Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)

1865-05-30 / 123. szám

Hatodik évfolyam 123. szám. PESTI •/VVyWW/l/vV.A/VutatfWV' \ vT) | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás­ | | sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre |­­ 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk .‘1 hó- | | napos előfizetést. I 5 | (/VVJV^/V.AAA/i/'AA/vAPA/vA/VV'JWWVJVjAAAA/V/VAA/VVAA/VVA/WWW.' Afc'O POLITIKAI NAPILAP. Eedd, május 30-án 18TM HÍRNÖK ^WjVJV^VJV'/x^AAA/'y\r/\AAy\AAAA/V\AAA/Ar.vy\/'>W\r^^A^VVVV,VVW“ § Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir-­­­detésnél( kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. % | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: | a hímző- és kalap-utca sarkán l-ső sz. alatt, | a 2-dik emeleten. | ! i/WWWWV JVW JVyVWJV’JVVVWMVAWyV'^ i/WWVAVWWVsi) ielőfi­z­et­ési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Negyedévre...................................... 5 frt. Félévre...............................................10 frt. Egész évre..........................................20 frt. auszt. ért. Előfizetés minden hé­t­től elfogadtatik. UflgF" Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, hely­ben Pesten, csupán a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szeg­letén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó­ hivatala. Hazai közügyek. * * Pest, máj. 30. Múlt szombati lapszemlénkben közöl­tük azon cikket, melyben a bécsi „Neue freie Presse“ nem csekély boszankodást árulván el új reményekre gerjedt hazánk emelkedett hangulata miatt, értésünkre adta, hogy ne ra­gadtassuk el magunkat, mert „csupán éljen­­kiáltások úgymond, aligha lesznek képesek a két alotmány ellenkezésének öszhangzó meg­oldását eszközölni; é­s hogy, úgymond to­vább, az alkotmányos létel újbóli megnyerése ma már nem lehet puszta kegyelmi tény, mint például a magyar akadémiának juttatott kegy­­ajándék, hanem hogy annak ellenkezőleg politikai transactiónak kell lenni, melynél az osztrák birodalmi alkotmánynak egyenlő szerep jut a magyar alkotmánynyal.“ Igen világos, hogy a „N. I. P.“ az e so­rokból hangosan kirívó féltékenységgel, az országosan üdvözölt és óhajtott fejedelmi lá­togatás horderejét devalválni, s így egyszer­smind a közlelkesültséget is lehűteni szándé­kozott. Éppen a tollat vettük kezünkbe, hogy a „Neue freie Presse“ hívatlan gondoskodását a kellő értékre leszállítsuk, s politikai leckéit visszautasítsuk, a­midőn a bécsi „Wanderer“ vasárnapi száma megérkezett, melyben ,,a li­berálisok és conservativek f­u s­­­ó­­­a“ cím alatt, nem ugyan távol sem nemzeti ellenszenvből, s nem féltékenységből hazánk törvényes autonómiájára, mint amaz,­­ hanem igen is, velünk szemközt merev pártszempontból indulva ki, Széchenyink ildomosságára hivatkozó óvatossággal tanács osztogattatik a végre, hogy reményekre ger­jedt nemzetünk a lelkesülés jelen mozzanatá­ban — cél nélkül — valamikép el ne ragadtassuk magunkat. S ezen óvakodásra, úgy látszik a „Wan­derer“ főleg azon körülmény által indíttatott, mivel azon actióban, mely a hangulatban e fordulatot előidézhette, az ó-conservativeket a liberálisokkal együtt vezérszerepelni ta­pasztalja, a mi érdemes hazánkfiát a „Wan­­derer“-ben annyiból aggasztja, a­mennyiben neki a conservativek további valódi céljai homályosak, habár reméli, hogy a „Hírnök“ bizonyos közelebbi észrevétele , melyen a „Wanderer“ fennakadt, nem a conservativek nézete. Mindenesetre méltóbbnak tartjuk a „Wan­derer“ kételyeivel s hazafias aggályával fog­lalkozni, mint a „Neue freie Presse“ cáfolga­­tásával szerecsent mosni; — azért is ez utób­bit egészen mellőzve, egyedül a ,,Wanderer“-rel kívánunk ez­úttal szóba eredni. Mielőtt azonban ezt tennék, a tárgy ala­pos ismertetése végett a kérdéses cikket egész terjedelmében ide igtatjuk, mint követ­kezik : „Józanság — mondd egy ízben Széchenyi István gróf—minden alkalommal ajánlandó, a politikában pedig éppenségesen nélkülözhettem. Igaz ugyan, hogy a tömeg sokkal gyakrabban hódol az érzetnek mintsem az eszmének, de a kedélyek ily lázas mozgalma ritkán vezet jóra, ha nyugodtan gondolkodó fők a célokat előbb ki nem jelölték, s a lelkesedési rohamot biztos kéz nem vezeti e kitűzött célok felé. Bármily könnyen megfoghatónak tűnjék is fel tehát előttünk azon általunk is osztott örvende­tes felindultság, mely Magyarországban a kedélyeket rövid idő óta elfogta, s bármily vérmes reményeket kössünk részünkről is az uralkodónak a magyar fővárosba érkezéséhez, kényszerülünk még­is, — ha ez mindjárt ily pillanatban igen prosak­us eljárásnak látszik is — mindenekelőtt e kedély­mozgalom céljait kutatni, hogy először arról legyünk tisztában, váljon tettleg léteznek-e ily határozott célok ? Sokat beszéltek az utóbbi időkben a magyaror­szági conservativ s liberális pártok mérsékelt elemei­nek szövetségéről, s meg kell vallanunk, hogy ily szövetség a j­e l­e­n pillanatban, s a j­e l­e­n pilla­natra nézve könnyen gondolható előttünk, mivel eh­hez a pártok szélső elemei is csatlakozhatnának, a­nélkül hogy meggyőződéseikről lemondani kénysze­rülnének. Éppen abban rejlik az uralkodó rendszer hiánya, hogy ellenmondásban áll a Magyarországban m­i­n­d­e­n pártok közös tulajdonát képező elvekkel, s hogy — miután már egyszer alkotmányosan kell kormányoztatnunk — még csak kísérlet sem tétetett ezen elvek adoptálására, melyek nélkül még a leg­mérsékeltebb párt is — éppen mivel magyar párt — képtelen volna a kormányt támogatni. Ha tehát egy­előre csupán oly fordulat előidézéséről van szó, mely a magyar történelmi jogot általában és elvileg érvény­re juttassa, úgy a dolog természetében fekszik, hogy e cél elérésére még előbbi, s valószínűleg jövendőbeli ellenfelek is kezet nyújthatnak egymásnak. Előttünk fekszik egy Magyarországban igen tisztelt egyén levele, mely azon nézetet fejezi ki, mi­szerint a jelenlegi eljárás nem lehet őszinte, mert vagy a conservativ párt használja fel a liberálisokat, hogy vállaikon hatalomra vergődjék, s azután őket ismét szépen háttérbe szorítsa, vagy a liberálisok­­ használják faltörőnek a conservativeket, hogy őket,­­ ha egyszer készen lesz a rés, ismét félretolják. A conservatív párt szándéklataiba nem vagyunk beavatva; mi ellenben a liberálisokat illeti, úgy je­len maguktartása teljesen megfogható előttünk, anél­kül hogy azért utógondolatot kényszerülnénk náluk föltenni. Deák­­ párthíveire nézve a magyar kér­dés nem személyes nagyravágyás kérdése; nem fekszik törekvésükben , hogy e kérdés éppen általuk oldassék meg , de igenis , hogy az ország érdekeinek megfelelő módon találja meg­oldását. Néhány úr, kik legalább ennek előtte tartoztak a conservatív párthoz, főleg két év óta ismételve erősítik, miszerint ők is ily m­e­g­o­l­­d­á­s­r­a törekszenek, s azóta mit sem tettek, s mit sem követeltek a liberálisoktól, mi ezen állításukkal el­lenmondásban állott volna. A magyarországi liberá­lisoknak tehát nem volt okuk, hogy ez urak fárado­zásainak a legjobb sikert ne kívánjak, s őket minden saját meggyőződésükkel megférő támogatásba ne részesítsék. Váljon a liberálisokat véglegesen „fenn“ hagyják-e vagy nem, ez nem tartozik a dolog lénye­géhez. Míg a conservativek a liberálisok által is he­lyesnek ismert utat követik, senki sem fog akadályt vetni útjukba; ellenkező esetben pedig ismét csekély számú hadsereg nélküli tábornokokra látandják magu­kat reducáltatva, oly ellenzékkel szemben, mely sokkal hatalmasabb volna az 1848 előttinél, mert az évek foly­tán e párt soraiban támadt hézagokat azóta oly férfi­ak töltötték be, kik elődeiknél egészen más viszonyok közt érlelődtek meg. A mozgalom élén tehát jelenleg kétségtelenül a conservativek állanak. Céljaik­­t­ó­l függ tehát e mozgalom kimenetele. E célokat azonban egyelőre mély titok fedi. A párt közlönyei pontosan tudósítanak minket a magyarországi liberá­lis körök nézeteiről, de egyetlen szóval sem árulják el, mennyiben osztják e nézeteket a conservativek is. A „Hírnök“ ujong felette, hogy a liberálisok el­vetették a központi parlament eszméjét, de kissé gyanús hangon rögtön azon kérdést is hozzácsatolja, váljon két parlamentáris ministerium megegyeztet­­hető volna-e a birodalom egységével s közös kor­mányzattal, s eléggé tisztán átlátatja, hogy előtte az 1848 előtti patriarchális szokásokhoz való visszatérés lenne a legkívánatosabb. Váljon ez-e vagy nem a conservativ párt nézete is ? S ha — miként remény­leni akarjuk — nem osztja e nézetet, mire törekszik tehát a conservativ párt? E felett kell mindenekelőtt tisztába jönni, ismernünk kell a célokat, melyekre az elölmenők törekszenek. Szép phrasisok ily pillanat­ban nem elégítenek ki, nem nyújtanak támpontot annak megítélésére, mily állandó hatás várható a ke­délyek jelen mozgalmától. Hogy oly hosszú merevült­­ség után Magyarországban ismét élet mutatkozik, bi­zonyára igen örvendetes jelenség, de csak világosan előtüntetett célok képesek e mozgalomnak azon jobbra vezető fordulat jellegét adni, mely túl­terjed a pillanatnyi lelkesedésen.“ őszintén szólva, nem tudjuk belátni an­nak logikáját, mikép hozza a „Wanderer“ a lelkesedést, melylyel a magyar főváros és nemzet Fejedelmét várja, — összefüggésbe a conservativek további céljaival ? Ezen lelkesedésnek lehet, sőt legyen is minél kedvezőbb, s minél gyorsabb eredmé­­ménye, de véleményünk szerint annak oka van inkább, mint­sem kiszámított célja. A kínos helyzet, melybe a 61-ik tévesz­tett politika által jutunk, végre a nemzet nagy tömegét sorsa miatt türelmetlenné, s ma válh­a­­tunk’-féle jelszavak és biztatások iránt bizal­matlanná, hitetlenné téve. Teljes elcsüggedéstől s végső elkesere­déstől a nemzetet egyedül a Fejedelem független s részrehajlatlan magatartása óvta meg. Bátorító megnyugvással látták s tapasz­talták a magyarországi népek, hogy azon egyoldalú politika uralma alatt, mely a febru­ári intézmény után, s a provisoriummal kar­öltve fölülkerekedett, a Fejedelem minden előforduló esetben lelkiismeretesen védte a magyar közjog határait. A szenvedély lecsillapultával belátták a népek, hogy az octoberi diploma után köve­tett sajnálandó eljárásunkra, s téves lépése­inkre, melyek a provisoriumot felidézték, a korona semmi okot, semmi anyagot sem szolgáltatott. S bámulattal és önkénytelen meghatott­sággal szemlélték e közben a népek simha fö­lülemelkedett magasztos indulat nyilvánulá­­sait, melyekkel Urunk Királyunk Ő Felsége, minden alkalommal, mely kínálko­zott, a magyar nemzet iránt változatlan atyai részvétét s hajlandóságát tanusítá. Maga a Király volt az első, ki, mihelyt az Ínség vészhangjai hozzá eljutottak,— a segélyt, fejedelmi nagyszivüséggel, sikerbiztosító, gyö­keresen megmentő dimensiókban, száz meg százezerek bálás könyíet s áldásai közt sür­gette. S méltán legbensejében meghatott min­den magyart azon magas figyelem és atya gondoskodás, melylyel éppen a provisorium óta, oly politika uralma mellett, a minőt r­e­­ánk nézve elkényeztet­őnek ugyancsak nem mondhatni, — ő Felsége, magyar királyi önállósággal, időnkint s egy­másután, éppen azon intézeteinket kitün­tető s gyámolítá, a melyekben mint nemzeti geniusunk önalkotta műveiben, s nemzeti cul­­turánk főforrásaiban s kedvenc emlékeiben, a nemzet ápoló szeretete öszpontosult. Lehetetlen, hogy fiúi kegyelettel ne áld­juk azon királyi jobbot, mely fej­edel­mi bőkezűséggel oly erős zálogot nyújt aka­démiánk, múzeumunk, s nemzeti színházunk újabb felvirágoztatására. A legfőbb pedig, a mi sok tévedést s előítéletet helyreigazított, s a mi a kedélyek­re nem csak engesztelőleg hatott, de lova­glás magábaszállást is előidézett, azon szilárd királyi elhatározás, melylyel Felsé­ges Urunk a függő közjogi kérdések meg­oldásának előkészületeire nézve minden el­térő javaslatok ellenében a törvényes ala­pokhoz ragaszkodott. Ezen fejedelmi szilárdság hite, mely előtt mindenki jobbágyi hódolattal meghajolni kény­telen, esetenkint felvillanyozólag futotta be az egész országot, s a liberálisok­nak szintúgy mint conservativeknek hozzájá­rulása nélkül keltette fel az egyetemes biza­lomnak azon érzelmét, melynek erkölcsi sú­lya alatt Deák Ferenc is bizalmat­­szavazó húsvéti cikkét írta A magyarországi közhangulatnak ily alakulása és tényleges alapjai mellett a bécsi „Wanderer“ hiú feladattal fárasztja magát, ha a lelkesültségnek, melyre a magyar nem­zet a fejedelmi látogatás hírére felgerjedt, okait fürkészi, miután azok mindenki előtt nyilvánosak, ki látni akar. Még nagyobb tévedés, Széchenyi taná­csát idézni a jelen esetben. A dynastikus közérzület és lelkesedés, mely magának végre ismét ösztönszerüleg utat tör, — éppen Széchenyi bölcs tanainak diadala. A nemzet béke és törvényes állapotok után vágyódik, — s ennek biztos előjele gya­nánt tekinti a királyi látogatást. A nemzet tehát mélyen s őszintén örvend, hogy annyi kárhozatos félreértés után, szer­e­­tete, bizalma, hűsége, és hódoló ragaszkodása jeleit Fejedelme, Királya iránt egész csalá­di otthonossággal kitüntetheti. Széchenyi intése a pártszellem­nek szólt.­­ A jelen esetben uralkodó lel­kesedés azonban a nemzeti közérzületben gyö­kerezik, melyet minden aggály nélkül enged­hetni át szabad folyamának, s mely csak ak­kor szorulhatna szabályozó, s a körülmények­hez képest mérséklő vagy izgató színpadi mi­mikára, ha képzelhető volna, hogy léteznék cél, mely e lelkesülést valamely egyol­dalú pártérdekben kizsákmá­nyolni szándékoznék. A fejedelmi látogatásnak kétségkívül van politikai h­ordereje, mert nem tagadható a kedvező erkölcsi befolyás, melyet a király és nemzet közt megszilárdult kölcsönös biza­lom és egyetértés a fenforgó differenc­iák méltányos megoldására gyakorolni képes. De a józanság és becsület fogalma sze­rint fel kell tennünk, hogy a jelen mozzanat­ban egyedül oly hazafiaság szerepel jogo­san minden oldalon, mely egyedül a nemzet közös sorsát és jövőjét tartja szem előtt, a pártcélokat pedig azon helyre és időre res­er­válj­a, hol és midőn a haza egyetemes érdekeinek koc­káztatása nélkül a párttusa, a­ „Wande­rer“ által hirdetett józanság medrében, üdvös lehet. Azért is a „Wanderer“ allusiójára, a conservativek és liberálisok közt eltérőleg létezhető pártcélok szempontjából, egy külön cikkben fogunk visszatérni. KÖZINTÉZETEK ÉS TÁRSULATOK. Pusi, máj. . .. *** A m­a­g­y­a­r tud. akadémia tegnapi összes ülésében bejelentettek a május utolsó vasár­napjáig mint határidőig a Nádasdy -jutalomra beérke­zett költői beszélyek. Összesen hat nyujtatott be,­­ a címeket és jeligéket majd a titkári közlés szerint adjuk. Ez után következett a mathem. és természet tud. osztályok szűkülése, melyen két értekezés tar­tatott. Dr. Lenhossék József egyetemi tanár úr székfoglalóul „a középponti idegrendszer, szürke állomány és az idegek rendszere táj viszonyai­ról“ szólt, felsorolva e téren tett felfedezéseit, melyek­ért , mint tudva van, értekező már Párisban elisme­rést aratott. Értekezését gondos rajz illustrálta, mely egy orvosnövendék műve. A második értekezést Thán Károly 1. tag tárta, ki D­e v i 11 e ur válaszát a szalmiak köz sűrűségének tárgyában is­­merteté. Szakemberek tudni fogják, hogy miről van szó. T­o­­­d­y Ferenc r. tag ez ülésben három érdekes indítványnyal lépett fel. Az akadémiai közülés, s az akadémia palotájá­nak megnyitása napjául a lapok majd nov. 3-dikát majd aug. 19-dikét emlegetik, mint az akadémia el­nöksége által kitűzött határidőt. T­o­­­d­y felsorolta az okokat, melyek aug. 19-dike ellen szólnak, a szünidők, az idő rövidsége sat. Nov. 3-dika, az idén éppen negyvenedik évfordulója ama történeti ese­ménynek , midőn gr. Széchenyi István nagyszerű felajánlásával az akadémia eszméje meg­testesült,ez ünnepélyre mindenesetre sokkal okszerűbb. Felszólaló tehát indítványozza, kérné meg az akadé­mia az elnökséget, hogy a közülést ne aug. 19-dikére hanem nov. 3-dikára tűzné ki, a határnap elrendelése egyedül az elnökség joga lévén. Az akadémia egy­hangúlag elfogadta az indítványt s ez értelemben fogja írásban megkeresni az elnököt. Kétséget sem szenved, hogy az elnök teljesítni fogja a megkeresést, s így az akadémia két legemlékezetesebb momentu

Next