Pesti Hírlap, 1900. március (22. évfolyam, 59-89. szám)

1900-03-26 / 84. szám

Budapest, 1900.______________________________XXII. évf. 84. (7046.) szám.______________ Hétfő, március 26. Előfizetési árak: Szerkesztőség: Egész évre. . 28 k. — f. Budapest, váci­ körút 73. Negyed^^.*- .* V ^ ^ ^ ^ ^ ^ ^ , hová az előfizetések és a lap Megjelenik minden nap, ünnep iV 'f-'1' szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap után is­ szólalások intézendők. A szegények joga. • Viszszük-e egyhamar annyira, hogy jogi alkotásainkban egyformán mérjünk gazdagnak­­és szegénynek? A törvény előtt egyenlő ma is mind a kettő, de a törvényt a vagyonosok hoz­ták, a vagyonosok szempontjából. Jogrendsze­rünk, igazságszolgáltatásunk valóban gyors tem­póban fejlődött és fejlődik még a tökéletesség felé s a most lefolyt igazságügyi vita is a ter­mékeny eszméknek egész faját vetette fölszínre. Igazságügyi politikánknak el kell ismerni azt a kiváló jellemző vonását is, hogy az eleven élet­tel keresi az érintkezést, nem pedig az elvont tudományos teóriával. Elannyira, hogy beszélnek igazságügyi politikánknak agrárius vagy merkan­­tilis irányzatáról is, ami ha nem is kívánatos, hogy akár az egyik, akár a másik irány felé való egyoldalúsága csakugyan tény legyen, de jellemző jogrendszerünknek gyakorlati mivoltára, ésannyira, hogy még a legdivatosabb és legújabb áramlatok kihatását is észlelni vélik rajta. Amiről ezúttal szólni akarunk, az a jogfej­lődésnek egy okvetetlenül bekövetkező stádiuma, amely, hogy most még nem igen foglalkoznak vele, gyakorlatilag nem siettetik, nem a jogász hibája és nem a mi korunk mulasztása. A nép­tömegek mind nagyobb jelentőségre tesznek szert, a vagyontalanság már politikai jogokat is követel magának minálunk és vívott már ki magának másutt. Gazdaságnag is rég fölismer­tük a munkát a tőkével egyenlő fontosságú té­nyezőnek és politikailag már nem egy törvényt hoztunk, amely magánjogi fejlődésünknek va­gyonjogi egyoldalúságát ellensúlyozná. A különbség azonban eléggé szembetűnő. A vagyon jogi viszonyainak megállapítása és biztosítása teszi úgyszólván egész polgári tör­vényrendszerünket. Minden törvény olyan egyé­neket tart szem előtt, akiknek van valamijük. Az adás-vételtől kezdve az örökösödési jogig minden tételes törvényünk a vagyonra vonatko­zik. Büntető törvényünk is az ember élete i­s mellett főképen a vagyonbiztonságot őrzi. Pedig világos, hogy amikor az emberiség túlnyomó többsége vagyontalan, az egyenlőség meg­követeli a vagyontalanságnak is jogi szabá­lyozását. Abba a tévedésbe manapság már nem igen esik az ember, hogy joga és érdekköre a vagyontalanságnak nincs. Ez is állapot, en­nek is megvannak ugyanazok a magánjogi re­lációi, mint a vagyonnak, csakhogy ezek a jogok nincsenek még kodifikálva, az érdekek nincse­nek tételesen elismerve. A szegény embernek, akinek nincs vagyona, van munkaereje, amely épúgy szorul és számíthat törvényes véde­lemre, mint a vagyon ; a szegény embernek, akinek nincs miről végrendelkeznie, épúgy van­nak gyermekei, akiknek árvasága védelemre, gyámkodásra szorul. A vagyontalan nőnek van becsülete, amelyet épen a szegénység veszélyez­tet és épen ezért szorulna erősebb törvényes védelemre. A kiskorú munkaerőnek csakúgy megvannak a maga jogi érdekei, mint a kiskorúak vagyonának. Ezek nemcsak fölismert, hanem már régen elismert jogelvek is. Mégis eddigi érvényesülé­sükbe inkább a humanitás, mint a jogszolgáltatás szempontja játszott bele. Az emberség és a mél­tányosság teremtette meg az aktuális szimptó­­mák sorrendjében azokat a törvényeket, melyek a vagyontalanok jogait szabályozzák, nem pedig annak az elvnek az elismerése, hogy a vagyon­talanság egyenlő rangú jogi alap a vagyonéval. Hoztunk munkásvédelmi törvényeket, nem ma­gánjogi igazságérzetből, hanem szociális érde­kekből. Részben a vagyon veszélyeztetett érde­keinek megóvása céljából, részben puszta fele­baráti szeretetből. Le akarjuk szerelni a szocia­lista áramlatot, ellenmérget akarunk beadni an­nak az alattomos forradalomnak, amelynek végcélja az annyi gonddal, körültekintéssel és igazsággal megállapított tulajdonjogi rendszernek a megdöntése. Az úgynevezett szociális törvénye­ket, a munkásvédelmieket, a munkás beteg se­csinálna Munsey a pénzzel, valószínűleg haszonta­lan­ságokra költené, s aztán megint csak ott volnának, ahol voltak. Munseyné egy pillanatig sem habozott, hogy mit csináljon a pénzzel. Száz font nyilvánvalóan elég arra, hogy üzletett nyissanak, s ezáltal a társadalom lajtorjáján né­hány fokkal magasabbra emelkedjenek, így Munseyék üzlettulajdonosok lettek. Mivel pedig mindenféle üzletben egyaránt járatlanok voltak, szabad választásuk volt. Munseyné fehérnemű- és rövidáru üzletet akart. Ted azt indítvá­nyozta ugyan, hogy zöldséges és szenes boltot nyissanak, de Munseyné azt mondotta, hogy ez nagyon közönséges üzlet volna, így hát a fehér­nemű és rövidáru üzletben állapodtak meg. Ki­vettek egy üres boltot, s amennyire a pén­zükből telt,­­ telerakták árukkal. Minden dara­bon rajta volt egy kis papíron az ára is. Mun­seyék tehát kereskedők lettek. Ted Munsey nem tudta, hogy mit csinál­jon az üzletben, s azon igyekezett, hogy a ke­zeit ne tartsa mindig a nadrágja zsebében. Ha ez azonban nem sikerült neki, Munseyné azon­nal rátámadt, s figyelmeztette a férjét szörnyű bűnére. — Nem szándékosan tettem, Mária, — szólt Ted, — csupán régi rossz szokásból. De majd le­szokom róla, igazad van, ez nem illik az üzle­tünkhöz. — Ugyan, Eduard, (most már Eduard­­nak hívta Ted helyett,) ha tudnád, mennyire meg kell erőltetnem magam, hogy mindent a fejemben tarthassak! Te pedig csak itt állsz s csak kotorászol a zsebeidben. Ugyan ne légy olyan ostoba. Helyzését, rokkantságát, bérszerződését s szóval a­­ vagyontalanság jogát is a vagyonosok jogi szempontjából kezeljük. Már pedig hova­tovább szakítanunk kell ezzel a szemponttal. Amilyen kevéssé lehet pél­dául a váltó jogi érvényét a humanitás érzüle­téhez fűzni, és oly kevéssé­­maradhat meg a munkaerő jogi viszonyainak a szabályozása pusztán filantróp és palliatív intézkedésnek. Eze­ket a törvényeket a kereskedelmi és földműve­­lésügyi miniszter hozza ma, majdan az igaz­ságügyi miniszternek kell őket, meghoznia. Még­pedig nem szórványosan, rendszertelenül, ahogy az élet szüksége az egyes problémákat fölveti, hanem egybefoglalva, egyetemesen, magánjogi alapon és egész magánjogi rendszert alkotva. Ma ennek az iránynak csak irodalma van, a politikája sehol sincs még elfogadva. A tu­domány preparálja még számára a tért és az aktuális élet hajtja majd a politikusokat e tér elfoglalására. Ezt az eszmét nem a szocializmus fogja diadalra segíteni, hanem épen a mi vagyon­­rendszeren nyugvó polgári társadalmunk, mert hiszen nem arról van szó, hogy a vagyon a maga jogi viszonyaiban háborgattassék, csak ar­ról, hogy a vagyontalanság a maga köztudat­ban is elismert jogkörébe beillesztessék. A polgári törvénykönyv tehát, amely most készül, csak első kötete lesz a kodifikált egységes magánjognak, a másik kötetnek az elkészítése a jövőre vár. Az első a vagyon corpus jurisa, a másik a vagyontalanságé lesz, amely egyaránt kiterjed magának a munkának szabályozására, valamint a munkarőnek a biztonságára. A humanizmusnak ez volna a legszebb diadala és a polgári társadalom ezzel fogja ki­mutatni képességét arra, hogy az állami jog­rendnek hordozója lehet. Békés, természetes fej­lődés processzusa lesz az és a leghathatósabb védelem a szocialista áramlat ellen, am­­elynek épen az a sarkalatos tétele, hogy a vagyon és a munka érdekei összeférhetetlenek. Összefér­­hetők lesznek abban a pillanatban, amelyben És Eduard, akinek a tanácsait a felesége mindig durván visszautasította, az ajtóhoz ment s kibámult rajta. — Már megint az ajtónál állsz, s csak ki­bámulsz rajta, mintha semmi dolgunk sem volna az üzletben! (Igaz ugyan, hogy nem volt semmi dolguk, de ezt nem kell épen mindenkinek meg­tudnia.) Hát hogy jöjjenek be az emberek, ha mindig ott állsz az ajtóban? Jöjj be onnan az ajtóból,­­ igazán jobb volna, ha egyátalán nem is volnál itt. Eduárd szintén ezt gondolta, de nem szólt semmit. Föl kellett vennie a vasárnapi fekete ruháját, s a vasárnapi cipőjét, amely igen szűk volt. Nem jól érezte magát, valami olyan szí­­nész-félének képzelte magát, aki nem tudja, hogy mit várnak tőle. Nyugtalanul hadonászott a ke­zeivel, minduntalan feldöntött vagy levert vala­mit, a fejét vakarta, s aztán a nadrágjába tö­rölte a hajától bezsirozott kezét. A legelső vevő egy igen kis gyermek volt, aki egy fél pennyért gombostűt vett. Eduard nagy érdeklődéssel és tisztelettel szolgálta ki, s a tisztelete nem csökkent akkor sem, mikor a gyermek visszajött s azt mondta, hogy tulajdon­­képen pamutot akart vásárolni. Máskülönben nagyon kevés vevő jött a boltba. A szomszéd­nők kíváncsiságból benéztek, nagyon sokat be­széltek és semmit sem vettek. Mikor pedig mind­nyájan elmentek, észrevették, hogy egy pár ha­risnya vagy más eféle hiányzik. Eduard termé­szetesen kikapott, hogy nem tudott vigyázni, mi­kor a feleségének más dolga volt. Este megolvasták a napi bevételt. 3 shil­ling, 7 penny és 1 farthing; ezek között volt A Pesti Hírlap mai száma 8 oldal. •. 'V--, Az üzlet. Irta: Arthur Morrison. Nagy volt az izgalom az egész kerületben, mikor Ted Munsey pénzhez jutott. Tulajdonké­pen csak Munseyné férjének hívták; 45 éves, nagy, csöndes ember volt; jelentéktelen mellék­lete a feleségének. Ez a viszonyuk annyival is inkább érthető volt, mert Munseyné rangján alul ment férjéhez; az atyja kikötő-felügyelő volt. Pénzhez jutni redkívüli dolog,­­ bár azért ezt mégsem tartja senki lehetetlenségnek. A Munseyhoz hasonló embereknek a vasárnapi új­ságokban nem volt kedvesebb olvasmányuk, mint az olyan hírek, hogy egy bérkocsis nagy vagyont örökölt, vagy hogy egy ember a sze­gények házából hogyan került egy nagy kastély birtokába. Ezeket a cikkeket kimetszették az új­ságból és gondosan eltették. Mikor hire járt, hogy Munsey örökölt, a szomszédok szabadjára eresz­tették a fantáziájukat. Némelyek azt mondották, hogy Munsey feleségének egyik gazdag rokonától egész láda bankjegyet örökölt; mások azonban. .­.kik kevésbbé szerények voltak, azt mondták, hogy egész utcát örökölt, telve házakkal; a re­gényes gondolkozásunk kastélyról és nagy föld­birtokról beszéltek, amelyhez azonban a gaz ügy­védek mesterkedései miatt most még nem bír­nak hozzájutni. Munseyné nem nagyon sietett e mende­mondákat megcáfolni, bár mindössze csak száz fontot örökölt egy nagybátyjától, aki korcsmáros volt. Erre a száz fontra Munseyné azonnal rá­tette a kezét. Nem lehetett előre tudni, hogy mit

Next