Pesti Műsor, 2001. december (56. évfolyam, 49-52. szám)
2001-12-06 / 49. szám
December 24-éig. Idén harmadszor rendez a főváros karácsonyi vásárt kézművesek portékáiból és az ünnepkörhöz kapcsolódó programokat a Vörösmarty téren. 21-22-23-án élő betlehem látható a téren. A Gerbeaud-ház homlokzatán ismét megjelenik az adventi kalendárium: naponta 17 órakor egy-egy újabb ablak nyílik meg, fúvószene kíséretében, kortárs művészek alkotásának másolatával (az eredetik a Gerbeaud Átrium Galériában tekinthetők meg). Rendezvény Budapesti karácsonyi vásár a Vörösmarty téren December 7. A Ritz előtt, ha zene szól címmel a szalonok hangulata, a múlt századvég, a századforduló kora elevenedik meg az Óbudai Társaskör Művészeti Szalonján. Korabeli enteriőrben zene, irodalom és képzőművészet idézi fel a szecesszió korit. Közreműködik Takács Katalin (képünkön), Bertalan Ágnes, Dunai Tamás színművészek, Meláth Andrea (ének), Hauser Adrienne, Virág Emese (zongora), valamint a Budapesti Vonósokból alakult kamaraegyüttes. Művészet: Művészeti Szalon az Óbudai Társaskörben December 15-éig. Varga Győző grafikusművész elmúlt ötven évének munkáiból készült válogatást mutat be az Antenna Hungária Rt. Átrium Galériája (XI., Petzvál József u. 31-33.). Varga könnyed kézzel megrajzolt vázlatai a párizsi és velencei utazások benyomásaiból táplálkoznak. A lírai vonalvezetéssel megfogalmazott klasszikus témák sorra idézik meg a nézőben saját utazásainak emlékeit: a Canale Grande gondolásait, a San Marco arany fényű mozaikjait, a Rialtokét. Tárlat: Varga Győző — Antenna Hungária Rt. Atrium Galériája December 8. Kiadós program várja szombaton az Almássy Téri Szabadidőközpont közönségét A Változás Fesztivál este hakor kezdődik és hajnali ötig tart. Az est első felében a hazai underground muzsika legjobb zenekarai lépnek színpadra. Többek között a Müller Péter Iván (képünkön) vezette Sziámi, az R. Romanowsky, az Ági és a Fiúk, a Balaton, a Warpigs és a Hollywoodoo. A együttesek műsora előtt, után és közben DJ-k (Naga, Kevin, Redo, Minek) szolgáltatják a zenét. Könnyűzene: Változás Fesztivál az Almássy Téri Szabadidőközpontban December 6. A Csocsó rendezője és főszereplője, Koltai Róbert (képünkön) a Sose halunk meg és a Szamba című filmekhez hasonlóan a saját élményeit is felhasználta legújabb történetéhez. „Sztálinvárosban töltöttem a gyerekkorom egy részét. Édesapám a helyi futballcsapat szakosztályvezetője volt, s az ő irányításával jutott fel a csapat az Nikibe. A film mégsem önéletrajzi jellegű, hanem szabad, remélhetően szeretni való vígjáték, amelyhez kitűnő előtanulmány volt az ötvenes évek, amikor gyermek lehettem.’ Film: Csocsó avagy Éljen május elseje! PM PROGRAM MAGAZIN/LVI. ÉVFOLYAM. 49. SZÁM A PM CÍME: SZÍNHÁZS A színházak műsora 10 December 13-ai műsorelőzetes70 KOMOLYZENE 36 1037 Bp., Bojtár u. 64-66. Tel.: 436-6106, fax: 436-6104 12001. december 6-12. KARÁCSONYI KIRAKAT 63 Jön,jön,jön Rendezvények 34 KÖNNYŰZENE 38 Koncertek 40 TÁRLAT 45 Képzőművészet 45 Múzeumok 46 Kiállítótermek 48 Vidéki kiállítótermek 53 Aukciók 53 VENDÉGVÁRÓ 54 Éttermek, pubok, kávézók 54 GYEREKEKNEK 58 Naptár 61 SZABADIDŐ* 66 Ibri könyv 66 Művelődési házak 83 FILM-MOZI 71 Video, DVD 74 Filmek 74 Mozik 88 PestiMOTI H3