Pesti Hírlap, 1892. szeptember (14. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-11 / 251. szám
Budapest, 2892. XIV. évf. 251. (4925.) szám. Vasárnap, szeptember II. Előfizetési árak: Egész évre. . . 14 írt — kr. Félévre . . rt y 7 s — « Negyedévre v S » 50 » Egy hóra . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz, I. emelet, hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, LI bis, rue du Faubourg Montmartre. A „Pesti Hírlap“ következő száma hétfőn — szeptember 12-én — délben jelenik meg. S8F“ Már most felhívjuk a t. olvasóközönség figyelmét arra, hogy a PESTI HÍRLAP NAPTÁRA az l8S3-ik évre, melyet a lap minden előfizetője Ingyen és bérmentve kap meg karácsonyi ajándékai, igen díszes kiállításban a az eddiginél is gazdagabb tartalommal fog megjelenni, legelső íróink java-dolgozataival s 30—40 oldalt elfoglaló képekkel. Hirdetéseket e naptárba, mely több mint 50,000 példányban lesz kinyomtatva, még mindig elfogad a Pesti Hírlap kiadóhivatala. Előfizetni minden naptól kezdve lehet. Mutatványszámokat kívánatra egy hétig ingyen és bérmentve küld a kiadóhivatal. A Pesti Hírlap előfizetési ára egy hóra két hóra negyedévre félévre t írt 20 kr 2 „ 40 „ 3 50 „ 2 ,, @Sgr Örömmel jelenthetjük, hogy Jókai Mór Trenk című érdekfeazitó regényének közlését már a jövő negyedre megkezdhetjük. /&. jövti kiállítás helye. Kevés európai városnak kínált a természet olyan pompás kiállítási területet, mint a Gellérthegyen alól elterülő terjedelmes síkság, a Lágymányos. „Járjatok be minden földet“, mondhatnék a nagy magyar lantossal és főváros közelében alig fogtok akadni párjára. Az európai kiállítási területek közül csupán a párisi Mars-mező, az alatta elfolyó Szajnával és az átellenben emelkedő Trocadero-magaslattal emlékeztet némileg a Lágymányos fekvésére. A hasonlatosság azonban fölötte halvány. A Gellérthegy hatalmas, festői sziklatömbje mellett eltörpül a Trocaderohalom, a Duna széles víztükre mellett szinte elenyészik a szennyvizű Szajna. És milyen keretje és minő üde levegője van a mi Lágymányosunknak. Csak egy puskalövésnyire fekszik a pesti parttól és a levegője mégis olyan, mintha mértföldek választanák el a főváros miazmatikus gőz- és párakövétől. Meredeken dől le rá a Gellérten túl a Sashegy és halmok koszorúja szegélyezi nyűget felé. Azt kellene hinni, hogy a természet ezen ajándékán kapva kap mindenki, aki már fekvésénél és elrendezésénél fogva is megkapónak és nagyszerűnek óhajtja látni a legközelebbi magyar nemzeti kiállítást. Azt kellene hinni, hogy minden kicsinyes érdek elnémul akkor, midőn maga a kiállítás céljaira ajánlt területek megszemlélésével megbízott bizottság magasztalja a Lágymányosnak előnyeit az eddig kombinációban vett területek fölött. A Gellérthegy alatti síkság annyira kínálja önmagát egy nagyszabású, látványos kiállítás céljaira, hogy ilyen terület fölfedezésére csupán Budapesten kellett expedíciót kiküldeni. Ha Bécsnek, Paksnak, Berlinnek, Londonnak volna ilyen fekvésű területe, egy pillanatnyi fejtörést sem okozna az a kérdés, hol rendeztessék a kiállítás. Nálunk azonban épen arról az oldalról emelkednek elfogult, ellenszenves hangok a Lágymányos ellen, honnan azt legkevésbé várnák: a sajtó köréből. Szerencsére, már ma meg lehet állapítani, hogy azok, kik a városliget mellett kardoskodnak, elvesztették a játszmát a közvélemény ítélőszéke előtt. A nagyközönség tudja és érzi, hogy a legközelebbi kiállítást a városligetben rendezni, annyi volna, mint devastálni lakosságunk ezen egyetlen balparti üdülőhelyét, amellett, hogy maga a kiállítás tér dolgában a lehető legszűkebbreszoríttatnék össze. Egyszerűen megengedhetlen, hogy az amúgy is korlátolt terjedelmű városliget nagy része ismét elzárassék, két éven át az építési anyagok porától hozzáférhetlenné tétessék, gyepének és fáinak egy részétől megfosztassék. A közgyűlésnek, mely ötszázezer ember egészégi érdekeit kénytelen tekintetbe vesnni, a városligetet kiállítás céljaira többé nem szabad átengedni. Fontolja meg mindenki, aki e kérdésben hivatva van dönteni, miről van szó. Nemde arról, hogy a legközelebbi magyar nemzeti kiállítás messze túlszárnyalja terjedelem és látványosság dolgában az 1885-ikit ? Nemde arról, hogy e kiállítás a lehető legcsekélyebb anyagi veszteséggel járjon? Nemde arról, hogy újat és meglepőt nyújtson és vonzerővel birjon a külföldre is ? A leghatározottabban meg kell maradnunk azon régi meggyőződésünk mellett, hogy mindezen célok elérése egy a városligetben rendezett kiállítás mellett teljesen lehetetlen. Egy nagyszabású, látványosságaival vonzó kiállítás rendezésére a városligetben nincs sem tér, kezdte, s mindjárt agyon ütötte a betyártisztességet azzal, hogy a faluja papját károsította meg. Egy hétre rá zivataros éjjel felgyújtotta a korcsmát, boszuból, hogy a korcsmáros nem állott be hitelezőjének. Azt még csak eltűrték volna a jámbor parasztok, hogy a papjuknak kárt okozott, majd visszaimádkozza azt a plébános úr; de hogy a korcsmázók örömét jó időre tönkre tette, azt meg nem bocsátották neki. Most már az egész falu halálos ellensége lett. A haragos parasztok fellármázták a környéket, a tanyákat, a szomszéd falvakat s mindenütt szent fogadást tettek egymás közt, hogy egy darab kenyeret se adnak ezentúl Siratónak. Ennek a boycottolásnak az lett az eredménye, hogy a betyár harmadnapra agyonverte az öreg Gruber Mártont, aki egymagában lakott faluszéli viskójában. Egy szekér dinnyét adott el szegény aznap, kapoit érte vagy két forint huszonöt krajcárt, ezért a csekély pénzért kellett meghalnia. Most már fele se volt tréfa a dolognak. Most már rá kellett írni Siratót is arra a fekete lisztára, ahol az akasztófát várandósak nevei voltak. Eddig — egyéb fontos dolgom közt — nem igen törődtem vele, de a rablógyilkos kézrekerítését nem bízhattam csupán a pandúrjaimra. Már csak azért sem, mert amint mondtam, egy embervért szagolt tigrisről volt szó. Elejét kellett venni annak, hogy ez a sátán fia belejöjjön borzasztó mestersége gyakorlatába. Magam mellé vettem Pék Farkast, meg Fürdők Samut, a két legkipróbáltabb pandúromat s elkezdtük kajtatni a környéket. Én is elég tagbaszakadt vagyok, de a két A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Sirató. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. —■ (Egy volt csendbiztos elbeszélése után.) Irta: Bársony István. Jöjjön, üljön ide mellém, erre a lócára; innen láthatjuk az egész násznépet, de kivált az én drága fiamat, akinek a boldogsága engem is olyan igazán boldoggá tesz. Ugye, gyönyörű az a menyecske ? Mintha csak boldogult feleségemet látnám újra, azon a napon, amelyen megesküdtünk. Hála istennek, most a fiamon van a sor; higgye el, nagyon régóta nem volt már ilyen tiszta örömöm. Valóságos gyermekké tesz a boldogság, érzem, hogy megnyílik a szívem, el kell, hogy mondjam a történetét ennek az én mai örömömnek.* Javakorbeli férfi voltam már, mikor meggyűlt a bajom Siratóval. A legveszedelmesebb kapcabetyár volt ez az ember, aki ebben a mi dombos-völgyes megyénkben valaha termett. Tudja, mi az a kapcabetyár? Ezt is hadd mondjam meg, mert nagy különbség van ám a gazemberek kategóriájában; a mi praxisunkban nem mindegy az, hogy melyik fajta szegénylegény követte el ugyanazt a bűnt. A kapcabetyár minden betyár közt a leghitványabb fajta, de azért mégse kicsinyeljük, mert alkalomadtán csak olyan galibákat okozhat, mint a legigazibb rabló. A nagyszabású rablót igS»g5«räSH»gEg»iagMiiHiiiaeiMi«^^ hIMM el se tudjuk képzelni egy kis regényesség, egy kis lovagiasság nélkül, ami azért van, mert majd mindegyiknek a történetében akad valami véletlen csapás, valami sors átka, ami a bűnös életre kényszerítette; de a kapcabetyár, az már a természeténél fogva rossz, annak a vérében van a gonosz; az nemcsak a keskeny ösvényről szédül bele az örvénybe, hanem a széles országairól is készakarva belecsatangol az árokba, mert ott piszok van s abban fetrengeni neki jól esik. Azonkívül a kapcabetyár többnyire gyáva is. Messziről kerüli a fegyveres erőt s ahol bátor emberre talál, ott hamar megretirál. Gyilkosságra nem könnyen vetemedik ugyan, de ha belekóstolt, akkor olyanná válik, mint az emberevő tigris: szomjas folyvást az embervérre. Ilyen féle volt ez a Sirató Sándor. Nem akadt senki, aki valaha jót tudott volna mondani róla ; a falujában léha,rest embernek ismerték azelőtt is, hogy ráadta a fejét a betyáréletre. Akkor történt, mikor a felesége meghalt. Az asszony csak tartotta benne valahogy a becsületet, nem engedte, hogy egészen elzüljön; mondják, hogy meg is verte, mikor úgy hozták neki haza a korcsmából részegen, de a hitvány fráter eltűrte azt is, mert elég jó dolga volt a szorgalmas, munkás asszony mellett. Hanem a felesége halála után nem volt már egy falat kenyér se a háznál, nem volt, aki egy pár garassal megkönyörüljön a korhelyen, a korcsmárosnak meg volt esze, hogy egy korty pálinkát se adjon hitelbe ilyen embernek. Sirató egyszer csak eltűnt, de vele tűnt a plébános két szép vasderes csikója is. A lekötésen A Pesti Hírlap jelen száma 24 oldal.