Pesti Napló, 1851. november (2. évfolyam, 496-519. szám)

1851-11-08 / 501. szám

1850 másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidéken: Pesten Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 „ — „ „ Egyévre . 18 „ — „ . A havi előfizetés , mint a sza­­toonbinli eladás is, megszűnt. Ejsy hónapra 1 fr 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ r '■'gyér­re 15 , - , , Egyes szám — . 4 ”J ti ^ n n A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ , anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH fi. úrhoz intézendő,úri-ut. Laffertház 449 501 Szerkesztési iroda, úri-utéza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. Szombat, nov. 8-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgö kr.­­javal számittatik. A be­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefize­tendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Előfizetés a „PESTI NAPLÓ" november-decemberi­, folyamára. Több oldalróli fölszólítás folytán a „Pesti Naplóra úgy vidéken mint Budapesten új előfizetést nyitunk két hónapra, u. m. novem­ber 1 -től kezdve december végéig. Vidékre postán küldve..................................................3 ft. 20 k. p. p. Budapesten házhozhordással..........................................2 ft. 40 k. p. p. Lapunk béltartalmát olvasóink ismerik. A szerkesztőség mindent el fog követni e lap érdekességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Az előfizetési leveleket bérm­entesitetni kérjük. PESTI NAPLÓ szerkesztősége. TARTALOM: Telegraf! tudósítások. PáriS- (Az elnöki politika és a conservativek állása. Bona­parte és a nép. A nép reménye. Az üzenet tartalma. Girardin a konstantinápolyi miniszteri változásról.) • DeOS- (Az erdélyi küldöttség tisztelgése császár ő felsé­génél Czernovitzban.) Hivatalos- (A császár visszaérkezése Bécsbe. Kegyel­­mezés.) Vegyes hírek és események. Ausztria. (Vegyes tudósítások.) Politikai szemle-Francziaország. (Halottak napja. Demonstratiók. Earlier. Sant-Arnaud körrendelete. Dupin véleménye. Ve­gyesek.) Nagybritannia (Anglia s Nápoly közötti viszony. Richard Andrews. Lengyel-magyarba!. Selens.) Németország­ (Frankfurt: Anglia s a hamburgi alkot­mány­ügy ; brit útlevelek érvénye. — Berlin : Man Jen­glel ; a német katholikusok . Karlsruhe : had­­ügyminiszteri rendelet. Frankfurt: szövetségi flotta­ügy ; vámegyesület. Kasszel : Bruno Hildebrand. München : a ser ára s a fancziaországi eventualitások ; az Eilbote elkoboztatása. Szász herczegségek : alap­törvények eltörlése ; kivándorlások Nasszauból.) Olaszország. (Turin : Farini rendszabálya a tanárok kézi­könyveinek eltörlesztését illetőleg. Protestáns egyház alapkő-letétele. A genuai helyhatóság kérelmei a kormányhoz. Roma : Bizzari mint apostoli biztos Ná­polyba küldetik. Pápai körirat minden zárdafönökhöz. Forradalmi pamphlet.) Görögország- (Athene : A kamarák veszteglése. Időjárás. Kedvező borszüret.) Legújabb. (Paris, New-York.) Magyar nemzeti múzeum- Börze- — Dunavszállás-Mu­tár- (ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MÓRTÓL. XIV.) Paris, nov. 2. ) Aide toi, le del t'aidera (segíts magadon, meg­segít az Isten.) Alkalmasint ezen franczia közmondás hatotta meg a köztársaság elnökének lelkét, midőn minisztériumát elbocsátva, a máj. 31-ki törvény el­törlésében vélte üdvösségét feltalálhatni. Bonaparte úgy is nagyon hisz a végzetben, mint ő mondja, csil­lagában, s midőn látta, hogy sem egyik, sem másik oldalról biztos segélyt nem remélhet, megkísérte az utolsót.. . visszaadni a néjmek a mi a népé­t a nép­­fensőség elvéből származott jogát: az általános szava­zatot, hogy a hálás nép őt egy második Washington­ként emelje az elnöki székbe, mint akarata kifolyását. S midőn Bonaparte ezen eszmétől éghetett, meggon­dold­­árt azt is, hogy vele egy, a maga jogaira igen féltékeny hatalom, a nemzetgyűlés áll szemközt, mely épen úgy, mint ő, a népakarat kifolyása, általá­nos szavazattal választatván meg annak idejében; meggondolol­­án, hogy­ a máj. 31-ki törvényt minisz­tériuma indítványozta, s a conservativ párttal együtt szavazták meg, benne a társadalmi rend egyedüli biztosítékát vélvén rejteni , meggondolol­­án azt, hogy azon conservativ párt, mely őt elnöksége alatt mindig gyámolttá, mert arra kényszerűvé vált, a kér­déses törvényben (nem tudom eszélyesen-e, vagy eszélytelenül) megmentését látja, ha az elnök mindezen körülményeket jól megfontolta, s megfontolván még­is félrelöke a conservativ pártot, nézeteivel együtt: azt kell hinnünk, hogy ezen lépésre vagy saját érdeke, vagy tán a nép vágyainak s jogainak helyesé fölfo­gása vezették. Az első esetben, énje forogván kér­désben , czélja rászólást érdemel; de ha csakugyan helyesen fogta föl a helyzetet, s a máj. 31-ki tör­vényben látja épen azon roszokat, melyek Franczia­­országot előbb utóbb a legnagyobb zavar örvényébe sülyesztik , akkor csak köszönetet érdemel, s méltány­­latot még azon párttól is, mely eddigelé abban ta­lálta fenmaradhatását. A franczia nép természetének mélyebb vizsgálata után , azon meggyőződésben lehetünk , hogy a máj. 31-ki törvény nem hogy a kívánt eredményt idézte volna elő , sőt nagy befolyással volt a kedélyek iz­gatására , s ennek következtében, 1850 máj. 31-ke óta nem volt Francziaországnak egy csendes napja. Önként következik tehát, hogy a máj. 31-ki törvényt vagy eltörölni, vagy tetemesen módosítni kell. Ezen nézetből indulnak ki még azon lapok is, me­lyek eddigelé a máj. 31-ki törvény mellett kardos­kodtak. Azonban ha a máj. 31-ki törvény módosíttatik, vagy eltöröltetik, nem lehet-e félni, hogy 1852-ben egy, egész Európára nagy hatással leendő vörös nem­zetgyűlés fog Francziaországnak (Isten tudja, ki el­nöksége alatt) törvényeket diktálni ? Semmi kétség benne. Maga Bonaparte is elismerte. Nincs tehát egyéb mit tenni, mint hogy a rendpárt annak idejében egész erejét megfeszítse, s az álta­lános szavazat jogát ő is használva, igyekezzék a jövő nemzetgyűlésben magát hatályosan képvisel­tetni, annyira , hogy legalább mérsékelhesse a min­denesetre köztársasági parlament tán káros törek­véseit, s ellenállhasson valami imperatori igényeknek. Hitünkké vált, hogy Francziaország üdve (a máj. 31-ki törvény eltörlése önkényt értetvén), a törvé­nyesség legszigorúbb fentartásában áll, s ha itt is ott is tágítnak rajta, oly események következhetnek be, melyek a létező társadalmi alapokat egészen fölforgatják. Mi a népet illeti: az inkább hiszi, mint valaha, hogy az általános szavazatot neki visszaadják. Meg van győződve a felől, hogy a megyei népség — a megtagadás esetében — Paris felé siet, s egyesülten törendik meg az általános szavazat elleneit. A nép ebben, úgy hiszen, mint Bonaparte csillagában. Tehát ne legyen csökönyösség a conservativ párt­nál , de ne legyen túlzás a másik oldalon is. Az elnöki izenet, mint mondják , ma olvastatnék föl a minisztertanácsban. Hangjáról, az Assemblée nationale azt igényli magának, hogy igen jól van értesülve, következőleg, hogy az izenet nem kihívó, sőt, ellenkezőleg , békítő, de azonban, sem egy , sem más pártot nem fog kielégítni. A máj. 31-ki törvény eltörlésének indítványozása után, a kézműves és­­ földészeti osztály sorsát érdeklő javítások ajánlhatná­­nak. Ezek természetesen a viszonti megválasztás érdekében ajánltatnak. Figyelmet ébresztett itt, a Presse tegnapi számá­ban egy czikke Girardin Emilnek, melyben a kon­stantinápolyi miniszteri krízisre vonatkozott, veszedel­met lát abban, ha azu­tán, ki eddig magas értel­miséget tanúsított tanácsadói választásában , a mér­sékleti, türelmes és szabadelvű miniszterek helyett másokat venne minisztériumába. Girardin vélemé­nye szerint, csak oly tanácsosok menthetik meg Törökországot a nagyravágyók cselszövényei és el­lenségei mesterkedései ellen, mint kik az 1848-as krízis alatt fentartották. A várgrófok a nemzetgyűlés kinyitása napjának estvéjén az értekezleti teremben, a baloldaliak pedig holnap Lemardelaynél fognak nagyszerű értekezletet tartani. Ezekről majd annak idejében. Deés , oct. 30. Az erdélyi kormányzó­k nagyméltósága folyó hó 17-én érkezett futár által adta tudtára a városunk­ban székelő hatóságoknak, hogy császár ő Fel­sége e hó 21-én a szomszéd bukovinai herczegség fővárosába Czernoviczba érkezendik, s azok kedvé­ért , kik netalán ifjú fejedelmünknek tisztelkedni kí­vánnának. E hír vétele utáni városunk egy, három személyből álló küldöttséget nevező ki, ősz polgár­­mesterünk vezérlete alatt, kik városunk hódolatait a fiatal császárnak megvigyék, mely küldöttség állott polgármester Roth Károly, tanácsos Múzsa József és főjegyző Brassai Károly urakból. Küldötteink 8 nap alatt járták meg ezen utat, s tegnapelőtt érkez­tek vissza. Ő Felsége kegyesen méltóztatott fogadni városunk hódolatát. Polgármesterünk üdvözlő be­szédében elmondá, hogy 1817 óta hazánk sok csa­pásokat szenvedett, több egymásután következett terméketlen háborús esztendő éhséget idézett elő; megjelent m­iközöttünk ő Felsége nagybátya Ferencz császár, akkori uralkodónk s lépteit áldás kisérte mindenütt, s termékenynyé váltak bérezés hazánk gyönyörű téréi, béke és jólét virágzó korszakának örvendettünk századon keresztül, s azon meggyő­ződését mondá ki, hogy ifjú fejedelmünk közöttünk­ minél előbb megjelenésére a béke és megelégedés ha­sonlóan jóltevő áldásait hozná szerencsétlen hazánkra, azon legalázatosabb kéréssel járult ő Felsége színe eleibe , hogy hazánkat is meglátogatni szíveskedjék, mit ő Felsége magyar nyelven ejtett kegyelmes só­cseppig, a körömpróbáig, s látnia kellett hozzá Bánfi nevetését. Minden cseppje a megivott bornak mé­reggé vált e gúnyos nevetéstől. S az egész boszantási tortúra oly finoman volt rej­­télyezve, hogy a két nő semmit sem vett belőle észre. Midőn már legvígabban voltak a kedélyek, egy­szerre megnyílik a középső szárnyajtó, s rajta min­den bejelentés nélkül belép — Apafi Mihály, a fejedelem, kinek az elfutott Szánthó hírül vitte Csáky elfogatását. A két hölgy öröm és meglepetés kiáltásával futott a nem várt vendég elé, az urak azonban rögtön ész­revették a fejedelem arczán a fenyegető zivatart s elkomorultak. Bánfi tudta egyedül szokott nagyúri büszke jóked­vét megtartani, mely még haragját is kaczajjal szokta kifejezni. Hirtelen fölugrott székéről s örvendő arcz­­czal járult a fejedelem elé. — Istenemre, nagyságod épen akkor nyit be hoz­zám, midőn egésségéért poharat üriténk ; ez már az­tán véletlen, de jókori megjelenés. Apafi néma fejbillentéssel fogadá az üdvözletét s a nőket helyeikre vezetve, maga Bánfi Dénes helyét foglalá el. A vendégek közöl többen rögtön siettek kínálni Bánfit üléseikkel, de a fejedelem inte nekik : — Csak maradjon kegyelmed állva, úgyis egy kis barátságos törvényszéket kívánunk kegyelmed fölött tartani. — Ha mi leszünk a bírák, nagyságos uram, szólt közbe tisztelendő tudós Csehfal­usi Gábor uram, poharára téve tenyerét, mi már eléggé informálva vagyunk. — Majd csak magam leszek a biró. — monda Apafi, — ámbátor nem tudom, hogy Bonczhidán é­n vagyok-e úr, vagy Bánfi Dénes uram? — Mind­kettőnk fölött úr az ország törvé­nye, nagyságos uram : viszonza Bánfi. — Ez jól van megfelelve. Ez által kegyelmed fi­gyelmeztetni akar bennünket, hogy magyar nemes nem enged maga fölött saját házánál törvényt tar­ Budapest, nov. 8-án. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Turin, oct. 31. — Gioja volt miniszter egy levél­ben köszönetét nyilvánítja Brofferio követnek , hogy cselekvésmódját védelmezte. E levél visszatetszést okozott. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR­Folytatás. *) XIV. Törvényszék lakoma mellett. A vadászkürt rivallása visszahangzott a batrinai hegyek között; a hajtás zaja mindig közelebb érke­zett; egy csoport uriasan öltözött lovag nyargalt a hajtás csomójában , elől Csáky László uram. — Utána ! utána ! hangzott mindenünnen, hihető­leg üldözőben volt már a vad, midőn a nyargaló cso­port egy bokros helyen keresztül törtetve, egy szem­­bejöj­­ő csapattal találkozik, melynek vezérében mind­nyájan B­á­n­f­i Dénes­re ismerőnek s megdöbbenve szakiták félbe a hajtást. Bánfi gúnyos mosolylyal lovagolt hozzájok. — Hozta Isten kegyelmeteket, uraim, az én bir­tokomban. Nagyon örülök, hogy van szerencsém, sli­­hetőleg eltévedtek önök, vagy ha nem,akkor vendé­geim. És igy mégis Isten hozta. — De mily el­­vadultan néznek önök rám. Szinte eszembe juttatják a hindu közmondást: „a ki az őzet üldözi a berekben, az az oroszlán fektére buk­ka­n­i­k.“ — Mi nem nézzük kegyelmedet sem őznek, sem oroszlánnak viszonta Csáky, zavarában fülig pirulva, hanem azt hívők, hogy jó h­elyen járunk. — Bizonyosan, szólt Bánfi bántó nevetéssel, Önök az én birtokomon vannak , s ez elég jó hely, és én . *) Lásd P. N. 500. számát, nem tudok hova lenni e megtiszteltetés miatti örö­mömben. Önök hihetőleg el lesznek fáradva, mire nézve meghívom önöket magamhoz Bonczhidára egy kis barátságos vendégségre. — Köszönjük, szólt haragosan Csáky. De most nem fogadhatjuk el. — Már az az én gondom­. Én nem szoktam soha ében szólaján elbocsátani senkit, a ki hozzám ven­­d­égül jött, pedig vadlopóknak csak nem nézhetem kegyelmeteket, tehát vendégeimnek kell néznem. — Még van egy harmadik minőség is. — A­melyet én nem ismerek. — Majd meg fogom kegyelmedet ismertetni vele. — Az igaz, lesz időnk rá az ebéd fölött. Fordítsuk Bonczhida felé a kantárszárat uraim. — Megmondom, hogy nem fogadjuk el. — Mit beszél kegyelmed ? s oly roszul ismeri ven­dégszeretetemet , hogy azt hiszi, miként én kegyel­meteket erővel is el nem viszem magammal? Ah, meg kell önöknek Bonczhidát emlegetniük; ha már vadaimat ismerik , ismerjék meg házi állataimat is. Én mindenesetre erővel is elvitetem önöket. — Hagyjuk félbe a tréfát Bánfi. Itt nincs annak helye. — Én azt hiszen­, hogy ti tréfáltok. Legalább én komolyan mondtam, hogy erőszakkal is elvitetlek benneteket. — Azt szeretnék látni. — Teh­át ám lássátok. Monda Bánfi s kürtjébe fúva, egyszerre minden oldalról fegyveres csapatok jöttek elő az erdőből, Csákyék körül voltak fogva. — Hah, hisz ez árulás! kiálta föl Csáky. — Nem ez, csak egy kis f­a­r­s­a­n­g­i tréfa. Vi­szonta Bánfi nevetve. Most a vad fogja el a vadászt. Előre atyámfiai! fogjátok meg ezen urak kantárszá­rait s vezessétek őket utánam Bonczhidára. A ki szép szerivel nem jó, kötözzétek lábait a kengyelhez. ■— Én protestálok ez erőszakoskodás ellen! Kiálta Csáky dühösen. Én fölhívom­­ nőket tanúknak, hogy e hatalmaskodásnak ellentmondok. — Én pedig fölhívok mindenkit tanúnak, utánzá Bánfi nevetve, hogy én ez urakat a legbarátságosabb módon invitáltam vendégségre. — Protestálok ! Ez erőszakoskodás ! — Ez tréfás mulatság! Magyar vendégszeretet. Az urak egy része kaczagott, a másik káromkodott. Utoljára is Bánfi részén lévén az erő , Csákyék duz­zogva, haragosan engedtek a kaczagva hatalmasko­­dóknak s hagyták magokat vitetni Bonczhida felé, miközben Csáky, akárkivel találkozott az úton, min­denkire rákiáltott, hogy őt fölhívja tanúnak, misze­rint Bánfi őt erőszakkal kényszeríti vele menni; m­ig Bánfi viszont nevetve iparkodott azoknak értésül adni, hogy a jó tír leitta magát s most egy kis ne­mesi tréfát űznek vele. — Megbánja még ezt kegyelmed, hörgé Csáky magánkivül dühében. A mint azonban egy falun keresztülmentek, egyike Csáky kísérőinek, egy fiatal nemes legény, kit társai S­z­á­n­th­ónak neveztek, hirtelen félreugratott a tö­meg közöl s mielőtt utána rugaszkodhattak volna, elnyargalt. — Vigye ördög, monda Bánfi. Nála nélkül is vígan fogunk lenni, ugy­e Csáky László uram ? Csáky lassan kint visszanyerte mérsékletét s meg­szűnt dühösködni. Mire Bonczhidára értek , egészen mosolygó képet mutatott, átlátva, hogy nők előtt illetlen is, nevetséges is volna dühös arczot csinál­nia. Ott tehát minden harag nélkül engedé magát Bánfinénak és Apacinának, mint az úton fölszedett vendéget bemutatni. Bánfi még azzal tetézte a csúfságot, hogy az asz­talnál legfölül ülteté Csákyt Apafiné mellé s magá­val szemközt, s folyvást a legnagyobb tisztelgésnek tévé ki őt, melyen keresztül érzett a vérig sértő gúny, s Csákynak nem lehetett azt mutatni, hogy érzi! Mentül jobban derültek az ebéd vége felé a kedé­lyek , Csáky annál dühösebb lett, parázson látszott ülni s hozzá mosolyognia kellett. Végre még azt a kínt találta ki számára Bánfi, hogy poharát, rákö­­szöntve, egésségéért ivott. Csákynak poharat kellett vele koc­czantania, ki kellett azt innia az utolsó

Next