Pesti Napló, 1853. február (4. évfolyam, 869-891. szám)
1853-02-26 / 890. szám
1853. negyedik évi folyam* ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: •Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICSI G. úrhoz intézendő, uri-utcza Laffert ház 8. Pesten: Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 ., — ,, „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szám . . 4 „ „ 890 Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, febr. 26-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit sora 4 p krjával számittatik. A beigtatási s 10 pekrnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Telegraf tudósítások. A ma reggel beállott könnyebbségi cs. királyi Ap. Felsége egészségi állapotában folyvást tart. Bécs, február 24. 1853. d. u. 4 órakor. Bécs, febr. 25. reggeli 1 órakor. A csekély, s rövid ideig tartó lázszerü izgalom s a fejmelegség kifejlődésének időszakonkint bekövetkezett mérsékelt öregbedése nem csökkenté a könnyebbülést, melynek a cs. kir. Apostoli Felsége az utolsó reggel óta örvendett. — Az éj kezdetével nyugodt álom állott be, mely most mig tart. Udv. tan. Seeburger, cs. kir. háziorvos. Korín. tan. Wattmann lovag, cs. kir. házi seborvos. Pest, febr. 25. I. Korunk szétzilált nézetei között egy vivta ki magát minden kétességből, hogy iránta ma már tökéletes egyetértés uralkodik a józanabb elmékben. S ez az anyagi javítások szüksége, mint a jelenkornak természetes postulátuma. S amily alapos e nézet, épen oly annyira törekszik részletes megoldatásra, s az alkalmazás ezerféle alakjaiban keres és talál igazolást. Hazánkban is, hál’ istennek, oly meggyőződéssé válik az anyagi javítások szüksége, hogy a nagy szók, melyek nemrég szerepeltek, leolvadnak , s a cselekvés terén azon szerény igényekre zsugorodnak össze, melyek egyedül képesek valamit teremteni. A mezei gazdaság jobb és sikeresb intézése: az ipar és kereskedés, Tisza-szabályozás, és ami nélkül egyik vállalat sem sikerülhet, a tudomány és tőke szaporítása, ezek s több hasonló igények nyilatkoznak a gazdasági lapokban, s ezeket majd követve, majd megelőzve más hírlapokban is. A kereskedelmi kamarák jelentései hozzájárulnak gyengeségünk fölfedezéséhez, s javaslatokkal gazdagítják azon nézet alaposságát, mely az anyagi javítások szükségét hit ágazatává tette. Azonban e dicséretes munkálkodás közben, mely természeténél fogva inkább az alkalmazás részletei körül forog, mintsem átalános elvekkel gondolhatna, melyek úgy is a kivitel korában annál elégtelenebbeknek mutatkoznak, mennél általánosabbak voltak; ezen részletes munkálkodás közben mondjuk, nem árt néha oly általános elveket is pengetni, melyek szükségkép irányozzák a cselekvést. Mert elvek nélkül csakugyan nem lehet él sem az egyes ember , sem a társadalom; azon egység és összefüggés, mely által az emberi cselekvés egészszé, magával nem ellenkezővé válik , csupán elvek útján készül. Az egyes ember eszessé, s a társadalom szilárd munkálkodóvá elvek által lesz. Bizonyos tehát, hogy szükséges tájékozás végett is kell olykor olykor magas álláspontra emelkedni. Bizonyos továbbá az is, hogy némely elvnek minden egyes ember meggyőződésévé, s ezáltal a társadalom lelkiismeretévé kell válnia, ha olyanokat nem akarunk tapasztalni, melyek őrültségből származhatnak csak, s meggyilkolják magát a társadalmat. A párizsi proletariustól kezdve a legvadabb szegény legényig, kik a társadalom legalsóbb és szánakozásra legméltóbb rétegét képezik, bizonyosan mindnyájan, ha gondolkozni képesek, az anyagi jólét némi tartós áldását kívánják. A társadalom középrétegei pedig, melyek legszámosabbak , kétségkívül, mindig nagyobb jólét után törekszenek. A felsőbb rétegek végre, ha nem törekszenek is többet keresni , — s habár náluk a kereset gyakran csaknem — pazarlásban áll, okvetlenül megtartani óhajtják azt, amit bírnak, de nekik is saját biztosításuk végett kell óhajtaniok, hogy mások között hasonlóan terjedjen a jólét. Íme tehát a jólét szükségességéről valamennyien meg vannak győződve. De, amiről talán nem minden ember győződött még meg, mivel vagy nem fogja fel a dolgok szükséges összeköttetését, vagy csak nem volt még alkalma erről gondolkozni, bizonyos az is, hogy nem a kiterjedett földbirtok a jólétnek egyedüli tényezője, hanem legkivált a tőkék mennyisége, mely a földbe fektettetett, s mely a termények feldolgozását, szétosztását és használhatását eszközli. Ha maga a földbirtok már magában gazdagság volna, Magyarországnál dúsabb ország alig lett volna, széles e világon, vagy csak Afrikának és Déli-Amerikának azon roppant terjedésű tartományai múlták volna felül, melyekben még több földbirtok van, s melyek — annyira igaz, hogy a földbirtok maga nem gazdagság! — még szegényebbek mint Magyarország volt. Mégegyszer, ha maga a földbirtok volna már gazdagság , Debreczennél és Szegednél s még több magyar városnál nem lett volna dúsabb város Európában , pedig azok már csak Pesttel sem mérkőzhettek, mely a szegényebb földbirtokosok közé tartozott, — hát még Bécscsel, Párizssal, Birminghammal vagy épen Londonnal hogy mérkőzzenek !! Nem földbirtok csupán, hanem főleg a tőkék teszik az országot vagyonossá. Ezt még kézzelfoghatóbbá tesszük azon észrevétellel, hogy Európának földjei bizonyosan nem nőttek háromszáz év óta, pedig Európának összes vagyonossága hihetlen arányban növekedett ez alatt, bár eközben maga Magyarország nem haladott is illő arányban Európával. Jövendőre is, mind nálunk mind egyebütt ugyanaz marad a földbirtok térileg, ellenben a lakosok száma bizonyosan fog szaporodni, mely ugyanazon téren nemcsak élni kénytelen, de folytonosan nagyobb kényelemre s jóllétre szinte ösztönszerüleg törekszik. Hogyan válik ez majd lehetségessé ? Csak a növekedő sikeres munka s a tőkék szaporodása által, s valamint a munkát sikeresitő észnek, úgy a tőkék szaporodásának nincs határa. Innét van, hogy a jólét határa sem sejthető, még Angliában sem, hol aránylag legtöbb tőke s azzal legtöbb munka dolgozik a világon, mert a jóllét nagyobbodása e két dadtorral egyenlő lépéseket tesz. S ime itt egy elvre bukkanunk, melyet mindenkinek hitágazatává kell tennie, hogy a társadalom lelkiismeretévé váljék. S ezen elv, mind az, mi a munkát, s a munkának anyját és gyermekét, a tőkét megsemmisíti, s igy mindenek felett a forradalom, mint a mely a munkának minden gyümölcsét tőkéstől tönkre teszi, a közjóllétnek legnagyobb ellensége. Minden forradalomban iszonyú nagy csalódás van, mert még akkor is, midőn eredete a nyomor elhárításának vágya, saját czélja, a jóllét ellen működik, s igy a társadalomra jótétemények helyett nyomort, szenvedést, vérontást, a vagyonnak feldúlását, elmeháborúságot szakadást , s minden nemét az átoknak hozza. Deireczen, febr. 22. Az országos főkormányzóságtól tegnap és ma reggel érkezett tudósítások által ide is eljutván hire azon keblet lázitó merénynek, mely ő cs. kir. Ap. Felsége ellen gyilkos kéz által megkisértetett; de a melyet az isteni gondviselés szerencsésen elhárított, az egész népet egy meg nem nevezhető megdöbbenés foglalta el, mely midőn szavakat talált, a gaz gyilkos elleni átkokban tört ki. Azonban megzúdulván a harangok, seregestől sietett a közönségnek mindenféle helyzetű tagja a templomokba, hol ő Felsége szerencsés megszabadulásáért „Téged isten dicsérünk“ ünnepeltetett. Elsőben a róm. kath. templomban tartatott Házky Károly kisprépost által nagy mise , melyen az összes katonaság is jelen volt. Többeknek figyelmét magára vonta itt egy altiszt, ki a néphymnust egy kis papírdarabról a zenekarral együtt nagy megilletődéssel énekelte. Azután a reformátusok nagy templomában, hová a nagy sokaság miatt a szó teljes értelmében alig lehetett bejutni, superintendens Szoboszlai Pap István tartott buzgó és érzékeny háláimat; az iskolai ifjúság kara pedig a ,,Tartsd meg isten királyunkat‘‘ énekelte. Estvére az egész város ki fog világitalni, s már is több oldalról emlittetett, hogyó cs.kir. Ap. Felségéhez hű ragaszkodást tolmácsoló feliratok fognak intéztetni. r. 1. Czegléd, febr. 23. Városunk ma tartó ,,Te d e u mát délelőtti 9 órakor nagyszámú közönség jelenlétében . Felsége ifjú császárunk szerencsés megmentéséért. — Megható volt az ünnepélyes csend, mely az egybesereglett ajtatos hivek ajkait lezáró, s csupán egyes őszinte szivből eredt sóhajok zavarák meg azt, melylyek a pillanat magasztosságától túláradozó keblekből törtek magoknak utat s emelkedtek a Mindenható szent zsámolyáig Ő Felsége szerencsés bosszú éltéért. Jelen voltak az isteni tiszteleten minden ittlevő cs. kir. tisztek, hivatalnokok, s városi elöljárók, továbbá minden rangos rendű magánosok. — Városunkat illetőleg írhatom önnek, miszerint a borzasztó merény elkövetése ő Felsége szent személyén, itt minden körben élénk részvétet ébresztett. Nem találkozik egy is, ki megvetéssel ne fordulna el az iszonyatos ténytől. Közéletünk bőjűies egyhangúsággal húzódik tovább tovább kevés szellemi éldelet közt. Casinónk nincs, hol napi fáradalmaink verejtékét, s az anyagi látásfutás izzadalmait a költészet melege s gyakoribb érintkezésünk által kölcsönösen felszáritanak, hanem néhány előbbkelő helyeken gyűlünk össze estenkint, melyeket városunk társalgási gyupontjaiul méltán nevezhetni. — Irodalmunk iránt részvét mutatkozik. Örvendetes tüneményként villanyozott fel Kubinyi Ferencz s Vahot Imre urak „Magyarország képekben“ czímű programmlapja, s a legjobb szerencsével óhajtjuk , hogy találkozzék, ami bizonnyára nem is marad el, miután oly jeles két férfiú áll ezen irodalmi vállalat élén, kiknek neve dicsérgetésekre nem szorul. Egyszersmind örömünkre esett Var- D’ ALFI KORNÉLIA MARQUISNŐ, vagy az Annecy-tó és környéke. Előjáték. (A következő jelenet napjainkban történik egy magános mezei lakban Lyon környékén. Egy fényesen világított terem hátterében egy veres bársonnyal borított asztal látható ; egy feszület áll két gyertyatartó közt; kevés távolságra két karszék van s ezeknek lábainál két térd-vánkos.) (Faustina, szobaleány, egy a terembe nyíló szobából kilép.) FAUSTINA, vígan. Alig várom éjfélt! mily komédia !... No ! ezen sokáig fogok nevetni. Lássuk, nem hiányzik-e valami. Nem, itt a két karszék a házasok számára ... (Nevet.) Ha, ha, ha! itt vannak a vánkosok, hova... (még jobban nevet) térdelni fognak. Istenem! mily mulatság ez ! (Pietro, az inas, feketébe öltözve, két virágedényt hoz, s az asztalra helyezi.) FAUSTINA, nevetve. Te ugyan az ördög sekrestyése lettél! PIETRO, komolyan. Tisztelet signor dom Cambrelli indiai patriarcha s a marquisnő nagybátyja sekrestyésének ; (kaczajra fakadva) nem, azt nem képzelheted, miképen néz ki Ambrosio veres köpenykéjében s mellét verő ,fehér álszakállával! FAUSTINA. Ambrosio ugyan hirtelen haladt: tegnap az asszonyság házfelügyelője, ma nagybátyja! Nem érkezhetek jobbkor Velenczéből... Ej no, s a fiatal embert, láttad-e ? PIETRO, majd megpukkadva neveitében. A gróf úr rendezi a szegény fiú öltözetét... megfizethetlen, amintegy át van öltöztetve! Tizennyolczéves kora s csinos képe daczára úgy néz ki, mint egy carnevali álarczos alak; fejér bársony térdig érő nadrág, arannyal himzett bíbor tunica, s vállán ezüsttel hímzett lepelke. Képzeld ehez tollas és redőzött lapos bársony süvegét, s kész az ifjú képe. FAUSTINA. Ilyen balgát látni oly bőre, hogy megérdemli, mi vele történik. Észre nem venni, hogy hat hét óta a marquisnő s a gróf bábjátéka, bolondja ! Elhinni, hogy a gróf asszonyunk testvére! ez már csak mégis igen nagy ostobaság ! PIETRO: Hát aztán ? a kis Julián valószínűleg már természettől igen buta volt... S azonfelül belebolondul a marquisnőbe. Következőleg egészen bárgyúvá kellett lennie... Azonban dőresége daczára bátor mint egy oroszlán... Emlékszel-e párviadalára azon tiszttel ? FAUSTINA: Igen! A marquisnő maga is jelen volt... A szegény filkó még a kérkedőt akarta játszani! PIETRO. Édesem, igen nagy szabadságot vesz magának... Filkónak hivni herczeg Torre-Alba ő kegyelmességét, Sz. Hermenegilda rend vitézét. FAUSTINA. Megeskünném reá, hogy ez a szerencsétlen jegyző-írnok komolyan veszi szerepét, s hitvány nevét szívesen felcserélné ezen kölcsönzött név-s czimmel, mit a gróf reá aggatott, hogy a bohózatot tökéletessé tegye . PIETRO. Mikor valakit bolonddá kell tenni, a gróf egészen elemében van. FAUSTINA. Valóban a gróf el sem alszik ebédután, mióta egy szerencsés történet ide hozta ezt, a marquisnő- s a grófnak mulatságára. PIETRO Most nem húzogatja órákig szórakozás végett a szegény Lowának, az asszonyság agarának füleit s farkát. FAUSTINA: Szent igaz, hogy a gróf a legszebb, legcsinosabb, legtökéletesebb úriember, de ha a marquisnővel egyedül van, úgy nem tud társalogni, mint egy ló. PIETRO. Az asszonyság jól beletalálja magát ebbe, pedig oly szellemdús. FAUSTINA. Igen, mert mikor egyedül van a gróffal, oly szelemdús, hogy kettő számára is bőven elég: van is miből, aztán még egészen bele van bolondulva a grófba, s mikor valakibe belebolondult, ez reá nézve phénix, ennek az egész világot feláldozná ... önként értetődik, hogy kivevőn önmagát. PIETRO. Mily nő! mily nő ! Sokszor azt hiszem, maga a sátán. FAUSTINA. Ha a sátán gyakran ölt ily alakot, tudom, hogy sok lelket elkárhoztat; igaz, erről jut eszembe, tudod-e, hogy ez a ma estveli tréfa egy kissé szentségtörő ? PIETRO: Egy kissé ?... A mennykőbe, nagyon is az ide ez az asszonyságra s a grófra tartozik. Most jut eszembe, hogy elvesztendik időtöltésüket, nem lesz kit kínozzanak; mert a nemsokára véghezmenendő szertartás után a szerencsétlen Juliánnak nem hiszem, hogy lenne bátorsága még betenni ide a lábát. FAUSTINA. Mit bánja azt a marquisnő! holnapután reggel úgy is elutazik Párisba. PIETRO. Igaz... De hát mondó, mert te be vagy avatva asszonyod titkába, miként fog ez végződni ? mert végre is, nemsokára, a házasság után.. . FAUSTINA: az óra ütését hallva. Éjfél! siess, hamar, én visszamegyek az asszonysághoz, hogy fejére tegyem a marquisnői koronát... Istenem ! mily szépen néz ki az udvari díszöltözetben egészen elvakított. Megismerem, hogy legkevésbbé sem csoda, ha ez a bőre jegyző írnek leigéződött! PIETRO: Soha asszonyunk szülővárosa, Velencze, nem büszkélkedhetett bámulandóbb teremtésben !... Magam is szeretem szemlélni a marquisnőt, épen csak a szemlélés gyönyöréért. FAUSTINA: Rajta, Pietro, távozzunk e teremből ; a cselédeket egy s más ürügy alatt elküldték Lyonba; Ambrosio, te , én vagyunk egyedül beavatva a komédia titkába; a gróf lesz Julián ... mit is beszélek... Torre-Alba herczeg házasságának egyetlen tanúja. (Nevet.) PIETRO. Sz. Hermenegilda rend vitéze . . . sárga lepellel . . . Ila, ha, ha ? (Pietro és Faustina nevetve távoznak két különböző ajtón, néhány perczczel azután belép Julián s Keresztély gróf ; az utóbbi magas, hajlékony s díszes termetű, de arcza, bár tökéletes szép, csak szemtelen nyegleség kifejezésével bir : lovagias könnyedséggel visel egy gazdag udvari öltözetet. Julián tizennyolcz éves, kedves, gyöngéd s mint fiatal leánynak nyiltszivü arczvonásai angyali szendeségnek, fényesen de nevetségesen van felczifrázva , fejérbársony buggyos nadrágban , aranynyal hímzett bíbor tunicában, ezüsttel kivarrott sárg lepelkében; mellén ragyog a sz. Hermenegilda rendjel