Pesti Hírlap, 1890. december (12. évfolyam, 330-358. szám)

1890-12-03 / 332. szám

Bu­dapest, 1890. XII. évf. 332. (4289.) szám. Szerda, december 3. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . . . . 7­0 — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. ss. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, Fádor­ utca 7. sí. 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cib. Pariss­ ban, 31 bis, rue du Fauboi»*'» Montmartre. December he 1­ étől belépő minden uj előfizető is megkapja kará­csonyi ajándékul a PESTI HÍRLAP NAPTÁRA, mely a legváltozatosabb tartalommal, legdí­szesebb kiállításban fog megjelenni s bolti ára ! írt. December hó 1-vel belépő új előfizetők a lapunkban most folyó regény eddig megjelent részét k­lön lenyomatban megkapják. A Pesti Hírlap ára : December hóra 1írt 20 kr December és január hóra2 ?—40 55 Negyedévre3 55 50 5) Félévre7 55— 55 Egész évre 140 — 55 CHíF" Mutatványszámokat egy levelezőla­pon nyilvánított óhajra bárkinek egy hétig in­gyen és bérmentve küldünk. Az igazságügyek. Nem igen gyönyörű a mostani igazságügyi budgetvita. A t. házban van ugyan jogász elég, de ezek most visszatartják a tudományukat. Eddig egy sem tudott fölmelegedni a foganatba vett reformalkotásokért igazán. Még kevésbbé föl­emelkedni a tudomány és országos érdek magas színvonaláig. A szónokok apró-cseprő gravamenekbe ereszkedtek. Sem Veszter Imre beható kritikája, sem Eötvös Károly nehézjárású sérelmei nem bírtak tegnap elég lendülettel. Ma ismét Körösi Sándor és Horváth Ádám dolgoztak detaillokkal. S hozzá nem is jelentékeny detaillokkal. Pretek­­ciókat is hallottunk ezúttal az elrettentési elmé­letről ; Herman Ottó pedig amateur-fölvételeket csinált az esküdtszékek hatalmas perspektívájá­nak egy félreeső, ámbár regényes részletéről. A választási visszaélések elbírálására kívánta a legszerencsétlenebb s legimpraktikusabb meg­oldást : a speciális esküdtszéket. Csupa részlet, csupa apróság. Egy-egy for­gács abból a műhelyből, ahol a jogi reformok készülnek. Semmi egész és semmi megragadó. Sehol a nagy országos érdekek kiemelése. Sehol a meglevő nagy fogyatkozások teljes képbe állí­tása. Sehol a nagy visszamaradások bemutatása. Sehol a megindult reformok emelkedettebb kri­tikája. Holott mindezekre szükség volna, mivel Szilágyi igazságügyi­­ minisztersége óta egész ter­vezetirodalom indult meg s a jogászok szak­szerű irodalmi kritikája annyira elágazik és annyira szétfut, hogy a vélemények csoportosí­tását szinte meg sem lehet már másutt kísér­teni, hanem ha a törvényhozás termében, ugyan­ott, ahol az igazságügy miniszter messzemenő reformjait publikálta s azok természete és egy­másutánja felől ismételve nyilatkozott. Ebben ismét egy régi vonása nyilatkozik meg a magyar törvényhozásnak. A nagy érde­kek szűk, egyoldalú fölfogása és a praktikus ér­dekek hézagos fölismerése. Annak idején, mikor Pauler hosszas regimje alatt a jogi törvényho­zás és a törvénykezés az elnyom­orodásig pan­gott, akkor nagy szónoklatok voltak ilyenkor mindig. Még nagyobb volt a zaj akkor, amikor a kir. táblák szétosztását tárgyalták és lokális érdekek dolgoztak. Nagyvárad és Debrecen, Arad és Temesvár, Győr és Szombathely harca nagy szónoklatok és nagy deputációk forrását nyi­totta meg. De most, mikor mindenkinek kezén van a bűnvádi törvényjavaslat, a büntető kódex reví­ziója, a sommás eljárás, a bagatell eljárás, az intési eljárás, a bírósági és ügyészségi szervezet, sőt a polgári perrendtartás reformjának első tervezete; most kevesen beszélnek s azok is csak lassan és apróságokról. Pedig, hogy a már mostanig ismeretes ja­vaslatokban, különösen a bírói szervezetről szóló tervezetben milyen nagy dolgok, szinte gyökeres változások készülnek, azt nagyon jól tudja min­denki. S tudja azt is, hogy ezeknek a reformok­nak ellenségei is vannak a konzervatív világban és a vármegyében, ahol még mindig arról ál­modoznak, hogy az igazságszolgáltatást a „föld­től“ nem kellene annyira elválasztani, sőt kö­zelebb kellene hozni hozzá megint. Szóval az igazságügyi budget-vita egészen Szilágyi Dezső miniszter kezébe került, aki ma az aprólékosságokból ismét egy hatalmas beszéddel rántotta ki saját budgetjét. S ez a beszéd nemcsak szónoki erejénél fogva, de azért is kiváló fontossággal bír, mivel most ebből tet­szik ki megint, hogy Szilágyi reform­művei mi­lyen sorban és milyen arányokban kerülnek a képviselőház asztalára. De kívánatos az is, hogy Szilágyi reform­­műveleteit melegebb szívvel és nagyobb lendü­lettel fogja föl a képviselőház, mint a hogyan tegnap és ma fölfogta. Igazságügyi reformjaink- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A nankingi taotay-nál. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — (Megérkezés 6­ excellenciája palotájába. — A khinai névjegyek. — Szótagírás. — Entrez! — Lapos or­rok. — A teríték. — Eszünk. — A pörkölt dinnyemag és a tea. — A shamsu és raldi­. — Étlen-szomjan. — A menu. — Egy rossz vicc következései. — Fi­nished !) Miután a taotagnál a tiszteletünkre rendezett diner­­ órára volt kitűzve, sietnünk kellett vissza a városba, hogy a szigorú khinai etiquettet meg ne sértsük. A visszavezető út még unalmasabb és kellemetlenebb volt, mint az előbbi. A tikkasztó forróságban áthevült pa­­lankin még kisebbnek tetszett és sokkal heve­sebben rázott, mint előbb, mivel a kifáradt bu­lik nem tartották meg a szokott egyenletes taktust. Néhány perccel egy óra előtt megérkez­tünk a taotay nyári palotája elé, a­hol mozsár­lövésekkel és kirukkolt katonasággal fogadtak bennünket. Négy udvaron kellett keresztül mennünk, míg L i ü-C s o-C’h e n g ő excellenciája termei­hez értünk. Minden udvaron katonákból és szolgákból álló sorfalak között haladtunk végig, sőt a folyosón kisebbrangu mandarinok (üveg­gombosak) voltak felállítva. Közvetlenül a terem előtt a taotay felnőtt fiai — persze mindnyájan mandarinjelöltek — fogadtak bennünket és átvették a névjegyeinket. A névjegy itt, hosszúkás veres lap a rangot és címet jelző khinai írással. A névjegyek nagyon fontos szerepet játszanak a khinai társaságban. A legnagyobb illetlenséget követné el az ember, ha belépne egy házba, mielőtt szolgája által a névjegyet előre küldte volna. E szokásnak hódolva, mindnyájan el vol­tunk látva a kettős névjegyekkel, melyeket shanghai-i főkonzulunk (ki egyike a legkiválóbb Khina-ismerőknek) fordított át khinai nyelvre. Rendesen 2 kártyát szoktak használni; az egyi­ken csupán a név áll, a másikon azonban, az úgynevezett „diszkártyán“ az összes címek, rangok és érdemrendek vannak felsorolva. Az átfordított nevek néha a legcsodálatosabb átvál­tozáson mennek keresztül. Az idegen nevet t. i. szótagonkint fordítja át a khinai, úgy, hogy minden szótagnak valami értelme van. Ennek következtében az eredetihez hasonlóan hangzó szótagokat állítanak össze, miután azonban a khinai nyelvben a mi mássalhangzóink egyne­­hánya, pl. az „r“ hiányzik, így néha csakugyan inkább kitalálja, mint megismeri az ember a saját becses nevét, így pl. az én nevem khinaiul K­­­a-s­i-p­a (Gáspár) volt, a­melynek szótásos khinai ér­telme körülbelül annyi, mint: „Öröm-Nyugaton- Támadni.“ A díszpéldány pedig, melyen egy fe­lülről lefelé olvasandó hosszú sorban voltak „címeim és rangom“ felsorolva, összefüggésben következőleg hangzott: Ta Aussi-Makia kao c’hing ming shui-ssi­­-kuan ping-sheng Kia-si~pa p’ay. A taotaj fiai (hamisítatlan nankingi giger­lik), továbbá általánosan megkedvelt tolmács­kalauzaink, Mister Wood-Seng és Monsieur Sey- Yun egyenesen a nagy étterembe vezettek ben­nünket, a­hol ő excellenciája, Liu-Cso C’heng sűrűn osztogatott „c­s­i­n-cs­in“-nal, arcán a már ismert örökös mosolylyal, barátságos ököl­­rázogatással és multiplikált kézszorítással foga­dott bennünket. A terem tágas és magas volt, úgy ez, mint a jobbra és balra fekvő szobák rendkívül egyszerű bútorzattal. A falak csaknem egészen ablakokból állottak, melyeken keresztül láthattuk a még mindig sorfalat képező katonaságot az egyik oldalon, a másikon pedig az egész kör­nyék apró, copfos fiatalságát, a­kik a nagy bá­mulásban laposra nyomták az üvegen különben is pisze orrukat. Az asztalok már készen állottak, zsúfoltan megrakva számtalan apróságokkal parányi kis tányérokon, szilkékben és tálcákon. Abrosz, asz­talkendő, kés és villa persze tökéletesen isme­retlen tárgyak. Az evő­eszköz egy porcellán ka­nálon kívül két hosszú és vékony elefántcsont pálcikából áll, a­melyivel az apró kis darab­kákra vagdalt ételt halászszák ki a tálból. Tud­niillik az, a ki tudja. Mi bizony rendkívül ügyet­lenül bántunk velük és egyetlen egy darabkát sem tudtunk velük felcsipni. Nagy ceremóniák és számtalan hajlongá­­sok között elfoglaltuk a helyünket a három ke­rek asztalnál, még pedig szigorúan a rang sze­rint. Az elfoglalandó helyet maga a taotag je­lölte meg a parancsoktól nyert rangmeghatáro­zás után. Bal kezébe véve a shamshuval telt apró kis csészét, a jobb kezével megáldotta Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next