Pesti Napló, 1851. január (2. évfolyam, 245-269. szám)

1851-01-22 / 261. szám

185L másod évi folyam. 201 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten , Vidéken, így hónapra 1 fr. 30 kr.p. Évnegyedre 5 fr.— hr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre .10,,— ,,,, Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre .18,­,, Egyévre . 15 „ „ „ A havi elsn,eléri mn]l­a aza_ Egyes szám— „ 4 „ „ monkinti eladás is, megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ , anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda: Uriutcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. Szerda, január 22-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­­b­os petit-sora 4 pgö kr.­­javal számittatik. A be­­iglatási s lop.krnyi külön helyesdíj, előre lefizeten­dő EMICH G. könyvke­reskedésében. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magán viták négyha­­sábos sora 5 pengő kraj­­czdíjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő , a PESTI NAPLÓ szerkesz­tő-hivatalában. TARTALOM: Telegraf! tudósítások. Finánczial tanulmányok Levelek a birodalmi székvárosból IX- (Sajtótörvény. Til­tott könyvek hirdetése. A korcsmárosok szomorúsága. Schmerling leköszönése. Páris- (Az állandó bizottmány jegyzőkönyve. Lanjuinais jelentése. Baroche leköszönése. Orosz József agyon lőtte magát.) Turin- (Piemont jövője. A tengerészeti költségvetés. Egy bizottmány a királynál Moncalieriban. Carignano el­távolítása. Ratazzi.) Hivatalos- (Hirdetés. Melléklet a fogy. adóhoz.) Vegyes hirek Politikai szemle Francziaország- (Lastegrie Gy. támadása. A többség in­gatag állása. Státuscsiny. A baloldali minisztérium. Ca­­vaignac felelete Thiersnek. Polgármesteri lakoma. D'Hautpoul szabadsága). Németország­ (A drezdai eredmények iránti bizonytalan­ság. Poroszország agitatiója. A franczia és orosz ka­binet. Vámértekezlet Wiesbadenben). Nagybritannia. (A Times véleménye a fenforgó fran­czia nemzetgyűlési viszonyokról). Törökország- (A bosnyák lázadás.) Oroszország- Izraelita fiuk újonczozása. Kereskedelmi hírek Magyar nemzeti muzeum- — Börze- — Gőzkocsik me­netrende. — Dunavizállás­ ---------------------------------­ Budapest, január 22-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Livorno , jan. 14. — Négy franczia fregat futott kikötőnkbe, Degenouilly parancsnoksága alatt; ren­­deltetések : a partra felügyelni, forradalmi kikötések meggátlása végett. Roma, jan. 12. — A montenegrói vladika megér­kezett. Turin, jan. 15.— Az úgynevezett holtkezek, s egyéb testületek birtoka fölötti viták a követkamrá­ban megkezdettek. Páris, jan. 17. — Changarnier a törvényhozó gyűlésben kinyilatkoztatja , miszerint ő egy politikai párthoz sem tartozik. — Thiers indulatos beszédet tart, melyben az elnöknek 1848. ótai bűnrovatát so­rolja fel. Páris, jan. 18. — Cavaignac a minisztériumot megtámadja. A minisztérium iránti bizalmatlansági szavazat, 417 szavazattal, 278 ellen, elfogadtatik, daczára Baroche miniszter erőlködésének. Ilirsze­­rint a minisztérium megmaradand. Brüsszel, jan. 19. — A minisztérium beadá elbo­­csáttatását. Mondják, miszerint ennek oka a had­­ügyminiszterreli meghasonlás volna, ki a hadi költ­ségvetésben ajánlott takarékosságnak nagy ellensége. A kamrákban uralkodó többség miniszteri szellemű. A király hangulata kétséges. Ma minisztertanács tartatik. Madrid, jan. 14. — Új minisztérium alakíttatott: Ir­ilügy: de Lys Bertram; igazságügy: Romero­ bel­­ü­gy: Artela; hadügy: Mir­ásol; tengerészügy: Bu- Velos; pénzügyminiszter, s egyszersmind kabineti elnök: Murillo. Berlin, jan. 20. —5% 106% ; állód, kötelezvé­nyek: 84%, 96%, 74%, 81%, 110%. Stockhausen, hadügyminiszter, igen beteg. — Holnap Templomban nagy királyi vadászat fog tar­tatni. Páris, jan. 19. — Az elnök a minisztérium elbo­csátását nem fogadta el. A minisztérium megmarad. A kisebbség, mely a minisztérium mellett szavazott, további magaviseletéről holnap fog tanácskozni. Odilon Barrot és Malé nem szavaztak; Broglie, Fau­­cher és Lamartine, Beure indítványa ellen szavaz­tak. Il­ir szerint a törvényhozó testület Lamoriciére tábornokot akarja védelmi csapatai vezényletével megbízni. Narvaez valószínűleg spanyol követté fog kineveztetni Párisban. Frankfurt, jan. 20. —­4%% 63% ; 5% 72% , Bécs : 92%. FINÁNCZIAI TANULMÁNYOK. Negyedik közlés. A BÉCSI NEMZETI BANK. III. §* Az állam, mint láttuk, részvényes lett a bankban, még pedig az egész alap majd­nem felében, miután a 49,379 részvény az ő birto­kába ment által. De már 1821-ben ismét történt más egyez­kedés. Az állam visszabocsátotta az említett részvény­mennyiséget, minélfogva a bank, mint birtokos, rendelkezhessék szabadon azok eladá­sával, ezért, hogy a bank tehetségében állott szükség szerint szaporítani pénzalapját, meg­szűnt az állam kötelezettsége azt neki szolgál­tatni , hanem e helyett új kötelezettséget vállalt, minélfogva a papírpénz kifogásával a bank ré­széről támadó követelést 4 százlék­val fogja évenkint pótolni. A bank tehát ismét kizáró birtokosává lett részvényeinek. S oly erősen vitte a papírpénz beváltását, mi természetesen általa kibocsátott bankjegyeivel eszközöltetett, hogy 1820 elejétől fogva 1822. végéig 195,139,625 forintot váltott be s azért 78,058,850 forintnyi bankjegyet tett forgásba. Ezen összegre az állam tartozott a banknak 53 milliónál többet, azonkívül, mit neki már fize­tett volt. De azért a nagy mennyiségben kibo­csátott jegyek mégis nagyobb ezüst-pénz-készletet kívántak meg, mint a mennyivel a bank birt, tehát itt volt ismét a szükség, a kéznél levő 49,379 részvényekből eladni, s ezáltal szapo­rítani a bank pénzalapját. Mert az olvasó tudja, hogy egy-egy eladott részvény behozott volna a banknak 1000 for, papírpénzben, és 100 forintot ezüstben; a papírpénzért kapott volna a bank 20 százlélét kamatoló kötelezvényt az államtól, s az ezüstpénzt bankműködéseire, te­hát jegyeinek beváltására is fordíthatta volna. Ezen út kevésbbé hasznos lett volna ugyan a bankra nézve, ámde nem is terhelte volna az államot, te, legsajnos abban sujtó irodalmunkat! Mintha ket­témetszettek volna e szép , ez erőteljes életet! A ki­csinyhitűért a romok között, miket a szerencsétlen forradalom maga után hagyott, mármár irodalmunk h­olttetemeit keresgélték , s mohón kaptak a legelső magyar könyv után, melyen Szilágyi Sándor nevével találkoztak. S ez az ő érdeme: itt, midőn más még sebeit kötözgeté.­ Nem akarok párhuzamot vonni irodalmunk forra­dalom utáni időszaka, s az ez előtti közt­i a különbség nagyon is érezhető. Ily viharos idők után, irodal­munk zúzott virágának idő s a békesség szelíd napja kell, hogy visszanyerhesse előbbi fényét s élet­erejét. De férfias munkásság, lelkiismeretesség — s meleg pártfogolás mindenek előtt. J lAz írós olvasó közönség jelenleg, mint összekocz­­ant házaspár. —• az iró, a közönség ellen szórja panaszát, m­ig az olvasó sehogy sincs megelégedve az íróval. S mi a dologban legroszabb, sok tekin­tetben mindkettőnek igaza van. Sokat lehetne kien­gesztelésül felhozni ; de mivel jelen czikkünkben csu­pán a szépirodalom mellett akarunk maradni, s itt több ellenvetés önmagában elenyészvén , a kiengesz­­telődést kölcsönös megértés s jó akarattal föltételez­zük.—­De vádolom az Írót, ki tehetségei mellett, tudja Isten micsoda kedélyhangulatnak engedve, nem bir elég férfiassággal hivatását az irodalom mezején betölteni, hanem azt elhagyva, eltűri, hogy helyét kontárok foglalják el.­­— S vádolom az olvasót, vagy­is inkább nem olvasót ki, habár ezelőtt buzgó pár­tolója volt is a magy­ar irodalomnak, most Isten tudja ismét, micsoda kedélyhangulatnál fogva, neki ki-A bank nem adott el részvényeiből, hanem ismét új egyezkedést vetett az állammal, vagyis helyesebben szólva a fináncz-igazgatással,­­ mert az adózó része az államnak mindezen új meg új egyezkedésekben olyan ártatlan, mint Ádám a paradicsomban csak lehetett. A bank nem adott el részvényeiből, mert hisz azáltal az eddigi részvényesek évi oszta­léka kevesednék, s a részvények árfolyama, mely oly szépen kezdett emelkedni, ismét csök­kenhetne, annál szívesebben elfogadta a fináncz­­igazgatás ajánlatát, minélfogva ez a szükséges pénzkészletet a banknak kiszolgáltatandja min­den kamat nélkül, ha viszont a bank e papír­pénznek, 100 forintot 250 forintra vetvén, to­vábbi kiszedését a forgalomból elvállalja. Ennél fogva a bank folyvást kiszedi a még forgó pa­pírpénzt , kiszedi, vagy illetőleg beváltja azt maga jegyeivel, úgy, hogy minden 250 forint bankóért új 100 forintnyi bankjegyeket bocsát ki; de a melly ezüstkészletre az által szüksége támadna, azt a financziai igazgatás szolgáltatja neki, még­pedig ingyen. Nem tartottuk helyén lenni, a bankintéze­tekről, s a tapasztalás által helyeselt szabályaik­ról értekezni. De a szóban levő intézkedés mi­voltát mégis néhány észrevétel által kiemeljük. Minden jegybank eszméje abban foglaltatik: Valaki, vagy több részvényes, teremt p. o. egy millióból álló pénzalapot. Ezen alap erejével ők a műipar és kereskedés kelleteihez képest dol­gozni akarván, fizetéseiket bankjegyekben te­szik, melyeket akármikor a bemutatótól elfo­gadnak és ezüstpénzre váltanak. Egy milliót tevén a készpénz-alapjuk, tehát ők egy milli­óra menő bankjegy mennyiséget vagy váltók leszámítolására vagy biztosított kölcsönyöket fordíthatnak. A milliónyi készpénzből egy­har­­madot bentartanak, hogy ha kivántatnék, je­gyeiket ezüstre válthassák; a többi két harma­dával hasonlóan kereshetnek, mint a jegyekkel, oly vigyázattal mindazonáltal, hogy rövid idő alatt visszakaphassák az ezüstöt; tehát csak értékes biztosítékokra, melyeket könnyű pénzzé tenni, pd­f, arany, ezüst rudakra stb. s rövid ideig, adnak kölcsön­öket. —• mert történhet­nek, hogy a jegyek birtokosai mind készpénzt akarnak jegyeikért; jóllehet rendes időfolyamban épen azon bizonyosság, hogy a jegyekért akármikor kaphatni készpénzt, okozza, hogy azok készpénz helyett szívesen fogadtatnak. — E szerint a bank­társaság egy millió helyett 1,666,666 forinttal kereshet a szükséges vi­gyázattal és határok között, úgymint egy mil­liója jegyekben foroghat, 666,666 forint pedig folyvást értékes, könnyen pénzzé változtatható biztosítékokban lehet. Azon intézkedés haszna mind a banktársaságra, mind az iparos közön­ségre nézve könnyen belátható ,­­ visszatérünk előadásunkhoz. A­ki figyelmesen meggondolja az egyezkedést, melyet a bank a financzigazgatással 1823. ele­jén vezett, úgy látja, hogy ez utóbbi azt ígér­te a banknak, miszerint ő fogja neki p. o. az egy milliót készpénzben adni; azon az alapon hadd keressen a bank, egyedül erre kötelezze magát, hogy száz száz forintnyi jegyeiért ugyan­annyi kétszáz­ötven forintnyi papírpénzt szed­jen ki a forgalomból; az egy millió forintnyi alapon kiszedhet a bank harmadfél millió papír­pénzt , de miután az érte kiadott egy milliónyi bankjegyeket nem fogja a közönség rögtön visz­­szaküldeni a bankba, tehát az egy millió ezüst­­pénznek harmadát történendő váltásokra benn­hagyván , a többi két harmadával is kereshet, úgy mint bank keresni szokott. E szerint a ter­het egészen a financzigazgatás vállalta el, a hasznot vagy nyereséget egészen a banknak hagyta meg! Miután pedig a financzia nem volt képes azon arányban szolgáltatni a banknak pengő pénzt, a­mi arányban az a papírpénzért bankjegyeket bocsátott ki, 1823-ban kölcsön­t szerzett 36 millióra menet, mellynek bejött ösz­­szegét, úgymint 29,520,000 p. forintot (mert az állam száz helyett csak 82 forintot vett be) a banknak adta; a többire nézve, mit az állam nem fizetett meg, s mi kamat nélküli adósság­nak nézetett, az bizonyos évi fizetést szánt neki, mellynek mennyisége nem jutott a közönség tu­datára. így tetetett a bank azon állapotba , hogy egyéb banki működéseinek legnagyobb terjedel­me mellett is, s a nélkül, hogy maga részéről alapjának szaporításáról gondoskodnia kellett volna, még is a papírpénzt a forgalomból an­nyira kiszedhette, miszerint 1820-tól kezdve 1841. végéig 427,994,162 forinttal kevesbí­tette azt, melyért 100 for. bankjegyet 250 for. papírpénzre számítván, 175,541,400 forintnyi bankjegyeket adott ki. Ezen utóbbi összegre, az állam 1841. végén tartozott a banknak mint­egy 51 millióval, az 1822-ki egyezkedés előtti beszedésekért, s attól 4 százlélit fizet kamat fe­jében ; továbbá tartozott, az említett egyezke­dés utáni beszedésekért 38 millióval, mitől a banknak nem fizet kamatot; összesen tehát 90 millióval tartozott a banknak, azonfelül, mit neki az 1821-ki és 1823-ki kölcsönyök s más egyenes fizetések által visszatérített volt. Jusson eszünkbe, hogy a bank eredeti alapja 5,062,100 ezüst forint, és 50,621,000 forint papírpénz volt, mely utóbbit az állam ugyan A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. VISSZATEKINTÉS AZ 1850 ik ÉVI MAGYAR SZÉPIRODALOMRA. Irodalmunk a múlt évtizedben, a minden tekin­­etben fejlődésnek indult nemzeti élettel egyenlépést­artva , máris oly emelkedett állást foglalt el, mi egy­yelv kü­zdelmeiből alig kibontakozott irodalom sér­­ai életerejének csalhatlan tanujeléül tekintethetett, az irodalom minden ágában, daczára a könyv vizs­­álói szigor zsibbasztó hatalmának, eleven életteljes rozgás mutatkozott. Költőink közöl többen, nem­­sak hogy hazánkban népszerűségre, de európai hír­­e is kaptak.­­ Volt szó, volt olvasó közönségünk; mindkettő csöndesen megférhetett egymás mellett. A sietség nem kényszerült mártyrja lenni az ügynek, melynek idejét s erejét szentelő.­­’Sőt szorgalom, és élni részben, szerencsés irodalmi speculatio után, általán kik nem megvetendő anyagi hasznot is mú­lhattak föl. Az irói név közelismerést , tiszteletet ivott ki. A tehetség pártfogoltatott, ösztönöztetett a­z olvasóközönség mindinkább növekedőben. Szó­­al azon úton valánk, melyen idővel Európa legci­­ilizáltabb népeinek irodalmi életéi elérhetők. A szerencsétlen rázkódás, mely nemzetünket er­csakolja magát, s félvilágért sem venne könyvet, vagy hírlapot (!) kezébe. — Mindketten feledik, hogy menthetlen viselőtök által legtöbbet ártanak a hazá­nak s nemzetiségünknek! / Jobb nevű íróink, kivéve azokat, kiket a forrada­lom vihara magával elsodort, lassan kint előtünedez­­nek, s ha nagyobb önálló műveken nem is, de folyó­iratok hasábjain többek nevével találkozhatni.­ A journalistika, mint legközelebb álló az élethez , iro­dalmunkban nagyobb fontosságú helyet foglalt el, mint milyet talán saját természeténél fogva s­ephe­mer élete mellett, megérdemelne.­ Olvasó közönségre itt számíthatva leginkább , jobb tehetségeinket is a journalistika terén láttuk inkább működni, mi erőik földarabolása -s forgácsolása mellett nem kevéssé ártott irodalmunk magasb kifejlődésének. De ez volt az út, melyen a magyar közönséghez leginkább fér­kőzni lehetett. Az egykori Athenaeum szerkesztőit is, úgy látszik, e szempont vezérli irodalmi erőink összesített munkálatára. Az apró, journalistikai czik­­keket mindenki szívesen olvasá, s kedvet kapott na­gyobb , önálló munkák olvasásához. A journalistika nálunk csaknem legfontosb tényezőjévé vón irodal­munknak. Voltak lapjaink , melyek tartalmasság és soliditás tekintetében a külföldi lapokkal is bátran mérkőzhettek. Forradalom után, szépirodalmi lapjaink közöl csak egy maradt életben, a Nagy Ignácz szerkesztette „Hölgyfutáré‘ Az akkori viszonyok közt, Írók s ol­vasók szűkében, csoda , hogy napi életét, habár hal­(') Kivált magyart ! Slzik­­ványan s erőtlenül is, folytatható. A szerkesztő ügyességét s jó akaratát senki sem vonhatá kétségbe; de mi haszna, ha a szükségelt erők hiányában, a közönség kivánatinak megfelelőt nem állíthatott ki.­­A „Hölgyfutár“ hasábjain naponta új , ismeretlen nevek merültek föl, s jobb dolgozatok hiányában közöltettek olyanok is , melyek mintha valamely haj­dani szerkesztőség szemétkosarából bújtak volna elő, s különösen a költemények nagy része a Rothkrepf Gábor-féle „Honművész“ boldog korára emlékezte­tett. A „Hölgyfutár“ szerkesztője, számos akadályai mellett is , mindinkább igyekezett lapját érdekessé s a közönség előtt kedveltté tenni. S időnkint mind prózai, mind verses részében becsesebb dolgozato­kat nyújtott. Egy napi, divatlap leginkább érdekes tárczájával, napi híreivel teheti magát kedveltté, mi jelen viszonyok közt nem kis feladat. Mindenesetre több választékosságot, s különösen a baján sarjadzó versfaragók iránti minél kíméletlenebb szigort ajánl­juk a ,,Hölgyfutár“ szerkesztőjének. Az időben, midőn Szilágyi Sándor, forradalmi fércz­­m­űveivel elözönlő az olvasó közönséget, s a forradal­mat az utolsó honvéd anekdotáig kizsákmányoló —­­szépirodalmi havi füzeteket is indított meg „ Forra­dalmi Emléklapok“ czíme alatt. íróink, érezve a to­vábbi hallgatás bűnét, szorgalmas közre munkálasuk­­kal pártolók e vállalatot, s a közönség sem­­hagyó részvétlenül. De a kívánt czélt, a szépirodalomnak előbbi, közelismerést birt állásába visszahelyezését, meg sem közelítő. Pedig tehetségek hiányában nem volt a vállalat, de hiányzott bizonyos öszpontosító szellem, egység, öszhangzás, mi az egésznek érdekes

Next