Pesti Hírlap, 1898. március (20. évfolyam, 60-90. szám)

1898-03-26 / 85. szám

1898. Budapest, Előfizetési árak: Egész évre . . le­írt — kr. Félévre............7 „ — , Negyedévre . . 8 „ 50 m Egy bóra ... 1 , 20 # Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap c­án is. XX. évf. 85 (6324.) szám. Szombat, március 29. Pesti Hírlap n­­­ ......- aml Szerkesztőség: Budapest, váci-körut 79­ I. emelet. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­tézendő. Eladó hivatal: Budapest, váci-körut 79.J. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó fel*, szólalások intézendők. Kérjük azokat a t. előfizetőinket, akik­nek az előfizetése március végén lejár, hogy a megújításról idejekorán gondoskodni szíves­kedjenek, mert különben a lap küldése kelle­metlen megszakítást szenvedhet. Új előfizetők, ha legalább ne­­gyedévre fizetnek elő, az utalvány szé­lén nyilvánított óhajra megkaphatják a Pesti Hírlap ez idei naptárát, ameddig a még meg­levő kis készlet azt lehetővé teszi. Rosenfeld és Bernfeld, (F. F.) E két név körül csata viharzott Budapest utolsó közgyűlésén. Kipirultak az ar­cok és nemes szenvedély lángja borította el a máskor olyan józan testületet. mint Mózes va­rázsbotjára a tenger hullámai, úgy vált ketté a közgyűlés morajló tengere. Erre Rosenf­eld, arra Bernfeld és a középen száraz lábbal átgázolhat a jog, a morál, az igazság. Gyönyörű látvány volt. Az embernek szinte ugrándozott a szive, látván, mint kem­ek védel­mére az üldözött igazságnak. Annyi derék, je­les ember itt ime keményen küzd az egyik vál­lalkozó igazságáért, akit a tanács érdekeiben meg akar károsítani, amott meg udvariasan tartja a kengyelt, hogy a másik szánhasson föl a magas paripára. És e gyönyörű látvány nem ritka, mint a délibáb. A föllobogó láng nem csalóka üdére fény, hanem a házi tűzhely állandó tüze. Az elvek pirossága mindig ott ül az arcokon, a fegyverek mindig élesek, ha a vállalkozásokról és üzletekről van szó. Rosen­­feld és Bernfeld odabenn a pártalakítók, ők képesek fölkavarni a csöndes rétegeket s elvá­lasztani a jó barátokat, bár Rosenfeldnek és Bernfeldnek mindig más a neve. A tárgyalás ilyenkor komoly, a vita igazi mérkőzés. Mint száraz időben halkan csörgede­zik a hegyi patak vize, de viharban dörgő ro­bajjal hengergeti a köveket, úgy változik át a közgyűlés, ha anyagi kérdésekről tárgyal. Ro­senfeld és Bernfeld csatájában „eláll­” kiáltások hangzottak a polgármester felé. «Eláll» a pol­gármesternek ? A tekintély, a rend, a fegyelem hívei ilyenre ragadtatják magukat ? Hiszen ez a forradalom, a fölforgatás, a tekintélyek össze­omlása­­? Hát legyen az, akkor sem holmi szá­a közúti vasutak, más nagy városokban eredi jövedelmi források, itt a vállalkozók nyereségét szaporítják. Ahol pedig a város vállalkozókat kénytelen igénybe venni, fölfogásában enyhe, engedékeny és jószívű. A közgyűlés annak a sajátszerű ellenmondásnak megtestesülése, hogy, egyesek, akik materiális érdekeiket nem szoktál® elhanyagolni és keményen tartják markukban a garast, mint lesznek könnyelműek és bőkezűek, mikor a város vagyonáról van szó. Genzusos választói jogon és virilizmuson, tehát valósággal részvénytársasági alapon fölépülve, a közgyűlés­­től azt lehetett volna várni, hogy legalább jól, fog gazdálkodni. Takarékoskodni fog és rendben­ tartja a város pénzügyeit. Ámde a testületben megvan a kapitalista fölfogás minden hibája, annak erényei nélkül. Az új patríciusok nem­ örökölték a régiek kapzsiságával, azoknak egy?? szerűségét és takarékosságát is. Mikor maga a város is az élet nehézsé­geivel küzd, financiális zavarok fenyegetik és az adóemelés utolsó menedékéhez kénytelen nyúlni, tehet-e valamit az élettel viaskodó pol­gáraiért, segédkezhetik-e, miint a nyugati nagy­városok, kivált az angolok, a szociálpolitika fel­adatainak elvégzésében ? Budapest helyzetének természetes következménye, hogy csak a szoro­sabb értelemben vett közigazgatás törvényes kötelességeire kellett szorítkoznia és a népessé­gért, annak gazdasági erősítéséért nem tehetett­ semmit. A fölösleget a vállalatok szívták ma­gukba. Jó ideig leplezni lehetett, hogy a városi igazgatás nem önkormányzat a szó igazi értel­mében, hanem csak elvtelen csoportok befolyá­sával működő választott bürokrácia. A nemzeti kifizethettem ! Igazán nagy kő esett le a szí­vemről ! Ennyire jószívű ember volt a meg­boldogult. A javuth­atlan. George Auriol után. Kube meghalt, — az Isten magához vette!.. Egy csodabogárral kevesebb ! Még most is látom viseltes, de kétségkívül testhez illő felöltőjében, egy kissé —­ nem fel­tűnően — félretaposott cipőben, meglehetősen kopott kalapban és jóideje meg nem nyírt sza­­kállal. Még most is félve említem a nevét. Ha róla beszélek, nem merek hátrafordulni, mert hátha még valahol fölbukkan. Hátha hirtelen eszébe jutna még a szellemének testet ölteni, azt a szelíd, sápadt arcot, melynek a tekintete mégis annyira barátságtalan ! Azok közé tartozott, akiket sohase látunk közeledni. Mikor észrevettük, már késő volt ki­kerülni. Nesztelenül, mint a köd s titokzatosan, mint egy névtelen levél, jött, közelgett, azaz hogy: megjelent. Az absinthivás idején ott járt a boule­­vardok mentén s bár látszólag gondolataiba mélyedve ballagott, egyetlen ismerős arcot se szalasztottak el a porcellán szemei. Hébe-hóba csatlakozott hozzánk. Csak rit­kán ült le. Mindössze egy percre, egy szóra, — egyetlen szóra kért! Sohasem akart többet mondani. Akihez csatlakozott, azt barátságosan át­zisért, cafrangért, szólamokért, hanem reális dologért. A vállalkozók üldözött, elnyomott ré­tege védelemre szorul; nem budapesti az, aki ilyenkor tunya, fásult és közönyös marad. Új árlejtés legyen-e vagy maradjon a régi: ez volt a kérdés. És fölállott a közgyűlés egyik vezérszónoka, mondván, hogy az árlejtés megdöntése az erkölcstelenség kezdete. Nagyon jól van, ámde a kezdeten régen túl vagyunk, sőt ideje volna már a véghez közeledni. Az erkölcstelenség kezdete ? Hej, de régen lehetett hajadon Budapest. Emlékezzünk csak vissza a kölcsönök közgyűlési hecceire, a kartell­ban­kok eljárására, a verseny célzatos kizárására. Olyan régen volt-e, mikor közgyűlési puc­csal adták ki a köztisztasági vállalatot, árlejtés kiírása nélkül adományozták oda a kórházi élelmezést és néhány héttel ezelőtt épen így a vigadó bér­letét ? Budapest sohasem volt szívtelen, ha vál­lalkozókról volt szó. Hadd nyerjenek minél többet, hiszen a város polgárainak él és mint a jó atya, örül gyermekei gyarapodásának. Budapest pénzügyi politikája az volt, hogy eldobott magától minden jövedelmi forrást és kiadta vállalatoknak. A légszesz, a villamosság, karolta. De a szokásos: „Hogy vagy ?“ — kér­dés után mosolya eltűnt. Háta gondterhesen meggörbült és barázdált homlokáról már előre is hieroglifekben jött le az a bizalm­as szó, amit mondani akart. Beszélni kezdett mindenféle távoleső dol­gokról, tervbe vett találkákról, bizonytalan ter­vekről, megkezdett vállalatokról, melyek kétség­kívül sikerülni fognak — föltéve, hogy . . . Aztán hirtelen elhallgatott, mialatt karjait hevesen mozgatta, mintha egyik ideájának törne utat gondolatai tömkelegén át. Végre ellenállhat­­lan erővel győzedelmeskedett az a bizonyos mondani­való, mely rendszerint e szavakból állt: — Apropos, véli barátom, nem kölcsönöz­hetnél száz soust ? Mert Kube égi hivatása abból állt, hogy másokat „megpumpoljon.“ És ő annyira jó gyerek volt, h­ogy minden dörmögés nélkül játszotta végig szerény szere­pét. Hűségesen és készségesen pumpolt, szünte­lenül, sőt fáradhatlanul! És — ez becsületére válik — sohase kért többet öt franknál. Ha vé­letlenül csak két frankra volt szüksége, akkor azzal a meggondolatlansággal, mely a gentle­mant jellemzi, csak két frankot kért. Egyik este, mikor ép­p kivánt obulust ad­tam át, meglepetésemre nagyon is vidáman lé­pegetett. Megkérdeztem az okát. — Oh, ezen a héten annyi kölcsönt kap­tam, — felelte ő — hogy összes adósságaimat . Remélem, hogy most már az isten jobbján ül, mert hogy jámboran halt meg, az bizonyos. Bár nem volt semmi nagyobb bűne, a papot kérette, hogy az utolsó szentséggel lássa el. A szent áldozás után ahelyett, hogy béké­sen várta volna a halált, idegesség és nyugta­lanság vett rajta erőt. — Mi baja, kedves fiam ? —­ kérdezte a lelkész. — Tisztelendő atyám! — felelte Kube — nagy gondok gyötörnek. Félek, hogy az isten nem fogad kebelébe ... Az igaz, hogy rosszat senkinek se tettem, de méltán kérdhetem: kivel tettem hát jót ? Nagyon haszontalan az én éle­tem, és semmi érdemet se szereztem arra, hogy az isten kegyelmét elnyerjem ... Ah, csak ... — Mi ? — kérdezte a lelkész. Utolsó erőlködéssel ült föl Kube az ágyá­ban. Titokzatosan a lelkészhez hajlott s mikor meggyőződött arról, hogy senki sincs köze­lükben, aki meghallhatná, e szavakat hörögte fülébe: — Tisztelendő atyám, nem kölcsönözhetne száz napi bűnbocsánatot ? Deutsch P- Károly Andrássy.iltl. szám Compete­ti­ve Tailoring- férfi-szabó. szövet különlegességek. felmenet a főlépcsőn. m* “ ‘ ' ” A Pesti Hírlap mai száma 18 oldal.

Next