Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)

1850-11-21 / 212. szám

1850. első évi folyam.1 'ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve . Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 « — » , Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes «ám—.. 4„„ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, videken postán küldve: Egy hónapra 1 fz. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre. 17 ., 20 „ „ Egyesszám— „ 4 „„ 313­­ Csütört., novemb. 21-én. Szerkesztési iroda : Dri utcza, 449. sz A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő Emich Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magánviták háromha­­sábos sora 6 pengő kraj­czárjával szám­íttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre letendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Budapest, novemb. 21-kén. TELEGRAF­ TUDÓSÍTÁSOK. Berlin, nov. 18.— A börze élénk, a papírok észrevehetőig leszálltak. Bécs: 82%. A király tegnap délben fogada Persigny bucsu-látogatását. Ma a minisztertanácsban, a király jelenlété­ben, a trónbeszéd fölött tanácskoztak. A franczia kormány az 1847—iki, körülbelül 24,000 főre menő, tartalékot összehívni szándékozik. Kiel, nov. 16. — A Börsenhalle szerint Berlinből ide utasítás érkezett volna, mellynél fogva a slezvig-holsteini hadsereg lefegyvereztetése dec. 15-ig követeltetik, ellenkező esetre végrehajtással fenyegetnek. Paris, nov. 15. — 5% Rent. 93. sz. Az 1849-ki kor­osztály­ból 40,000 ember összehivatott. A Moniteur hozzá­teszi : Daczára a közönyösség ígéretének, a német ügy követeli ez elővigyázatot. A londoni menekültek manifestuma a német hadikészületeket Francziaország ellen irányzottaknak nyilat­koztatja. Montalembert megérkezett. Turin, nov. 15. — Tegnap rendkívüli futár érkezett fontos tudósításokkal, mellyek hosszantartó minisztertanácsra szolgál­tattak alkalmat. Az adóbehajtási törvény 99 szavazattal 23 ellen elfogadtatott. Berti tanár megválasztása a kamara nagy zaja közt érvénytelennek nyilváníttatott, a minisztérium e vi­tában nem vett részt. Hir szerint Nigra a pénzügyi tárczát végkép átadná Cavour-nak, Gioja ellenben a kereskedelmi tárczát venné át. Trieszt, nov. 18. London 12,20; ezüstfolyam 24%%. Budapest, nov. 21. o. A porosz országgyűlés ma nyittatott meg. Ha figyelmezünk azon körülményekre, mellyek e tényt elő­­idézék, s azokra, mellyek közt tartatik, kétségtelen, miszerint figyelmünket sokkal nagyobb mértékben igényli, mintha azt békés idők­ és normális állapotban látnók egybegyülni. Radowitz ur leléptével Manteuffel ur jónak látta a hadsereget mozgóvá tenni, s így Poroszország becsületéért síkraszállitani, azt vélte, nem leend kedvezőbb alkalom az országgyűlés egy­­behivására, mint ép e pillanat, mellyben, daczára a Deutsche Reformban kimondott azon nézetének , hogy a nép sympa­­thiájában sokat bizni nem lehet, ugyanazon nép kivánatainak akarva eleget tenni, s népszerűségét a szószék viharaival daczoló sziklakint hitte megalapitottnak. Pedig, aligha­nem csalódott. A képviselők nagyobb száma, melly Berlinben máris megérkezett, nem a legkiengesztelőbb hangon beszél Manteuffel úr politikájáról; nem hiszik, hogy komoly szándéka volna a háború megkezdése, és szemére ve­tik neki a sok költséget, mellyet a mozgóvátétel okozott, a­nélkül, hogy általa a czélt, Poroszország becsületének meg­mentését, elérhette volna. Az úgynevezett conservativ párt Manteuffel úrnak esküdt ellensége, s pedig annyira az, hogy a háborút sem szeretné kormánya alatt megkezdeni; sőt mondhatni, ez ellenségeske­dés annyira megy, miszerint nagyon roszul esnék ama párt­nak , ha a háború megkezdettén, Poroszország becsületének megmentése Manteuffel úr politikájának lenne köszönhető. A Kreuzzeitung pártja áll egyedül a kormány mellett. E párt minden intézkedésre „amenyt mond , mi a kormány ré­széről történik, s hazaárulásnak nevezi az ellenvéleményt. Ezek kétségtelen kisebbségben leendőek az országgyűlé­sen. A demokrata párt elvből, a conservativek gyűlölségből lévén ellenei a jelen kormánynak, ez elleni törekvésükben egyesülendnek, s kétségtelenül azon stádiumig viendik a dol­got, mellyen ki fog tűnni : váljon az alkotmányosság a porosz kormány szájában nem egyedül puszta szó-e, s kész leszen-e tettel is bemutatni a porosz népnek azt, mit két év óta mon­dogat neki szüntelen, hogy t. i. az alkotmányosságnak az ál­lami életbe leendő átültetése, kormányzati feladatának egyik legtöbbike. Mi a legelső összeütközést a hadiköltségek megszavazásá­ban látjuk. Mi azt hisszük, hogy ez leszen a tér, mellyen az egyesült pártok, a Manteuffel-minsztériuum ellen csatájokat meg­­kezdendik. Hogy nem szavazzák meg, abban szinte bizonyo­sak vagyunk. Ildomos lenne-e ezen megtagadás, vagy nem, s a béke fentartását elősegítené-e ? nem akarjuk vitatni ;­de hogy hihetőleg megtörténik, arról a képviselők nyilvánított hangu­lata szinte bizonyossá tehet bennünket. Mi lenne e megtagadásnak eredménye ? Vagy lelép a minisztérium, vagy feloszlatja az országgyű­lést. Mindkettő nagy zavarokat idézhetne elő. A minisztérium leléptével csak olly egyének vállalhatnának tárczákat, kik a háborút előre már kihirdetnék, kik a hesszeni nép magaviseletét, nem egyedül a szövetséggel szemközt, hanem fejedelmének irányában is, védeni volnának kötelesek, hogy azon politikának megfeleljenek, melly őket a kormányra emelé. Ekkor tehát a harcz kikerülhetlen volna, s következ­ményei kétségtelenül nem­ épen a legjobb hatásúak lennének békés fejlődésünkre. Ha feloszlatná a kormány az országgyűlést, és a költsége­ket más úton szándékoznék behajtani, halászfészekbe nyúlt. A Landwehrnek kezében a fegyver, mikép fogják azt vele letétetni, ha véletlenül — mi igen is hihető — a föloszlatott országgyűlés mellett nyilatkoznék? Mikép foghatja a kormány lecsillapítani a kedélyeket, illy heroicus tény után, minő az országgyűlés feloszlatása volna ? s nem fogna-e az olly ráz­kódást idézni elő, mellynek végindulat­ai Európa nagyobb részében is érezhetők lennének ? nem fogna-e a többi kor­mányok eljárásának nagyobb szigort kölcsönözni ?... Ezek olly kérdések, mellyek megoldása a közel­jövőtől függ; s ha természetüket megvizsgáljuk, kétségtelen resul­­tatumként fog kitűnni, hogy a porosz országgyűlés nagy ér­dekkel bir az osztrák birodalomra, s azzal min magunkra is. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. LXIX.­­? Bécs nov. 19. Azon császári nyiltparancs, mellyről már tegnapelőtti levelemben említést tevek, ma csakugyan megje­lent. Nincs szándékunkban ez okiratot megbírálni,­­ súlyos időkben, minő a mostani, rendkívüli rendszabályok ellen sen­kinek kifogása nem lehet. A nyíltparancsból azonban kivilág­lik , hogy a förgeteg fejeink fölül még nem vonult el, hogy a háború fenyegető rémképe még nem tűnt le, s hogy az idő hátterében komoly dolgok várnak reánk. Ha a béke csakugyan olly közel volna, miként ezt egy két vérmes reményű hiszi, Ő Felsége az ismeretes tilalmat illy ünnepélyes alakban nem újí­totta volna meg. — A bonyolódás csakugyan nőttön nő. Egyik helybeli lap azt hirdeti, hogy Kossuth Kisázsiából meg­menekült. Nem gyanúsítjuk a forrás hitelességét, de mégis egy körülményre akarjuk figyelmeztetni e lapok olvasóit, am a konstantinápolyi levél nov. 6-kán kelt. A konstantinápolyi gőzös nov. 10. indult Trieszt felé, s f. hó 17. oda megérkezett; al­kalmam volt 17-én kelt trieszti levelet látni, melly ma jutott ide, s ama nevezetes eseményről mitsem szól. De ha szinte a gőzös két nappal elkésett, s csak ma jutott Triesztbe, a tele­­gráf azonnal ide hozta volna ama hírt, mi meg nem történt; s igy az említett hit eddigelé nem bizonyos. De ha valósulna, nincs kétség, hogy az emigratio feje egyedül az angol követ­ség segedelmével, vagy legalább tudtával menekülhetett, mi­által kettős fontosságot nyerne ez esemény, mert azt tanú­sítaná, hogy Anglia még­sem egészen közönyös a fenforgó vi­szályok közepette, s Ausztria figyelmét, melly eddig éjszak és éjszaknyugat felé irányult, dél- és délkelet felé is szándékozik fordítani s igy megosztani. Egyébiránt valószínű, hogy, ha Kossuth menekülésének hire valósulna, kormányunk erre az összes jeltettek szabadon bocsátásával fogna felelni. A német ügy — áll, a diplomatiai alkudozások folynak, de ezeknek részletei igen gyéren s későn jutnak köztudomásra, így a varsói conferentiákról még folyvást eddig ismeretlen részletek kerülnek nyilvánosságra. Ebbéli tudósításaim tolda­­lékául még azt közölhetem, hogy a porosz kivonatok hat pontba valának foglalva: 1. Ausztriávali egyenjogúsítás az elnök­ségre nézve. 2. A szövetségi 17 szavazat ismétt helyreállítása. 3. A végrehajtási hatalom megosztása. 4. A népképviseletteli fel­hagyás­a a szövetségi gyűlésen). 5. Összes Ausztriának belépte. 6. A szabad egyesülés (freie Unirung) joga.— Ausztria az első és harmadik pontot visszautasította, s végrehajtási hatalmas Ausztria Porosz- és Bajorország által összeállítandó direktó­riumot kívánt. Mindenekelőtt pedig két feltétel teljesítését kívánta kormányunk : 1) hogy Poroszország az uniós alkot­mánynyal és parlamenttel tökéletesen hagyjon fel, és 2) a szövetségi gyűlés elismerje. Brandeburg gr. erre kinyilatkoz­­tatá, hogy Poroszország a szövetségi gyűlést csak tűri, de el nem ismeri, s hogy további engedélyekre felhatalmazása nincs. Berlinbe visszatértekor Radovitz 8 pontból álló programmot terjesztett elő, mellynek főpontjai már ismeretesek. —Schwar­zenberg herczeg Heszszen odahagyását követelte : Poroszor­szág seregeinek mozgóvátételével felelt. — így állának a dol­gok néhány nap előtt; mi történt azóta? azt tán nem sokára fo­gom közölhetni. Még egy szót, habár nem a politikáról! Épen most jut ke­zemhez a Magyar Hírlap tegnapelőtti száma, mellyben Petőfi, János­ vitézének német fordítása irtóztatóan megdicsértetik. A fordítást itten kinevették; sajnálom, hogy most mellette majd a Magyar Hírlapot is ki fogják nevetni. A fordító — Kertbeny — nem más, mint az ismeretes Benkert, ki, leg­alább míg hazánkban volt, egy magyar szót sem tudott. Ha­nem mellőzvén mindezt, a fordítás csakugyan minden kriti­kán aluli, s ha a Magyar Hírlap csakugyan barátja honi iro­dalmunknak, sajnálnia kellene, hogy hazánk egyik legjelesb költője illy torz alakban kerül idegen közönség elé. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A HUSZÁR BOSZÚJA. Írta PETŐFI JÚLIA. I. A bűn. Folytatás. (…) Eddig Barna Jancsi a tűz fölé hajolt, mintha csak azt akarná föléleszteni, de a föléledő, föllobbanó világnál szemet irtóz­­tató boszúlánggal, áthatóan, mint az éles fegyver, nyugodtak a tűzön túl álló Bandin és Erzsin. „Magasan van már a fiaslyúk az égen“ — mondá az egyik huszár — „menjünk nyugodni, fiúk, ha isten megsegít, holnap megint mind együtt leszünk itt. Te Jancsi, ne csüggeszd úgy le a fejedet, mint mikor a baka a golyó előtt hajol. Hejh, ha nekem ollyan szép szeretem volna, mint a te Erzsid ! ollyan vígan fütyörésznék, hogy tánczra kerekednének a csillagok. — Adjon isten mindnyájunknak jó éjszakát!“ „Jó éjszakát!“ Fölkerekedtek a földről, s mig a leányok a bográcsot s egyéb szétszórt holmit takariták össze, oda sompolygott Bandi Erzsi­hez, lehajolt mellé a földre, mintha segítene valamit és lassan a leány fülébe sugá: „Vigyázz magadra, édes kincsem, Jancsi aligha nem gya­nakszik; egy szót sem szólt egész estén át és néhányszor rajta­ Lásd : PESTI NAPLÓ 211. számát­ kaptam, a­mint kémleledve leselkedett utánunk. — Ott le­­­­szek a bokrosban , hol máskor. — Jó éjszakát!“ mondá fen­­hangon. „Jó éjszakát!“ susogá remegve, félénken Erzsi. „Jó éjszakát mindnyájunknak !“ mondá mély rezgő hangon Jancsi. Mind eltávozának különböző irányban , csak Jancsi és Erzsi álltak még ott mozdulatlanul, mintegy határzatlanul a tűz kö­rül. Végre szelíd, nyugodt hangon kérdezé Jancsi Erzsitől, megfogván annak kezét: „Eljösz-e velem, Erzsi? elkísérsz?“ „Nem mehetek, Jancsi, megígértem annak a beteg asszony­nak , hogy még nála virasztok az éjjel, már későn van s­s vár. Már­is szüksége lehetett szegény betegnek reám, sietek hozzá. Jó éjszakát, Jancsikám!“ — odament a legényhez, oda nyujtá neki kezét, mellyet annak előbbi kérdésére elvont tőle, és megcsókoló őt. Sietve mondá ki e szavakat egymásután Erzsi, mintha mind­egyike égetné száját. Nemes vonásai kellemetlen kifejezést vevének föl, mintha undorodnék azon hazugságtól, mellyel e férfit, kit egykor szeretett, kell megcsalnia. De hány alak­ra , mellyet soha azelőtt egy igaztalan szó nem szennyezett be, kényszeritett hamis esküt a szerelem ! Sokáig tartá magához szorítva a leányt Jancsi, aztán tompa majdnem fuldokló hangon mondá hozzá: „Maradj még, egy keveset! — Hazudtál-e valaha, Erzsi?“ „Mért kérded azt ?“ „Mondd meg nekem, igaz lelkedre, szeretsz-e még úgy, mint mikor elhagytad értem apád-anyád házát. Ha most ott­hon volnál, értem tennéd-e ezt, vagy másért?“ Ha nappal lenne, láthatta volna falfehérre halványulni a leány arczát e kérdésre, bár ezt nem látható , de érzé Jancsi­­ a leány kezeit görcsösen remegni és hallá megindult, fojtott hangján a megrémülést, midőn kis szünet múlva így felelt neki: „Hiszen tudod, hogy szeretlek, minek bántasz i­lyen kér­déssel?“ „Mért reszketsz így, leány?“ szólt kitörve keményen Jancsi. Bűnödtől vagy az éjszaka hidegétől fázol ?“ „Hagyj békét nekem, Jancsi, mindig féltem tőled, mikor gyanakodni kezdték Sokszor megbántad már, hogy ártatlanul rostat fogtál rám.“ „De mért félsz tőlem, ha ártatlan vagy ? tettem-e rád csak egyszer is kezeimet, miként pajtásaim szeretőikkel tesznek ? — Hátha most igazam van, midőn roszat teszek föl felőled ? hátha r­ajta kaplak, hogy megcsalsz ?“ „Hagyd el, Jancsi! Sok bort ittál, különben nem rémíte­nél így el.“ „Tudom én jól, mit beszélek. Régen szorította már ez a szívemet. De hallgass reám ! Az élő Istenre és minden szent­jeire esküszöm, ha megcsalsz, elevenen szakítom ki szivedet!“ Ijedt sikoltás repült ki a leány njakán e szörnyű eskü halla­tára. Könyekbe tört ki rémülete. Hátuk mögött rezegni hallá egyszerre a bokrokat, s eszébe jut a szerelme, s hogy ezt megmenthesse szükség ismét tet­tetéshez, hazugsághoz folyamodni, tehát oda ment Jancsi­hoz , nyakába borult és a zokogástól megszaggatva így szólt hozzá: „Hiszen tudod, hogy szeretlek, mért ez az örökös gyanú ? Tudod, kívüled nem szerethetek senkit. — Jó éjszakát! már most nem kérhetem tovább.“ Jancsi magában mormogó: „Hátha most is csalódom és szegény leány ártatlan. Mit te­het ő róla, ha az a pelyhes szájú asszony-csábító rávetette a szemét. — De még se tudok nyugodni, míg bizonyost nem

Next