Pesti Napló, 1851. szeptember (2. évfolyam, 444-468. szám)

1851-09-27 / 466. szám

466 185L másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Pesten, Tidéken *■ évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 . — , . Egy évre . 18 » — . „ 1 km­­ d­SBcelé*, ■!» ■ an­biaU «lidái ii, mji­üni. Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 , — » » Félévre . . 8, — , „ Egy évre. 15 „ — , . Egyes szám — , 4, , A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EUSCH G­­árhoz intézendő, úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: Printcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap l-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. ■ Szombat, sept. 27-én: HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­­bos petit-sora 4 pgö kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj , előre lefize­tendő a Magánviták négyha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. OCTOBER—DECEMBER. Előfizetési hirdetés A CZÍMŰ POLITIKAI LAPRA. Megjelenik a Pesti Napló vasárnapot és ünnep­napot kivéve mindennap, délutáni órákban. A szerkesztőség ezután is mindent elköve­­tend e lap érdekességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát ille­tőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Előfizetési feltételek az IffSBIS, RQHEBIR, BiBb­illi FOLYAMRA: Vidéken, postán küldve . 5 ft p. p. Buda-Pesten, házhozhordással 4 „ „ Előfizethetni Pesten, a Pesti Napló kiadó­­hivatalában , úri-utezai Laffert házban 449. sz. a. és EMICH GUSZTÁV könyvkereskedésében az úri- és kigyó-uteza szögletén. Vidéken, minden cs. k. postahivatalnál. Az előfizetési leveleket és pénzeket bérmen­­tesittetni kérjük. TARTALOM: Hazánk és Németország. 1. az AUg. Zeitung a bekövetkezendő új szervezésről Vegyes hírek és események. Irodalmi hirdetés. II Közlés a bölcsőde tárgyában-Ausztria (Vegyes tudósítások.) Politikai szemle-Francziaország. (Joinville kijelölésének végstádiuma. A Journal des Débats állása. Changarnier tábornok, mint politikai Brutus. Cabet lemondása. Az államcsíny megc­áfoltatik.) Nagybritannia­ (Hume és D'Israeli tervei.) Németország- (A Pál temploma kitakaríttatik. Poroszor­szág emlékirata a vámegylet iránt. Fürstenberg- Stammheim gróf. Az országgyűlés végülései. Bismark- Schönhausen nyilatkozata. A kurhesszeni bizottmány. Módositások a községi törvényben. A lengyel párt a poseni tart.gyűlésen.) Törökország- (Nyugtalanságok Montenegróban és Albá­niában. Angol czélzatok Bosnián és Szervián keresz­tül vonandó vasútra nézve.) Dunavízállás-Miltár­.(ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MOHTÓL. VI.) Budapest, sept. 27-én. HAZÁNK ÉS NÉMETORSZÁG. I. Egy eszme helyességének nem elég eriteriona, hogy fölkapatott, és nem mindig igazi út az, melyről sokan hajlandók hinni, hogy üdvös­ségre vezet. Egyetlen kor sem maradhat menten balítéle­­tektől, és igen gyakran a legnagyobb mértékben közönségesült nézet egyszersmind leghelytele­nebb tévvélemény. Ily fölkapott eszme, ily vélemény szerintünk az, ha mondatik, hogy Európa keletről fog kapni lendületet újjászületésére, megifjodására, s a viszonyok rendezésére. Mintha csak az mon­datnék ezzel, hogy a jó, s rész mostani vegyí­­zékéhez keletről kell bizonyos ingredientia az állapotok kristályosulása végett. Ezen eszme különösen gyermeteg alakban tűnik föl előttünk akkor, midőn az elégültség és helyeslés egy nemével mutattatik be a kö­zönségnek. Európának függőben levő társadalmi kérdé­seit mi fogja megfejteni ? az eszmék és egymásra experimentált intézmények bonyodalmából mi fog kivezetni ? — Nézetünk szerint semmi más, mint a tiszta és általános jogérzet megszilárdu­lása, a közerkölcsiség javulása , s egy mindent és mindenkit keresztülható értelmi világosság. Mégis azt mondják: kelet adand lendületet az üdvös fejleménynek! — Hogyan? Talán a mohamedánnak sajátságos jogfogalmai , talán azon eredeti mód, melyet az arab vagyonszer­zésre használ, vagy a persának utánozhatlan ügyessége, melylyel viskója küszöbén ülve, cso­dált kézműveit, hires szöveteit előállítja, talán a dunainak különösségei, s talán ezek fognak lökést adni a magasabb európai műveltség érin­tett sugarainak ragyogóvá, s a békés kibonta­kozásnak lehetővé tételére. Valószínűleg azt mondandják nekünk, hogy ne menjünk ennyire, hanem fordítsuk figyel­münket azokra, mik délkeleten a törökországi élet regenerátiójára, különösen pedig a­zultán­­iak ama keresztyén-lakta európai hűbéri bir­tokaiban történnek, hol a szabadságérzet új lát­­kört készül nyitni a politikai világban, és a műveltségi fölemelkedés meglepő körvonalakban mutatkozik. Az emberi haladásnak Moldvában, Boszniá­ban, Montenegróban stb. föltűnő jelei minden­esetre örvendeztetők. Azonban ne gondoljuk, hogy az ide vonatkozó tények gyökerei keleti természetűek, vagy önállólag önmagukból fej­lettek ki, annyival kevésbbé, hogy csiráit képe­zik földrészünk átalakításának, miután ellenke­zőleg az ottani fejleményekre a nyugat-európai alakulások adjanak lökést, és ama népek tekin­tete nyugaton függ, s ettől várják előmenete­lük eszközeit. A szóbahozott eszmének közel rokona, talán épp a testvére az, hogy különösen közép Európa irányát keletivé kell tenni minden áron, hogy Németország irányának is, ha boldogulni akar , keletinek kell lenni. Nem valószínűtlen, hogy az, kinek lelkében e gondolat fogamzott, Németország, és különö­sebben Ausztria anyagi, s kivált kereskedelmi érdekeit vizsgálva, hajtatott oly meggyőződésre, miszerint az e részbeni iránynak keletinek kell lenni, s egyedül keleten lehet hasznos pia­czokat biztosítani egyrészről az iparczikkek kivitelére, másrészről a szükséges gyarmati áruk beszer­zésére. Ezt nem vitatjuk,­­ hanem Németország és általán fogva Közép-Európa keleti irányúvá té­telével közönségesen más fogalom köttetik ösz­­sze, s meglehetős előmenetelt­­en azon eszme, hogy kelet az emberiség bölcsője, s ott kell ke­resni, s onnét kell meríteni a kifejlődésnek elemeit. Megváltjuk őszintén, mi nem vagyunk képe­sek a keleti állapotokban, és egyházi vagy pol­gári közéletben a magas műveltségnek és elha­ladásnak azon elveit, melyek a viszonyok töm­kelegéből­ menekülésre ariadnei fonalul szolgál­hatnának, föltalálni. Tagadhatlanul egykor kelet volt műveltség tekintetében a világnak , hogy úgy szóljunk — középpontja, keleten kénytelen a történész ke­resni az emberi előhaladásnak első nyomait, a művészetek és tudományok keletről lőnek átül­tetve a világ többi részeibe, kelet volt az értel­miségnek növényháza, későbben is a keresztyén műveltség keletről lövelte szét a világosságnak dics sugarait. Azonban, ki merné kétségbe vonni, hogy a világ alakja — az emberiség ügyét illetőleg —­ megváltozott? A műveltség néhány század alatt egészen nyugatra tette át székhelyét, és ez már a keresztesháborúk korában annyira fejlett, hogy kelet felé irányzott hatásának erejét meg­­kisérte. Századok folytában észrevehetőig húzódott nyugat felé a műveltség központja, s végre a tengerentúli vadonokban keresett hazát, hol ere­jét s képességét akadálytalanul kifejtvén , sza­badon teremthessen új alakokat. Igen sok emberkor fog egymás után elenyész­ni addig, míg a nyugati műveltség egyszer egész erővel, mintegy zárt sorokban nyomuland kelet felé, hogy ott mindent fölolvasszon és újra ala­kítson ; de hogy a műveltség már most is nyu­gatról kelet felé irányozza hódításait, csak az nem látja, ki behunyja szemeit. Ha már a dolgot gyakorlatilag vesszük, Né­metország a műveltség terjedésének hatalmas közvetítőjéül szolgál helyzeténél, úgy mint ele­meinél fogva, s szomszédságában hazánk okvet­lenül lánczszemet képez, és a Németországgali szorosabb viszonybajutás csaknem elkerülhetlen, különösen Ausztriávali szorosabb összekötteté­sünknél fogva. Az Augs. Allg. Zeitungnak Bécsből sept. 19-én a következő sorokat írják, melyeket, mint hihetőleg jól értesült kútfőből származottakat érdekességeknél fogva közlendőknek vélünk . Úgy látszik, a monarchia alkotmánykérdése meg­oldatáshoz közeledik, habár ez nem minden részben fog egyszerre történni. Legfontosabb föladat e mel­lett Magyarország. Midőn a múlt hó 20-ről kelt császári kéziratok a birodalom egységét , mint első feltételt állították előtérbe, ezt csak úgy kell érteni, hogy Magyaror­szágnak sajátlagos politikai különállása nem leend, és a vámvonalak eltörlése , egyenlő adóztatás, egyenlő jog mindenkinek stb. továbbá is fen marad. Másként áll a dolog a különös tartományi ügyek­kel ; erre nézve a történetek, a nép jelleme­s szoká­sai azok mellett szólnak, kik Magyarországnak és a birodalom még más részének p. o. Olaszországnak közigazgatási teljes összeolvasztását kivihetlennek és természetellenesnek nyilvánítják. Azért a franczia mintára szabott központosít­ás és a foederatív rendszer közt középút fog követtetni, s valószínűleg a kezdet Magyarországgal­­ történen­­dik. Ennek egyik jeléül szolgál Albert főherczeg polgári és katonai főkormányzóvá történt kinevezte­­tése. Mint figyelemre méltót emelik ki, hogy a kine­­veztetését tartalmazó császári határozatban már most Magyarország királyságnak és nem koronaor­szágnak mondatik,miből méltán következtetik, hogy A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR. VI. A nagyszőllösi ütközet. Folytatás. *­ * * * Kemény János ezalatt Nagy Szőllősön ál­lapodott meg, mely néhány órányi távolban fekszik Segesvártól. Ott volt főhadiszállása a fejedelemnek a lelkész egyszerű lakában; máig is mutatják azt a kisded szobát, melyben utolszor megpihent, s a ke­rekhalmot a kertben, melyen akkor egy czifra deszka mulatónak állott, a­hol a fejedelem ebédelni kezdett és azt be nem végzé. A magyar urak Wenzingerrel és a fejedelemmel hosszas ideig tanakodtak a hadjárat teendői felől. Többen azt tanácsják, hogy rohammal kell bevenni a várost, mások, hogy ostromzár alá kell venni s éh­séggel kényszeritni a feladásra. Wenzinger fejét csóválta. — Megbocsássatok urak, szólt a tapasztalt német »Smi én régi katona vagyok, sok mindenféle harczban im­egfordultan­, ismerem a hadban a számok értékeit. *) Losd Festi Napló­­65. sz. és a helyzeteket is s össze tudom mind a kettőt vetni. Tapasztaltam, hogy néha száz ember ked­vező körülmények közt többet nyom ezernél. Azt is tudom, mennyire bírja sokszorozni, vagy devalválni a számokat a lelkesülés vagy közönyösség; a külön fegyvernemek nyomatékét is fel tudom számítani, sőt még a nemzetiségek értéke sem ismeretlen előt­te. Velünk ugyan tíz­ezer ember van, s ellenünk­ben aligha van több három­ezernél. De föl kell szá­mítanunk, hogy a velünk levő magyarságnak na­gyobb része lovas, s lovassal sánczokat ostromolni lehetetlen. Még kevésbbé lehet­ a magyar lovasokat arra rábírni, hogy lovaikról leszállva, gyalog har­­czoljanak. Sőt azt is meg kell mondanom, hogy bár­minő vitéz harczos is a magyar idegen ellenséggel szemben, valahányszor még saját honfiai ellen lát­tam harczolni, a­mire elég alkalmam volt, oly lusta, oly közönyös volt m­indig, mintha alig várta volna, hogy valamerre elszabadulhasson a csatatérről. Van még velünk egy csomó rácz, kiket igen jó lövőknek tartok, s ha ők volnának belül a sánczon, tiz any­­nyi ellennel fölérnének, de kívül rajta alig számít­­nak valamit, bástyát megvédni erősek, bevenni gyöngék. A falakat kellene tehát legelébb is leron­­tatnunk, erre azonban ágyúink nincsenek, előbb Te­mesvárra kellene küldenünk ostromlövegekért, s mig azok a rész útakon megérkeznek, — s még az is nagy kérdés, hogy az ottani parancsnok fog-e adni kertünkre ? — azalatt Ali basa újabb erővel térhet vissza, s mi itt csak az időt vesztegettük nagy hiába. Azért én azt hiszem, hogy itt nekünk nincs mit időz­nünk tovább. A benn levő ellenséget ostrommal vagy ostromzárral legyőzni képtelenek vagyunk, oly eszeveszettnek pedig nem hisietjük, hogy őt ki­halhassuk a sikla; ez szerint a legokosabb, a­mit tehetünk az, hogy mind­en időhaladék nélkül vonul­j­­unk ki Magyarországba, s ott új hadakat és ágyu­­n­kat véve föl, azon legyünk, hogy az ellenséget nyílt harczmezőre szállni kényszeríthessük. Kemény János nem lévén azon szokva, hogy hu­zamos ideig hallgasson ily bölcs beszédeket, alig várta, hogy Wenzinger megpihenjen s mintha kisebb gondja is nagyobb volna a hadjárat igy vagy amúgy rendezésénél, türelmetlen könnyelműséggel szólt bele. — Hagyjuk ezt délutánra vezér úr. Ebéd után más színben fogunk látni mindent. — De nem délután! pattant föl a német úr, mert itt nincs elveszteni való idő ; hadviselés ez uram, a hol minden óra drága, s nem országgyűlés, a hol egyik esztendőről a másikra lehet halogatni az ügyet. A magyar urak fölkaczagtak ez ötletre s azzal ka­ronfogva Wenzingert, vitték magukkal nagy tréfá­­lózva a lakomához. — „ráérünk erre délután !“ mondának nevetve. — No hiszen nekem kellene sok ilyen katona, a kinek parancsolni nem lehet, monda Wenzinger, félig tréfából, félig boszosan s egy szót sem szólt az egész ebéd alatt, csupán ivott kegyetlenül. — Ebéd derekán jön be nagy ijedtséges arczczal Uzdi János uram, a portyások hadnagya, a fejede­lem ebédlő sátorába, alig bírva beszélni a nagy igye­kezet miatt. — Nagyságos uram ! Segesvár felől nagy porfel­­legeket látok közeledni. A fejedelem humoristicus phlegmával fordította a hírnök felé fejét. — Ha mulattatja kegyelmedet azokat a porfelle­­geket nézni, hát csak nézze tovább. De Wenzinger felugrott helyéről. — Én még­is meg akarom tekinteni, szólt, hirte­len előhozatva nehéz lovát, hihetőleg kijött az ellen­ség, hogy bennünket közelebb csaljon. A többiek tovább vigadtak, nem hagyva magukat megzavarni. Néhány percz múlva azonban jött visszanyar­galva Wenzinger, arczán nem bírva elrejteni azt a titkos örömet, a­mit professionátus katona szokott érezni, ha terve sükerülni kezd. — Viktoria­ uraim. hiáb­a belépve, az ellenség mindenestül jön előnkbe. Ha nem csalogat, és ütkö-­­zetet áll, meg van nyerve minden. Néhányan az urak közöl rögtön felugráltak e hitre helyeikről s kardjaikét kezdték felcsattolni. Maga a fejedelem ülve maradt. — Messze vannak még ? kérdé indolens képpel Wenzingertől. — Alig félórányira, válaszolt az, ragyogó sze­mekkel. — Hagyja őket kegyelmed még közelebb lőni s üljön addig mellénk. — Ül a patvar ! kiállta boszúsan a vezér , úgy is alig van időm a sereget mindenfelé elhelyezni. — Mit helyezgeti kegyelmed ? Állítsa egy tömegbe, hadd ijedjen agyon csupa látására az ellenség. — Igen, de én nem akarom őket visszariasztani, hanem inkább körülkeríteni. Felét a seregnek szem­közt állítom rá, a többit elosztom. Egy rész a kuko­­riczaföldek között lappangva elzárja a város felőli útját, a másik a malom árka felől oldalába kerül, a harmadik megmarad tartaléknak. Kegyelmed udva­rával együtt a tartalékhoz ráegyen. — Mit? kiálta föl Kemény sértődötten. Én­­­tar­talékhoz ? Legelől szokott járni a magyar fejedelme a csatában mindig! — Jó volt az akkor, de combinált ütközetben az olyan becses személy, a kinek az életére mindig vi­gyázni kell, csak útjában van a vezérnek s gátolja a sereg mozdulatait. Hanem, ha úgy kivánja nagyság

Next