Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)
1865-05-30 / 123. szám
Hatodik évfolyam 123. szám. PESTI •/VVyWW/l/vV.A/VutatfWV' \ vT) | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás | | sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk .‘1 hó- | | napos előfizetést. I 5 | (/VVJV^/V.AAA/i/'AA/vAPA/vA/VV'JWWVJVjAAAA/V/VAA/VVAA/VVA/WWW.' Afc'O POLITIKAI NAPILAP. Eedd, május 30-án 18TM HÍRNÖK ^WjVJV^VJV'/x^AAA/'y\r/\AAy\AAAA/V\AAA/Ar.vy\/'>W\r^^A^VVVV,VVW“ § Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-detésnél( kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. % | Szerkesztőség és kiadóhivatal: | a hímző- és kalap-utca sarkán l-ső sz. alatt, | a 2-dik emeleten. | ! i/WWWWV JVW JVyVWJV’JVVVWMVAWyV'^ i/WWVAVWWVsi) ielőfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt. Egész évre..........................................20 frt. auszt. ért. Előfizetés minden héttől elfogadtatik. UflgF" Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. * * Pest, máj. 30. Múlt szombati lapszemlénkben közöltük azon cikket, melyben a bécsi „Neue freie Presse“ nem csekély boszankodást árulván el új reményekre gerjedt hazánk emelkedett hangulata miatt, értésünkre adta, hogy ne ragadtassuk el magunkat, mert „csupán éljenkiáltások úgymond, aligha lesznek képesek a két alotmány ellenkezésének öszhangzó megoldását eszközölni; és hogy, úgymond tovább, az alkotmányos létel újbóli megnyerése ma már nem lehet puszta kegyelmi tény, mint például a magyar akadémiának juttatott kegyajándék, hanem hogy annak ellenkezőleg politikai transactiónak kell lenni, melynél az osztrák birodalmi alkotmánynak egyenlő szerep jut a magyar alkotmánynyal.“ Igen világos, hogy a „N. I. P.“ az e sorokból hangosan kirívó féltékenységgel, az országosan üdvözölt és óhajtott fejedelmi látogatás horderejét devalválni, s így egyszersmind a közlelkesültséget is lehűteni szándékozott. Éppen a tollat vettük kezünkbe, hogy a „Neue freie Presse“ hívatlan gondoskodását a kellő értékre leszállítsuk, s politikai leckéit visszautasítsuk, amidőn a bécsi „Wanderer“ vasárnapi száma megérkezett, melyben ,,a liberálisok és conservativek fu sóa“ cím alatt, nem ugyan távol sem nemzeti ellenszenvből, s nem féltékenységből hazánk törvényes autonómiájára, mint amaz, hanem igen is, velünk szemközt merev pártszempontból indulva ki, Széchenyink ildomosságára hivatkozó óvatossággal tanács osztogattatik a végre, hogy reményekre gerjedt nemzetünk a lelkesülés jelen mozzanatában — cél nélkül — valamikép el ne ragadtassuk magunkat. S ezen óvakodásra, úgy látszik a „Wanderer“ főleg azon körülmény által indíttatott, mivel azon actióban, mely a hangulatban e fordulatot előidézhette, az ó-conservativeket a liberálisokkal együtt vezérszerepelni tapasztalja, a mi érdemes hazánkfiát a „Wanderer“-ben annyiból aggasztja, amennyiben neki a conservativek további valódi céljai homályosak, habár reméli, hogy a „Hírnök“ bizonyos közelebbi észrevétele , melyen a „Wanderer“ fennakadt, nem a conservativek nézete. Mindenesetre méltóbbnak tartjuk a „Wanderer“ kételyeivel s hazafias aggályával foglalkozni, mint a „Neue freie Presse“ cáfolgatásával szerecsent mosni; — azért is ez utóbbit egészen mellőzve, egyedül a ,,Wanderer“-rel kívánunk ezúttal szóba eredni. Mielőtt azonban ezt tennék, a tárgy alapos ismertetése végett a kérdéses cikket egész terjedelmében ide igtatjuk, mint következik : „Józanság — mondd egy ízben Széchenyi István gróf—minden alkalommal ajánlandó, a politikában pedig éppenségesen nélkülözhettem. Igaz ugyan, hogy a tömeg sokkal gyakrabban hódol az érzetnek mintsem az eszmének, de a kedélyek ily lázas mozgalma ritkán vezet jóra, ha nyugodtan gondolkodó fők a célokat előbb ki nem jelölték, s a lelkesedési rohamot biztos kéz nem vezeti e kitűzött célok felé. Bármily könnyen megfoghatónak tűnjék is fel tehát előttünk azon általunk is osztott örvendetes felindultság, mely Magyarországban a kedélyeket rövid idő óta elfogta, s bármily vérmes reményeket kössünk részünkről is az uralkodónak a magyar fővárosba érkezéséhez, kényszerülünk mégis, — ha ez mindjárt ily pillanatban igen prosakus eljárásnak látszik is — mindenekelőtt e kedélymozgalom céljait kutatni, hogy először arról legyünk tisztában, váljon tettleg léteznek-e ily határozott célok ? Sokat beszéltek az utóbbi időkben a magyarországi conservativ s liberális pártok mérsékelt elemeinek szövetségéről, s meg kell vallanunk, hogy ily szövetség a je len pillanatban, s a je len pillanatra nézve könnyen gondolható előttünk, mivel ehhez a pártok szélső elemei is csatlakozhatnának, anélkül hogy meggyőződéseikről lemondani kényszerülnének. Éppen abban rejlik az uralkodó rendszer hiánya, hogy ellenmondásban áll a Magyarországban minden pártok közös tulajdonát képező elvekkel, s hogy — miután már egyszer alkotmányosan kell kormányoztatnunk — még csak kísérlet sem tétetett ezen elvek adoptálására, melyek nélkül még a legmérsékeltebb párt is — éppen mivel magyar párt — képtelen volna a kormányt támogatni. Ha tehát egyelőre csupán oly fordulat előidézéséről van szó, mely a magyar történelmi jogot általában és elvileg érvényre juttassa, úgy a dolog természetében fekszik, hogy e cél elérésére még előbbi, s valószínűleg jövendőbeli ellenfelek is kezet nyújthatnak egymásnak. Előttünk fekszik egy Magyarországban igen tisztelt egyén levele, mely azon nézetet fejezi ki, miszerint a jelenlegi eljárás nem lehet őszinte, mert vagy a conservativ párt használja fel a liberálisokat, hogy vállaikon hatalomra vergődjék, s azután őket ismét szépen háttérbe szorítsa, vagy a liberálisok használják faltörőnek a conservativeket, hogy őket, ha egyszer készen lesz a rés, ismét félretolják. A conservatív párt szándéklataiba nem vagyunk beavatva; mi ellenben a liberálisokat illeti, úgy jelen maguktartása teljesen megfogható előttünk, anélkül hogy azért utógondolatot kényszerülnénk náluk föltenni. Deák párthíveire nézve a magyar kérdés nem személyes nagyravágyás kérdése; nem fekszik törekvésükben , hogy e kérdés éppen általuk oldassék meg , de igenis , hogy az ország érdekeinek megfelelő módon találja megoldását. Néhány úr, kik legalább ennek előtte tartoztak a conservatív párthoz, főleg két év óta ismételve erősítik, miszerint ők is ily megoldásra törekszenek, s azóta mit sem tettek, s mit sem követeltek a liberálisoktól, mi ezen állításukkal ellenmondásban állott volna. A magyarországi liberálisoknak tehát nem volt okuk, hogy ez urak fáradozásainak a legjobb sikert ne kívánjak, s őket minden saját meggyőződésükkel megférő támogatásba ne részesítsék. Váljon a liberálisokat véglegesen „fenn“ hagyják-e vagy nem, ez nem tartozik a dolog lényegéhez. Míg a conservativek a liberálisok által is helyesnek ismert utat követik, senki sem fog akadályt vetni útjukba; ellenkező esetben pedig ismét csekély számú hadsereg nélküli tábornokokra látandják magukat reducáltatva, oly ellenzékkel szemben, mely sokkal hatalmasabb volna az 1848 előttinél, mert az évek folytán e párt soraiban támadt hézagokat azóta oly férfiak töltötték be, kik elődeiknél egészen más viszonyok közt érlelődtek meg. A mozgalom élén tehát jelenleg kétségtelenül a conservativek állanak. Céljaiktól függ tehát e mozgalom kimenetele. E célokat azonban egyelőre mély titok fedi. A párt közlönyei pontosan tudósítanak minket a magyarországi liberális körök nézeteiről, de egyetlen szóval sem árulják el, mennyiben osztják e nézeteket a conservativek is. A „Hírnök“ ujong felette, hogy a liberálisok elvetették a központi parlament eszméjét, de kissé gyanús hangon rögtön azon kérdést is hozzácsatolja, váljon két parlamentáris ministerium megegyeztethető volna-e a birodalom egységével s közös kormányzattal, s eléggé tisztán átlátatja, hogy előtte az 1848 előtti patriarchális szokásokhoz való visszatérés lenne a legkívánatosabb. Váljon ez-e vagy nem a conservativ párt nézete is ? S ha — miként reményleni akarjuk — nem osztja e nézetet, mire törekszik tehát a conservativ párt? E felett kell mindenekelőtt tisztába jönni, ismernünk kell a célokat, melyekre az elölmenők törekszenek. Szép phrasisok ily pillanatban nem elégítenek ki, nem nyújtanak támpontot annak megítélésére, mily állandó hatás várható a kedélyek jelen mozgalmától. Hogy oly hosszú merevültség után Magyarországban ismét élet mutatkozik, bizonyára igen örvendetes jelenség, de csak világosan előtüntetett célok képesek e mozgalomnak azon jobbra vezető fordulat jellegét adni, mely túlterjed a pillanatnyi lelkesedésen.“ őszintén szólva, nem tudjuk belátni annak logikáját, mikép hozza a „Wanderer“ a lelkesedést, melylyel a magyar főváros és nemzet Fejedelmét várja, — összefüggésbe a conservativek további céljaival ? Ezen lelkesedésnek lehet, sőt legyen is minél kedvezőbb, s minél gyorsabb eredméménye, de véleményünk szerint annak oka van inkább, mintsem kiszámított célja. A kínos helyzet, melybe a 61-ik tévesztett politika által jutunk, végre a nemzet nagy tömegét sorsa miatt türelmetlenné, s ma válhatunk’-féle jelszavak és biztatások iránt bizalmatlanná, hitetlenné téve. Teljes elcsüggedéstől s végső elkeseredéstől a nemzetet egyedül a Fejedelem független s részrehajlatlan magatartása óvta meg. Bátorító megnyugvással látták s tapasztalták a magyarországi népek, hogy azon egyoldalú politika uralma alatt, mely a februári intézmény után, s a provisoriummal karöltve fölülkerekedett, a Fejedelem minden előforduló esetben lelkiismeretesen védte a magyar közjog határait. A szenvedély lecsillapultával belátták a népek, hogy az octoberi diploma után követett sajnálandó eljárásunkra, s téves lépéseinkre, melyek a provisoriumot felidézték, a korona semmi okot, semmi anyagot sem szolgáltatott. S bámulattal és önkénytelen meghatottsággal szemlélték e közben a népek simha fölülemelkedett magasztos indulat nyilvánulásait, melyekkel Urunk Királyunk Ő Felsége, minden alkalommal, mely kínálkozott, a magyar nemzet iránt változatlan atyai részvétét s hajlandóságát tanusítá. Maga a Király volt az első, ki, mihelyt az Ínség vészhangjai hozzá eljutottak,— a segélyt, fejedelmi nagyszivüséggel, sikerbiztosító, gyökeresen megmentő dimensiókban, száz meg százezerek bálás könyíet s áldásai közt sürgette. S méltán legbensejében meghatott minden magyart azon magas figyelem és atya gondoskodás, melylyel éppen a provisorium óta, oly politika uralma mellett, a minőt reánk nézve elkényeztetőnek ugyancsak nem mondhatni, — ő Felsége, magyar királyi önállósággal, időnkint s egymásután, éppen azon intézeteinket kitüntető s gyámolítá, a melyekben mint nemzeti geniusunk önalkotta műveiben, s nemzeti culturánk főforrásaiban s kedvenc emlékeiben, a nemzet ápoló szeretete öszpontosult. Lehetetlen, hogy fiúi kegyelettel ne áldjuk azon királyi jobbot, mely fejedelmi bőkezűséggel oly erős zálogot nyújt akadémiánk, múzeumunk, s nemzeti színházunk újabb felvirágoztatására. A legfőbb pedig, a mi sok tévedést s előítéletet helyreigazított, s a mi a kedélyekre nem csak engesztelőleg hatott, de lovaglás magábaszállást is előidézett, azon szilárd királyi elhatározás, melylyel Felséges Urunk a függő közjogi kérdések megoldásának előkészületeire nézve minden eltérő javaslatok ellenében a törvényes alapokhoz ragaszkodott. Ezen fejedelmi szilárdság hite, mely előtt mindenki jobbágyi hódolattal meghajolni kénytelen, esetenkint felvillanyozólag futotta be az egész országot, s a liberálisoknak szintúgy mint conservativeknek hozzájárulása nélkül keltette fel az egyetemes bizalomnak azon érzelmét, melynek erkölcsi súlya alatt Deák Ferenc is bizalmatszavazó húsvéti cikkét írta A magyarországi közhangulatnak ily alakulása és tényleges alapjai mellett a bécsi „Wanderer“ hiú feladattal fárasztja magát, ha a lelkesültségnek, melyre a magyar nemzet a fejedelmi látogatás hírére felgerjedt, okait fürkészi, miután azok mindenki előtt nyilvánosak, ki látni akar. Még nagyobb tévedés, Széchenyi tanácsát idézni a jelen esetben. A dynastikus közérzület és lelkesedés, mely magának végre ismét ösztönszerüleg utat tör, — éppen Széchenyi bölcs tanainak diadala. A nemzet béke és törvényes állapotok után vágyódik, — s ennek biztos előjele gyanánt tekinti a királyi látogatást. A nemzet tehát mélyen s őszintén örvend, hogy annyi kárhozatos félreértés után, szeretete, bizalma, hűsége, és hódoló ragaszkodása jeleit Fejedelme, Királya iránt egész családi otthonossággal kitüntetheti. Széchenyi intése a pártszellemnek szólt. A jelen esetben uralkodó lelkesedés azonban a nemzeti közérzületben gyökerezik, melyet minden aggály nélkül engedhetni át szabad folyamának, s mely csak akkor szorulhatna szabályozó, s a körülményekhez képest mérséklő vagy izgató színpadi mimikára, ha képzelhető volna, hogy léteznék cél, mely e lelkesülést valamely egyoldalú pártérdekben kizsákmányolni szándékoznék. A fejedelmi látogatásnak kétségkívül van politikai hordereje, mert nem tagadható a kedvező erkölcsi befolyás, melyet a király és nemzet közt megszilárdult kölcsönös bizalom és egyetértés a fenforgó differenciák méltányos megoldására gyakorolni képes. De a józanság és becsület fogalma szerint fel kell tennünk, hogy a jelen mozzanatban egyedül oly hazafiaság szerepel jogosan minden oldalon, mely egyedül a nemzet közös sorsát és jövőjét tartja szem előtt, a pártcélokat pedig azon helyre és időre reserválja, hol és midőn a haza egyetemes érdekeinek kockáztatása nélkül a párttusa, a „Wanderer“ által hirdetett józanság medrében, üdvös lehet. Azért is a „Wanderer“ allusiójára, a conservativek és liberálisok közt eltérőleg létezhető pártcélok szempontjából, egy külön cikkben fogunk visszatérni. KÖZINTÉZETEK ÉS TÁRSULATOK. Pusi, máj. . .. *** A magyar tud. akadémia tegnapi összes ülésében bejelentettek a május utolsó vasárnapjáig mint határidőig a Nádasdy -jutalomra beérkezett költői beszélyek. Összesen hat nyujtatott be, a címeket és jeligéket majd a titkári közlés szerint adjuk. Ez után következett a mathem. és természet tud. osztályok szűkülése, melyen két értekezés tartatott. Dr. Lenhossék József egyetemi tanár úr székfoglalóul „a középponti idegrendszer, szürke állomány és az idegek rendszere táj viszonyairól“ szólt, felsorolva e téren tett felfedezéseit, melyekért , mint tudva van, értekező már Párisban elismerést aratott. Értekezését gondos rajz illustrálta, mely egy orvosnövendék műve. A második értekezést Thán Károly 1. tag tárta, ki De v i 11 e ur válaszát a szalmiak köz sűrűségének tárgyában ismerteté. Szakemberek tudni fogják, hogy miről van szó. Tody Ferenc r. tag ez ülésben három érdekes indítványnyal lépett fel. Az akadémiai közülés, s az akadémia palotájának megnyitása napjául a lapok majd nov. 3-dikát majd aug. 19-dikét emlegetik, mint az akadémia elnöksége által kitűzött határidőt. Tody felsorolta az okokat, melyek aug. 19-dike ellen szólnak, a szünidők, az idő rövidsége sat. Nov. 3-dika, az idén éppen negyvenedik évfordulója ama történeti eseménynek , midőn gr. Széchenyi István nagyszerű felajánlásával az akadémia eszméje megtestesült,ez ünnepélyre mindenesetre sokkal okszerűbb. Felszólaló tehát indítványozza, kérné meg az akadémia az elnökséget, hogy a közülést ne aug. 19-dikére hanem nov. 3-dikára tűzné ki, a határnap elrendelése egyedül az elnökség joga lévén. Az akadémia egyhangúlag elfogadta az indítványt s ez értelemben fogja írásban megkeresni az elnököt. Kétséget sem szenved, hogy az elnök teljesítni fogja a megkeresést, s így az akadémia két legemlékezetesebb momentu