Pesti Napló, 1851. november (2. évfolyam, 496-519. szám)

1851-11-19 / 510. szám

1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: évnegyedre 5 fr.— kr. p Félévre . 10 „ — „ . Egy évre . 18 , — » » A havi előfizetés , mint a szá­­monbinli eladás is, megszűnt. Pesten. Egy hónapra 1 fr 3'Jkr.p Évnegyedre 4 „ — . , Félévre . . 8 „ — „ „ Egy év­re . 15 „ — „ „ Egy­es Mám —4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G­ árhoz intézendő,m­i­ ut. Laffertház 449 510 Szerkesztési iroda: Dzi­ntcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. feC-S' Szerda, nov. 19-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­­rcos petit-sora 4 pgö l­r.­­jával számittatik. A be­­igtatási s 10p.kinyi külön bélyegdíj , előre lefize­tendő a Magán­viták négybsz­­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. TARTALOM Telegraff tudósítások. A birodalom pénzügye- I Levelek Osztrák-Olaszországból- IX­Hivatalos- (Árvavagyon ügye.) Vegyes hírek és események. Ausztria- (Az Oest. Corr. Toskánáról, és a schweizi com­­munistákról. Vegyes tudósítások.) Politikai szemle. Francziaország- (Politikai eszvélyek. Előkészület a vá­lasztási törvényjavaslat fölötti vitára. A seincmegyei kijelölés és a Moniteur párisién a szavazat kérdésé­ben. A nép készülete. Vegyesek. — A választási tör­vényjavaslat fölötti vita eredménye A quaestorok tör­vényjavaslata. Államcsíny.) Németország­ (Az Alig. Ztg. Bajorország alkotmányos állása iránt.) Spanyolország- (Madrid : Egy államhivatalnok pénzsik­kasztás miatti bűnhüdése. — Mórok ellen induló hajó­had. — Lapok elkoboztatása.) Dunai fejedelemségek- (Bukarest: ausztriai seregek szá­mára történt ellátások.) Legújabb-Magyar nemzeti múzeum-Börze- — Dunavszállás- Gabonaár-Matár- Cserney János keleti utazása a magyarok őshelyei­nek kinyomozása végett.) Budapest, dot. 19-én. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK­Verencze, nov. 14. — Ő cs. fensége Konstantin nagyherczeg, fenséges nejével „Wladimir“ orosz cs. gőzösön Triesztből jőve ma délután 3 és fél óra­kor Malamoccába érkezett; ott a rendelkezésére álló lagunai gőzösre szállván át, 4 és fél órakor legjobb egészségben itt partra lépett s az ő felsége a csá­szár rendeletéből számára készen tartott császári palotát lakul foglalta. Pest, nov. 19. A pénzügy jó rendben tartása az állodalmi közgondoskodásnak egyik legfőbb tárgya. S mi­dőn oly zavaró események behatása alatt, min­j­dőkön az ausztriai birodalom ment keresztül leg-­­ közelebbi múltjában , e jó rend némileg kifor­gattatott, annak helyreállítása tagadhatlanul a kormánynak egyik legsürgetősebb teendője. A birodalmi pénzügy tökéletes jó rendjének helyreállítását bonyolulttá s nehézzé teszi azon körülmény, hogy a zavar a kormánygazdászat­­ból átcsapott a népgazdászatba; a kormány öregbedett, s rendes bevételekből nem fedezhe­tett szükségei következtében az történvén meg, hogy a kormánynak kényszerített forgalommal ellátott pénzjegyei, melyek mostani függő adós­ságát képezik, váltak országos pénzértékké, miután megszaporodásuk által a nemes ércz­­pénzt a forgalomból kiszorították, s ehez ké­pest értékben bizonyos részben csökkentek, s igy a nép közgazdászatában előidézték mind­azon bajokat, melyek az országos pénzérték csökkenésével karöltve szoktak járni. Úgy hogy már most a birodalom pénzügye jó rendjének helyreállítása két főteendőt foglal ma­gában: a kiadásoknak a bevételekkel­ teljes egyensúlyba hozását, hogy azok ezek által tö­kéletesen fedeztessenek, és az országos pénzér­téknek helyreállítását azon pontra, hogy a forgó pénzjegyek az érezpénzhez képest disagiorokat elveszessék s ezzel újra egyenlő értékben forog­janak. Úgy hisszük, avatatlan előtt is, a gazdál­kodásnak legegyszerűbb szabályai szerint, tiszta dologként áll az, hogy ezen egész, összes, bo­nyolult baj orvoslására első és okvetlenül meg­kívántató lépés a kiadások és bevételek közötti teljes egyensúly helyreállítása, csak ennek meg­történte után lehetvén okszerűen gondoskodni a másik bajnak , mely ama egyensúly megbom­lásán alapul, orvoslásáról, az országos pénz­értéknek az érczpénzértékkel teljes egyenlőség mértékéig való helyreállításáról gondoskodni. Mint a pénzügyeknek minden ilyen zavaros időszakában történni szokott,úgy most sem hiány­zottak s nem hiányzanak nálunk különbnél kü­lönbféle tervek az állodalmi finánczia s a közpénz­forgalom rendes állapotának helyreállítására. Min­denek fölött becsesek pedig ezek közöl azok , melyek a bajnak helyes diagnosisát nyújtják , mert kiválólag ezen nyugszik a bajnak lehető orvoslása. E tekintetből nagy figyelemben ré­szesültek a közönség részéről az „Augsburger Allgemeine Zeitung“ban EGY KORSZAK A JELENKORBÓL czím alatt megjelent fináncziai tanulmányok , melyek világosan kimutatták, hogy a birodalomnak természeti s közkereseti segédforrásai mellett kislelkűség lenne a biroda­lom pénzügyének jövője iránt elcsüggedni. Nem kevésbbé avatott tollból látszanak folyni azok, melyek közelebbről ugyanezen lapban kö­zöltétnek ily czím alatt: az ausztriai financzia jelen átlapolja és jövendője. Az eddig elő megjelent öt czikk tárgyazza: a függő adóssá­got , az új vámjegyzéket, az állodalmat s hitelezőit, az állodalmi adósságot s a birodalom adóerejét, az állodalmat és a nemzeti bankot. E tanulmányok s fejtegetések a fölvett tár­gyat általában oly avatottsággal világosítják fel, hogy e körüli helyes nézetek terjesztésére, s ne­talán létező balítéletek eloszlatására nem tartjuk fölöslegesnek azoknak megismertetését olvasóink­kal , úgy azonban, hogy helyreigazítsuk azon tévedéseket, melyek nézetünk szerint azokban mégis nem egy helytt fordulnak elő. És­pedig először a függő adósság viszonyait véve fel, minthogy ez a mindennapi gazdászati életet legközelebbről érdekli. A pénz közönséges csereeszköz, mely tulaj­donságát, mint érezpénz, köszöni azon másik előző tulajdonságának, hogy közönséges csere­érték, t. i. oly érték, mely egyéb értékes javak­ért cserében a világon mindenütt, meddig a pol­­gárisodás terjed, közönségesen elfogadtatik, így a pénz minden egyéb dolgok értékének mérőjévé s jegyévé válik. S azon állodalom, mely vert érczpénzzel bir csereeszközül, nemcsak az or­szágban érvényes helybeli, hanem az egész áru­forgalmi összeköttetésben létező világban érvé­nyes értékjegyekkel s csereeszközzel bir, mivel a vert pénzt nemes érczértéke az egész világon közönségesen elismert csereérték. Már, mi a következése annak , ha a vert pénz helyébe pa­pírpénz lép. Az, hogy az ország pénz helyett csak pénzjegygyel bír, oly csereeszközzel, mely csereértékét nem hordozza magában, hanem arra csak utalványt tartalmaz, vagy pedig annak egységeire, mint ismeretes mennyiségekre vo­natkozik , azon biztosítással, hogy egykoron az értéknek realizálása be fog következni. Így tehát ekkor az állodalom oly értékjegygyel bír, mely csak az országban, nem pedig az egész világon közönségesen érvényes, mivel értékét nem fog­lalja magában, hanem azt csak képviseli, vagy arra csak utal. Általános igazságnak tartatik a közgazdászai­ban , hogy a pénz mennyisége az országban te­kintve forgalmának gyorsaságát, és a csereér­tékek kiegyenlítésére szolgáló egyéb eszközök functióját, bizonyos arányban áll az ország min­den kiegyenlítendő csereértékei összegével, s ha ezen arány változik, a dolgok pénzbeli ára is ahoz képest módosul, szaporodás esetében hág , fogyás esetében száll. S mivel minden csereér­tékkel bíró dolognak hajlandósága van folyni, hol legjobban becsültetik, természetes, hogy az éretpénz, melynek csereértéke közönséges, és mely legmozgékonyabb portéka­, ha az ország­ban feltolulása következtében értékben csökken­ne, elfoly oda, hol utána legnagyobb szükség mutatkozik, s igy az érezpénzjegyeknek az or­­szágbani túlságos megszaporodásától sohasem lehet tartani. De máskén­t­ alakul a dolog, ha papírpénz ada­tik ki, mely nem foglal magában közönségesen elismert csereértéket. Már akkor, midőn papír­pénz kiadása következtében az országban az érczpénzzel együtt létező értékjegyek összege akkorára nőne, hogy az által­a dolgok addigi A FESTI NAPLÓ MŰTÁRA. JERNEY JÁNOS KELETI UTAZÁSA, a magyarok őshelyeinek kinyomozása végett. 1844 és 1845. Két kütet. IV. 329. és IV. 316 lap , négy kő­nyomattal. Pest, 1851. 4-6. II. Vége. *) Jelen czikkemnek czélja egyedül Jerney munká­jának rövid ismertetése levén , azon nagybecsű köz­leményeinek és sokoldalú tudományt tanúsító bizonyít­ványainak részletenkénti taglalgatásába nem bocsát­kozom , melyekkel ő fölhozott állításának valóságát megmutatni igyekszik. Csupán mutatványul akarom itt azoknak néhány példáit kiemelni. Porphyrogeneta Konstantin a besenyőkről (paci­­nacitae) értekezvén, azoknak nyolcz csapatát vagyis nép- és hadosztályát (thema) említi, melyeknek nevei e következők: Értem, Tzur, Gyla, Culpce, Charo­­bee, Talrant, Chopon és Tzopon. A byzanczi k­ék általános szokása szerint ezen nevek tetemesen van­­­nak elferdítve, úgy hogy eredeti alakokat a besenyő nyelvben csak nyelvészeti combinatiok útján lehet kihozni; mi itt annál nehezebb, mivel több ízben ne­veztetnek meg Konstantinnál, de mindig némi válto­zattal, ezen themák. Szerzőnk különösen érdemesí­tette magát, megmutatván , hogy némelyikük össze­tett két névvel illettetik, s hogy mindnyájoknak a neve a magyar nyelvből megmagyarázható. (I. 74. s­z. 1.). Sőt geographiailag is bizonyítja be ő, hogy a Gyla, vagy mint szintén neveztetik, Chabuxin-gyla nevű themának fekvését a mai havasi „Dzsulesz“nél kell keresni. Létezett tehát a besenyők Gyulája is, mely még a XVII. században állt, és melyet szép templom is ékesített. Bandin püspök, ki ezt még látta, tudósit, hogy köveit 1645-ben egy hatalmas görög báró palotájának építésére használta. Az etelközi vagyis moldvai besenyők és kunok tör­ténetében különös figyelmet érdemel a már XIII. *) Lásd P. N. 509. számát. században „Episcopatus Cumanorum“ neve alatt itt alapított katholikus püspökség, melynek eredetéről és viszontagságairól szerzőnk a főadatokat igen czél­­szerűen állítja egybe. De épen ezen püspökségnek kielégítő részleten­kénti geographiai megvizsgálása és általában az etel­közi besenyők és kunok egyes lakhelyeinek topogra­­phiai meghatározása hiányzott mindeddig, s ez a szerző munkájának azon része, mely szoros történet­­tudományi szempontból teljes elismerésünket igényli. Figyelmeztetem az olvasót főkép az első kötetnek második bizonyítványára, mely magyar lakosokat biró, vagy neveiket nyelvünkből kölcsönözte 342 moldvai helységeknek alph­abeticus sorozatát foglalja magában. Szerzőnk ezen nagybecsű sorozatot min­den Csak használható tudományos segédszereknek (nyelvészeti vizsgálatok , romok átkutatása , ásások, régi földabroszok, oklevelek stb.) fölhasználása mel­lett készítette. A milkói püspökségnek „Mora“ nevű régi székhelyét különösen említi. Ásásai által (Ba­ján, Jászvásáron, Kom­áron) néhány becses sírkövek­kel ismertetünk meg, melyeknek fölirásai részben a XV. századra mutatnak. Úgy szinte azon oklevelek is figyelemre méltók, melyeket ő Bakó , Románvásár és Terebes történetének fölvilágosítására terjedelme­sen közöl; főkép a románvásári elöljáróknak egy magyar nyelven szerkesztett és 1581. sept. 23-kán kelt bizonyságlevele. Ezeken kívül neszterfejérvári (Akkerman) és csöbörcsöki nyomozásai Bessarábiá­­ban is érdekesek , melyekben, valamint sok más vizs­gálataiban, az 1518-ki tatrosi egyházi zsinatnak Mi­hály milkói püspök általi tartását illető azon levél szolgált neki útmutatásul, melyet már 70 év előtt a tudós Benkő József kiadott (Milkovia I. köt.). Az ezen levélben fölsorolt egyes dékánságok vagy espe­­resiségek nevei szép világosságot árasztanak ezen vidékek azonkori magyar (besenyő, kun) népségének állapotjára. Mindezeket, továbbá azt, hogy byzanczi i­óktól ezen vidékek lakosai tzangra, tzak stb. névvel is neveztetnek, hogy a múlt században is létezett még a moldvai vajda udvari tisztei között „kánok kapi­tánya“ (Kapitán de Romany) czímet viselő hivatal; s hogy szintén XVIII. században ezen vidékek ma­­gyarajku lakosai hiteles íróktól kúnok utódjainak (posteri Cumanorum) neveztetnek, egybefoglalván, szerzőnk azt tartja, hogy a Moldvában letelepedett régi besenyők és kunok történetét ró­mai „csángó“ névvel kötheti össze, miben én is egyetértek vele. S minthogy tudósítása szerint az egész Erdélyben is­meretes Brassó melletti úgynevezett hétfalusi ma­gyarok az ottani oláhságtól maiglan még csángóknak (csangói) neveztetnek, s a bukovinai mintegy 6000 számú magyarok is nagyrészben régi moldvai ma­gyarokból állnak, nem alapnélküli azon nézet, mikép ezek is besenyők vagy kunok maradéka. Végre említendő még , hogy ámbár etelközi útja alatt szerzőnk a kún­csangó kérdésnek t­isztábahozá­­sát történeti főföladatul kitűzte vala magának, vizs­gálatai sok helyen mégis más érdekes történeti tár­gyakra is terjeszkednek ki, p. o. római régiségekre, a gónuaiak uralkodásának maradványaira stb. c)­­Ú­gy hiszem, az eddig fölhozattakból világos, hogy a dunafejedelemségeknek mostani magyar ajkú lakossága alig tartja föl emlékét már azon történeti fénynek, mely több évszázadig körül­vette őseit. Mindamellett jelenleg is érdekes annak nemzetiségi viszonyait közelebb ismerni. Gegő Eleknek már idéztem munkája ezen irány iráni első kísérletnek te­kinthető. Petrás Incze becses közleményei ennek adatait sok pontban fölvilágosították. Szerzőnk a kérdést új, valóságos tudományos térre helyezte. Kár, hogy ebben Moldvahonra szorítkozik, és Havasal­föld és Bolgárhon viszonyait nem veszi szintén szem­ügyre. Ürmösy Sándor már hét év előtt figyelmez­tetett ezeknek ily tekintetbeni érdekességére , s szer­zőnk maga is rőlük azt mondja, „hogy számtalan helynevekkel gazdagíthatta volna a (magyar-mold­vai helyneveket magában foglaló) sorozatot az Etel­köz szinte egyik részét alkotta Havasalföldről vagyis a tulajdonképt Oláhországból. Pezsegnek e tarto­mányban is a magyar , besenyő , jász, kun , székely nevű hely- és folyónevek , I­ngur, Ungurián, Be­­zen, Bicsina , Bozsany , Jászva (Tó ?) Komán vagy Kumán , Kumanest, Kumanka, Kunest, Szekuján, Szakul stb. kitétellel. Tömérdekek ott is a magyar jelentésű s értelmű helységek. Sőt az aldunai déli részeken a mai Bulgáriában is ötlenek föl magyar hangzatú és értelmű helyek, mik közöl csak az egy­kor Somlyó várnak hívatott Sumla várost említen­dőnek tartja. Mindezek eleven bizonyságául szol­gálnak a XI.­­és XII. században a keresztes hadve­zetésről szóló történeti emlékek tanúsága szerint a Balkánhegy (Haenius) vidékein tartózkodott turko­­pusok (magyarok), cumaniták (kunok) és picenariu­­sok (besenyők) azon egy törzsökfajhoz tartozó nép­­szakadékainak magyar nyelvűségére stb. Megismertetésében a munka tartalmához kötve lévén , én is Havasalföld és Bulgária ethnogr­aphiai viszonyainak elmellőzésével egyedül Moldvahonnak mostani magyar ajkú lakosságáról még pár adatot akarok szerzőnk tudósításai szerint közleni. P. Gegő Elek szerint Moldvában 45 — 55.000 ma­gyar nyelvű lakos létezik. Petrás Incze a moldvai katholikusok jelen számát 57,300-ra teszi, kik kö­zel mintegy 40 vagy 50 ezeren hol jobban, hol rosszabban beszélnek magyarul, a többiek pedig — ámbár már eloláhosodtak — magokat magyaroknak hivatni erősen szeretik. Ezekhez számítandók vol­nának a Moldvában lakó több ezer reformátusok is. Szerzőnk is ezen számokban megállapodik , melyek a moldvai kath­olikus „Ordo Divini Officii“ köny­vecskének hivatalos adatain alapulnak, megjegyez­vén mindazonáltal, hogy biztos adatul azokat tekin­teni nem lehet „több okoknál fogva, főleg azért, hogy az adózó családatyák vetetvén jegyzékbe, a lé­­lekszám meghatározására gond nem fordittatik.“ Figyelemreméltó tüneménynek számos ottani ma­gyaroknak majdnem évenkinti eloláhosodását tekint­vén , szerzőnk annak okát a lelkészeknek náluk nagy részben alkalmazott olasz missionariusokra róvja. Hova ezek nem hatottak, ott jelenleg is tiszta még a csángók magyarsága. „A klézsei lako­sok , — úgy mond ő — valamint a bogdánfalvi, forrófalvi, és kalugyeriak is fiók tartozandóságaik­­kal együtt,­­— kik a Szeret jobb felin majd egy­folytában elterülnek, eredeti csángók, ámbár szivá­rogtak be közibök némi székely családok is , nyel­vüket ekkoriglan megőrzötték s ámbár a férfiak job­bára az oláh nyelvet is beszélik, a nők közöl azon­ban sohasem lépvén ki völgyükből, oláhni nem tud­nak; ezek nyakára ennélfogva magyarul nem tudó olasz papot tolni nehezen sükerül. Máskép áll a do­log a Szeret fölsőbb részén a dzsidafalvi , halucsesti nagy parochiákkal és fiókáikkal. Ott jobbára csak az öregek tudnak már magyarul, olaszok lévén hosszas idők óta lelkészeik , kik minthogy a magyar nyelv tanulására képtelenek, mondhatni tűzzel vas­sal irtják szép nyelvünket. A legéjszakibbra eső kom­ári, úgy a Pruth mellékén Húsz körüli magyar nyelv már kiveszett,­­csak némi újabban oda költö­zött családoknál él.“ S ez általában a magyar nyelv moldvai geogra­phic­ kiterjedésének fővonása lévén; szerzőnknek bessarabiai utazásából még azt hozom föl, hogy a csöbörcsöki (Csuburcsi) és neszterfejérvári (Akker­man) magyarok, kiknek létéről még 1646-ból van teljes hitelű bizonyságunk, ma szintén már egészen kivesztek. WENZEL GUSZTÁV.

Next