Pesti Műsor, 1971. október (20. évfolyam, 31-35. szám)
1971-10-01 / 31. szám
Október 17-ig PMN KOMOR VILMOS a kitűnő dirigens, Kossuth-díjas, érdemes művész, az Operaház karmestere 76 éves korában elhunyt. A Nemzeti Zenedében végezte tanulmányait, majd az Operaház zenekarának egyik brácsistája lett. Zenei képzettsége egészen rendkívüli volt. Több éven át töltötte be a főtitkári tisztséget a Budapesti Filmharmónia Társaság Zenekaránál. Közben az Operaház tagjaiból kamarazenekart alakított, mely lehetőséget nyújtott ifjú tehetségek szereplésére. 1928-tól négy éven át a Városi Színház operai karmestere volt, majd az Operaház művészeti vezetője lett, de a fasiszta törvények miatt távoznia kellett onnan. Megszervezte és vezette az OMIKE művészakciót. A felszabadulás után Operaházunkhoz szerződött. Sokat vendégszerepelt külföldön. Méltó reprezentánsa volt zenei életünknek. Számos operabemutató és -felújítás mellett zenekari koncertjein is több szimfonikus művet ismertetett meg. Az idei nyáron még a margitszigeti Aida előadásokat vezényelte. Halála a magyar zenei élet nagy vesztesége. _______ Kedden, 5-én Kerner-bérlet, 2. előadás NYIKOLAJ OGRENYICS vendégfelléptével Kezdete 7. vége Vall után CARMEN Opera 4 felvonásban Szövegét PROSPER MÉRIMÉE (1803—1870) elbeszélése után írta: Henri Meilhac és Ludovic Halévy. Rendezte: Mikó András. Díszlet: Forray Gábor. Jelmez: Szeitz Gizella. Táncok: Pethő László. Az énekkart betanította: Pless László Vezényel: LUKÁCS ERVIN Don José . . . Nyikoláj Ogrenyics Escamillo . . . Faragó András Remendado . . . Külkey László Bancaire . . . Nagypál László Zuniga .... Mészáros Sándor Viorates .... Széki Sándor Carmen .... . Szönyi Olga Micaela .... . Andor Éva Frasquita . . . Koltay Valéria Mercedes . . . Erese Margit Szólót táncolnak: Erdélyi Alice, Pethő Laszlo, Jurkovics Mátyás, Behumi Ferenc * I. felv.: Carmennek megtetszik Don José tizedes és virággal, tánccal felhívja magára figyelmét. A tüzesvérű lány öszszevesz egyik társnőjével, kést ránt elő s Zuniga hadnagy Don Josénak adja ki a parancsot, hogy kötözze meg Carment. Carmen táncával meghódítja a tizedest, aki szökni engedi. — II. felv.: Don Josét megbüntetik Carmen szökése miatt. A tizedes felkeresi Carment egy kocsmában. A lány ekkor már Escamillo torreádorba szerelmes, de mégis ráveszi Don Josét, hogy szökjék meg a katonaságtól. — III. felv.: Don José Carmen kedvéért csempész lesz. Amikor Itt megtudja, hogy a lány a torreádort szereti, késpárbajt vív vetélytársával. Carmen szétválasztja őket. Don José régi szerelme, Micaela könyörgésére otthagyja a csempészeket. — IV. felv.: A szevillai arénában bikaviadal kezdődik, bevonul Escamillo, a torreádor. Carment már csak a győztes torreádor érdekli. Don José leszúrja Carment. TOVÁBBI MŰSOR: 8- án: Orfeusz 9- én: Cosi fan tutte 10-én de.: A szevillai borbély, este: Falstaff 3 MAGYAR & IlIAMI OPERABAZ ERDElSZÍNHAZA VIII., Köztársaság tér Tel.: 330—540 Jegypénztár nyitás 10-kor, ünnepnap de. 10-12-ig és du.15—7-ig Pénteken, 1-én Környey-bérlet, 1. előadás Kezdete 7, vége Vali-kor DON CARLOS Opera 3 felvonásban, 7 képben Zenéjét szerezte: GIUSEPPE VERDI Szövegét FRIEDRICH SCHILLER (1759—1805) drámája nyomán Joseph Méry és Camille Du Locle írta. Magyar szöveg: Lányi Viktor (1889—1962). Rendezte: Mikó András. Díszlet: Forray Gábor. Jelmez: Márk Tivadar. A szobrokat készítette: Uitz László. Karigazgató: Németh Amadé Vezényel: KORODI ANDRÁS TOSCA Melodráma 3 felvonásban Zenéjét szerezte: GIACOMO PUCCINI Szövegét VICTORIEN SARDOU (1831— 1908) drámája nyomán Luigi Illica és Giuseppe Giacosa írta. Fordította: Várady Sándor. Rendezte: Békés András. Díszlet: Oláh Gusztáv. Jelmez: Márk T. Vezényel: PÁL TAMÁS II. Fülöp, spanyol király . Bódy József Don Carlos, infáns Simándy József Rodrigo, Posa márki . . . Bende Zsolt A főinkvizitor . . Antalffy Albert Egy szerzetes . . Jánosi Péter Erzsébet királyné . Moldován Stefánia Eboli hercegnő, udvarhölgy . . Erese Margit Tebaldo, a királynő apródja . . . Kalmár Magda Lerma gróf .... Szellő Lajos Mennyei hang . . Dobránszky Zsuzsa Flamand küldöttek: Kardos Károly, Kövesdy Károly, Máhr Ottó, Bajtala Józsefek A zsarnok II. Fülöp első házasságából származó fia, Carlos herceg elviselhetetlennek érzi életét az udvarban. Szerelmes fiatal mostohaanyjába, aki az ő jegyese volt. Egyetlen támasza a németalföldi nép szabadságáért küzdő Posa márki, aki ügyének meg akarja nyerni Carlost is. Szeretné, ha a kegyetlen Alba herceg helyett Carlos lenne Németalföld kormányzója. Alba és társai megtudják, hogy Carlos a királynőbe szerelmes. Ezt használják fel ellene. Eboli udvarhölgy is, aki szerelmes Carlosba, ellene fordul. Tönkreteszik Carlost, Posa márkit és a királynőt is. Végül a királyt is utoléri az erkölcsi összeomlás. Csütörtökön, 7-én Ney-bérlet, 1. előadás 50. ELŐADÁS SZABIN MARKOV a szófiai Nemzeti Opera magánénekesének vendégfelléptével Kezdete 7. vége gell után NABUCCO Opera 4 felvonásban (7 kép) Zenéjét szerezte: GIUSEPPE VERDI (1813—1901) Szövegét írta: Temistocle Solera. Fordította: Oberfrank Géza. Rendezte: Békés András. A díszleteket Forray Gábor, a jelmezeket Seitz Gizella tervezte. Az énekkart betanította: Németh Amadé és Oberfrank Géza Vezényel: LUKÁCS ERVIN Nabucco. Babilónia királya Szabin Markov Izmáél, a jeruzsálemi király unokaöccse . . Szigeti László Zakariás, a zsidók főpapja Szalma Ferenc Abigél, Nabucco nevelt lánya . . Déry Gabriella Fenéna, Nabucco lánya . Tordai Éva Szombaton, 2-án 5. bérlet, 1. előadás NYIKOLAJ OGRENYICS vendégfelléptével 625. ELŐADÁS Kezdete 7, vége 10-kor Tosca..........................Marton Éva Cavaradossi . . . Nyikoláj Ogrenyics Scarpia.....................Jámbor László Sekrestyés .... Galsay Ervin Angelotti .... Jánosi Péter Spoletta.....................Szegleth Ferenc Sciarrone .... Németh József Pásztorfiú .... Tordai Éva Roberti.....................Szántó Ferenc Vizsgálóbíró . . . Kőváry Richárd Börtönőr .... Cser József Tiszt..........................lux Tibor Angelotti megszökik az Angyalvár börtönéből. A Szent András templom egyik kápolnájában talál menedéket. Ott dolgozik Cavaradossi festő is, aki nyaralója kulcsát adja Angelottinak, hogy elrejtőzzék. Scarpia rendőrfőnök gyanúja Cavaradossira terelődik. Megérkezik Tosca is, akinek szerelmese hallgatást parancsol Scarpia a kínzókamrába viteti Cavaradossit. Tosca végül megtörik, elárulja Angelotti rejtekhelyét. Scarpia Tosca szerelméért hajlandó a festőt életben hagyni. Tosca látszólag enged a kérésnek. Scarpia ígéretet tesz, hogy a kivégzést csak színlelni fogják. Útlevelet állít ki a szerelmesek részére. Felkel íróasztala mellől, s Tosca leszúrja a zsarnokot. Hajnalban Cavaradossit elővezetik börtönéből. Tosca örömmel viszi a hírt: a katonák csak színleg használják majd fegyverüket. De a sortűzre a festő holtan esik össze. Scarpia ígérete csak ámítás volt. Tosca borzadva eszmél rá a valóságra és a várfalról a mélybe veti magát . NYIKOLAJ OGRENYICS szovjet operaénekes 1937-ben született Ukrajnában. Tanulmányait 1960-tól Odesszában végezte, majd 1966 óta az odesszai Opera szólistája. Nagy sikerrel szerepelt külföldön is. Főként az orosz klasszikus és az olasz operák tenor szerepeit énekli. Baál főpapja . . Nádas Tibor Abdallo .... Kunsági Kálmán Anna..........................Dobránszky Zsuzsa * I. felv.: Salamon templomában Zakariás főpap Fenénát, a Jeruzsálemet ostromló Nabucco leányát Izmáél őrizetére bízza. Izmáél felismeri a lányban megmentőjét, s szabadságot ígér neki. Abigél, Nabucco babiloni király másik lánya is szereti Izmáéit. II. felv.: Abigél megtudja, hogy a babiloni trón jogos örököse Fenéna. A főpap segítségével magának akarja a trónt. 2. kép: Fenéna a legyőzött izraeliekhez csatlakozik. Nabucco elborult elmével mond le trónjáról. Abigél megszerzi a koronát. III. felv.: Abigél a megtébolyodott Nabucco hozzájárulását is megkapja Fenéna kivégezéséhez. 2. kép: Zakariás főpap megjövendöli Babilon pusztulását. IV. felv.: Nabucco hallja, hogy Fenénát a vérpadra kísérik. Hű katonáival szabadítására siet. 2. kép: Baál oltára előtt Nabucco még megmenti Fenénát a haláltól, s a zsidóknak visszaadja szabadságukat. Abigél öngyilkos lesz, a nép szabadulását ünnepli. (Folytatása a 4. oldalon)