Pesti Hírnök, 1865. július (6. évfolyam, 148-173. szám)

1865-07-15 / 160. szám

Hatodik évfolyam 160. szám. PESTI gWAryvTAr/v'^v'ATA/'vv’Arjv’jvvv'A/'/vvvwAr.Arj'wvA/'A/vwv/'A^A/'ArArt/) | Előfizetési felté­telek: helyben házhozhordás- | § sál vagy postán mindennapi megküldéssel: •» | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk .3 hó- 1 ?­napos előfizetést. | CAA/’yvjvyvAfJvyt/'JV'TVjv'jv’^wv’JV’jvAA/vjv’yv'/uwywt/'i/VArAfW^TiA' ö POLITIKAI NAPILAP. Szombat, július 15-én 186 HÍRNÖK C\AA/WW\AAr/\AAAA/'A^A/3AAAAA/,yv/,AAAry\AArA/’ArAfAAA/,lA/\AAA/‘A/VV*t/3 I Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir- S r detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 kr­­ával számíttatnak. ^ | Szerkesztőség és kiadó­hivatal: ^ | a himző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, | | a 2-dik emeleten. OVAAArtAAAAAAAAAAAAAfJWWVAAW^WVAMA/VWA/VWWWWWWVvS Hazai közugyek. B é c s, julius 14. -i­ Minél közelebb siet a ministeri crisis meg­oldása felé, annál nagyobb kezd a nyugtalanság lenni a bécsi centralista táborban. Frissen emlékezik még az olvasó közönség azon erélyes beszédekre a birodalmi tanácsban, me­lyekkel az utolsó felirati vita alkalmával az osztrák központi kormány eddigi belpolitikájának határozott változtatására, teljes fordulatra sü­rgettetett. Emlékezik azon meleg sympathetikus nyilat­kozatokra, melyekkel Magyarország pacificatiója az illető ministernek lelkére köttetett. Emlékezik ama lovagias elégtételre, melyet a magyar nemzetnek a bécsi birodalmi tanács adott az által, hogy a jogfolytonosság elvének érvényességét elismerte, s ez által a ministeri padokat a jogvesztés elméletének defavoyálására kényszeríté. Emlékezik végre a közönség ama praktikus expediensre, melyet a budget leszállítása és megszorí­tása által a bécsi alsóház foganatosított a végre, hogy a kormányt oly fordulatra kényszerítse, mely jövőre mind az alkotmányosságnak, mind a változtatott belpolitika folytán a birodalmi financiák rendezésé­nek kedvezőbb legyen. S íme, midőn a Fejedelem, az óhajtott fordulat­nak a közvélemény által birodalomszerte támogatott sürgős szükségétől áthatva, az óhajtott cselekvés te­rére lép, s tanácsosainak változtatása által a lajtántúli országokat és népeket az autonomikus rendszer, Ma­gyarországot a történeti jogalap szebb jövőjével megörvendezteti, — álmélkodva tapasztaljuk azon vakmerőséget, melylyel Bécsben a centralista körök a békés és törvényes kiegyenlítés politikája ellen, s a tarthatatlanná vált s a birodalmat financiális tekintet­ben is végveszéllyel fenyegető öszpontosítási bu­­reaucratikus programm mellett most újabban küz­denek. A monarchia történetjogi okszerű rendezésének s regeneratiójának ellenei látván azt, hogy a bécsi centralista hírlapok mint nem a népeknek, hanem egyedül a bureaucratiának s börzének orgánumai, sem felfelé sem lefelé többé befolyással és tekintély­­lyel nem bírnak, s minden rugót mozgásba hoztak a végre,­­hogy ugyanazon birodalmi tanács , mely a kormány belpolitikájában gyökeres fordulatot sür­getett, most egyszerre önmagát tagadja meg, s az ál­lítólag veszélyben forgó alkotmányosság ürügye alatt, indirect, az eddigi tévesztett rendszer s ennek embe­rei glorificatiója végett, parlamentáris demon­­stratiora alázza le magát. A bécsi alsóház többségének józan tapintata eddig a bár hatalmas kezek által font cselszövényt meghiúsította, s a lajtántúli népképviselőket azon helyrehozhatatlan botlástól megkímélte, melyet elkö­vetnének, ha most azon elvek győzelmét igyekezné­nek nehezítni, melyeknek érdekében a felirati viták alkalmával oly erélyesen törtek lándzsát. Különösen nagy hibát követnének el, ha mint némely cselszövők szeretnék és jósolgatják, az 1865-ki budget megszavazásában kisértenék meg az akadékoskodást. Ez csak siettetni fogná, s még gyökeresebbé alakítná a februári charta revisióját, a­nélkül, hogy a teljes birodalmi tanács jelen fictitius állása állam­­jogi tekintetben csak egy hajszálnyival is emelked­nék értékében. Valamint nem a februári charta az, mely a monarchia egységét s a birodalom különböző törté­­netjogi részeinek összetartozását biztosítja, v­agy szintén nem a februári charta az, mely a monarchia fen­maradásának, s akár anyagi existentiájának, akár nagyhatalmi állásának feltételeit biztosítja. Mindezen feltételeknek 1848 előtt, tehát midőn a februári chartáról még senki sem álmodott, a monar­chia tökél­etesebben megfelelt mint ma. Azt sem tapasztaltuk, hogy a februári charta Ausztria hitelét különösen előmozdította volna , sőt nagyon hajlandók vagyunk az ellenkezőt hinni , a­mennyiben a szakadás és viszály, melyet a februári charta a birodalom kebelében előidézett,­­ alig ger­jeszthetett nagyon élénk bizalmat a pénzes világban. Mi azonban nem hiszszük, hogy a bécsi biro­dalmi tanács azon dicsőséget, melyet kivételes hatás­körének suppositumában s gyakorlásában négy éven keresztül talált,­­ a végre közelgő valódi alkotmá­nyosság küszöbén kockáztassa. A budget elejtése által egy cseppet sem zavarná meg a birodalom financiáit jobban, mint a­mely za­varba ezek a birodalmi tanács négy évi gazdálkodá­­s­a alatt eljutottak, mert a bécsi centralisták kedvéért bizony senki sem tagadná meg egy pillanatig is az adófizetést, sőt bizonyosan még maguk az annyira lejális centralisták sem. Sőt ily eset csak arra szolgálna, hogy a mo­narchia egyes autonomikus országgyűlései egy­részt azonnal a birodalmi tanács vonatkozását jóvá tegyék, más részről pedig komolyan azon rendszer megvita­tásába bocsátkozzanak, mely a birodalmat a költsé­gek tekintetéből is elviselhetetlen bureaucratikus ármádiától megmentse, az egyes tartományoknak pe­dig azon önkormányzatot visszaadja, melyet a februá­ri charta teljes absorptióval fenyegetett. Bizonyosak vagyunk, hogy az egyes országok testvérileg öszhangzó szavazata s az általuk a Feje­delem sanctiójával eszközlendő gyökeres megtakarí­tások Ausztria hitelét alaposan restaurálni fognák. Tehát a birodalmi tanácsnak bármily resolutió­­jára nézve nyugodtak lehetünk, s még inkább nyu­godt lehet a Fejedelem, ki midőn magasztos törek­véseinek kivitelében összes népeinek hű ragaszko­dására s áldozatkészségére számolhat, egyes önző­s ambitiosus factiók támogatására átalában nem szorul. Nem hagyhatom végre érintetlenül azon saját­ságos jelenséget, hogy az öreg „Presse“, mely az utóbbi időkben némi részvétet s igazságszeretetet látszott a differentiált történetjogi megoldása iránt tanusítni, s most egyszerre ismét b­orusba lép a debordírozott centralistákkal, s a jogfolytonosság hi­bás alkalmazásából ismét a közös parlamentet kezdi sürgetni. A botból csakugyan nem lesz borotva , ■ a „Presse“ úgy látszik eddig csak azért hizelgett a ma­gyar centralista ellenzékieknek, hogy velük és általuk Magyarországot az unificáló keretek közé könnyeb­ben becsalogathassa. Nem csoda ennélfogva azon nem titkolt méreg, melylyel a „Presse“ mai száma a „Hírnök“ azon nyi­latkozatát meglöki, hogy ez inkább kész absolut kormányformát eltűrni, mintsem Magyarország tör­vényes önállását s a magyar nemzetiséget bármily alkotmányos unificatiónak feláldozni. A „Presse“ könnyen lehet cosmopolita, mert meg van nyugtatva, hogy Ausztriában a germán faj az unificatió által csak nyerhet. De viszont a magyar igen jól tudja, hogy köny­­nyebb az alkotmányt, mint az elvesztett nemzetiséget visszaszerezni; s ha a „Presse“ tudná, hogy nem­zeti létünk elvárhatatlan szoros összefüggés­ben van az 1790. 10-dik t. c. biztosításával, akkor tudhatná azt is, hogy a magyarnak semmiféle alkot­mány nem kell, melyet nemzetisége árán kellene megszerezni, mert az egyszersmind hazája önállását is megszüntetné. Egyébiránt ily alternatívák miatt kár lenne a „Presse“ ügyfeleinek aggódni, mert szerencsére a dolgok úgy állanak, hogy az absolutismustól sem Lajtán innen, sem Lajtán túl nem kell tarta­ni , s hogy viszont az 1790. 10. a magyar nemzeti­séggel együtt megmenthető és biztosítható, a nél­kül, hogy a lajtán tuli népek alkotmányossága rövidséget szenvedjen. Iszeztergam megye s tisztikarának üd­vözlő felirata Majláth György m. kir udv. főkancellár­i excjához. Nagyméltóságu belső titkos tanácsos, és magyar kir. udvari Főkorlátnok ur! Kegyelmes uram! Ő császári és apostoli királyi Felsége m. hó 26-kán kibocsátott legmagasb elhatározása, melynél fogva közelebbi fejedelmi látogatása hazaboldogító ajándékául nagyméltóságodat magyar királyi udvari főkorlátnokának legkegyelmesebben kinevezni mél­­tóztatott, oly élénk örömmel fogadtatok e megye min­den körében, s annyi bálára kötelezte mindnyájunk kebelét, miként sem én a nagyméltóságod magas személye iránti határtalan tiszteletem sugallatait ma­gamba zárni képes nem vagyok , sem pedig a megyé­nek, melynek ezúttal élén állani szerencsés vagyok, közlelkesedése nem engedi, hogy szive hangos öröm­dobbanásainak viszhangja ne legyek, s hogy Nagy­méltóságod újabb fényes pályája kezdetén, e megye legőszintébb szerencsekivánatainak tolmácsolását el­­mulaszszam. Engedje azért nagyméltóságod, hogy mit a köz­hajtás tőlem oly hangosan követel, mit hála és örömteli önszivemnek visszafojtani oly nehéz lenne, Urunk Királyunknak a nagyméltóságod magas sze­mélyét ért szerencsés választása feletti közöröm lel­kesítő hatása alatt, excellentiádat a Fejedelem meg­tisztelő bizalmából elfoglalt magas kormányszéken tiszteletteljesen üdvözölhessem. A testvérhon történeti lapjain ragyogó múltú név, mely nagyméltóságod kitűnő személyiségét kö­­rülfényli, valamint tettdús élete folyamában vallott, s minden körülmények közt következetesen megőr­zött elvei, melyek nyolc-százados alkotmányunk s az ősi megyei szerkezet határozott bajnokául tüntetik ki nagyméltóságodat; — és a közügyek kezelésébeni magas avatottsága, mely megyei hivatalos pályája alatt hazánk törvényhozó-testületében, s a birodalom tanácsában, végre pedig a magyar királyi helytartó­­tanács élén, a hazát bámulatra ragadta ; — bizalom­mal tölti el kebleinket, hogy azon nemzetboldogító nagy munkát, melyet felséges Urunk s Királyunk,— hű alattvalói közvéleményévek­ szerencsés találko­zásában , —• nagyméltóságod avatott kezeibe tett le, hazánk közjogi állapotának, az összbirodalom érdekei és nagyhatalmi állása megsértése nélkül, sőt azok megszilárdításával leendő rendezését, országos önkormányzatunknak a birodalom megváltozott al­kotmányos szerkezetévek­ kiegyenlítését, alkotmá­nyos életünknek ő Felsége legkegyelmesebb Urunk által 1861-dik november 5-dikén, valamint legköze­lebbi boldogító látogatásakor kilátásba helyezett visszaállítását, s jövőrei biztosítását felséges kirá­lyunk atyai szándékához képest, a birodalom és ha­zánk javára bevégeznie sikerülene. Óriási a feladat, hazánk alkotmányának a szen­vedélyek magasan járt hullámzatai közti hányattatá­sában zátonyra futott hajóját, a jelen kedvező árlat felhasználásával megindítva , a gyakran felmerülő vélemény­különbség szirtakadályai között , biztos kikötőbe vezetni, és itt ügyes kezekkel a haladás újabb felfedezéseihez képest átalakítva tökélyesbí­­teni ; de annál kitüntetőbb, annál magasztosabban emelő felséges Urunk s Királyunk bizalma, mely őt e nagyszerű feladat megoldására nagyméltóságodhoz vezérli. E megye közönsége és tisztviselősége , kik mindannyian az excellentiád kormánya alá jutott ha­jó buzgó munkásai óhajtunk lenni, büszkéknek ér­­zendjük magunkat, ha e nagy vállalatban nekünk is szerepet juttatni méltóztatandik ; mi erőnket, csekély tehetségünket, nagyméltóságodnak ezennel lelkesül­ten felajánlani sietünk. Adja a Mindenható, hogy magasztos működé­sében nagyméltóságodat állandó jó egészség kisérje, s excellentiádnak legyen fentartva a szerencse, hogy a megoldás óhajtott zárkövekint oly országgyűlést lehessen szerencsés összeállítani,mely felséges Urunk­nak Szent István dicső koronájávali felkenettetését eszközölje! E megye közönsége, tisztikara és igénytelen személyem részére nagyméltóságodnak magas párt­fogását kikérve, mély tisztelettel vagyok Nagy mél­tóságodnak Esztergom, 1865. julius 9-kén, alázatos szolgája, a megye s a tisztikar nevében Hamar Pál s. k., ez idő szerint kormányzó első alispán. HORVÁTORSZÁGI ÜGYEK. Pest, jul. 15. A fiumei választások e pillanatban a hor­­vát országgyűlés előkészületei között a legkiválóbb figyelmet veszik igénybe s a következőkben össze­akarjuk állítani e választások történetét. Négy évvel ezelőtt, midőn szintén a horvát or­szággyűlésbe való képviselő-választásról volt szó, a választási urnáknál Fiuméban senki sem jelent meg. Most is, jul­­­dikán 1206 választó közül csak 439 szavazat adatott be, s ezek között 249 „nessuno“­­val. A választók négy kerületbe voltak osztva, de nem, mint másutt, az általuk fizetett adó, hanem lakásaik szerint. Minden kerületben egy egy képvi­selő volt választandó. A szavazatok azonban annyira eloszoltak, hogy mind a négy kerületből csak egy képviselő került ki. A nessuno-t az illető hatóság elveszett szavazatnak nyilatkoztatta ki s így C­­­o 11 a brit többséggel, ki egy kerület számára megválasz­tottnak ki is jelentetett s igy még a többi három kerület számára volt választandó képviselő. Ciottát a fiumei levelezők a horvát párt jelölt­jének nevezik. Előterjesztett programmjában Ciotta a Fiume állását illető államjogi határzatot a pesti és zágrábi országgyűlés kölcsönös megegyezése, Fiume közreműködése s a kir. szentesítés által kívánja el­döntetni. További követelményei a következő négy pontban foglaltatnak : 1) Teljes autonómia, mint azt Fiume 1848 előtt élvezte ; 2) ama nyelv szabad hasz­nálata, melyet Fiume viszonyainak a legmegfelelőbb­nek tart, s teljes tanítási szabadság ; 3) az összes mu­­nicipális tisztviselők szabad választása ; 4) szabad rendelkezési jog a nyilvános jövedelem felett, mely a községtanács határzatain alapul. A többi három képviselő választására a lakos­ság azon tudatban, hogy a nessuno érvénytelensége mellett mindenki, a­ki csak néhány szavazatot kap, megválasztottnak tekintetik s hogy ily módon nagyon valószínű, hogy a horvát párt a más három képvise­lőt is a maga számára nyeri meg, a fiumei hazafiak vezérlete és Sgardelli lelkes beszédének hatása alatt, a fiumei tricolorral élén, Magyarországra hangoz­tatott lelkes éljenek között, csoportosan vonult. Megválasztatták közfelkiáltással Martini, volt ha­tósági elnök , Verneda városbiró — mindketten 1862-ben hivataluktól megfosztottak és Cosulich Káz­­mér hajótulajdonos. „Ezek a zágrábi országgyűlésen — úgymond a „P. L.“ fiumei levelezője — nem csak Fiume jogát s érdekeit fogják méltón képviselni, hanem kifejezik majd a fiumeiek azon egyhangú törekvéseit s óhajait is, hogy Fiume Sz. István koro­nájával közvetlenül ismét egyesíttessék. Horvát­országnak Magyarországgal való uniója mellett is fognak szavazni.“ Sgardelli beszédét az említett levelező szintén közli. A választás indokolása s a (megválasz­tott) jelöltek bemutatása után Sgardelli így szól : „Fiumeiak ! Ne legyen senki csalódásban a felett, hogy reményeink ugyanazok maradtak , melyek 1848-ban s 1861-ben voltak. Fiume közvetlen uniója Szent István koronájával. De be kell ismernünk azt is, hogy mielőtt Horvátország uniója Magyarország­gal meg nem történt, a mi reményeinknek teljesedése is lehetetlen. Az igazi fiumeiaknak kötelessége tehát e képviselőket megválasztani, hogy a zágrábi ország­gyűlésen kinyilatkoztassák, hogy a sorsunk feletti eldöntés csak a magyar-­s horvátországi ország­gyűlésekre, Fiume hozzájárulása mellett legyen biz­va s hogy szavazataikkal Horvátországnak Magyar­országgal való uniójára közreműködjenek. Fiumeiak Mint szabadelvű s értelmes nép, mely a haladás és civilisatio utján jár, egy érzelemmel menjünk az urnákhoz, de előbb hangoztassunk Ervirát a magyar korona minden népének egyesülése s testvérisülésére ! Evvivát Fiume közvetlen uniójára Szent István koronájával! — és háromszoros Evvivát alkotmányos magyar királyunk mielőbbi megkoronáztatására !!! — Evviva!“ Pest, jul. 13. Tudván azt, mily szomorú állapotban volt fü­­vészkertünk ezelőtt még csak két évvel is, lehetet­len szívből nem örvendenünk azon nagyszerű gya­rapodásnak és csinosodásnak, melyet egyetlen hazai intézetünk, a szépért jóért buzgó Linzbauer Ferenc orvostudor és tanárnak igazgatása alatt tett­ ki­fá­radhatatlan szorgalma, utánjárása, kérései és sürge­tései által, — a­mint arról mindenki meggyőződhe­tik, — a kertet majdnem egészen újjá alakította.

Next