Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)

1865-01-13 / 10. szám

Hatodik évfolyam 10. szám. PESTI IT"—~....... — re Előfizetési feltételek : helyben házhozhordással vagy postán mindennapi megküldéssel : egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- 1 napos előfizetést és- ■ ■ - — POLITIKAI Péntek január 13-án, 1865 HÍRNÖK. NAPILAP. Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hirdetésnél tikr.,bélyegdíjpoktjával számíttatnak. Szerkeszőség és irede-tivitál : a hímző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, a 2-dik emeleten. Előfizetési hirdetés Pesti Hírnök cimtí politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre.........................................5 frt Félévre...............................................10. Egész évre.........................................20 „ auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Festen , csupán a „Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK kiadó hivatala. Hazai közügyek. Arad, jan. 12. (T) Bár az egyetemes bel- s külföldi sajtó, a csak most letűnt év politikai és nem-zetgazdászati eseményeit taglalván, mi örvendetes cselekményt sem bir felfedezni, mely a jelen évre a népeket vigasztalhatná, s munkásságukra serkentőleg hathatna; — mi mindazáltal, kik éltünket hazánknak szent élők, és hazánk viszontagságos állapotának változásához képest bírunk felderülni vagy elszomorodni , ami a múlt évből azon igen nevezetes eseményt kell hogy constatkrozzuk, miszerint a lajthántúli képviselet és sajtó nyilván beismeri, hogy hazánkban a közérzület és hangulat az alkotmányviszály kiegyenlítésére hajlandó. Ezen beismerés mireánk kétszeresen örvendetes; részint mivel e mérséklett szellem előidézésére volt lapunk minden tehetséges törekvése szentelve; részint pedig mivel ebből kifolyólag feljogosítva érezzük magunkat, a másik fél részéről is oly intézkedéseket követelni, melyek a közeledés jóakaratát tanúsítva, alkalmasak legyenek az elzárkózott kedélyek dermesztő fagyát felolvasztani, és a kegyelet üdvös tenyészetét eszközölni. Azonban meglepő, hogy a bécsi b. t. Az esztergom vár. Minden nép, minden ország kegyelettel őriz Szivében bizonyos neveket, melyek, habár egyes emberek, helységek, vagy tájak nevei, mégis egy egész történetet foglalnak magukban. így a magyar benső tisztelettel és büszkeséggel említi Esztergomot, mert egy fényes múltnak képeit varázsolja eléje. Hősök és nagy tettek bontakoznak ki az ősidők homályából, akik s amelyek nagy mértékben befolytak a magyarok szeretett hazájának átalakítására, és segédkezet nyújtottak a magyar nemzetnek, megállapítani és megszilárdítani Európának drága vérrel megvásárolt tiszteletét, és végre a magyar szivében ihletett szent lelkesedésre hevíteli a honszeretetet. Már a magyarok bejövetele előtt ama különálló szikladombon, melynél Haram vize a hatalmas Dunába ömlik, erős vár emelkedett, melynek első építőjéről mit sem jegyzett fel a történet. Nem hiányoznak ugyan adatok, melyek szerint ama tájakon, melyek később a vártól vették nevezetüket, egy német törzs lakott, mely Domitianus és Vespasianus hadvezérei által a keleti tengerről elűzetve, itt telepedett le, és gyarmatokat alapított; sőt vannak oly krónika-irók is, kik tudományos hypotheaiseknek valóban szánalmas mosolyt gerjesztő nagy pazarával bebizonyítani igyekeznek, hogy a Vár alapkövét 155 évvel a vízözön után Nóénak egyik unokája tette le. De minthogy a régibb íróknak egyhangú törekvése ama hires nevezetet egészen az őskorig felvinni és a tények szakadatlan láncolatát tartani szem előtt, ha mindjárt a képzelet játéka által is, eléggé ismeretes : az említett adatok nem érdemesek komoly megvitatásra. Nagyobb valószínűség szól a mellett, hogy a Strigonium latin nevezet a régi Istrogranum-tól van leszármaztatva, mert a helynek természetes fekvése (a Duna-, (Ister-) és a Haram vize összefolyásánál), ez által jól ki van fejezve és semmi nevezetes szószármazati okok nem szólnak ellene. Heza, a magyarok utolsó hercege az erődített Esztergomot választó székhelyéül; itt született neki (979) Vajk nevű fia, ki 15 évvel később, (994) a nem sokára aztán a pogány poroszok által meggyilkolt Béla (Adalbert) püspök által Istvánnak megkereszteltetett, és népének első s legnagyobb szent királya lön. Mindenünnen nagy számmal özönlött az esztergomi várba a vendégsereg, midőn István a királyi cím elfogadása után magát és nejét, a bajor Hizellát ünnepélyesen megkoronáztatá (1000.). De nem csupán víg szerelmi és csata-dalokat hangoztattak vissza a vár falai, hanem egyszersmind jámbor ajkakról dicsénekek zengedeztek fel az egek Urához, szakadatlanul a Mindenható áldását esdvén le a királyra és népére. A hit világossága, melyet gondos kéz ápolt, Esztergomból áradt szét az egész országra, így akarta a jámbor király, s igy történt. Az egyházat, melyet a kereszténység ölébe vezette, az országban volt, összes templomok fölé helyré, székesegyházzá lett, melynek alárendeltettek az összes püspökségek (számra tizen). Ez egyház feje érsekké neveztetett ki, s később megnyerte a primásságot. Az első, ki az érseki főméltósággal felruháztatott (1000) Dominicus volt, kinek érdemeit a keresztény hit terjesztése körül a hazai történetírók igen magasztalják. Ezek csupán István a miatti hálájának, hogy Esztergomban részesült a bűntől megtisztító keresztség szentségében, tulajdonítják azt, hogy ő ezen egyházat kitüntető a többi felett. De ha megfontoljuk a koronás apostolnak azon lángbuzgalmát, melylyel ő Krisztus tanainak terjesztését uralkodása legfőbb teendőjének tartá, és e tekintetben semmi személyes küzdelmet sem tartott fáradalmasnak, inkább az tűnik ki, hogy az egyház minden ügyeibe való közvetlen befolyás miatt az egyház főpásztorának székhelyét a maga székhelyéhez fűzé , melyből mint közös központból áradjon szét minden világosság. Habár az érsek káptalanjával együtt ott lakott a várban, ez mégis királyi tulajdon maradt, ha nem is többé állandó székhelye az uralkodóknak, de ezek gyakran meglátogatták és huzamos ideig tartózkodtak ott. Főleg nemzeti zsinatok alkalmával, melyek az Árpádok uralkodása alatt öt ízben tartottak Esztergomban , úgymint : Kálmán király és Lőrinc érsek (1111 és 1114), III. István és Bánffy Lukács (1169', IV. Béla és Benedek (1256), III. Endre és Lodomér (1292) alatt. Az erélyes III. Béla nem volt megelégedve a szűk várral, melyben sok ember volt ugyan, de kevés védelmi eszköz. Hozzá fogott tehát a várnak átalakításához, megnagyobbítá a beltért, körülvevő falakkal és tornyokkal az egész hegyet, és igy második alkotója jön Esztergomnak, mely fiatekintélyes szónokainak hazánk jogosultsága javára, a közlelkesedés kíséretében tett felszólamlása, rögtön elnémult, és azóta békülékeny kedélyeink folyást felmerülő nyugtalanító s viszszataszító hírekkel zaklathattak. Be kell mindazáltal elismerőleg vallanunk, hogy a bécsi független sajtó leghatásosabb közegei minden előforduló alkalommal, hazánk önrendelkezési joga mellett nyilatkoznak, mi annál nyomatékosabb, minthogy e közegek nagy része nemzetünk, és hazánk történelmi jogainak azelőtt legmérgesebb ellenei valának. Mi a bécsi közvéleménynek eme hazánk részére nyilatkozó fordulatát, az általuk élvezett három éves alkotmányos élet tapasztalatai következményének tulajdonítjuk. Az anyagi és szellemi eredménytelenségnek fájdalmasan kelle hatni a lajthántúli alkotmányos munkásságra és buzgóságra; kiábrándulást kelle előidézni, a magyar korona ellen követett alárendeltségi eljárás helytelensége és a magyar nemzet elmellőzésének téviránya felöl; be kelle végre látniok, hogy az „államtekintetekből“ célba vett politikai anatómia, felemelheti ugyan a papíron kidolgozott államépületet, mire azonban fedél alá jutna, mint a Bach-rendszer, összeomlik, és az államexperimentációkra elfecsérelt birodalmi vagyonosság után, magát a sülyedő tőkét is romjaiba temeti. Lelkiismeretes és mélyebben gondolkozó publicisták előtt e rémkép, minden birodalmi költségvetés alkalmával, újból felmerül, és ennek tulajdonítjuk mi a bécsi független sajtónak kedvenc, a birodalom nem tömjének földirati helyzetével és történelmével összeférhetlen — unificationális eszméjétől való eltérését, és hazánk s nemzetünk érzi közeledését. Azon kínteljes küzdelem, melyben az anyagi nyomor és politikai s társadalmi zaklatások közt élünk, már tetőpontját éré el ; az elmebeteg ; a gondolkozás kimerült; a bizalom jobblét után teljesen elenyészett; és a társadalom szétmarcangolt kebléből minden felemelkedettebb érzés kihalva,a kétségbeejtő vak fatum által hurcoltatja magát ! Nézetünk szerint ezen körülményeks helyzetből eredett azon közeledés, mely a két különböző elvből kiinduló elfogulatlan politikai s államférfiakat vezeti ma már, a birodalmi organisatio megállapítását eszközlő „magyar kérdésben.“ Lesz-e eredménye ez uj évben ? az a hatalom vezetőinek magatartásától feltételeztetik. LAPSZEMLE. I. A „Kölnische Ztg.“ a magyar kérdésre vonatkozólag egy levelet közöl, mely, mint állítja, Bécsből küldetett meg neki. „De könnyű felismerni, — a. m. e levélre a „Vaterland“, — hogy ennek valódi szerzői a Palais Royal táján élődő zsidó „magyar menekültek.“ E levél a szemtelenségben ritkítja párját. Magyarország legjelesb férfiai sárral dobhatnak abban, oly férfiak, kik igaz, hogy azon szerencsétlen sorsban ?) részesültek,hogy ó-conservativeknek neveztetnek , de kiknek a magyar kérdés megoldása körüli őszinte törekvéseiket, Magyarországban még határozott elleneik is elismerik. A cikk legjellemzőbb része ez: „Kétségbevehetlen tényekből kiderül, miszerint , ha Apponyi gróf és a-conservativjei (1847— 1948-ban) azon lettek volna, hogy a felizgatott országot lecsendesítsék, ahelyett, hogy még növelték a forrongást, úgy a februári események Párisban, valószínűleg egészen más visszahatással lettek volna az osztrák monarchiára , és főleg Magyarországra nézve.“ Ama kétségbevehetlen tények azonban , melyeket a kölni lap idéz, nem vonatkoznak egyébre, mint Apponyi gróf és barátainak minden irányban már helyesen méltányolt azon törekvéseikre, hogy édes hazájukat , a megyék követelményeinek helyes korlátozása által, a monarchikus pályán megtartsák, s ezáltal egyúttal lecsendítsék , míg — mint a cikk maga is elismeri — a forrongó elemek Magyarországban egyidejűleg a legszélsőbb rendszabályokat — például : Kossuth jelöltségét sürgették. Reánk u. m. a „Y—d“, a cikk igaz, hogy nem bír jelentőséggel , megiáthogy kedvezőtlen hangulatot idézzen elő Németországban azon kiegyezkedési törekvések iránt, melyekkel most Bécsben a magyar „kérdést“ hazafias szellemben akarják megoldani; — további rendeltetése pedig, hogy franciára és angolra fordittassék. Gyalázat oly lapra, mely Poroszországban , szövetséges társunk földjén jelenik meg, és a lángba , mely szomszédja házát fenyegeti, olajat akar önteni. Egyet azonban tanulhatunk e cikkből, azt t. i. hogy a „Kölnische Ztg.“ rajnántuli barátai félni kezdenek azon lehetőségtől, hogy birodalmunk belsejében a béke helyreáll; ez okból a legalávalóbb s legbárgyúbb eszközökhez folyamodnak, hogy a belső békének csírázó művét gátolják. Hogy e tekintetben roszul számítanak, kitetszik a „Pesti Napló“-nak — melynek most egyúttal alkalma nyílik szabadelvű barátait Németországban közelebbről megismerni — következő soraiból: „Számos példák tanúsítják, hogy Angolországban, nagy jelentőségű kérdésekben, nem léteznek sem whig-ek, sem tory-k, sem radicalok. Minden pártok, s pártárnyalatok kezet fognak a közös hon érdekében. Hozzátehetnők még , hogy a hazafiság s politikai eszélyesség, a magyar történetben sem ritka, és bizton reméljük, hogy jövendőben is, valahányszor államjogi kérdésekről lesz szó, minden pártok vállvetve fognak a közös érdekben közreműködni.“ „E szavak igen rosz hangzatúak lesznek a Palais Royal-ben, hol már nemzetközi forradalomról álmodoznak, mely elsősorban a „szétzilált“ Ausztria ellen irányulna. De annál nagyobb örömmel üdvözöljük mi őket.“ — úgymond a lovagias „Vaterland.“ II. („Protestáns ítélet az encyclica felett.“) A „Béri. Revue,“ mely Wagener törvényszéki tanácsos, a conservativek fáradhatlan protestáns előharcosának vezetése alatt jelenik meg, az encyclicáról a következő cikket közli : „Rómát egy toll mentette meg. Az alpeseken innen is túk Halba Róma körül telepedtek, s azzal fenyegetőznek, hogy az összes kereszténység atyját megfosztják székhelyétől. Valamint a Halba comata, mely kiválólag erősnek hiszi magát, úgy a Halba togata is, mely Róma uralkodójának öltönyében szeretne pompázni, leszállnak ismét a világ fővárosához , míg a pius pater a Capitoliumba kényszerül menekülni. De itt elsáncolja magát, itt felbátorodik, s midőn azt hiszik, hogy a mérlegbe vetett kard által már elnyomatott, győzelmesen tartja szorongatói elé az erkölcs és hit kincsét s pajzsát, mely felett az ellenségnek nincsen hatalma. Nem lehfit. .^■.Hnd á.l nnnk.. ll;], {' 1 ;’l tvn v n if'n’r/'.. ngalom birtokosait Párisban és Turinban, kik már előre belemerültek a siker élvezetébe. Ha egy öreg magános férfi, egy fogoly, egy megfosztott, kit Isten bíróul, s mennyei törvényének végrehajtójául rendelt, vádlóvá leszen, ha az istentelenné vált államoknak eszékbe juttatja azon tanokat, melyek egyedül adhatnak állandóságot a szerzeménynek és hatalomnak ; úgy ez annak bizonysága, hogy a világi siker hulláma elérte dagálya tetőpontját, és megkezdődött a fordulat , mely világosságra hozza az önződiadal sikertelen voltát. Hogy az átalános mámorban, mely a hatalmas, az eszélyes és önző dicsőségét imádta, a pápa volt az, ki egyedül, és legelőször merte leleplezni a sérveket, melyekben a jelen társadalom szenved, ez képezi a dec. 8-diki encycica világtörténelmi jelentőségét. IX. Pius pápa helytartósága, dicső helyet töltene be a katholikus kereszténység történelmében. Tagadhatlan, hogy e pápa alatt a katholicismus nagyobb hódításokat tett, mint egy század óta képes volt tenni. Azon bátor rendelet, melylyel IX tál erővel újból föléledvén, csak régi nevét tartá meg. Jób érsek követvén királya példáját, nagy összeget fordított a Mária-templomnak nagyobbíbítására és gazdag felszerelésére, mely templom nem csupán méltóságos fekvése, hanem pompájánál fogva is a legkitűnőbb lett Magyarországban, és a későbbi érsekek, nevezetesen pedig Kanizsay János, Szécsi Dénes és Bakács Tamás által aranynyal, márványnyal és műfestményekkel pazarul feldíszíttetett, és a múlt század végén még látható volt tisztes romjaiban. Egy mellék kápolnában az oltár mögött *) őriztettek itt ama drága kéziratok (számra 400-nál több) , melyeket Vitéz, a műkedvelő érsek, Corvinnak , nagy tanítványának példájára sok költséggel összeszerzett, és a melyek a tudomány megszámíthatlan kárára az első török foglalásnál a templommal együtt a pusztító tüzelem martaléka lettek. (Folyt, követk.) *) Ez senki előtt sem ismeretlen, ki Magyarországban régi székesegyházakat látott. Ezekben ugyanis a főoltár mögött 10—12 lábnyi magasságban vasrudakat lehet keresztben befalazva látni, melyekről kettős tömlőkbe nyalábolt okmányok függtek, hogy a nedvességtől és egerektől megóva legyenek. Ha ezen vasrudak nincsenek magában a templomban , akkor bizonyára ott vannak a sekrestyében.