyan tőkét gyűjtött a nemzet közvéleménye előtt, mely dúsan hozta volna meg kamatait, ha még egy kissé várni tud reájuk, ha türtőzteti magát s ha megzabolázza kebelében azokat a fészkelődő elemeket, melyek soha semmiféle pártnak, semmiféle ügynek nem tet­tek jó szolgálatot, sőt túlzásaikkal elrontották, a­mit másoknak nehéz fáradsággal alkotni sikerült. Azt hiszszük mi innen a távolból, hogy az egymással farkasszemet néző parlamenti pártok mindenike meggondolatlanságot követett el, a­mi­kor egyfelől a kormánypárt kellő megfontolás és szorgos megrostálás nélkül, mondhatni meggon­dolatlanul engedett előterjeszteni egy törvényja­vaslatot s nem gyakorolt fölötte előzetesen szi­gorúbb kritikát; másfelől az ellenzék, midőn a szenvedélynek kebelében helyet adott, annak a szenvedélynek, mely tönkre silányít minden lo­gikát, törvénynyel, alkotmánynyal nem gondol és sárba húzza a szabadság, egyenlőség, testvéri­ség szentháromságát. Mi itt jó baloldali embe­­rekne­k tekintjük magunkat, de egy sincsen köz­tünk, a­ki ne mondaná, hogy egy törvényjavas­latot a ház elöl az utcára vinni engedni s az egyedül hivatott fórumtól az utcára mintegy megappellálni meggondolatlan hiba volt, melyről mi azonnal megmondottuk, hogy megboszulja magát. Itt bűnös mind a kettő a mi, rusztikus fölfogásunk szerint. Jó az öregekre hallgatni, ők ezt megjósolták. S mi most nem találunk ka­­denciát, nem látunk kibontakozást a közel­jövő­ben, bármiként töprengjünk is fölötte s félünk, hogy rossz következései lehetnek, mert a szen- Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz.

Next