Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)

1850-05-28 / 65. szám

daczára is naponkint csak ollyasmire bukkanunk, mit ha föl­említünk, csak csökkenti hitelünket a rendesebb városok előtt. Érintetlenül hagyni illyesmit azonban, igazság és közjó te­kintetéből ismét nem bátorkodunk , mert m­a van a természet könyvében: „Salus publica suprema civitatis lex esto.“ Ez tehát feljogosít és hí bennünket, hogy ollyasmivel, mi a köz üdvöt elő nem segéli, hanem inkább hátralöki, szörm­entiben ne bánjunk , hanem azt minden kímélet nélkül egész pongyo­laságában napvilágra derítsük. Jól tudjuk ugyan, hogy némellyeknek őszinteségünk tán igen is visszatetszendik, mindazáltal m­utatójok nem fog ben­nünk tüzet kelteni, mert föltett szándékunka­t. Szerkesztő úr! valamint „honum­ ex integra causa“ magasztalni, úgy ellen­kezőleg: „malum ex quolihet defectu“ pelengérre állitni,ugy azonban, hogy személyt soha, de tetteit igen is latolgatni fogjuk. Mintegy négy hete már, hogy mélybe látunk , illetőleg, egy nagy gödröt látunk a folyamparton és rendes illőn, épen a mint a „Fekete Sas“ vendéglő hátulsó kapuján kiérve, s a híd előtt balra kanyarodva ötvent lépdelünk. A gödör zápor­­eső következtében támadt. Mi ezt láttuk, de hallgattunk eddig azon jó remény fejében, hogy majd befödik, és tán ma is hallgatnánk, ha történetesen épen e hó 19-kén pünköst­ va­sárnapján délelőtti 11 óra felé sokak láttára egy közel 70 éves asszony, ki a Ráczvárosról jöhetett, e gödörbe bele nem fordult volna. Ezúttal ugyan nem fürkészszük: vájjon tökéletes józan volt-e? — annyit azonban mentségére felhozhatunk, hogy kérdéseinkre: „hová igyekszik?“tisztán felelt, „a felső városra“, később pedig fellábadván öregségét tekintve elég egyenesen ballagott. Előbb hihető tehát, mit többen az öreg­ről, kik őt közelebbről is ismerek, állitanak , hogy t. i. vén­­ségében elgyöngült szemeinek tulajdonítható, miszerint me­netközben a gödröt előtte nem látván, abba bele zuhant s csak szerencsés esésének tulajdonitható, hogy a ház alányából kiálló kövek miatt, mellyek felé feje hajlott, tüszint szörnyet nem halt, mert fejét a parton létező fák mélyen földbe­­tert­a gödörbe is átnyúló erős gyökerei föntarták. Az elagród­­anyó nagy ijedség és hihetőleg erősebb ütés következtéte el, magán nem segíthetvén, többjeink által számos más szemtanuk láttára, kik a folyam túl­partján haladtak, jajveszéklés­­közt kisegittetett. Ezután útját a felső város felé lassú léptekkel folytató. Ennek láttára egy bizonyos azon észrevételt téve: „Csak azt kívánnám , hogy e gödörbe azon ember esnék be­le , kinek gondatlansága miatt számosan szerencsétlenek le­hetnek , de úgy, hogy aztán dúdolhatná­m is: — — — „bele estem, benne vagyok, onnan ki sem szabadulok,“ — legalább is három napig ! Mintha hallanám ezekre a magokat mentegetni szeretők fe­leletét . Nem volt érdemes ennyi szót pazarolni egy vénasz­­szonyért;vén létére minek döczög arra, vagy egyedül, ha nem lát jól? Csakhogy emberbarátunk! itt nem csupán egy üveg vagy i­tas járhatja meg, hanem bár­ki is, kinek roszabb sze­mei lévén a homályosabb estén haza, vagy dolgai után jár; de leginkább idegen, ha épen Fejérvárról valaki meg nem ír­ja neki, hogy azon után, mellyen járnia kell, gödör is van. Aztán azt is tudják önök, hogy nálunk a lámpavilágítással sem eretetik meg magukat, ha csak a jótékony hold nem pillant le ollykor élbe burkolt városunkra. Ah, de minek is égnének nálunk a lámpák, midőn így okoskodnak: „Minden becsületes ember 9 órakor rendesen haza­takarodik tehát nem kell kivilágítani az amugyis nagyon felvilágosult Fe­hérvárt ! Most az egyszer mégis azon súgni valónk van azon jó urak­nak, kik bizonyos nemével az inspiciálásnak meg vannak bíz­va, és máskép Inspektoroknak is hivatnak, szíveskedjenek múlhatlan kötelességüknek ismerni, egyszersmind felügyelni nemcsak arra : vájjon csészéjükben a fekete kávé nem halt-e már el; vagy hogy a 3 szerecsen gömbölyű asztalinál kéz­ből tököt játszanak-e vagy vöröset ? hanem arra is: vájjon nagy esők nem rontották-e meg a folyam partjait ? S ha mást nem képesek is tenni, midőn nagy gödröket mos ki az eső, legalább jelentsék ezeket fel a rendelkező hatóságnak, úgy szinte az utczákon, járdákon keresztbe fektetett nagy köveket, mert illy­enekkel is ütközésbe jöhetni Fehérváron. Bocsánat, ha némellyeknek e keserű figyelmeztetés nem sz­ük , de fontolják meg, hogy a láb- és nyaktörőknek még ke­serűbb eltűrni a kínokat!­­ Sokat írhatnék még jelenleg, azonban már soraim úgy is hosszúra nőttek. Annyit azonban még­is megemlítek, hogy a napokban éjjel, egy fűszerész boltját — udvarra szolgáló vasrácstalan ablakját befeszítvén, — ki­rabolták, és több ezer pengő forintjától, mellyet elég gon­datlanul a boltban hagyott, megfosztották. Hasonló kísérle­tet tőnek a cziszterczita-templom m­ellett egy másik fűszerész­nél, s mint halljuk a keresztvasat már le is ráspolták az ajtó­ról : a boltba azonban még sem juthattak, mert belül kap­csok tárták az ajtószárnyakat. Hiyenek történnek nálunk, hol pedig elég szorgosan őrköd­nek csendőreink, de még éji polgár-patrol-társaink is! — A többiről, és tán kávésnénikéink débattejairól is — jövőben, dúl,­a mint hogy más részről Ármándban, ezen legnagyobb általánosságban tartott ifjúban, kiről alig tudhatunk meg mást, mint hogy jó-indulatu ifjú és szeret, épen nincsenek meg azon tulajdonok, mellyek hozzá egy nő szivét állhatatosan és mé­lyebb érzelemmel lekötelezhetnék. Olivér valódi rosz ember, lelke belsejében megromlott, ki úgy tűnik fel előttünk, mint a ki minden gonoszságra kész, a bevégzett gazembernek hideg és minden viszony iránt kímé­letlen számításával és gyors végrehajtási készségével. 0 nem gyengeségekkel és hibákkal bír, mellyekre a vígjáték enyelgő csipkedése illik, hanem valódi vétkes hajlamokkal és ezek gyakorlásában undorító készséggel, mellyek őt képesebbé te­szik egy komoly drámában való cselekvésre. 0 nemcsak a társadalmi convenientiák ellen botlik, hanem hideg romlott­sággal gázol keresztül mindazon fogalmakon, mellyeket erény és becsület felöl táplálunk; ha keblének hevesen égő boszuját kell kielégítnie, elötte még csak egy kis aggodalmacska sem merül fel, melly­et viszszatartóztassa, hogy a családi élet nyu­galmát és boldogságát fenekestül felforgatni vonakodjék. Illy jellemvonások nagyobb eredményeket szülnek, mint mennyi egy vígjáték körében megfér, s ha költői igazságról akarunk szólani, illy személyre egy puszta megszégyenítés, mellyet e különben is föl sem vesz, csak azért lévén boszankodása, hogy ármánya nem sükerült, annál kevésbbé lehet elég, mert lehet­­len előre nem látnia a nézőnek, hogy ez ember mit sem okul­va válik meg a lefolyt cselekvénytöl, s jellemvonásainál fogva szintezen rész irányban, mint a mire olly nagy hajlandóságot mutatott, de tán, sőt előbb-utóbb hihetőleg, szomorúbb ered­ménynyel fogja cselekvőségi erejét használni. A vígjáték általános tetszéssel fogadtatott, s a szép remé­nyekre jogosító szerző ismételve kihívatott. Az előadás szorgalommal történt. Lendvai (Ármánd) és Jókainé (Róza) a vígjáték több helyeit komolyabban adák, mint kellett volna, ámbár ezt a költő egy részt maga okozta, miután a szerepükbe öntött kitételek is némelly helyt elég komolyak voltak. Szentpéterinek (Kálomi) egyes komoly he­lyei helyzetében, Szivetének (Olivér) pedig a személyesített jellem egész mivoltában valának alapulva. Réthi, Demeter ker­tészben, ismét olly egyéniségének egészen megfelelő szerepet kapott, miilyenben ő kiválólag szokott jeleskedni. A vígjáték után ,Magyar 1, ,Hármas komoly, és ,Krakusz- tánczok adattak elő. Május 23. EZRED LEÁNYA, víg opera 2 felv. Saint Geor­ges és Bayard eredetije szerint fordította Egressi B., zenéje Donizettitől. Május 24. ÖCSÉM, HÁZASODJÁL, eredeti vígjáték 3 felv., irta Dobsa Lajos. — A vígjáték, nem csökkenő tetszéssel fo­gadtatott. Utána a múlt alkalommal előadott három tánct is­­mételtetett. Május 25. BORGIA LUCREZIA, opera 3 felv., irta Bidera, ford. Jakab István, zenéje Donizettitál. BERZSENYI DÁNIEL levele a keszthelyi grófhoz 1816. Közöljük e levelet mint kedves hagyományt és emléket, azon sorokkal együtt, mellyek kíséretében az S. A. Ujhelyből hozzánk beküldetett, köszönetünket nyilvánítván egyszersmind hazai irodalmunk nevében, a tisztelt beküldőnek. „A napokban olvasám, — igy ir e levélnek t. beküldője — ismét Berzsenyi Dániel összes műveit, a költéjét, kinek el­ragadó költeményei az aludt nemzet romlásnak indult fiaiba új lelket öntenek. Az első kötet 298-ik lapján Döbrentei jegy­zetei között ezeket olvasám: „„1814-ben közlé velem Berzsenyi, miként kéreté a keszt­helyi gróf látogatására, de mivel az üzenetvivő, két legszebb svajczi tehenet is hajtatott be a niklai kisgazda udvarára, mint ajándékot a nagy gazdától, szégyenes már hozzá menni, pe­dig ezért köszönet illik.““ — S folytatja Döbrentei a 299-dik lapon : „„Csak levélben tette-e köszönetét a házától is, de kü­lönösen, szokatlanság miatt nagy úrhoz nehezen mozduló, vagy személyesen ? nem tudom.““ „A dicsőült költérnek egy, saját kezével írott, és úgy vé­lem, épen ez ügyre vonatkozó levele nálam van, e becses ereklyét a nagy férfiú legifjabb fiától Lászlótól valék szeren­csés kapni, midőn 1848-ik év nyarán két hazafikeblü barátom társaságában a Niklán nyugovó sírját látogattam meg, az ere­deti levél így következik : „„Nagyfényű Gróf! Kegyelmes Uram! „ „Exczellencziád engem már régen azon irkálók közé számlált, a­kik ugyan tudnak írni, de élni nem. Valóban én már sokat vétettem Exczellencziád előtt az udvariság ellen, s megvallom, hogy ez az érzés sokszor megkeseríti számban a csirák tejét. De kérem Exczellencziádat, ne tartson gorombának, tartson in­kább szemérmesnek. „„Ezen két exemplárt csak most kapván, sietve küldöm egyi­ket a Herczegnének, mert kevélykedve hallom beszélni sok hazafiaktól, hogy ő Herczegsége magyarul tanul, a másikat pedig a kis Taszilónak, mert remény­em, hogy az is magyar Tasziló fog lenni. „ „Rumi megajándékoza engem a Georgikonnak legújabb nyomtatványival. Elhű­ltem — elhaltam, látván, hogy azok mind németek! — Én Keszthelyben egy magyar Weimárt óhajtok látni! A nemzetiség minden, s nincs e nélkül semmi boldog­ság. Minek töltjük csűreinket, ha azokat ótalmazni nem tud­juk, nem tudjuk pedig, ha nemzetiségünket elvesztjük. — De engedjen meg Exczellencziád ezen hazafiai gyengeségemnek ! mert valóban gyengeség illy semminek, mint én, a nemzetről aggódni. Exczellencziád gondja az, mert olly dicső épületnek rakta le talpköveit, mellyet csak a haza omladéka temethet el. „„A legmélyebb tisztelettel vagyok és maradok Exczellencziádnak „„Nikla, nov. 15. 1816. legkisebb szolgája BERZSENYI DÁNIEL.““ VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest. Május 28. Nemzeti színházunkban, ma kedden a de la Grange asszony előadásaira nyitott külön bérlet első számául fog adatni olasz nyelven: SZEVILLAI BORBÉLY, víg opera 2 felvonásban; zenéjét szerzette Rossini. — +• NI. Kovács Zsigmond úr, a pesti középponti papnö­velde volt tanulmányi elöjárója és egyet. h. tanár elhagyd vá­rosunkat, hogy helyét az újon kinevezett veszprémi püspök úr­­j­álságánál, mint titkár, elfoglalja. Mi, kik­et közelbről ismerjük, valamint sajnáljuk volt hivatalábóli távozását, úgy másrészről csak örvendünk a veszprémi püspök úr ö­misága e választásán , melly oldala mellé buzgó, tisztalelkű, felvilágo­­sittt férfiút vízen.­­ Kossuth három gyermeke, Ferencz, Vilma, Lajos, most vasárnap reggeli 5—6 óra tájban vettek búcsút a fővá­rostól. Velük utazott nagynénjök Ruttkainé asszony és ne­jre lőj­ük Karádi Ignácz. A gyermekek b. Haynau tásza­ úr ő exolljának önként ajánlott engedelme következtében szüleik­hez Kiutahiába (Kisázsiában) fognak menni. Eltávozásuk iránt sokan tanusítanak részvétet. Már szombaton estre gyülekező népcsoportot lehetett látni a gyermekek szállása előtt. Az in­dulás órájában pedig nagy néptömeg várta őket a dunaparton. Hermine gőzös lejött a rendes kikötőből egészen a sóhoz eb­be, hogy a kis utazók szállásukból (Szénapiacz, Em­merlingház) annál közelebb érhessék. Midőn a hajóra léptek, a búcsúzó nép ajkán önkénytelenül jött ki néhány „éljen“ kiáltás. So­kan, mint halljuk, becses ajándékot is nyújtottak a kivándorló kisdedeknek. Mondják, hogy valami kenyérárus asszony egy igen nagy debreczeni kenyérrel tolakodott hozzájok, s min­den módon kérte, hogy fogadnák el tőle e csekélységet, ne­hogy az után megéhezzenek. Orsova felé utaznak a kivándor­ló kisdedek. Ruttkainé asszony kevés idő múlva vissza fog tér­ni. — Midőn a hajó eltűnt, azaz mikor már nem lehetett többé látni, eloszlott a néptömeg, s hangos elismerését hallók em­le­­gettetni többektől­­. Haynau­t exclja megelőző nagylelkű­ségének. A­­ úgy halljuk, Egressi Gábor neje is engedelmet kapott, hogy Törökországban levő férjéhez kiutazhassék. Az enge­delmet — mint mondják — e napokban használandja; gyer­mekeivel együtt búcsút fog venni a fővárostól. —­­ Megjelentek Heckenast Gusztávnál. Egy földönfutó no­vellát 2 kötetheti. Az első kötetben hét, a másodikban öt ere­deti beszély foglaltatik. A kiállítás igen csinos. Ára a két kö­tetnek (talán) 2 pír. — Szinte ott jelent meg mostanában Kossuth parlamenti élete egy kis röpirat Karádfi és Ráth­­kaytól. Ez első füzetben Kossuth mint követ adatik, azaz a pozsonyi országgyűlésen mondott beszédeiből van egy puszta összeállítás, minden reflexió, minden ismertetés nélkül. Ezután fog következni — alkalmasint hasonló összeállításban — Kos­suth mint pénzügyminiszter, és végre mint országkormányzó. —­­ Budán tegnap délelőtt egyházi nyilvános isteni tiszte­letet akartak tartani az ott elesett s eltemetett magyar harczo­­sok emlékére.... Minden intézkedés meg volt már téve, a nép nagy számmal gyűlt össze, a nők gyászruhában, illatos virág­­koszorúkkal jelentek meg, — midőn felsőbb rendelet követ­keztében az emléktisztelet megtartása betiltatott. — Az össze­gyülekezett nép nagyrészint egész csöndességben haza osz­lott, a nők azonban lerakták virágkoszoruikat a sírokra s e koszorúzás, mint mondják, egész nap folytattatott. — Kalocsáról írják a Religionk, hogy ott a placetum eltörlése igen kedves hatást szült. Mi ezen egy csepet sem kételkedünk; csak azt óhajtanók, hogy ezen kedves hatást a tudósítás következő sorai ne tennék nem­ kedvessé mások előtt kísérete által olly meg nem válogatott szavaknak, mellyek értelme messzebb terjed egy hírlapi levél körénél. Bécs, , május 24. Egy ma estve érkezett telegrafi tudósítás szerint ő felsége a porosz király állapota megnyugtató. Az el­követett bűnmerény okáról még mi sem jött köztudomásra. Azonban megjegyzést érdemel, hogy hiteles adatok nyomán a porosz kormányhoz nemrég Londonból tudósítás jött, egy gonosztevők klubbjának létezéséről, kik több fejedelmek meg­­öletését tűzték czéljukul. Oester. Reichszeitung. Francziaország. Paris, május 20-a. A Tisztelt Szerkesztő úr! Hogy vannak önök oda­haza ? mi itt csak amúgy Herkulesként válóúton állunk, s nem tud­juk , menjünk-e jobbra, menjünk-e balra ? Midőn a mythoszi mennyországban forradalom ütött ki, és a Nap szekerének elhasznált kerekei a vágásból letérvén, a menny majd zsákmányává lön a harapózó lángoknak, a többi istenek Jupiterhez folyamodtak, miszerint, mennyhatájokat megmentendő, tegyen kellő intézkedést. Mire ő Jupitersége azt válaszold , hogy ő, a körülmények illy kritikus állásában mit sem képes tenni, hanem a végzet majd eltalálja az utat — fata viain invenient­— egyébiránt reméli, hogy, ki ki fogja teljesítni kötelességét, így állunk mi itt! Jelenen két kérdés foglalkoztatja leginkább Francziaország polgárait, t. i. a választó­ törvény reform­javaslata, s a fran­­czia diplomatiának a görög-angol kérdésben fölsült közbejá­rása , vagyis jó szolgálata. Egy részük tudja és érzi, a má­sik rész pedig csak érzi, miszerint Francziaország, s vele együtt talán Európának nagy része is, rejtelmes események előestéjén állanak. Itt az emberi ész igen keveset, a végzet logikája pedig igen sokat teend. Én azonban Jupiter szavaival vigasztalom magamat: „Fata viam invenient!“ Baroche úrnak a nemzetgyűlés által e napokban tárgyalandott választó­ törvényi reform-javaslata , mellynek czélja : az álta­lános választó­jog helyébe, a korlátozott választó­jogot — Francziaország alkotmánya szellemének ellenére — létesítni, rendkívülileg fölizgatta a kedélyeket. E törvényjavaslatot a mérsékeltebbek visszahatónak, mások ismét alkotmány­sér­tőnek keresztelik , s nyilván állítják, hogy nem egyéb ármá­­nyos provocatiónál újabb csatára, mellyben az úgynevezett rendpártiak biztos győzelemre számnának. Én fölfüggesztem e tekintetbeni ítéletemet , de annyit mondhatok, miszerint itt a közértekezés tárgya azon párbe­széd, melly Bonaparte Lajos elnök úr estélyén egy bourgrave és Thiers úr között folyt. Többek közt a bourgrave mondotta Thiers úrnak, hogy „a törvényesség megöl minket“ (la léga­­lité nous tue) , mire Thiers úr diplomatailag felelő, hogy „ezt gondolni igen is, de kimondani nem szabad.“ Egy másik nem kevésbbé jellemző párbeszéd folyt két jour­­nalista között. Ugyanis a rendpárti-journalista kérdé a pro­­gressiv-journalistától: „Mellyik közölünk fog deportáltatni Vaithau szigetére ?“ „Mind­kettő , felelé a kérdezett, azzal a kis különbséggel, hogy én ép akkor fogom elhagyni a szige­tet , midőn ön oda érkezendik.“

Next