Pesti Napló, 1853. augusztus (4. évfolyam, 1019–1042. szám)

1853-08-02 / 1019. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 ,, _ J; A h avi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 „ — „ ,■ Évnegyedre 4 „ — „ » Egy hónapra 1 fr. 80 k. p­1019 KSH MM Kedd, aog. 2-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések üt ka- lábos petit-sorra 4 pg6 kraj- czáLrjával számittatik. A be- igtatási s 10 pengő krnyi kfUSu bélyegdíj előre leflze- tendó a PESTI NAPLÓ kiadd hivatalában. Magánviták őt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ ; anyagi ügyeit tárgyazé pedig a kiadóhivatalhoz intézendő nri-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: Dri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek esnpán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Megjelen a PESTI NAPLŐ — hétfőt és ünnepntáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ k é t h ő n s/p o s (augast septemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 3 fór. 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 fór. 40 kr. Előfizethetni minden cs. kir. postahivatalnál; Pesten e lapok kiadó-hivatalában (uri-utcza 8. szám emeleten az udvarban) és Emich Gusztáv könyvkereskedésében űri- és kigyó-utcza szegletén. ÉLET ÉS IRODALOM. IV. Fajunk miveltségét s irodalmának emelkedését csak az egyetemes fajtél várhatjuk. Miért fektetnénk egyesek, vagy egyes osztályok vállaira oly súlyt, mely kevesek által elviselhetlen volna ; a közszellem, az egyetemes hűség és köte­lességérzet alapján pedig oly természetesen nyug­szik, oly könnyű, hogy veszélynek alig lehet ki­téve, áldozatot alig kíván? S viszont miért csüggednénk végkép el, ha ta­pasztalni fognánk egyeseknél vagy kiválóan vala­melyik osztálynál elhidegülést a nyelv, irodalom és fajmivelődés iránt; mig ugyanakkor magánál a tömegnél ellenkező iránynak jeleit szemlélnék ? Ezért mondottuk: hogy egyes osztály közö­nye mai napon aránylag kevés kárt tehet. Azonban ismét megjegyzenünk kell, miként a politikai tételek nem inathematicaiak, s kár volna több hímet varrni egy állításból, mint a mennyi belőle kitelik. Mi az aristocratiának jelentőségét elismerjük. Befolyását bármi kérdésben is csekélynek tar­tani, viszonyaink felfogása körüli avatatlanságot mutatna. Ezen osztály elvesztette politikai jogaival együtt régi pályakörét, — azon tért, mely által a törté­nészet lapjain és a nép tudalmában, az intézmé­nyekben és a közszellemben, könnyen ki nem tö­rölhető emlékeket emelt. De a birtok erkölcsi súlyát most is úgy vetheti mérlegbe, mint régen. A vagyon hatása megmarad minden formák közt, melyeket a statuselmélet, a jogegyenlőség, és térszinités számára eddig kigondolt. Különösen a fekvőbirtok befolyását megszüntetni a korlátlan democratia sem tudta. Annál kevésbbé lehet nálunk ilyet képzelni. Továbbá a mi aristocratiánk régi meggyökere­zett tekintélyénél fogva a hang-adó a társaskörök­ben. Példája , iránya, szelleme közvéleményt te­remt , vagy legalább követőket tud szerezni. Ezer panaszunk mellett arról, hogy a kegyeletek kora lejárt, a történelmi nevek nálunk tisztelteinek. Az Ősi családok varázszsal bírnak, s magok körül il­letetlen nem hagyják a kedélyt. A nép házi életé­ben , és socialis fogalmai egész körével, inkább aristocraticus, mint hinni akarnátok. Nincs ha­zánkban párt, vagy osztály, melyet mágnások vagy nagybirtokuak iránti gyűlölet jellemzene; s nem voltak politikai előzmények , melyek ily gyűlöletet mcgfoghatóvá vagy menthetővé tennének. Ezokból nincs vélemény s annál kevésbbé megrögzött bit nálunk, mely kifejlődésében és erejében ne köszönne sokat aristokratiánknak. Minden kérdésnél befolyá­sának nyoma jelenleg is fölmutatható. Ez a birodalom egyéb részeiben, Ausztriában, Cseh-, Morva- és Olaszországban sincs másképen. A Lichtensteinok, Schwarzenbergek, Lobkovitz, Kolowrath, Stahremberg, Attems, Herberstein s egyéb ős nevek az egykori örökös tartományokban mai nap is épen oly fénysugarai a trónnak, s tisz­telettárgyai a népnek , mint a közbirodalom jelen politikai rendszere előtt. így van minden egyes or­szág azon történeti nevekkel, melyekhez az emlé­kezet a polgári befolyás tekintélyét köti. Következőleg gyarló észre mutatna, vitatni: mi­ként azon állás, melyet nemzetiségünk irányában a felső osztály foglaland el, nem nagy nyomatéku. Az öröm, mely minden kebelben feldobog, ha a társadalom élén állók ajkairól magyar hangot hall, épen ellenkezőjét bizonyítja. íme FELSÉGES URUNK , legmagasb köruta­zása alkalmával mindenütt az ősi hódolattal sa re­ánk öröklött ragaszkodással találkozott ; de a leg­főbb magasztaltságra ragadta a magyar nemzetet, midőn ez Apostoli Fejedelmének ajkain a magyar nyelvet ősi otthonossággal, igéző varázs­zsal hallá zengeni. Mily lelkesedéssel tértek vissza küldőikhez az Alföld képviselői is, kiket az Uralkodó fensé­ges atyja magyar szavakkal fogadott és vigasz­talt!? Csak annyi tény: hogy régen, midőn a magas aristocratia politicai jogai terjedtek voltak, a többi osztály miveltsége, közszóllcme, önérzetepe­dig fejletlen, és kevés súlyú vala: akkor mágná­saink nemzetietlen iránya életkérdésként tűnt föl; most pedig csak nagy és eléggé nem sajnálható akadály lehetne. S itt minden czélzás nélkül—mire méltó okunk sincs — egy észrevételt kell tennünk. A forradalom előtt,a magyar a Kárpátoktól Adri­áig, sőt, Erdély önálló szervezete mellett is, a moldvai és havasalföldi határokig, politikai nem­zetiséggel birt. Most ellenben, ugyan ezen terüle­ten inkább csak faji nemzetisége van. Régen divatos mentség vala fölhozni: hogy egyik vagy másik tekintélyes egyénünk a magyar nyelvet nem tudja ugyan vagy nem szereti be­szélni, s a magyar irodalom által nem érdekeltetik; de azért, magyar gondolkoz^su, tetőtől talpig magyar. Valóban ily mentség akkor egész súlylyal birt. Mert közjogi helyzetünk naponkint elég alkal­mat nyújtott, a nyelv 6a az irodalom ápolásán kivül is, ezer más módon bebizonyitni a magyarságot. Politikai életünk, a haladás vagy conservatio minden kérdéseivel együtt, erre vonatkozott. Sőt az ipar, a kereskedelem, a mező-gazdaság, az anyagi fejlődés emelésében, minden javításban és szépítésben, mely a haza térszínét becsesebbé tette, a nemzetiség tükrözte magát vissza. Egy közbirodalomba olvasztva egygyé, ma már nem huzhatunk határvonalakat Ausztria közepett különböző politikai nemzetiségek számára. A birodalmi fajok nem osztályoztatnak többé tér szerint. Minden faj számára ugyan­azon határok állanak, a közbirodalom közös határai. Ezek elég tágosak, hogy mindannyian össze­férjünk. Midőn tehát arról van szó, mi különbözteti meg a birodalmi fajokat most egymástól? kétségkívül mindenekelőtt a nyelv és irodalom,— azután az értelmiségen és szorgalmon alapuló vagyonosság és cultura. Az első eriteriüm tehát, egyik, vagy másik bi­rodalmi népfajhoz tartozik-e valaki? mai napon többé nem politikai érzelmek, hanem csupán a nyelv által fejeztetik ki, bármely társadalmi osz­tályhoz tartozzék is az illető. S a különböző népfajok a közös miveltség ér­dekében versenyezni fognak egymással a faj nyelve mivelésében, s irodalma terjesztésében. Minden egyes faj hátramaradása közös veszteség. Minden egyes faj emelkedése a birodalom közös érdeke. Fajunk tehát, önmaga s a birodalom iránt telje­síteni fogja kötelességeit e részben is. A társaság egy osztálya sem vonandja el magát fajának miveltségét tehetsége szerint támogatni. S igy mi remélve és bízva tekintünk azon mo­solygó jövő felé is, midőn a felső körök társalgá­sában a magyar nyelv gyakran fog használtatni, s midőn irodalmunk jelesebb terményei legalább any- nyira lesznek ismeretesek, mint a külföldiek. London, július 27. Vp T. szerkesztő ur! ügy hiszem , igen helyes, nem mindig az indulat forrásából merítni a híreket, és szük­séges kivált ma részrehajlatlannak lenni a sajtónak, hogy a közönség a dolgot és eseményeket valódi szem­pontból láthassa és Ítélhesse meg. íme Derby gróf és D’israeli urak orgánuma a „The Press“ az annyi­szor említett szmyrnai eseményekre nézve, o napokban „American pretensions“ czim alatt következőleg nyi­latkozik : „Olvasóink ismerik történetét azon ausztriai menekvőnek kivannak ellenére,hogy Ausztriának szmyr­nai hatósága által mint bűnös elfogatott, az amerikai consul, és egy amerikai hadihajó-parancsnok pártfogá­suk alá vettek. Neve e magyarnak Koszta , kinek, úgy látszik, több menckvő társaival együtt, a szabadság azért adatott vissza, hogy a török földet végkép hagyja el. Koszta adott szavának daczára Amerikából vissza­jött Kisázsiába, de itt, mint érintők , elfogatott, és egy ausztriai brig fedezőiére vitetett. Az amerikai consul azon sokértelmü ürügy alatt, hogy az elfogatott egyénamerikai polgár, kiadatását kívánta, habár Koszta pgyenesen nyilvánitá, hogy ő nem ameri­kai polgár, hanem magyar ember, shogy m i n t o 1 y a n élni, h a 1 n i a k a r. így állváa a dolog, az amerikai consul nem maradt veszteg, Koszta kiadatását megújító s hogy azon internationalis , törvényellenes követelé­sének nyomatékot adjon, az amerikai hadihajó parancs­nokának egyetértésével, hajóját a kikötőben állomásozó osztrák brig oldala mellé helyzé azon nyilvánítással, hogy annak menetét megakadályozandja. Nem akarjuk vizsgálni a dolgot, és tegyük föl, hogy az elfogatásban szabálytalanság történt, hogy ennek kö­vetkeztében tán panasza is leendett az amerikai consul- nak: — de az előttünk több mint világos, hogy az amo- rikai consul és társa a hajóparancsnok erőszakos­kodott, mi ellen minden önálló státuahatalomnak nem tiltakoznia lehetetlen, ismételjük minden hatalom­nak , mely az internationalis jog törvényeit tiszteli, s tiszteletében saját magát becsüli. Ha azon tan, melyet az amerikai consul oly hatással, s erélylyel védelmezni látszik—ismételjük, ha ezen tan, mely szerint az amerikai útlevél mindenkit extraterri- torialitással megajándékoz, megállana, úgy ez esetben minden pártütő és elégületlen, minden Mazziniféle em­ber e talisroannal ellátva, fegyverrel kezében visszatér­hetne hazájába, és ott büntetlenül vért onthatna, lángba bonthatná hajlékait azon hajdani polgártársainak , kik tőlök eltérőleg véleményeznek, de sőt azokéit is, kik politikával nem foglalkozván, csak munkálni szeretnek, csak hasznosak akarnak lenni hazájoknak. Két dolog , t. i. gyilkolás és az elfogás igazolása forgott kérdésben. Mi igen sajnáljuk az életvesztett osz­trák tiszteket, és sajnálatunk annál őszintébb, minélin- kább meggyőződtünk, hogy szmyrnai képviselőink vise­leté Ausztria irányában , méltatlan volt, azon Ausztria irányában, mely mindig hű és bátor szövetségesünk vala. Mi azért teljesen roszaljuk hajóink parancsnokainak azon magokviseletét, mely szerint a megöletett ausztriai tisztek katonai temetésökkor, az amerikaiakat követvén, föl nem tűzték gyász lobogóinkat árboczainkra, — holott minden nemzetbeli hajó megtisztelő ezen sajnálatra méltó gyá­szos eseményt s a fanatismus áldozatait nemzeti lobo­gója ünnepélyes föltüzésével.“ *) Konstantinápoly, jul. 17. $ Igen tisztelt szerkesztő űr! Rövidnek lenni e mai tudósításommal kényszerit reconvalescens állapotom. Csak tegnap juthattam birtokába a 15-én világot lá­tott tiltakozásnak, melyet a magas Porta a Fejedelem­ségek megszállása ellen tőn, s minden külhatalmak kö­veteinek kézbesített, s melyet a maga eredetijében ide csatolok. **) Az utolsó odessai postával érkezett lapok nekünk is meghozták Nesselrode legutóbbi körlevelét és a czár vallásháborúi manifestumát, ez utóbbi a követi pa­lotára is ki lévén függesztve. Egy nagy diplomata (Tal- leyrand) azt mondta egykor, hogy a szó azért adatott, hogy általa gondolatait rejtse el az ember, — gr. Nes- selrode ma más értelmezésre nyújt alkalmat, arra t. i,, hogy most már nem a gondolatok, hanem tettek elpa- lástolására használják a szólás tehetségét. Alig hangzottak el a moldvai foglaló sereg parancs­noka Gortsakoff lierczcg nyilatkozványának szavai, mint Nessclrode körlevelének újabb kiadása, már nyomban A londoni Press e nyilatkozatát, melyet jul. 27-iké- ről a párisi Gaügnaoi Messenger is közöl, már va­sárnapi számunkban is érintettük, jeléül annak, hogy a londoni sajtó látni kezdi azon szélsőséget, és te­kintet nélküli injuriákat, melyekre az amerikai politi­kát egy idő óta az elbizakodás s avatkozást szomj ragadni látszanak. **) E tiltakozást tegnapelőtt számukban egész terjedel­mében közöltük. Szerk. KGY MAGYAR NABOB Chataquéla. , (Folytatás. *) >1= * Egy délután tűz ütött ki a Mouffcfard utczábau. Még akkoriban nem voltak a tűzoltó intézetek oly jól rendezve , mint most, s minden gyuladásnál nagy dob és harangszót kellett ütni, hogy a kinek ép keze lába van, siessen a közveszélyt meggátolni. A Mouffetard utcza különben is nagyon alkalmas arra, hogy a benne támadt égés az egész környékre nézve veszélyessé váljék. Egy tömkelegé az a legcsodálatosabb alakú házak­nak, mik közöl némelyik több háromszáz esztendősnél, összekeveredve apró szűk sikátorokkal, mint a S. Me­dard , Arras, Oursine utczák, melyek csak gyalogok számára látszanak fenhagyva lenni. Egyik ház földszinti, a másik három emeletes, de mind oly ódon, rondadozott clfekettilt falakkal, szuette kapukkal; az utczán keresz­tül a házak tetejére kötött zsinegről lóggnak a lámpák alá, e szurtos keverékben csak a népség legszegényebb osztálya, mely a városrészt lakja, lúd kiigazodni, s mint­hogy itt úri előfogatok és postakocsik úgy sem robog­nak keresztül , az utcza néhol oly keskeny, hegy ha szekér talál rajta keresztül menni, a gyalog embereket a falhoz szoritja. A rongyos középkori épületek között emelkedik ma­gasra egy rengeteg épület vörös téglafalakkal, nagy és Sűrűn egymás mellett álló ablakokkal: ez a Gobelin szőnyeggyár, mely az egész utcza népességének ad mun­kát, kik egész nap itt dolgoznak, és éjszaka mennek rongyot keresni. Az utcza egyik végén áll a la Pitié kórház, hol a *) Lásd Pesti Napló 1018-dik számát. nyomor vagy bűn által látogatott nők számára van szülő­intézet , a másik végén a la Bourbe kórház, haldoklók számára, és a Saint Pelagie börtön, a halálra ítéltek­nek. Ez utcza népességéről tehát gondoskodva van a bölcsőtől a sírig. Alig kondult meg a Saint Medard templomában a vészharang, a megdöbbent nép roppant fekete füst­oszlopot látott az égre gomolygani, melyet utóbb éles lángnvelvek czikáztak keresztül. A népség azonnal minden oldalról sietett a veszély­ben forgott városrész felé; a harangok egyenkint íz­lelgettek egymásnak ijedelemgerjesztő zürkangokban, mikből legborzasztóbban hangzott ki a notredamei ha­rang iszonyú zúgása. A Pantheon térről legszebben lehete látni a tüzet, mely gáttalanul harapózott szét a sűrű épület-halmaz között; ide sietett az elegáns világ a nagyszerű tüne­ményt bámulni pompás előfogatain, lovon, cabrioleten; az asszonyságok készen tartott flakonokkal, hogy ha szükség lenne elájulásra, a chevalicrck a legelső kutnál meglocsoltatfák öltözeteiket, hogy azt mondhassák majd, miszerint a tüzet oltani segítettek. Itt lehető látni Chataquéla nyitott kocsiját is; körül­fogva elegáns lovagoktól, kik közt ott látjuk Abellinot, Fenniujoret, az alispáníit s más honi ismerősöket, lord Burlington fennül a kocsi hátulsó bakján, térdére fek­tetett hosszú látcsővel vizsgálva az égés terjedését; a többi lovagok, mint hadi nyargonezok száguldanak előre hátra, tudósításokat hozva a delnő számára , ki pompás cashmir öltözetében hanyagul hátraveté magát a hintó vánkosai közé; finom rizskalapját levette fejéről, s sza­lagjainál fogva kezében tartja s merőn a tüzbe bámul. Legtöbben azok közöl, kik neki újabb hirt hoznak, nem igen lovagoltak odább a szomszéd utczánál s jó­nak látták onnan a néptolongás elől vissatérni, C3upán Iván herczeg vévé magának azt a fáradságot, hogy ló­háton ülve keresztül törtessen a szitkozódó canailleon, korbácsnyéllel verve magának utat közöttük. Kis idő múlva ismét visszatért. — A tűz egyre terjed, monda Chataquéla hintájába bebajolva, nem sokára a Saint Medard templomba is bele fog kapni, a mi nagyszerű látvány lesz. — S nincsenek itt bátor férfiak, a kik ezt megtudják gátolni ? kérdé a delnő. — Mit tehetnek fecskendők nélkül ? A szűk sikáto­rokon keresztül nem lehet a nagyobb fecskendőket vin­ni. Úgy nevettem egy pár jó fiút közölünk, úgy hiszem magyar mágnások voltak, kik ott vesződtek egy rok­kant kertész fecskendővel, a minővel a hernyókat szo­kás lelövöídözni a fákról; persze az égő ház ablakáig sem bírtak vele prüszkölni. — De hát nincs itt közelében nagyobb tüzoltógép ? — Van biz itt a Pantheon udvarán, de nincsenek lo­vak , melyok odahuzzák. — Azon könnyű segíteni. Szólt Ch taquéla, s ioto kocsisának, hogy hajtson a Pantheonba. Odaérve kifogaiá hintája elől pompás angol telivér lovait s a roppant fecskendő elé kapcsoltató, melyet már akkor egy csoport fiatal ember törekedett odább tolni. Azzal Chataquéla elhajitá rizskalapját, felgyiiré gyö­nyörű karjain váltig a hímzett ujjakat s felugorva a fecskendő ülésébe, maga kezébe ragadó a gyeplőt. — Ah ! szörnyüködének kísérői. Ön tán nem akarja maga odahajtani a lovakat? — Hát mit tegyek ? Itt az előfogattalan kocsiban csak nem ülhetek. Azzal közibe vágott az ostorral lovainak, a nehéz tűzoltogép mennydörögve gördült végig a kövezeten a mouffetard utcza felé. Az elegáns világ megbotránkozva csóválgatá fejét: minő feltűnni vágyás 1 A kisérő dandysereg lassankint elmaradozott tőle, az élére vert néptömeg rögtön összezárult a fecskendő mö­gött, s míg ennek hurrah kiáltással sietett utat csinálni, [ az utána jövő lovasokat szitkozódva kergető vissza. Chataquéla észre sem vévé, hogy a tűz színhelyére érve egyedül van jelen az elegáns világból. — Ide, ide, madame! Kiálta ekkor hirtelen egy ne­mes acccntussal kiejtett hang mellette, s Chataquéla egy legújabb divatszerint öltözött ifjút pillanta meg , de ki egészen összo volt locsolva és bekormozva, s a lovak zablájába kapva egy szeglethez iparkodott azokat kor­mányozni, hol egy ügyetlen fecskendő segélyével né­hány hasonlóul díszes öltözetű ifjú törekedett az átelleni házon a tűz terjedését meggátolni­Ez volt a legféltőbb pont. Ila a tűz e szegletet el­foglalhatja, akkor a Medard templom veszve van. Több blouseba öltözött ouvrier egy másik fiatal Chevalier ve­zetése mellett a háztetőre mászott fel, arról verve le a tetőt. Chataquéla mind ezek közöl senkit sem ismert; bár a legelőbbkelő világhoz kellett tartozniok, ő soha sem találkozott velők; de azok jól ismerték őt, s egy közü­lök rövid üdvözlettel nevén szőlitá, megköszönve a nél­kül , hogy bókot mondana, a tett szolgálatot, s miután az űj fecskendőt a szögletre álliták, felszökött rá s csövét megragadva , gyönyörű ügyességgel irányzá a vizsugarat a felettük égő tetőre. A hatás rögtön észrevehető volt, a láng c részen lo­hadni kezde, de annál sűrűbben sziporkázott. Mintegy tizenkét ház égett már egy csomóban. Egyszer nagy kétségbeesett sirás hangjai hallatsza­nak a tömeg lármája közöl. A Gobelin gyárból egy csoport néinber jő kezeit tör­delve a legnagyobb kétségbeesés kifejezésével, a körül- álló férfiaknak nagy erőszakba kerül őket visszatartóz­tatni, hogy a tüzbe ne rohanjanak. — Mi baja azon asszonyoknak? kérdé C’hatequéJa egy odaérkező munkástól. — A nyomorultak, midőn dolgozni mentek a gyárba, rendesen egy udvarba szokták beadni gyermekeiket, hol valami vénasszony viselt rájok gondot. Most az a vén­asszony valahova bizonyosan eltávozott, a azalatt be­zárta a gyermekeket, éa azok most mind oda égnek.

Next

/
Thumbnails
Contents