Pesti Napló, 1852. május (3. évfolyam, 644–667. szám)

1852-05-28 / 666. szám

1852 harmadik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten: Évnegyedre 5 f. — k. p., Egy hónapra 1 ft 30 kr p. Félévre 10 „ — A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. 066 Évnegyedre 4 Félévre­ . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 ,, ,, NAPLÓ. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap elsejétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. Péntek, máj. 28-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyha­­sábos petit-sora 4 p. kr.­­iával számíttatik. A be­­igtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták négy­­hasábos sora 5 pengő krajcárjával szám­ítta­­tik. A fölvételi díj szin­te mindenkor előre le­teendő a PESTI NAPLÓ szerkezte-hivatalába Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen­évnyi alakjában mindennap, délesti órákban.­ ­ TARTALOM Telegrafi tudósítások. A piemonti miniszteri krízis. London. (Chambord gróf levele s az angol sajtó. A kri­stálypalota. Shibthorp ezredes ) B­e­r­l­i­n. (Az orosz czár Berlinben mutatása. A kamarák bezárása s az ünnepének. A jobb oldal. Az éjszaki s keleti nagy hatalmasságok Francziaország irányában.) L­a­p­s­z­e­m­l­e. Fővárosi élet. Vidéki élet. (Szikszó. Nagy-Bánya.) Ausztria. (Vegyes tudósítások.) Külföld. (Francziaország. Nagybritannia. Helvétia. Dá­nia. Olaszország. Oroszország. Törökország. Amerika. Legújabb. (Bécs. Berlin. Hamburg. Christiania. Paris.) Vegyesek. (Nemzeti színház. — Börze. — Dunavíz­­állás.) M­a­t­á­r. (A vard­oniták. Eredeti novella Jókai Mór­tól. -­­ A vegytan a XIX-dik század első felében.) Budapest, máj. 28-án TOLEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Milano, máj. 24.— Öcs. fenségeik, Miklós és Mihály orosz nagyherczegek alago maggiore partjain Sesto Calendeba utaztak. Zara, máj. 23. — Egy portai parancs az ausztriai alattvalóknak megengedi a fegyverviselést, midőn kereskedelmi ügyekben Bosznia és Herczegovinában utaznak. Turin, máj. 23. — A képviselő kamra minden vi­tatkozás nélkül, 100 szaval­z ellen , egy törvényja­vaslatot fogadott el, melyben a kormány fölhatal­­maztatik a Toskanával kötött postaszerződvénynek foganatba tételére. A bérmentesítési kényszer ez által megszüntettetik. A SZÁRD MINISZTERKRIZIS (U. Gy.) A párisi lapokban élénk sensatiát okozott a szárd miniszterkrizis, mely legköze­lebbről bekövetkezett. Azt hisszük, hogy nem lesz fölösleges, ha néhány vonással előadják a történet főrészeit. Kétségkívüli dolog, miszerint a szárd kormány mindig a mérsékleti és bölcs alkotmányos haladás útján kívánt maradni, s ezen útról magát eltériltetni sehogy sem engedő. A minisztérium híven képviselte a király néze­teit, ki szilárdan meg vala győződve, miszerint csak azon után haladhat országára nézve üdvö­sen, melyen eddig haladt, s az eddigi intézmé­nyek megtartása mellett. E tekintetben tisztában voltak mind a ki­rály, mind miniszterei, s a kamarák jelentékeny része. Azonban a választó kamaráról nem le­­het­ egészen ezt mondani, sőt Ratazzi­nak elnökké választatása nyilván bizonyítá, miszerint ezen kamara a minisztérium egy részével ellen­kező irányban szeretne működni. Ratazzi baloldali vala, s a minisztérium­ban C­a­v­o­u­r grófnak igen jó barátja. A választó kamara elnöke tehát egy balol­dali — az angol politika híve, s a miniszté­riumban is egy hatalmas segéd — ezen körül­mények mindjárt viszálkodást és súrlódást idéz­hettek elő a kabinet kebelében. A súrlódás csakugyan kitört, a­mint a befo­lyások növekedtek, s az egész minisztérium be­adta lemondását , melyet a király el is fo­gadott. A király D’A­z­e­g­­­i­ó­t bízta meg a minisz­térium alakításával. E tény által Ratazzi és Cavour hát­térbe szoríttattak, s kérdés, hogy az angol be­folyáson is — melynek Cavour hű képvise­lője volt — nem ejtetett-e valami csorba? Any­­nyi igaz, hogy jelenleg a franczia befolyás némi súlylyal látszik bírni, mindazáltal távol attól, hogy tán a királyt és minisztériumát más útra volna képes téríteni. D’Azeglio különben oly férfiú, ki hazája szeretetét bírja, ki bölcsesége é v­eszélyessége által bün tekintélyt vívott ki magának. Elle­nei azt tudják föl hibául, hogy nem a legna­gyobb olasz, de tiszta hazafiságát senki sem vonhatja kétségbe. Lássuk, minő miniszteri combinatiók forog­nak. A félhivatalos Risorgimento szerint így alakulna : „D’A­ze­g­­­i­o , miniszterelnök és külügymi­niszter. Galvagno, kegyelem- és igazságügymi­­niszter. P­e­r­n­a­t­i, belügyminiszter. La Marmora, hadügyminiszter. Paleocapa, közmunkaügyminiszter. Buoncompagni, közoktatásminiszter. S­p­i­n­o­l­a, pénzügyminiszter.“ Az Opinione így nyilatkozik a miniszteri krízis felöl: „Per na­ti ma (máj. 18.) jelenté a kamara- és senatusnak a miniszteri krízis állását. Azt hisszük, nem csalódunk, ha előrebocsátjuk, mi­szerint a kamara nagy része sajnálta a kabinetnek ezen szomorú megoszlását, melynek legnagyobb szüksége volna az egyetértésre, hogy a pártok támadásainak ellenállhasson. Mi bennünket illet, mi őszintén kimondjuk , miszerint fölfogjuk azt, hogy egy politikai pártnak oda kell hagyni a hatalmat, midőn egy ellenkező párt többséggé alakul a parlamentben vagy a hazában; de ez egy szomorú példa, hogy magában egy pártnak kebelébeni személyes eltérések miatt jött létre a krízis, s mi legfőbb, oly kis országban, hol nem igen vannak bőven emberek a visszalépők pótlására.“ Remélhető, hogy miután D’A­z­e­g­­­i­o újra kabinetet alakíthat­, Piemont tovább is megma­rad azon bölcs mérséklettel párosult haladás ut­ján, miről nehéz körülmények le nem sodorhat­ták ; s hogy azon párt, mely Piemontot a forra­dalmi útra tériteni és az Unita Italia kivivására késztetni akarná, lassankint már is igen nagyon gyengült tekintélyét és befolyását egészen el­vesztés Piemont megmarad annak, minek lennie kell: az olasz félsziget országai azon egyikének, melyben a király nemes indulata a nép vonszó­­dása­ és tiszteletével párosulva, a valódi jóllét fölvirágozhatik. A PESTI NAPLÓ MUTÁRA. A VARCHONITÁK. (Novella.) Irta Jókay Mór. IV. (Folytatót­t) Dalma összefont karokkal állt meg Halila előtt. A leány reszketve veté fel vad félénk szemeit. — Hát én hová menjek uram? Hát én ki rabszol­gája leszek ? kérdé keserűen. Dalma megfogá a leány kezét s élesen tekintve annak arczába kérdé: — S valóban szeretsz te engem ? — Reszketek előtted uram. — Érzem kezeden. Te félsz tőlem. — Az az egy az, a mire tanítottak születésem óta. — Csak félni tanítottak és szenvedni ? Látom arczodon. *) Lásd P. N. 664. vámát. — Ha látod , légy irántam irgalommal. — A­mit e követ mondott, az mind hazugság. Te nem vagy boldog , te szenvedsz. — Nekem a panasz is tiltva van. — Tiltva van ajkaidnak, de szemeid elárulnak. — Én semmit sem mondok. — Szívedbe látok. — Ha szívembe látsz, akkor öless meg. — Mit beszélsz ? Halila összeszedi minden bátorságát. — Mert akkor azt látod abban, hogy én téged nem szeretlek. Dalma örömét elrejteni nem tudó arczczal ragadá meg a leány kezét, ki midőn azt hivé, hogy ő halá­losan megsértette, nem is sejthető, mily örömöt szer­zett neki. — Te engem nem szeretsz ? Te iszonyodol tőlem ugy­e bár? magad sem tudod miért? valami titkos ösztön azt súgja Mirednek, légy hideg irántam ? Halila nem bírta megérteni a kifejezést Dalma szemeiben , elszántan térdre bocsátkozik előtte : — Kivallottam , megölhetsz. Ha elhallgatom, szí­vem öl meg. — Te nem szeretsz engem? folytatá Dalma, a leány érzelmeit fürkészve, mert valakit most szeretsz ?­­ Halila a kérdező kezét magához vonta le. — Öless meg óh Dalma. Inkább te, mint atyám. — Ne félj, szólt Dal­ma ragyogó arczczal s keblére voná a leányt. Én védeni foglak. Szeretlek most, mert nem szeretsz. Halila csodálkozva tekinte rá. — Te nevetve gyilkolsz meg engem. — E csókra esküszöm, boldoggá teendlek. Szólt Dalma a leány homlokát megcsókolva. Nevezd meg szerelmed tárgyát, s én Istenre fogadom, hogy tieddé teendem őt, bár ki legyen; elrejtelek atyád haragja elöl, hol a gondolat sem találand reád ; hadat kez­dek miattad a félvilággal, hogy te boldog lehess az­zal, a kit szeretsz. Nevezd meg őt. Dalma szíve repesett azon gondolatnál , hogy fé­lelmes menyasszonyát elcsábíthatja— más számára. Halila félénken húzódott tőle vissza. — Mondom m­agán, hogy én csak félni tanultam életemben, de azt megtanultam jól. Megbocsáss , ha szavaidban bízni nem tudok. Attól félek, hogy te csak azért akarod megtudni e nevet, hogy őt ölet­­hesd meg. Nem fogom őt elárulni. — Te nagyon szereted, mert félted őt. Nem kény­­szeríthetlek, hogy higyj szavaimnak , de okot adha­tok rá. Látod arczomon , mint örülök , midőn sze­membe mondod, hogy nem szeretsz, hogy iszonyodol tőlem, hogy másért epedsz. — Óh mert én sem sze­retlek téged, én is mást imádok. Értesz-e már en­gem. Halila szívében új világ derült e szavakra. — Nem volnék nő, ha nem értenélek. Megmen­tesz magadtól, hogy megmenekülj tőlem. — Az égre, úgy van. Mielőtt leáldoznék a nap, kedvesed karjai közt leendesz. Szólj , érdemes-e ő­­ kezedre ? szép, bátor és nemesszivű ? — Egyike vezéreidnek. — Annál jobb. Közölök bármelyik méltó hozzád. Országom első férfiai ők. — Nincs több férfi, a világon, csak ő. — Jól van, nagyon jól. Jer közelebb hozzám. Suttogjunk csendesen. Ne félj, kedvenczem vagy. Hisz nem szeretjük egymást. Akárki bántson , én utalmazlak, akármit kívánj, én megadom. Mondd el bizalmasan, mint szerettél kedvesedbe ? Tekints úgy, mintha hölgy társad, barátnőd előtt szólanál. — Oh Dalma, biztató szavaid lábaidhoz lánczol­­nak engem. Te nem is gyanítod, hogy e rövid élet, mily hosszú fájdalom volt nekem. Csak akkor tudhatnád , men­nyire boldogította a hal­álra üldözöttet az , ki védel­mére föllépett. Egész éltem egyetlen szenvedés volt, s midőn azt egy borzasztó halállal kellett volna be­fejeznem , midőn népem ördögeinek akartak megál­dozni, akkor halálos rettegéseimben Istenhez kiálták, e szóra egy férfi jelent m­eg előttem, kinek arczában Isten arczára ismerek. Egy maga egy őrült világ ellenében lépett védel­meitbre a kezemet megragadva, ember fölötti nyugalommal monda : „én megszaba­­du­lak téged. És a­mióta ő visszaadta éltemet, azóta szeretek élni. — Beszélj tovább. Szavaid gyönyörködtetnek engem. — Oh én remélni sem merem, a­mit ígértél, őrültség volt tőlem kivallani. — Szivedre hallgas és légy bátor. London, máj. 22. 2­2 A vajúdó franczia élet elemei, a hamu alatti szikrázásuk miatt fölötte foglalkoztatják az angol hír­lapokat, melyek közöl többen a Chambord gróf Ve­­lenczében i. e. april 27 költ levelében, a megyei s községbeli tanácsosok úgyszólván tömegbeni lemon­dásában , végül több befolyásteljes tisztviselő s né­hány tábornok eskü megtagadásában döntő esemé­nyek elő postáit látják. És valóban Chambord gróf érintett levele, ha a sorok közt rejlő értelmét elemezzük , nem a legba­rátibb szellemben nyilatkozik Bonaparte Lajos tíz kormányzata irányában — szilárd reményét fejezvén ki, miszerint boldogabb időknek kell derü­lniök reá, melyekben Francziaország üdvére teljesítni fogja az isteni gondviselés által elébe szabott , dicső erdődei­­től reá maradt kötelességeket. A praktikus angolok hihetőleg ezért, de meglehet, hogy más oknál fogva is öregbítik a védelmi , támadó hadkészületeket; ja­vítják stratégiai erődítéseiket, még­pedig nemcsak a tulajdonképi brit, hanem a csatornában i­s fran­czia tengerpartoknál fekvő-szigeteken is; az admi­­ralitás szakértő tagjaival vizsgáltatják a hadikikö­tőket s hajókat, és a hadsereget, új szerkezetű Mi­­nieféle puskákkal, melyekből sebesebben és az ed­diginél nagyobb távolságra lőhetni, látják el. Mind­ezen készületek s reformok az ó angol szokás szerint, minden zaj nélkül, csak amúgy csöndesen s mintegy kéz alatt történnek a militia-bill árnyában, melynek záradékait jelenleg a bizottmányban csöndesen rostál­ják. Sok nemzet tanulhatna az angoltól, mikép kell illő megfontolással s csönddel elintézni ügy­bajait! Itt eszembe jut, hogy minden ügybajok ellenére, ha nem is Hyde parkban, de csakugyan meg fogja tar­tani népies krisztály palotáját az angol, melyben fog meetingezni, valahányszor jónak találandja, és va­lahányszor a jámbor tory uraknak disdomatice eszékbe jutand, kenyerét, busát s porterét —­ megadóztatni s ez által drágábbá tenni. Azonban az angol nép nemcsak a csöndhez, hanem a politikához is ért, mely a „transactiok“ tudomá­nya ; transigált tehát ő is az arisztokratiával, s be­jegyezett , hogy kedves palot­ája , vasúton kis sétát tegyen Sydenhamba körülbelül 30 percznyi távol­ságra Londonból, Brigthon felé. A palota ott is parkban fog felállíttatni , s egyik szárnya téli kertet képezend, melyet a földgömbnek öt része, legnemesebb fii, növényei,­­ásványai, és állataival látand el. Azonkívül e tündérhelyen mind a régi mind az uj művészet remekeit láthatni fogja a tisztelgő vendég­szem, mely ha meg is vizsgálta már a regensparki és kew-i növényországi gazdagságaikat, még­is itt mindenkor valamire találand, mit ott aligha látott t.­i. a bizarr nagyszerűséget! Jelenleges tulajdono­sai e csoda­palotának, a London Brigthon vasút részvényes igazgatói, kiknek a valószínűség calcu­­lusa alapján okuk van remélni, miszerint ezen dicső, szép, és mind az egészre mind az egyesekre nézve is hasznos vállalat, bőven megterhelendi erszényei­ket — aranyfontokkal, melyeknél — hiszem, tudom és remélem — aligha kedvesebb és hasznosabb teher létezik e széles világon ! Mivel én a kristálypalotára vonatkozó viszonyok­ról szólok, tehát lehetlen egy­úttal nem említnem­ az öreg Libthorp angol ezredest, ki az ismeretes angol különcrködésnek utóérhetlen mintája. Midőn az egye­temes iparműkiállítás eszméje először pendittetett meg a parliamentben, a vitéz busz írezredes, tüzesen ellene rohant az eszmének, kinyilatkoztatván, hogy ő azon emberrel, kinek keze a fát, melynek árnya alatt ő sokszor pihenni szokott, vágandja le,addig pírvív­ni fog, míg a „fagyik­os“ — that reeslayen vagy az ő „ezredessége.“ „tis coloneelship“ halva marad a helyen! — se végett az öreg ezredes, őrt is tartotta ki kedves fájára s körülötte dolgozó munkásokra ügyelt föl;— Íme tehát a vitéz huszárezredesnek köszönhetjük, hogy a kristálypalota mennyezete alatt százéves élő tölgyfák diszlettek, melyek nagy­szerű regényességet kölcsönöztek az egésznek. És midőn az iparpalota, minden huszáros taktikája ellen, mégis létrejött, az iparmis-kiállítást lehető legrövi­debb időre p. o. egy hétre akarta szorizni, s oda nyi­latkozott, hogy az Angolhonba betolakodó francziák — Angolországban a külföldiek rendszerint „freech­­men-eknek, francziáknak neveztetnek — olcsó árú­­czikkeikkel együtt csak romlást hozandnak az or­szágra, s azért kötelessége minden telivéris angol s angolnőnek őrizkedni a francziák társaság­ától; ő, annak okáért, nemcsak nem megy a palotába, hanem még messziről sem akarja látni azt. Az öreg ezredes csakugyan megtartotta szavát, s most az alsóházban tűzzel vassal sürgeti, hogy a hydeparki Gomorrhát, melyben — hite szerint — annyi bűn összhalmozva volt, mielőbb küszöböljék ki az országból, s reménye is, hogy az illetők megbánva a bűnt, mi­hamarább fogják teljesitni igazságos kivonatát. Tehát az öreg Libthorp vitéz huszárezredes azon egyetlen ember , ki 1851 évben Londonban lakván sem a kristály­­palotát nem látta, sem a gyűlölt francziákkal nem társalkodott. Berlin, május 23. Németország több vidékein tett körutamból vissza­érkeztem egy pár hete az intelligentia fővárosába, s itt úgy találtam , hogy a közélet felszínét azon ün­nepélyek foglalák el, melyek az orosz c­ár tisztele­tére valónak tartandók. S ez az oka, hogy a kama­rai ülések bezárása, mely az idei üléseit folyama­t eredménytelensége következtében különben sem bítt volna nagy figyelmet gerjeszteni, egészen érdektelen

Next