Pesti Hírlap, 1920. május (42. évfolyam, 105-129. szám)

1920-05-23 / 123. szám

Budapest, 1920. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: sz évre 280 K — 1 Félévre 140 „ — 4 Negyedévre •‹‹••»•‹•• 70 „ — 1 Egy hóra 25 „ — M Egyes szám­ára helyben, vidéken és pályaudvaron 1 korona.. Hirdetés és apróhirdetés díjszabás szerinti­­ ,.. -,•‡'• Kiadótulajdonoson : V­ LÉG­RÁD­Y TESTVÉREK. SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­HIVATAL ÉS NYOMDA: Budapest, V., Vilmos császár­ út 78. FIDX KIADÓHIVATAL: Budapest, VIL. Erzsébet­ körút 1. A Pesti Hírlap keddi­ fózuma teljes terjedel­mében köldi az enfréntéhoz intézeti jegyzé­künk szövegét, iklmkülinben a magyar kor­mány döntését a békének aláírásáról és ezért nyolc­ oldalon jelenünk meg. gBaaaBH&üs^ggaaaaaagasaB FünkösdPajándék Magyarországnak Piros pünkösd vasárnapjáig, örömtűl cltáiban meg a szívünk, amikor azt a hírt kap­juk, hogy végre, valahára hazajönnek! Szegény Szibériában sínylődő véneink, akiket egy vi­lágrész és egy vérben úszó forradalom válasz­tott el tőlünk, már csomagolják szegényes kis utimálhájukat és nemsokára egész bizonyosan itthon lesznek . . . Drága jó szegény magyar testvéreink, akik öt-hat esztendeje nyomorognak idegen rab­ságban! Magyar katonák eleje, magyar legé­nyek virágja Rovnd valamennyi! Mert nem véletlen dolog az, hogy a volt monarchia had­erejéből arányszám szerint a magyarok és a csehek estek legtöbben fogságba. Fogságba vagy a nagyon rossz, vagy a nagyon jó kato­na kerül. A gyáva áruló, aki az első puskalö­vésre fölemeli a kezét, vagy egész ezredenként zeneszóval megy át az ellenség táborába. Úgy, ahogy ezt a csehek cselekedték. És a bátrak legbátrabbjai, akik egy kétségbeesett pozíció­ban a legvégsőkig híven kitartanak addig, amíg az ellenséges gyűrű be nem záródik mö­göttük. Ami a magyarok sorsa volt a világhá­borúban. A legtöbbször úgy, hogy a mellettük fölállított cseh gyülevész nép becsületes harc helyett megadta magát és fedetlenül hagyta az ő vonalukhoz csatlakozó magyar bajtársak házát Esztendők óta csak a sóhajuk szállt ha­zafelé. Úgy látszott, hogy mindenki elhagyta fikcet. Még a tulajdon hazájuk is. Itthon nem értek rá arra, hogy velük törődjenek. Itthon forradalmakat kellett csinálni. Amíg ők ide­gen iga súlyát nyögték, idehaza farkasa volt a magyar a magyarnak, a hazavágyó nyomo­rult rabokat szépen elfelejtették. Sőt nemcsak elfelejtették, rosszabb is történt: ide­haza egyszerűen elárulták őket Kun Béla bitorolt hatalmával fölhatalmazta Lenint arra, hogy a „szövetséges" Magyarország ál­lampolgárait besorozza az orosz hadseregbe s ezzel megadta neki a form­aszerű jogot hogy golyóval és akasztófával kényszerítse a magyar fiúkat be a vörös hadseregbe. A forradalmak után aztán itt álltunk ki­fosztva szegényen és volt idő, amikor valóság­gal megoldh­atatlan problémának látszott az, hogy hogyan hozzuk őket haza a nagy mesz­szeségből. Most, amikor az egész világnak olyan kevés lett a hajtóereje, amikor a rémsé­gesen drága szállítási költségeket idegen va­lutákban­ kellett előteremtenünk, a mi magyar koronánk értéke pedig a határokon túl fillé­rekre sülyedt A mi pénzünk szerint ez a szál­­­­lítási költség milliárdnyi értékeket jelent­őnz előre nyilvánvaló volt, hogy ezeket a milliár­dokat mi a magunk erejéből nem tudjuk elő­teremteni. Itt csak a csoda segíthet! — sóhajtottak azok, akik a kérdéssel alaposan foglalkoztak. És a csoda megtörtént, mégis hazajönnek! Ezt­ a­­csodát Amerika és elsősorban az amerikai magyarság jó szíve hozta létre. Abban a nagy­szerű akcióban, amelyet Huszár Károly volt miniszterelnök a hadifoglyok érdekében lelkesen megindított, Amerikában úgyszól­ván hetek alatt olyan összegek gyűl­tek össze, amelyek a szállítási költségek legna­gyobb részét fedezik. Ami még hátra van, azt magunk is elő tudjuk teremteni. Természete­sem csalá úgy, ha mi is a végsőkig megfeszít­jük az áldozatkészségünket Azonban becsü­letbeli kötelességünk, hogy ezt megtegyük! És az a példa, amit Amerikából kaptunk, bennün­ket is kötelez! A legmelegebb hála és a lelkesült elisme­rés szavát kell átrepítenünk az Óceánon. Ame­rikában, ahol minden grandiózus és csodála­tos, a jószívűségnek és a humanizmusnak sin­csenek határai. Köszönet az amerikai magya­roknak, akiknek oroszlánrészük volt ebben a sikerben. Köszönet azoknak a­­ nem magyar amerikánusoknak, akiknek a szíve megnyílt a mi véreink végtelen nyomorúsága és szeren­csétlensége számára. És köszönet az amerikai kormánynak is azért a jóindulatért amelyet ebben az ügyben tanúsított és amelylyel ame­rikai hadihajókat állított a hazaszállítás mun­kájába! Magyarország annak idején a Wilson ti­zennégy pontjában bizakodott és az Unió igaz­ságérzetében reménykedett, amikor letette a fegyvert. Keservesen csalódtunk. Az a béke, amelyet most reánk kényszerítenek, semmiféle közösséget sem tart a wilsoni igékkel és az igazságosság elvével. Tudjuk azonban, hogy Amerika nem vett részt a ránk kényszerített békepontok megállapításában. És ezért, ami­kor az Óceánon túlról a legszebb és legértéke­sebb pünkösdi ajándékot juttatják el hozzánk, engedjék meg nekünk azt a ren­énységet, hogy akkor is bízhatunk majd Amerika jóakaratá­ban és igazságérzetében, amikor nem a Szibé­riában, hanem az ezeréves Magyarország erő­szakosan elszakított részein raboskodó magya­rokat kell megváltani az idegen igától! Asquith helyteleníti Magyarország a­ határait. Versailles, május 22. A Temps legutóbbi szá­mát­ &n Jöwsusnak beszédét közli, amelyet az an­gol államférfi az éhínség ellen küzdő liga leg­utóbbi ülésén mondott el Középeurópa jövőjéről. Asquith a többek között a következőket jelentette ki: „Önöknek uraim a baj gyökeréig kell hatol­niok. Nem szabad elfelejteni­ük azt, hogy hatal­mas területeken a lakosság hatvan percentje tu­berkulotikus. Az ipari viszonyok ijesztőek Ke­leteurópában. Különösen helytelenül történt Ausztria és Magyarország új határainak megál­lapítása. Európa keletének gazdasági jövője igen sötét. Magyarország példá­ul területeinek hatvan százalékát vasútvonalának nyolcvanöt szá­zalékát elvesztette. 1 . A segítség itt csak­ az lehet, ha a régebbi gazdasági egységet valahogy­ feltámasztjuk és a katonai kalandokat megakadályozunk. Ezt a két feltételt azok, akik a világ sorsát most intézik, ezért­ elöl tévesztették." Asquith azután ékes szavakkal bizonyította, hogy a legfőbb tanács, amelynek gondoskodnia kellett volna arról, hogy az új államok gazdasági egységben éljenek szomszédaikkal, amint az jó­szomszédokhoz illik, a leghelytelenebb­­ politikát követte. Ezek a kis nemzetek abszolút gazdasági blokád alatt tartják szomszédaikat és Keleteuró­pában olyan kereskedelmi állapotokat teremtettek, amelyek hihetetlenek volnának, ha nem volnának igazak. Párisban ki kell mondani a teljes sza­badkereskedelmet, vagy megfelelő intervenciós hatalommal kell felruházni a népek szövetségét A legfőbb tanácstól meg kell szabadulni és he­lyébe a népszövetségnek kell lépni, annak a nép­szövetségnek, amelybe a semlegeseket, volt ellen­ségeinket, sőt Oroii®orszájgot is felvették már. Akkor azután olyan hatóság áll a világ élén, mely önző érdekek és szenvedélyek gyanúja nél­kül működhet a civilizáló és emberiség üdve érde­kében. ,­­ Clemenceau lapja újra barátságosan ír Magyarországból. Versailles, máj. 22. A Horrmne Libre cikket közöl a népszövetség munkájáról, melyben kijelenti, hogy a népszövetség legfőbb tanácsának legutóbbi döntései határozatlanok. A cikk hivatkozik azokra a ky ügy­ munkákra, amelyek a népszövertségre várnak és­ megemlíti, hogy a népszövetségnek kell Kelet­eu­rópát lecsendesíteni. Már a legközelebbi ülésen megállapítandó a népszövetségnek a magyar kérdés rende­zésére vonatkozó eljárása. A cikkíró kiemeli, hogy a népszövetség műkö­désbelépését nem szabad halogatni, mert a leggyár­szosabb következményekkel járhat. A magyar béke­szerződés aláírása után fölmerül a kérdés, vajon szívélyes viszony létesül-e Páris és Budapest között, vagy a porosz nagyzási hóbort emlékeit idézzük fel. Miért ne remélje a francia nemzet azt, hogy az új Magyarország különbözik a Habsburg kényuralom alatti Magyarországtól és hogy ennek az országnak jövője lesz Európában. A magyarokat nem szabad mostani elkeseredett hangulatukban meghagyni, amely mögött többé-kevésbbé rejtett ellenséges érzü­let lappang. Kérésüket, a határok k­iigazítását annál könnyebben lehet majd teljesíteni, minthogy újra ta­nulmányozni fogják a kérdést, amelyet, úgy látszik, még nem tanulmányoztak eléggé. Remélhető, hogy a kormány és parlament a sajtó berzenkedését le­győzi és a határkiigazító bizottságok működése üd­vös hatással jár majd. Kiemelendő az is, hogy a mi volt ellenségeink, a magyarok, mentalitása egyálta­lán nem fsosorait a németekéhez és ők a szerződése­ket nem tekintik p­ap­irrongynak. Szerb provokációk. Az utóbbi hetekben keservesebb lett a Dél­vidéken élő magyarok helyzete, mint valaha. A szerbek­ mindenütt magyar összeesküvést és magyar kémkedést szimatolnak, a bár önöket megtöltik a gyanús magyarokkal, a tisztviselőket tömegesen utasítják ki a nekik juttatott őrületről. Legújab­ban pedig arról érkeznek hírek, hogy Újszegeden, tehát olyan területen, amelyet még a neuilly-i béke feltételei szerint is nekünk volnának kötelesek ki­szolgáltatni, végleges uralomra akarnak berendez­kedni és az ott lakóktól hűségesküt követelnek. Azt hisszük, hogy ezúttal éppen úgy, mint a sza­badkai esetben, amikor néhány kommunista me­rényletet nagy magyar nemzeti összeesküvéssé akarták fölfujni, szerb provokációról van szó. Ez a s­zerb provokáció azonban nagyon is szegénye­sen átlátszó manőver. A jugoszláv állam minden eresztékében recseg-ropog, a szociális ellentétek, az újra föllángoló szerb-horvát és mohamedán gyűlölet az új ország belső bajait o­lyan vesze­delmesekké teszik, hogy — régi recipe szerint — nagyon kapóra jönne nekik, ha a belső bajokról külpolitikai bonyodalmakkal lehetne a figyelmet elterelni. Az újszegedi erőszakoskodást is ebből a látószögből kell nézni és ebből a szempontból ezt olyan jelenségnek lehet tekinteni, amelyik újra azt ígéri, hogy a Jugoszlávia néven összetákolt szörnyalkotmány soha sem fog szerepelni a tar­tós történelmi alakulatok között. Az erdélyi, beszarábiai és bukovinai románok szövetsége a bojár uralom­ ellen-Bukarest, május 22. A május 25-én kezdődő kamarai és szenátusi választások előkészületei nagy hevességgel folynak. Az ellenzéki erdélyi nemzeti párt Maniu, a parasztpárt, Michalabe volt miniszter, a demokrata párt Jorga, a bukovi­nai párt Nyisztor és a besszarábiai párt Incoulec alatt nagy demok­rata blokkban egyesült, mely épen úgy, mint a szocialista párt, nagy erélylyel fordul Averescu tábornok ellen. Bukarestben ti­zennyolc mandátumért kétszáznyolcvannál több jelölt küzd. A kormányzó a bukórói és a trón betöltéséről í­ rt Hollandsch Nieuwsbureau külön tudósítóját fo­ i­ge­dta Horthy Miklós kormányzó. Az újságírónak arra a kérdésére, vajon Magyarországon is helyre fog-e állani a tényleges béke, a kormányzó a következőket válaszolta: — A háborúból már több, mint elég volt, a legyőzött és a győztes népek egyaránt békére, va­lódi békére vágyakoznak. A békeszerződés for­mai megkötése nem jelent semmit, ha igazi ki­békülés nem jön létre, amelynek nyomán, meg­szűnik a merev elzárkózás, bizalmatlanság és el­lenséges érzés, mely a javak kölcsönök kicserélé­sét és a gazdasági forgalom felvételét ma min­­ deznfélekép akadályozza, a termelést megkénti jó és végeredményben egész Európa gazdasági csőd­je felé vezet. Ha van ország, úgy Magyarország az, amely átérzi az igazi béke bekövetkezésének szükségességét, hiszen nélkülözhetetlen cikkeink, fánk, vasutak, sánk ez idő szerint az ország terüle­tén nincsenek. • Ilyen helyzetben csak a kétségbe­esés adhatna fegyvert az ország kezébe. Nagy várakozással nézünk ezért az egyre több megér­tést tanúsító entente-államok jövő politikája felé és várjuk a fejleményeket. A mi lelkiismeretünk nyugodt, mert a világháború megindításáért való felelősségről talán lehet még vitának helye, e­lyet azonban minden esetre le kell szögeznem, hogy a

Next