Pesti Hírlap, 1900. március (22. évfolyam, 59-89. szám)
1900-03-26 / 84. szám
Budapest, 1900.______________________________XXII. évf. 84. (7046.) szám.______________ Hétfő, március 26. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre. . 28 k. — f. Budapest, váci körút 73. Negyed^^.*- .* V ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ , hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep iV 'f-'1' szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is szólalások intézendők. A szegények joga. • Viszszük-e egyhamar annyira, hogy jogi alkotásainkban egyformán mérjünk gazdagnakés szegénynek? A törvény előtt egyenlő ma is mind a kettő, de a törvényt a vagyonosok hozták, a vagyonosok szempontjából. Jogrendszerünk, igazságszolgáltatásunk valóban gyors tempóban fejlődött és fejlődik még a tökéletesség felé s a most lefolyt igazságügyi vita is a termékeny eszméknek egész faját vetette fölszínre. Igazságügyi politikánknak el kell ismerni azt a kiváló jellemző vonását is, hogy az eleven élettel keresi az érintkezést, nem pedig az elvont tudományos teóriával. Elannyira, hogy beszélnek igazságügyi politikánknak agrárius vagy merkantilis irányzatáról is, ami ha nem is kívánatos, hogy akár az egyik, akár a másik irány felé való egyoldalúsága csakugyan tény legyen, de jellemző jogrendszerünknek gyakorlati mivoltára, ésannyira, hogy még a legdivatosabb és legújabb áramlatok kihatását is észlelni vélik rajta. Amiről ezúttal szólni akarunk, az a jogfejlődésnek egy okvetetlenül bekövetkező stádiuma, amely, hogy most még nem igen foglalkoznak vele, gyakorlatilag nem siettetik, nem a jogász hibája és nem a mi korunk mulasztása. A néptömegek mind nagyobb jelentőségre tesznek szert, a vagyontalanság már politikai jogokat is követel magának minálunk és vívott már ki magának másutt. Gazdaságnag is rég fölismertük a munkát a tőkével egyenlő fontosságú tényezőnek és politikailag már nem egy törvényt hoztunk, amely magánjogi fejlődésünknek vagyonjogi egyoldalúságát ellensúlyozná. A különbség azonban eléggé szembetűnő. A vagyon jogi viszonyainak megállapítása és biztosítása teszi úgyszólván egész polgári törvényrendszerünket. Minden törvény olyan egyéneket tart szem előtt, akiknek van valamijük. Az adás-vételtől kezdve az örökösödési jogig minden tételes törvényünk a vagyonra vonatkozik. Büntető törvényünk is az ember élete is mellett főképen a vagyonbiztonságot őrzi. Pedig világos, hogy amikor az emberiség túlnyomó többsége vagyontalan, az egyenlőség megköveteli a vagyontalanságnak is jogi szabályozását. Abba a tévedésbe manapság már nem igen esik az ember, hogy joga és érdekköre a vagyontalanságnak nincs. Ez is állapot, ennek is megvannak ugyanazok a magánjogi relációi, mint a vagyonnak, csakhogy ezek a jogok nincsenek még kodifikálva, az érdekek nincsenek tételesen elismerve. A szegény embernek, akinek nincs vagyona, van munkaereje, amely épúgy szorul és számíthat törvényes védelemre, mint a vagyon ; a szegény embernek, akinek nincs miről végrendelkeznie, épúgy vannak gyermekei, akiknek árvasága védelemre, gyámkodásra szorul. A vagyontalan nőnek van becsülete, amelyet épen a szegénység veszélyeztet és épen ezért szorulna erősebb törvényes védelemre. A kiskorú munkaerőnek csakúgy megvannak a maga jogi érdekei, mint a kiskorúak vagyonának. Ezek nemcsak fölismert, hanem már régen elismert jogelvek is. Mégis eddigi érvényesülésükbe inkább a humanitás, mint a jogszolgáltatás szempontja játszott bele. Az emberség és a méltányosság teremtette meg az aktuális szimptómák sorrendjében azokat a törvényeket, melyek a vagyontalanok jogait szabályozzák, nem pedig annak az elvnek az elismerése, hogy a vagyontalanság egyenlő rangú jogi alap a vagyonéval. Hoztunk munkásvédelmi törvényeket, nem magánjogi igazságérzetből, hanem szociális érdekekből. Részben a vagyon veszélyeztetett érdekeinek megóvása céljából, részben puszta felebaráti szeretetből. Le akarjuk szerelni a szocialista áramlatot, ellenmérget akarunk beadni annak az alattomos forradalomnak, amelynek végcélja az annyi gonddal, körültekintéssel és igazsággal megállapított tulajdonjogi rendszernek a megdöntése. Az úgynevezett szociális törvényeket, a munkásvédelmieket, a munkás beteg secsinálna Munsey a pénzzel, valószínűleg haszontalanságokra költené, s aztán megint csak ott volnának, ahol voltak. Munseyné egy pillanatig sem habozott, hogy mit csináljon a pénzzel. Száz font nyilvánvalóan elég arra, hogy üzletett nyissanak, s ezáltal a társadalom lajtorjáján néhány fokkal magasabbra emelkedjenek, így Munseyék üzlettulajdonosok lettek. Mivel pedig mindenféle üzletben egyaránt járatlanok voltak, szabad választásuk volt. Munseyné fehérnemű- és rövidáru üzletet akart. Ted azt indítványozta ugyan, hogy zöldséges és szenes boltot nyissanak, de Munseyné azt mondotta, hogy ez nagyon közönséges üzlet volna, így hát a fehérnemű és rövidáru üzletben állapodtak meg. Kivettek egy üres boltot, s amennyire a pénzükből telt, telerakták árukkal. Minden darabon rajta volt egy kis papíron az ára is. Munseyék tehát kereskedők lettek. Ted Munsey nem tudta, hogy mit csináljon az üzletben, s azon igyekezett, hogy a kezeit ne tartsa mindig a nadrágja zsebében. Ha ez azonban nem sikerült neki, Munseyné azonnal rátámadt, s figyelmeztette a férjét szörnyű bűnére. — Nem szándékosan tettem, Mária, — szólt Ted, — csupán régi rossz szokásból. De majd leszokom róla, igazad van, ez nem illik az üzletünkhöz. — Ugyan, Eduard, (most már Eduardnak hívta Ted helyett,) ha tudnád, mennyire meg kell erőltetnem magam, hogy mindent a fejemben tarthassak! Te pedig csak itt állsz s csak kotorászol a zsebeidben. Ugyan ne légy olyan ostoba. Helyzését, rokkantságát, bérszerződését s szóval a vagyontalanság jogát is a vagyonosok jogi szempontjából kezeljük. Már pedig hovatovább szakítanunk kell ezzel a szemponttal. Amilyen kevéssé lehet például a váltó jogi érvényét a humanitás érzületéhez fűzni, és oly kevéssémaradhat meg a munkaerő jogi viszonyainak a szabályozása pusztán filantróp és palliatív intézkedésnek. Ezeket a törvényeket a kereskedelmi és földművelésügyi miniszter hozza ma, majdan az igazságügyi miniszternek kell őket, meghoznia. Mégpedig nem szórványosan, rendszertelenül, ahogy az élet szüksége az egyes problémákat fölveti, hanem egybefoglalva, egyetemesen, magánjogi alapon és egész magánjogi rendszert alkotva. Ma ennek az iránynak csak irodalma van, a politikája sehol sincs még elfogadva. A tudomány preparálja még számára a tért és az aktuális élet hajtja majd a politikusokat e tér elfoglalására. Ezt az eszmét nem a szocializmus fogja diadalra segíteni, hanem épen a mi vagyonrendszeren nyugvó polgári társadalmunk, mert hiszen nem arról van szó, hogy a vagyon a maga jogi viszonyaiban háborgattassék, csak arról, hogy a vagyontalanság a maga köztudatban is elismert jogkörébe beillesztessék. A polgári törvénykönyv tehát, amely most készül, csak első kötete lesz a kodifikált egységes magánjognak, a másik kötetnek az elkészítése a jövőre vár. Az első a vagyon corpus jurisa, a másik a vagyontalanságé lesz, amely egyaránt kiterjed magának a munkának szabályozására, valamint a munkarőnek a biztonságára. A humanizmusnak ez volna a legszebb diadala és a polgári társadalom ezzel fogja kimutatni képességét arra, hogy az állami jogrendnek hordozója lehet. Békés, természetes fejlődés processzusa lesz az és a leghathatósabb védelem a szocialista áramlat ellen, amelynek épen az a sarkalatos tétele, hogy a vagyon és a munka érdekei összeférhetetlenek. Összeférhetők lesznek abban a pillanatban, amelyben És Eduard, akinek a tanácsait a felesége mindig durván visszautasította, az ajtóhoz ment s kibámult rajta. — Már megint az ajtónál állsz, s csak kibámulsz rajta, mintha semmi dolgunk sem volna az üzletben! (Igaz ugyan, hogy nem volt semmi dolguk, de ezt nem kell épen mindenkinek megtudnia.) Hát hogy jöjjenek be az emberek, ha mindig ott állsz az ajtóban? Jöjj be onnan az ajtóból, igazán jobb volna, ha egyátalán nem is volnál itt. Eduárd szintén ezt gondolta, de nem szólt semmit. Föl kellett vennie a vasárnapi fekete ruháját, s a vasárnapi cipőjét, amely igen szűk volt. Nem jól érezte magát, valami olyan színész-félének képzelte magát, aki nem tudja, hogy mit várnak tőle. Nyugtalanul hadonászott a kezeivel, minduntalan feldöntött vagy levert valamit, a fejét vakarta, s aztán a nadrágjába törölte a hajától bezsirozott kezét. A legelső vevő egy igen kis gyermek volt, aki egy fél pennyért gombostűt vett. Eduard nagy érdeklődéssel és tisztelettel szolgálta ki, s a tisztelete nem csökkent akkor sem, mikor a gyermek visszajött s azt mondta, hogy tulajdonképen pamutot akart vásárolni. Máskülönben nagyon kevés vevő jött a boltba. A szomszédnők kíváncsiságból benéztek, nagyon sokat beszéltek és semmit sem vettek. Mikor pedig mindnyájan elmentek, észrevették, hogy egy pár harisnya vagy más eféle hiányzik. Eduard természetesen kikapott, hogy nem tudott vigyázni, mikor a feleségének más dolga volt. Este megolvasták a napi bevételt. 3 shilling, 7 penny és 1 farthing; ezek között volt A Pesti Hírlap mai száma 8 oldal. •. 'V--, Az üzlet. Irta: Arthur Morrison. Nagy volt az izgalom az egész kerületben, mikor Ted Munsey pénzhez jutott. Tulajdonképen csak Munseyné férjének hívták; 45 éves, nagy, csöndes ember volt; jelentéktelen melléklete a feleségének. Ez a viszonyuk annyival is inkább érthető volt, mert Munseyné rangján alul ment férjéhez; az atyja kikötő-felügyelő volt. Pénzhez jutni redkívüli dolog, bár azért ezt mégsem tartja senki lehetetlenségnek. A Munseyhoz hasonló embereknek a vasárnapi újságokban nem volt kedvesebb olvasmányuk, mint az olyan hírek, hogy egy bérkocsis nagy vagyont örökölt, vagy hogy egy ember a szegények házából hogyan került egy nagy kastély birtokába. Ezeket a cikkeket kimetszették az újságból és gondosan eltették. Mikor hire járt, hogy Munsey örökölt, a szomszédok szabadjára eresztették a fantáziájukat. Némelyek azt mondották, hogy Munsey feleségének egyik gazdag rokonától egész láda bankjegyet örökölt; mások azonban. ..kik kevésbbé szerények voltak, azt mondták, hogy egész utcát örökölt, telve házakkal; a regényes gondolkozásunk kastélyról és nagy földbirtokról beszéltek, amelyhez azonban a gaz ügyvédek mesterkedései miatt most még nem bírnak hozzájutni. Munseyné nem nagyon sietett e mendemondákat megcáfolni, bár mindössze csak száz fontot örökölt egy nagybátyjától, aki korcsmáros volt. Erre a száz fontra Munseyné azonnal rátette a kezét. Nem lehetett előre tudni, hogy mit